Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-23 / 171. szám
SPORT 1996. július 23., kedd Egyre danosabb A karatés Bencze és a harmadik csík Békéscsaba (KM - M. L.) — Pénteken este több tucatnyi fáradt, de örömit- tas karatéka ünnepelt Békéscsabán. Itt rendezték a tizenkilencedik nemzetközi kyokushinkai edzőtábort, amely egyben a magasabb szintű övvizsgákra adott lehetőséget. Közel négyszázan öltötték fel a giket, a magyarok mellett ukrán, grúz, román és svéd sportolók is részt vettek az egyhetes, napi három kemény edzést jelentő táborozáson. A hazánkat rendszeresen meglátogató Howard Collins hétdanos angol mester, azaz Sihan mellett a japánok négydanos mestere Satoshi Yui, valamint a szakág hazai meghonosítója, a szolnoki (mátészalkai születésű) öt- danos Furkó Kálmán előtt végül a technikai vizsgákról a közdelemig eljutottak mindegyike sikeresen levizsgázott. A mesterfokozat legalsó fokát jelentő első danra több mint negyvenen, a másodikra tizenketten vizsgáztak. A harmadik danra ketten, a siófoki Kálóczi József és kétszeres Európa-bajnokunk Bencze Antal a Nyíregyházi Fight Kft. kiválósága. Az el- sődanosok harminc, a má- sodikdanosok negyven, míg Benczéék ötvenszer küzdöttek váltott ellenfelekkel. Igaz az első harminc küzdelemben akadt néhány elma- szatolt, alibizett párharc (jó pár vizsgázót meg lehetett volna buktatni) ám az utolsó húsz igen kemény bunyókat hozott. Ekkor már csak feketeövesek álltak szembe a vizsgázókkal és adtak nekik rendesen. Bencze is alaposan elfáradt a végére, ám ő bírta legjobban a vizsgát. Utolsó küzdelmét egykori mesterével, a szintén kontinensbajnok Bódi Istvánnal vívta, ezt követően percekig zúgott a többiek elismerését jelentő vastaps. Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez nem nagy dolog, hadd jegyezzük meg, az ötven küzdelem 75 perc állandó mozgást jelent (a küzdelmek között pár másodpercnyi szünetek voltak), miközben nemcsak ütni és rúgni kellett, közben az ellenfelek is alaposan oda- odaszúrtak. Az is megnehezítette a vizsgát, hogy a főiskola egyébként ragyogó tornacsarnokában küzdöttek a résztvevők, ahol hamar elfogyott az oxigén. A japán mesternek is nagyon tetszett Tóni, hiszen négyszer is beállt ellene a másfél perces küzdelmekre. Fényképezte és elismerően bólogatott, amikor a nyíregyházi mesterről beszélt. Egyébként is jó véleménynyel volt a mieinkről. — Igaz a kyokushinkai karate nem a magyarok sportja, de úgy látom, aki csinálja, teljes erőbedobással teszi és magáénak érzi az irányzatot. Ezért is jövünk szívesen magyaror- szágra, hogy aztán átadjuk a technikáját ennek a harcművészetnek. Európában kezd sporttá válni a karate, ezzel már nem is harcművészet. Sajnos hazámban is elkezdődött egy ilyen folyamat, aminek személy szerint nem örülök. Én is azt vallom: a karate életforma, amely kell hogy tartson az után is, ha valaki már abbahagyta a versenyzést. Bencze Antal számára nagy siker, hogy végül is 27 évesen megszerezte a harmadik dánt, így a fekete övre felkerül a harmadik csík. Ami egyébként a legmagasabb megszerezhető övfokozat, hiszen ezt követően már adományozzák a minősítést. — Természetesen örülök annak, hogy sikerült a vizsga és megszereztem a harmadik dánt. Egy kicsit keményebb küzdelmekre számítottam, ám így is eléggé elfáradtam a végére — így tömören Bencze. Furkó Kálmán gratulál kétszeres Európa-bajno- kunknak Mán László felvétele 29. hét 13 plusz egy találat: nem volt. 13 találat: nem volt. 12 találat: 137 darab, nyereményük 12 967 forint. 