Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-22 / 170. szám
1996. július 22., hétfő Profi koncertező!! lesznek Nézőpont A telt házas hangversenyek sejtetik: a polgárok többsége igényli a programokat Kállai János Nyírbátor (KM) — Táborné- zőbe indulunk, méghozzá az idén huszadik születésnapját ünneplő nemzetközi ifjúsági zenélős együttlétre. A nyírbátori középiskolai kollégium mint bázis szolgálja a nagyszabású rendezvény biztonságos hátterét. Szabolcsi Miklós, — számos funkciója közül a fesztiváligazgatóit emeljük ki, de akár táborparancsnoknak is titulálhatnánk — a tizenakárhány órás talpon léttől picikét fáradtan, mégis készségesen tájékoztat. — Jubilálunk az idén, háromszorosan: a zenei napok harminc éve zajlanak a városban, a tábort huszadszor fogadtuk, a Weiner Leó Nemzetközi Hangszeres Verseny tízesztendős. A tábor iránt nagy volt az érdeklődés: 141 hallgató — köztük 47 külföldi —jött el, s mától a létszám bővült a koncerteken fellépő Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Tagozata kórusának 29 dalosával. A fesztivál tartama alatt tizenkét nyilvános koncertet kínálunk Nyírbátorban és a környező településeken, és házi hangversenyeket is tartunk. Kemény munkával telnek a napok, így meglehetősen nehéz ugrani a reggeli ébresztőre. A gyerekek — a kitűnő tanári kar irányításával — készülnek a fellépésekre, egymást követik a zenekari (tutti) és szólampróbák, teoretikus előadások hangzanak el, délutánonként következnek az egyéni órák, a korrepetálások, és gyakorlás, gyakorlás...Kissé eltúlpzva: még a WC-be is magukkal viszik a hangszert a hallgatók. És ez így megy este tíz óráig, akkor van hivatalos takarodó, de utána sincs „teljes csend”. Egy biztos: mindenkinek mindig van szerepe, ez — szerintem — a munka eredményességének a titka. A Tinódi Sebestyén Általános Iskola és Zeneiskolában mindazt, amit az igazgató úr elmondott, a gyakorlatban igazolva vehetjük szemügyre. Az énekkari próba épp véget ért. Próbál a tábor kamarazenekara — előtérben Szabadi Vilmos hegedűművész Balázs Attila felvétele Nem akármilyen koncertre készülnek a zeneművészeti főiskolások. — A nyírbogáti hangversenyen felcsendül majd Bach 29. kantátája — mondja Deák László orgonaművész, aki először jár Nyírbátorban. — A bátori református templom csodálatosan felújított orgonája adta az apropót Szabolcsi tanár úrnak, hogy engem is meghívott a fesztiválra. Oláh Gábor, a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának énekes szólamvezetője mint a főiskolások karvezetője hozzáteszi: — Énekkar most lép fel először a fesztiválkoncerteken. A Bach-kantáta megszólaltatása — az első tétel orgonaversenyével együtt — nem kis feladat a kórus számára. Az ora- torikus jellegű kórusmuzsikálás kuriózum. A táborról egyébként nagyon jó a véleményem. Magasan kvalifikált, nagy nevekkel fémjelzett a tanári kar. Sokat tanulhatnak a résztvevők tőlük és egymástól. Megszokhatják az együttmu- zsikálást, miközben saját hangszerük mind gyakorlottabb használóivá válnak; emellett elsajátítják a zenei kíséret technikai fortélyait. A Tinódi iskola második emeleti termében javában zajlik a tábor kamarazenekarának próbája. Kostyál Kálmán, hangversenymester, a világhírű Liszt Ferenc Kamarazene- kar szólamvezetője irányítja a munkát. — Negyedik alkalommal jöttem el Nyírbátorba. Kezdetben volt bennem némi idegenkedés a dologtól, mivel