Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-20 / 169. szám
12 tárlat Vajai termés A z idén immár harmadik alkalommal rendeztek Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort Vaján. A kastélymúzeum és baráti köre — a helyi önkormányzat elkötelezett támogatásának köszönhetően — a teremtő együttlét- re tizenkét festőművészt hívhatott meg. Az alkotótelepnek a többi képzőművészeti táborhoz képest némiképp eltérő atmoszférája, arculata alakult ki. A közösség vezetője, Mada- rassy György nyíregyházi festőművész erről a következőket mondta: A munka mellett gyakran ülünk le beszélgetni, vitatkozni, ami szintén inspirálja a tevékenységünket, a művészek gondolatait. Az időközben kapuját már bezárt alkotótelepet több hónapos előkészítő-szervező szorgalmatoskodás előzte meg. Az egy héten át tartott alkotói folymatok eredményeként számos értékhordozó, kvalitásos kép született. A művészek — mind a honiak, mind pedig a Kárpátaljáról és Erdélyből érkezettek — a szíves vendéglátás fejében a vajai képtárban hagyott műveikéi gazdagították a múzeum gyűjteményét. A tábori termést—a hagyományoknak megfelelően — tárlaton tekinthette meg a közönség. Suciu Nicolae: A stég Gaál András: Vajai táj Sütő P. Rozália: Kiment a ház az ablakon Márton Árpád: Vajai park Elek Emil reprodukciói Napkelet • A KM hét végi melléklete Iskolapélda illúziók nélkül Tíz tanárból kilenc jelenleg úgy véli, könnyen munkanélküli lehet Sxfike Judit Illetlenség, ünneprontás, avagy nem, aktuális, avagy nem, én mégis fontosnak tartom, hogy miközben a tanárok szedik a meggyet, pihennek, lubickolnak (vagy nem) a Balatonban, a gyerekek élvezik a vakáció örömeit, az iskolapéldáról írjak. Ez a szó maga kitűnően szimbolizálja, hogy valamely jelenséget szeretnék bemutatni meglehetősen szemléletesen, méghozzá, ahogy azt a szó előtagja is mutatja, az iskoláét. (A demó eszköze az első oldalon látható grafikon és diagram, melyhez, azt hiszem, nem kell magyarázat.) Azt az elképesztő, méltatlan, hibákkal teli helyzetet szeretném érzékeltetni, mely — s ne menjünk túl messzire a múltban — az elmúlt néhány évet (reflexszerűen majdnem rendszerváltást írtam, de javítok) az elitváltás időszakát jellemezte-jellemzi. Ami a közoktatás, az iskolaügy körül van, az semmi esetre sem nevezhető stabil, időt álló, tervezhető, hosszú ideig változatlan kereteket tartalmazó állapotnak. Már 1994 augusztusában, amikor Nyíregyházán jártakor interjút készítettem Gazsó Ferenc szociológussal, az oktatásügy neves személyisége úgy vélekedett: az ágazat bombáin ülünk... A robbanás csak 99 Nem volt az elmúlt években tanév, amelyet ne valami hercehurca előzött volna meg. j j idő kérdése. Azóta sem oldódott meg a probléma, sőt, a szakmai válság mélyült. Az meg azért lehetetlenség, hogy nem volt az elmúlt években tanév, amelyet ne valami hercehurca előzött volna meg, amelyet ne fenyegetés, rémiszgetés vett volna körbe, arról nem is beszélve, hogy jöt€-jö- vögetett a NAT, fel-felvillantak a közalkalmazotti feszültségek, A Kategóriák, a felsőoktatásba meg „becsapott” a tandíj. Két-három esztendeje fel-felröppennek olyan mondatok, melyek a túlfoglalkoztatásról s az egyidejűleg meglévő pazarlásról szólnak. Ekkor már mindenki sejthette: hamarosan megjelenik a pedagógus munka- nélküliség. S már itt is van! De nem ám ilyen nyíltan, hanem a kötelező óraszám emelésébe bugyolálva. A legfőbb baj nem a tényekben és az abból levont következtetésekben, hanem az előző kormány halogató, a jelenlegi kényszerkapkodó módszerében, stílusában rejlik. Egy dolgot senki sem vitat: demográfiai adatok támasztják alá, az általános iskolás korú gyerekek száma egyre csökken. Méghozzá országosan tíz év alatt háromszázezerrel, miközben a pedagógusoké öt százalékkal növekedett. (Az 1. oldal grafikonja Nyíregyháza számait tartalmazza.) Az olló tehát szétnyílt. Sok településen indokolatlan intézményfejlesztés történt, az erre felvett hiteleket ma nem tudják a falvak gazdái fizetni. Ahogy jöttek-mentek a pártok, úgy jött a remény, majd