Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-23 / 171. szám
i Wó. juiius 2J., kedd OLIMPIA Káosz az atlantai utakon Visszaforduló buszok • Bombariadó és forgalmi dugó • Úszónő ellen tiltakozók Az amerikai Tom Dolan nyerte a férfi 400 vegyest Atlanta (AP-MTI) — A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felszólította az atlantai rendezőket, hogy mihamarabb számolják fel a közlekedésben jelentkező gondokat, amelyekre mind többen panaszkodnak. Dick Pound, a NOB alelnöke szerint senki sem gondolta volna, hogy a sportolók, az újságírók és a szurkolók szállítása a mostani ötkarikás játékokon kialakult közlekedési káoszhoz vezethet. A résztvevők rendelkezésére bocsátott járművek száma nem bizonyult elegendőnek, az érintetteknek gyakran sokáig várakozniuk kell. Azok a buszsofőrök pedig, akik más városokból érkeztek Atlantába az olimpia idejére, egyszerűen nem ismerik a várost. Vasárnap például egy autóbusz vezetője, aki újságírókat fuvarozott a várostól 50 kilométerre lévő egyik versenyszínhelyre, az áldatlan közlekedési viszonyokra hivatkozva visszafordult. A délutáni úszóversenyek helyszínén nyolcvan feldühödött újságíró hiába várt a megígért buszra. A NOB emellett az eredmények közlési rendszerében jelentkező gondokat is a szemére vetette az atlantai illetékeseknek. Egy grúz cselgáncsozó azért nem indulhatott el az olimpiai viadalon, mert késve érkezett a mérlegelésre. A Barcelonában a plusz 95 kg-os kategóriában aranyérmet nyert David Haha- lejsvili önhhibáján kívül került kellemetlen helyzetbe. Éppen az olimpiai falun kívül, egy autóbuszon utazott, ráadásul bombariadó miatt forgalmi dugóba került. Hahalejsvili téves információkkal rendelkezett a mérlegelés helyszínét illetően. Amikor észbekapott, kétség- beesetten próbálta magyarázni a közlekedési tisztviselőknek, hogy neki feltétlenül vissza kell jutnia a faluba, de már késő volt. Mivel nem jelent meg a megadott időben, kizárták. A bajban egyébként társa is akadt. A jordániai Walid A1 Awazen szintén rosszul értesült a mérlegelés helyszínéről, akit állítólag az információs pultnál dolgozók vezettek félre. A Nemzetközi Judo Szövetség sportigazgatója, Francois Besson szerint a mérlegelés pontos helyét és idejét még a sorsolás alkalmával kihirdették. Akkor meg Hahalejsvili miért nem tudott róla? A Német Úszó Szövetség, az amerikaiakkal és hollandokkal egyetemben tiltakozott az ír Michelle Smith, a 400 méteres női vegyesúszás olimpiai bajnoknőjének a versenyen való indulása ellen. Indokolásuk szerint az ír versenyzőnő csak utólag jelezte, hogy indulni kíván ebben a számban, eredetileg másikban állt volna rajthoz. A nemzetközi szövetség képviselője, Harm Beyer úgy nyilatkozott: támogatja a tiltakozást, bár ebben a NOB-nak kell állást foglalnia. A NOB eddig nem nyilvánított véleményt. Ä tiltakozást indokolva az amerikaiak második számú szakvezetője, Mark Schubert botrányosnak minősítette, hogy a NOB felülbírálta a Nemzetközi Úszó Szövetség döntését, amely elutasította volna Michelle Smith indulási kérését. Atlanta 1996 Fogmosás fekve Atlanta (AP) — Charles Barkley, (képünkön a labdával) az amerikai kosárlabdaválogatott, a Dream Team ügyeletes „udvaribolondja” túl kicsinek találja az atlantai luxusszálloda szobáit, amelyeket számukra foglaltattak le. — Lassan meg fogunk bolondulni. A szobáink akkorák, hogy ha az ágyon fekve akarok fogat mosni, csak ki kell nyújtanom a karomat és elérem a fogkefémet a fürdőszobában. Csapattársaim azt a megoldást eszelték ki, hogy kipakolták a bútorokat a balkonokra, így egy picit nagyobb lett a hely. Azt hiszem, hamarosan másik szállás után kell néznem — mondta Barkley. Arra a kérdésre, milyen sportágban indulna még az olimpiai játékokon, Barkley viccelődve így felelt: — Elég jól bokszolok. Néhány héttel ezelőtt volt is egy bemelegítő mérkőzésem. A fickó, aki belémkö- tött, vérzékeny volt, ezért a végeredményt nem nehéz kitalálni. Az élet egyik alapszabálya: ha vérzékeny vagy, ne kezdj verekedni. Atlanta 1996 Kondíció, foci és fogyás Pavarotti szívesen megölelné Alit, ha találkoznának Terminator a fényben ható meg pénzért. Az elismerés Aliról, az egykori világhírű hangján szólt az olimpiai Ián- ökölvívóról:—Szeretnék vele got fellobbantó Muhammad találkozni és megölelni őt. Tómba és Pavarotti kedélyesen cseveg az olimpián AP-felvételek Atlanta (AP)—David Hasselhoff amerikai filmszínész (nálunk a Knight Rider és a Baywatch sorozatokban lett ismert) az ökölvívást részesíti előnyben az atlantai olimpiai játékokon. A beszámolók szerint az Alexander Memorial Coliseumban sokáig nem tűnt fel a közönségnek. Ettől nagyobb feltűnést keltett az osztrák származású Arnold Schwarzenegger (képünkön). A Terminátor az amerikai-argentin férfi kosármeccsen érdekes módon éppen akkor érkezett a csarnokba, amikor a váratlan áramszünet véget ért. Az első fénycsóvák véletlenül éppen a világhírű filmszínészt, az egykori sokszoros világ-bajnok testépítőt világították meg. Atlanta 1996 Atlanta (MTI) — Mindig le akartam fogyni, olyan erős akartam lenni, mint Alberto Tómba és futballozni akartam — mondotta Luciano Pavarotti, a világhírű olasz operaénekes. Az Atlantában tartózkodó tenor sajtóértekezletén elmondta: négyévesen kezdte a labdarúgást és mindig arról álmodott, hogy egyszer majd az olasz színekért léphet pályára. Pavarotti (képünkön jobbra, keze Tómba vállán) egyúttal védelmébe vette az olimpia intézményét, amelyet gyakran éri az a vád, hogy túlságosan üzletiessé válik. Az énekes szerint a sport gyönyörűsége olyan dolog, ami nem vásárolAtlanta 19% Végeredmények Atlanta (MTI) — BIRKÓZÁS. 48 kg. Olimpiai bajnok: Sim Kwon Ho (Koreai Köztársaság), 2. Alek- szandr Pavlov (Fehéroroszország), 3. Zafar Guljev (Oroszország), 57 kg. Olimpiai bajnok: Jurij Mel- nyicsenko (Kazahsztán), 2. Dennis Hall (Egyesült Államok), 3. Sheng Zetiang (Kína). 68 kg. Olimpiai bajnok: Ryszard Wolny (Lengyel- ország), 2. Ghani Yalouz (Franciaország), 3. Alek- szandr Tretyakov (Oroszország). 82 kg. Olimpiai bajnok: Hamza Yerlikaya (Törökország), 2. Thomas Zander (Németország), 3. Vale- rij Cilent (Fehéroroszország). 100 kg. Olimpiai bajnok: Andrzej Wronski (Lengyelország), 2. Szergej Listvan (Fehéroroszország), 3. Mikael Ljungberg (Svédország). CSELGÁNCS. Férfiak. 