oktatással nemigen foglalkoztam, de mostanra egyre magabiztosabban adom át az ifjúságnak kamarazenélési ismereteimet, tapasztalataimat. Három szinten tevékenykedünk: a juniorok zenekarával, a Báthory Kamarazenekarral, illetve a korábban itt felkészültekből verbuvált Sándor Frigyes Kama- razenakarral. Tökéletesen jó a kapcsolat a tanítványokkal, a gyerekek „vevők” mindenre, ami a szakmai előrelépésüket segíti. A tehetségek felkarolása, kvalitásaik kiteljesítése az alapja a munkánknak; a kamarazenélés hagyományainak a továbbadása. — Sok kurzuson vettem már részt szerte a világban — teszi hozzá Szabadi Vilmos hegedű- művész. Ez a tábor zenekarközpontú; a profi koncertezés művészpróbáló mechanizmusával testközelből ismerkedhetnek meg a gyerekek. Egymást láthatják, hallhatják; egyáltalán azt: mire ez az egész nagy „felhajtás”. Vagyis, mivel két-három naponta fellépnek — láthatják a folyamat végét. Ami pedig engem illet: hatodszor vagyok itt; egyre jobbnak érzem a feltételeket, gördülékenynek a szervezést, a lebonyolítást. Sokat utazom, járom a világot, vannak összehasonlítási pontjaim. Az itteni munkastílusról semmi rosszat nem mondhatok. Sokszor úgy érzem: „mintha nem is itthon lennék”. A háttérmunkások közül a gazdasági ügyek irányítóját, Pellei Bélánét kerestük meg. — A tábor valamennyi gazdálkodási, pénzügyi dolgát kezelem — 1989 óta. A feladat összetettsége megköveteli az önálló pénzügyi lebonyolítást. Szinte egész évben készülni kell erre a bő két hétre, hogy zavarmentesen menjen minden. Az a legfontosabb, hogy nyitásra együtt legyen a pénz. Az összes költség egyharma- dát a város önkormányzata fedezi, a többit szponzori támogatásokból, részvételi díjakból fedezzük. A nagyzenekar a szakközép- iskola aulájában próbál. And- rássy Pál, a Magyar Rádió Zenekarának koncertmestere most a táborzenekar ilyen irányú teendőit látja el. — Két nagy koncertre készülünk. Az egyik a Gershwined, a másik pedig Verdi Requ- iem-je. A nagyzenekarban a kezdőktől a gyakorlottakig találhatunk hangszereseket; közel kilencven tagú az együttes. Kovács László, a tábor művészeti vezetője, a nagyzenekar karnagya hatodik éve visszatérő vendég a fesztiválon. — Mind jobb a híre a bátori kurzusnak, s azt tapasztalom: a jelentkező hallgatók egyre felkészültebbek. Minden szempontból megfelelőek a munka feltételei, panaszunk semmire sem lehet. — Mint a város polgármestere második ciklusomat „töltöm” — kapcsolódik a beszélgetésbe Petróczki Ferenc. Hivatalba lépésem óta teljes erőmmel támogatom a fesztivált, a tábort; szerencsére, ebben a képviselő-testületre is számíthatok. Tudjuk, mennyire fontos egy tizennégyezres lakosságú középváros számára egy ilyen rangos rendezvény. A telt házas hangversenyek pedig sejtetik: a polgárok többsége igényli a programokat. Az pedig, hogy kultúraszervező, érték- és hagyományteremtő művészeti rendezvényeink egyre nagyobb médianyilvánosságot kapnak — külön öröm a számunkra. Páll Géza tárcája ■y ■j alamikor a szegény1 / emberek egyik kedV véne eledele volt az aszalt szilva. Különösen a szatmári végeken volt sok falusi ember valóságos tudósa a szilvaaszalásnak. Rég csak a beavatottak ismerték az aszalás igazi receptjét, hogy a szilva megőrizze ízét, zama- tát, húsosságát, s kedvenc eledele legyen a családnak még a téli, tavaszi hónapokban is. Kihaltak már jórészt a szilvaaszaló idős