11 találat: 2775 darab, nyereményük 640 forint. 10 találat: 21 072 darab, nyereményük 141 forint. Röviden Labda nélküli bemelegítés, másik képünkön Veress Péter Harasztosi Pál felvétele Kosarasok a fertőző osztályon Hat játékos péntek óta a kórházban • Semmi bajunk nincs, mondja Hutás Ukrán dömping a röpiseknél Elmaradt tavalyi pénzek • Veress Péter a legjobb ütő volt Otthonosan berendezkedtek a fiúk, balról Kovács, Sárossy, Záczói, Boczkó, Ványi és Hutás Harasztosi Pál felvétele mondta: hosszú kosaras pályafutása alatt szokványos volt az első hét után a májfunkcióban az eltérés. Mindezt az is igazolja, a játékosoknál egynapos pihenés után a vizsgálatok a normális értéket mutatták. Szerinte az orvosok mondják ki a végső szót, de azért túlzásnak tartja az egyik doktor kijelentését, mely szerint egy fertőző gócot hatástalanítottak. A hat játékos nélkül most nyolcán végzik az edzéseket, ugyanakkor Kamarás reméli, kedden délután már a kórházban lévők is csatlakozhatnak a társaikhoz. A fertőző osztályon a második és harmadik kórteremben fekszenek a kosarasok, akik háziasán berendezkedtek. Video, tévé, hifitorony, rádiótelefon szolgálja a kényelmet, még egy pici kosárpalánkot is felszereltek a falra. A tévéhez ideiglenes antennát is készítette, amit a folyós végén egy szék ülőkéjével rögzítettek. A kórházi pizsamák ott lógnak az ágy lábánál, Kovácsra és Vá- nyira abszolút nem találtak éjszakai ruhaneműt, a többiek pedig szolidaritásból hordják a saját pólójukat. A játékosok közül az irányító Hutás a rangidős, a többiek közül Sárossy az MGFSC-ből igazolt át, Kovács a megyei bajnokságban játszott, Záczói, Boczkó, Ványi pedig a Városi Sportiskola gárdáját erősíti. Utóbbiak 16 évesek. — Semmi bajunk nincs, nem értem miért kell itt lennünk. Egyébként is megöl minket az unalom, egész nap tévézünk, olvasunk és eszünk — mutat körbe Hutás, aki a három nap alatt három kilót hízott. — Záczói mamája hozza az ebédet és a reggelit, fantasztikusan finom főz, ellátja a gárdát. Pénteken egyébként is 30 kg őszibarackot hoztunk be, amiből már alig van. Persze jobb lenne ha már kint lennénk. Egyelőre egyikük sem gondol arra, hogy a leletek pozitívak lennének, hiszen akkor nemcsak őket, hanem szülőket, társakat, barátokat is be kellene oltani. Egyébként a kosarasok pénteki napja akár egy krimibe is beillett volna, hiszen amikor kiderült, hogy be kell feküdniük, majdnem körözést adtak ki ellenük. Végül vala- mennyiüket megtalálták és beutalták őket a fertőző osztályra. Az a gyanúsítás viszont sokkal kellemetlenebbül érte őket, mely szerint doppingoltak, kábítószereztek, tiltott szereket vettek be, ami az esetleges májfunkciós zavarokat okozta. Információnk szerint a kis SZTK sportorvosi részlegén valamennyi ott lévőt beoltottak, illetve a részleg teljes fertőtlenítését elvégezték. hogy az összes élvonalbeli klub szeretné a fiatal játékost leigazolni. Makaival továbbra sem tudott megegyezni a klub, a játékos szeretne Szolnokra átigazolási díj fizetése nélkül visszatérni, az NYVSC viszont ragaszkodik az átigazolási díjhoz. Ebben várhatóan az MRSZ fog dönteni. Újdonság még az is, hogy a másodedzői poszt megszűnt a csapatnál. Elkészült a sorsolás is, az Extra Ligában szereplő NYVSC szeptember 27-én Kaposvárott játssza az első mérkőzését. —jr----- Nyíregyháza (KM) — Eléggé lehangolta tan kezdte az első------^-1 edzést hétfőn az NYVSC Extra Ligában szereplő röplabdacsapata. A tavalyról elmaradt pénzek kifizetését a szakosztályvezetés többször megígérte, de mindezek eddig elmaradtak. Most újabb határidőt jelöltek meg. A tréningen három ukrán játékos is részt vett, akiknek sorsa szerda délelőttre dől el. Balázs István edző elmondta, a csapat két idegenlégiósa közül Zsukov edzett, Korea nem, a kettejük sorsa is bizonytalan. Batai abbahagyta a játékot, új játékosként Bugyi érkezett a TFSE-ből, aki gyakorlatilag az egyetemi évek után visszatért Nyíregyházára. A fiatalok képviselőjeként Veress Péter együtt edzett a nagyokkal. Péter Csehországban az Olimpiai Reménységek Tornáján játszott a magyar csapatban, amelyik a harmadik helyet szerezte meg. A viadalon ő kapta a legjobb ütő címet, emiatt a nyíregyházi vezetők nem is csodálkoznak azon, Venczel... ...Miklós szövetségi kapitány a XII. Szabolcstej-Be- reg Kupa után kijelölte a bulgáriai EB-n részt vevő magyar csapatot, amelyben a következő nyíregyháziak kaptak helyet: Zamóczay Klára, Horváth Judit, Hal- may Balázs, Cserpák Zsolt, Venczel Gábor, Szedlár Károly, Orosi János. (KM) Az atlantai... ...olimpia ideje alatt a Eu- rosport televíziós csatorna magyar nyelvű műsora elérhetővé vált a győri és szegedi sportrajongók számára is. Augusztus 4-ig a helyi kábeltelevíziós rendszerbe bekapcsolt lakásokban látható a magyar nyelvű program. Az adás kísérleti jellegű. (MTI) Nyilvánosságra... ...hozták a teniszezők legfrissebb világranglistáját. A férfiaknál továbbra is az amerikai Sampras vezet, bár csökkent az előnye Musterrel szemben, miután az osztrák teniszező megnyerte a stuttgarti salakpályás tornát. Az olimpiára összpontosító Agassi viszont a harmadikról a hatodik helyre zuhant vissza. A nőknél — akárcsak eddig, most is — az amerikai Szeles és a német Graf társbérletben birtokolja az első helyet. (AP) "TK Nyíregyháza fájf (KM-MCS) — Pén^ tek este óta a Ta---------- nárképző-Isobau NB I-es kosarasgárdájának hat játékosa (Hutás, Kovács, Sárossy, Záczói, Boczkó és Ványi) májfunkciós zavarok miatt a megyei kórház fertőző osztályának vendégszeretőt élvezi. A hat játékost két háromágyas szobában helyezték el, ahova már otthonosan berendezkedtek. — Nyári szabadságuk után a kosárlabdacsapat hétfőn kezdte meg az intenzív felkészülést — elemezte az elmúlt hetet dr. Nagy Róbert, a fertőző osztály főorvosa. — Csütörtökön a kis SZTK-ban a szokásos sportorvosi vizsgálat következett, ahol a vérszűrés során néhány játékosnál a májfunkcióban volt némi eltérés. Emiatt dr. Petrika Ibolya sportorvos újabb vérvizsgálatot készített, amely után kiderült, a csapatból hat játékosnál vannak eltérések, akiket pénteken befektettünk a fertőző osztályra. O Valamilyen komoly betegségre lehet következni ebből a vérvizsgálatból ? — A megismételt vizsgálatok alapján még nem lehet tudni 100 százalékig, hogy a leletek negatívok, vagy pozitívak. A vérmintákat elküldtük a megyei KÖJÁL járványügyi osztályára, ahonnan kedden délelőtt várunk eredményt. Ha a lelet negatív, akkor kiengedjük őket, ha pozitív, akkor megkezdjük a kezelést. OMi okozhatta a májfunkcióban az eltérést? — Főleg serdülőkorban az erősebb fizikai megterhelésnél a májfunkció nem követi ezt a leterhelést, és eltérés alakul ki. Kamarás Györggyel, a csapat edzőjével, a délelőtti edzés előtt beszélgettünk, aki el-