95 kg. Olimpiai bajnok: Pawel Nastula (Lengyelország), 2. Kim Min Soo (Koreai Köztársaság), 3. Stéphane Traineau (Franciaország) és Aurelio Miguel (Brazília) 5. Kovács Antal (Magyarország) és Sonne- mans (Hollandia). Nők. 72 kg. Olimpiai bajnok: Ulla Werbrouck (Belgium), 2. YokoTanabe (Japán), 3. Diadems Luna (Kuba) és Yle- nia Scapin (Olaszország). KERÉKPÁR. Női országúti mezőnyverseny. Olimpiai bajnok: Jeannie Longo- Ciprelli (Franciaország) 2:36:13 ó, 2. Imelda Chiap- pa (Olaszország) 25 mp hátrány, 3. Clara Hughes (Kanada) 31 mp h. SPORTLÖVÉSZET. Női légpisztoly, 10 m. Olimpiai bajnok: Olga Klosnyeva (Oroszország) 490.1 (389, 101.1) kör, 2. Marina Log- vinyenko (Oroszország) 488.5 (390,98.5), 3. Marina Grozdeva (Bulgária) 488.5 (389, 99.5). Férfi trap. Olimpiai bajnok: Michael Diamond (Ausztrália) 149 korong, 2. Josh Lakatos (Egyesült Államok) 147, 3. Lance Bade (Egyesült Államok) 147...13-19. Bodó Zoltán (Magyarország) 120, 20-30. Gombos Károly (Magyarország) 119. SÚLYEMELÉS. 59 kg. Olimpiai bajnok: Nings- heng Tang (Kína) 307.5 kg (137.5, 170), 2. Leonidas Sabanis (Görögország) 305 (137.5, 167.5), 3. Nikolai Pesalov (Bulgária) 302.5 (137.5, 165),...8. Farkas Zoltán 280 (130, 150). ÚSZÁS. Női 200 m gyors. Olimpiai bajnok: Claudia Poll (Costa-Rica) l:58.16p, 2. Franziska van Almsick (Németország) 1:58.57, 3. Dagmar Hase (Németország) 1:59.56.100 m mell. Olimpiai bajnok: Penelope Heyns (Dél-Afrikai Köztársaság) 1:07.73 p, 2. Amanda Beard (Egyesült Államok) 1:08.09, 3. Samantha Riley (Ausztrália) 1:09.18,...7. Kovács Ágnes (Magyarország) 1:09.55. Férfi 400 m vegyes. Olimpiai bajnok: Tom Dolan (Egyesült Államok) 4:14.90 p, 2. Eric Namesnik (Egyesült Államok) 4:15.25, 3. Curtis Myden (Kanada) 4:16.28.4x200 m gyorsváltó. Olimpiai bajnok: Egyesült Államok (Josh Davis, Joe Hudepohl, Bradley Schumacher, Ryan Bembe) 7:14.84 p, 2. Svédország (Wallin, Holmertz, Frolan- der, Lyrbring) 7:17.56, 3. Németország (Heilmann, Keller, Träger, Zesner) 7:17.71. VÍVÁS. Női párbajtőr, egyéni. Olimpiai bajnok: Laura Flessel (Franciaország) 2. Valerie Barlois (Franciaország) 3. Szalay Gyöngyi (Magyarország) 4. Zalaffi (Olaszország) 5. Nagy Tímea (Magyarország) 6. Hormay Ádrien (Magyarország). Kard, egyéni. Olimpiai bajnok: Sztanyiszlav Pozdnyakov (Oroszország), 2. Szergej Sarikov (Oroszország), 3. Damien Touya (Franciaország), 4. Navarrete József (Magyarország). Atlanta (Reuter) — Az Egyesült Államok sportolóinak vállára kettős teher nehezedik. Egyfelől meg kell felelniük szakvezetőik és önmaguk elvárásának, emellett a hazai közönség igényeit is ki kell elégíteniük. E teher elviselése sokaknak nehézségeket okoz. Az ország olimpiai edzőtáborának vezetői a gond megoldására nem mindennapi eszközt vetettek be: a zenét. Bemelegítéskor pergő zenét kell hallgattatni, a mérkőzések után a diadalmas dallamok tesznek jót. A tapasztalatok szerint a versenyzők leginkább a Rocky, illetve a Tűzszekerek című film zenéjét kedveik. Atlanta 1996 Az éremtáblázat Arany Ezüst Bronz Lengyelország 4 - Franciaország 3 2 3 Oroszország 3 2 2 Kína _ 3 2 1 Egyesült Államok 2 6 2 Belgium 2 - 1 Törökország 2 - Olaszország 1 1 1 Koreai Köztársaság 1 1 Ausztrália 1 - 2 Costa Rica 1 - Írország 1 . - Kazahsztán 1 - Új-Zéland 1 - Dél-Afrika 1 - Magyarország - - 3 Sláger a Rocky