parasztemberek, csak mutatóban maradt belőlük... többen elhagyták az ősi fészket, a gyermekek rábeszélésére eladták a falusi házacskát, beköltöztek a városba... A lassan kilencvenedik évében lévő parasztbácsi is élete végére városi polgár lett. Nemrég, sajnos, súlyos tüdő- gyulladással kórházba került. De a sok megpróbáltatást megért szervezet ezúttal is leküzdötte a betegséget. A fiai, a menyei, az unokái majd mindennap meglátogatták az öreget a kórházban. Finomságokkal is elhalmozták. De az idős ember szinte közöAszalt szilva a betegnek nyösen fogadta a cukrászdában elég drágán vett süteményeket. — Ilyet még nem evett apám. Ezt kóstolja meg — kínálta az öreget a hatvanas éveiben járó fia. A menye és az unokák is bíztatták, de az öreg nem akarta meg sem kóstolni a finomságokat. Hálálkodtak is az ágyszomszédok, mert a finom falatokat ők ették meg. — Azt mondja meg apám, mit hozzunk akkor, amit szívesen megenne — kérdezte már-már bosszúsan, szemrehányással a menye. De az öreg nem felelt. Nem kell nekem semmi. Ez volt az arcára írva. A látogatás fagyos hangulatban ért véget. Másnap újra megjelentek a családtagok. Most déligyümölcsöt, banánt hoztak az öregnek, de ugyanaz a jelenet ismétlődött meg, ami már ki tudja hányadszor. A családtagok lassan tudomásul vették, nem tudnak az idős ember kedvében járni. Úgy gondolták talán ők teszik a kötelességüket, mindig hoznak valamit, az 6 lelkiismeretük nyugodt. Ha pedig az öregnek semmi sem kell, ők nem tudnak mit tenni... — Na mit hoztunk? — kérdezte titokzatosan az egyik nap az idős ember fia. —Ezt nézze meg apám, görögdinnye, egyenesen Görögországból hozatták, azt mondta az árus. Kétszázötven forint egy kiló. De nem baj, kóstolja meg... Az öreg már-már érdeklődéssel nézte a gyönyörű, pi- rosbélű görögdinnyét. Talán néhány másodpercre felrém- lettek a régi szép idők, a falusi dinnyeszüret, az első diny- nye, amelyet mindig ő, a családfő kóstolt meg elsőként és elmondta a szokásos, népi mondókát: „újság hasamba, betegség pokolba...” Talán ez futott át az öreg emlékezetén, de nem nyúlt a drága csemegéhez. A családtagok tanácstalanul, nem is titkolt sértődöttséggel nézték a semmivel sem elégedett embert, akinek talán az isten sem tudna a kedvére tenni. A kínos csendet végül az öreg oldotta fel. — Tudod mit ennék én a legszívesebben fiam, csak eddig röstelltem mondani, hogy kinevettek érte. Ha hoznátok egy kis aszalt szilvát. Azt kívánom, mióta itt vagyok a kórházban. Az gyógyítana meg engem... A családtagokon mintegy varázsütésre megszűnt a görcsös feszültség. Megkönnyebbültek. Akkor még nem is sejtették, háromnapos járkálásuk- ba kerül, míg az egyik városszéli ABC-ben végre találtak néhány zacskó aszalt szilvát. Ebben az üzletben láttam meg én is a sok éve ismeretlen aszalt szilvát, csak azt nem tudtam, aki előttem rakosgatja tele a kosarát, miért vesz ennyit a ritka csemegéből. S talán nagyon kérdően nézhettem rá, mert csöndesen megjegyezte: — Tetszik tudni, betegnek lesz... Tóth Kornélia-» j em tudtam gyorsab- /\l ban úszni, mondta a i T sajtóértekezleten Allison Wagner, aki a négyszáz méteres vegyesúszásban ezüstérmet szerzett. Túl azon, hogy fáj: Egerszegi Kriszta sok év után csupán a dobogó harmadik fokára állt fel, van valami megkapó az amerikai lány mondatában. S ez már messze túlmutat a sportvilágon. Emberi gyarlóságunk az oka, hogy szeretjük a hibát másban keresni. A külső környezetre hárítani. Csak az ellen berzenkedünk, hogy beismerjük: mi magunk nem tettük meg a tőlünk telhetőt a sikerért. Ha ismét a sportra utalnánk: nagyobb volt a hátszél, hideg a víz, előnytelen a sorsolás, idegesítő körülmények az edzőteremben — végtelenig tágítható a sor. Ha az élet más területét vesszük górcső alá, a rosszul teljesítő diák sem azt mondja: nem húztam bele rendesen, hanem azzal védekezik: a tanár pikkel rá, egyébként sem ér sokat ma a diploma, és így tovább. Vagy a munkahelyen is mennyivel egyszerűbb a kollégákat hibáztatni egy rossz döntésért, mint magunkban keresni és netán megtalálni a hibát. Évtizedek váltották egymást, amikor a mai derékhad még emlékezetébe idézheti a munkaversenyt, a mindenható terveket. Kivétel nélkül minden cég, legyen az kisebb, vagy nagyobb, eleget tett a maga szintjén a versengésnek. Csak amikor országos szinten összeadták az eredményt, valami fals adat jött ki. De kinek volt bátorsága a maga közösségében megkockáztatni az önkritikus hangot: ezt és ezt rosszul csináltam. A sikernél úgyis sokan bábáskodnak, a kudarcnak nincs gazdája. Míg világ a világ, megtapasztalhatjuk ezt a jelenséget. Hát ezért tetszett nekem Allison Wagner őszintesége: nem a körülményekre hárította, hogy csupán ezüstöt vihet haza, hanem ki merte mondani, amire mi, esendő emberek, gyakorta képtelenek vagyunk: a hibás én vagyok... Kritika Ferter János karikatúrája Kommentár Költekezni, ésszel Galambos Béla A területfejlesztésre szánt úgynevezett decentralizált alapok elosztási elvein még az utolsó hetekben is fellángolt a nemzetes vita főként arra kihegy eződve: az ország ellentétes végein leledző megyék közül melyik, mennyit kapjon a nem egészen tíz- milliárdból. Az „állam apukának” ki a kedvesebb gyermeke, s az pénzben vajon mennyit ér? Végül összesen 1 milliárd 126 millió forintot kapott a megyénk az országosan 9,7 milliárd forinttal, s másmás céllal létrehozott két pénzalapból. A teljes ösz- szegből közel 525 millió forint olyan „címkével" van ellátva, hogy abból ez évi területfejlesztési célokat lehet támogatni. Erre a keretre elvileg bárki pályázhatna, de a megyei Területfejlesztési Tanács döntése értelmében, ez afél- milliárd lenne a vállalkozóké, akik végül is munkahelyteremtő—a megye 45 ezres munkanélküli táborát, ha többel nem is, legalább 2 ezerrel csökkenteni képes— beruházásaikhoz jutnának ebből állami forráshoz. A teljes összeg másik, 601 milliós fele a területkiegyenlítést, magyarán az elmaradott térségek felzárkóztatását szolgálja közvetlenül. Tulajdonképpen infrastruktúrafejlesztésre fordítható, mint amilyenek a szennyvíz- telepek-, csatornák összekötése, létesítése, a települési szilárd hulladék kezelésének megoldása. De ebből lehet az életveszélyessé vált iskolák rendbetételéhez is támogatást szerezni. A rendelkezésre álló pénzt a megyei Területfejlesztési Tanács a befektetés hatékonyságát messzemenően figyelembe véve szeretné felhasználni. Célja, hogy további milliárdokat mobilizáljon a beruházásokhoz, kiegészítve a pályázók úgynevezett saját forrását, valamint a tervek megvalósítását szolgáló pénzintézeti hiteleket. Természetesen a régió helyzetét alapul véve tekintettel lesznek a rászorultságra is: a forráshiánnyal küszködő helyi önkormányzatok számíthatnak segítségre infrastrukturális fejlesztésüknél. Én hibáztam .HÁTTÉR-