pukkant szét az ideológiai luftballon is: ugyan, szó Olyan stresszek érik az ágazatot minden irányból, melybe akár bele is roppanhat, yy sincs itt semmiféle esélyegyenlőségről! Az iskoláztatás is piaci kategória lett. Az ön- kormányzatok kötelező feladata az oktatásügy, de a kormánynak nem kötelezettsége ennek teljes finaszírozása. Bevezetett hát mindenféle szigorítást, megszorítást, átszervezést, racionalizálást, ész- és korszerűsítést. Amit különben meg kellett volna tennie tényleg régen, de akkor még lehetett volna nyugodtan, fokozatosan. Most azonban olyan stresszek érik az ágazatot minden irányból, melybe akár bele is roppanhat. — Voltak szabad álláshelyek, a túlórák takartak egy bizonyos létszámot, tehát az alapfeladat ellátása nem fog akkora drámai feszültséget okozni, mint amekkorát emlegetnek — mondta, miközben megosztottuk gondolatainkat az alaptémáról, Béres János, a pedagógusok szakszervezetének megyéi titkára, de rögvest folytatta is —, tehát a tízszázalékosra prognosztizált létszámcsökkenés túlzott. Az azonban kétségtelen, hogy tiszta helyzetet kell teremteni minden közoktatásban foglalkoztatott számára. A feladatrendszerhez kell rendelni a tevékenységet, a létszámot, s ehhez a pénzügyi fedezetet. Tisztulnia kell a közoktatás egész működési területének. Megyénkben a közoktatásban 17 ezren dolgoznak. Köztük 12 500 a pedagógus. Az országos előrejelzések szerint épp enynyi elbocsátásra kell számítani. Tehát könnyen előállhat, hogy megyénknyi tanár alól veszik ki az iskoláját, a munkahelyét. A legrosszabb helyzetben az általános iskolák lesznek, mert középfokon van még tanulótartalék. A megyeszékhelyen például kétszázzal nő a középiskolában tanulók létszáma, míg az alapfokú intézményekben az előző évihez képest 18 osztály- lyal kevesebb indul szeptemberben. Aki tehette, menekült a pályáról még idejében — a bér vagy a közelgő vész miatt. Megoszlanak a vélemények ezekről a magatartásokról: van olyan vélemény, hogy aki ezt meg tudja önszántából tenni, annak nem is való ez a hivatás, volt, aki fájdalmasan lépte meg a lépést, de mindig is hiányozni fog neki az iskola szaga, volt, akinek csak a parkoló-diploma kellett...Ahány tanár, annyiféle motiváció és, persze, ellenérv. Sokan attól tartanak, s féltik az egész ágazatot, hogy a kontraszelekciót fogja továbberősíteni ez az egyébként elkerülhetetlen tendencia. Hallatszottak olyan riasztó hírek, hogy az egyik főiskola tanszékéről a távozókat klasszikusan demokratikus módszerrel, sorsolás útján választották ki, azt követően, miután az egyik szocialista párti feleségére mutattak rá: azok menjenek, akik döntöttek. Egy iskolában a szelektálás egyetlen szempontja nem a munka minősége, hanem a szociális helyzet volt mondván: menjen az, akinek (még) nem munkanélküli a férje... Béres János a kezembe nyomott egy felmérést, melynek végeredménye tökéletesen jellemzi ezen értelmiségi réteg hangulatát. Az ország ezer intézményében töltették ki a kérdőíveket, a válaszokból a következő konklúziót lehet levonni: a pedagógusok ^ A munkahelyek megőrzését majdnem háromszor fontosabbnak tartják mint a béremelést. kilencven százaléka gondolt arra, hogy munkanélkülivé válhat, az intézmények 44 százalékában volt létszámcsökkentés tavaly. A jelen szituációban a munkahelyek megőrzését majdnem háromszor fontosabbnak tartják, mint a béremelést (pedig míg a vállalkozói szférában 25 százalékos volt a jövedelemnövekedés, addig az oktatásügyCSÁTH GÉZA Fekete csönd Leírom ide, doktor úr, hogy miről van szó. Az öcsémről, a szőke, piros képű kisfiúról, akinek sötét szemei mindig a messzeségbe néztek. És még egy dologról. A fekete csöndről. Egyszerre nőtt meg. Tegnap este még egészen kicsiny, kedves, pötyögő gyermekecske volt. És reggelre nagy kamasz lett. Iszonyú izomzattal, vastag sörtehajjal és gonosz, égő, félelmes szemekkel. Ó, hogy fájt a szívem ezen a reggelen. Tele lett a rózsabokros, tiszta kis udvarunk utálatos, bűzös dudvákkal. A ház tetejéről lehullott cserép, s a falakról lepattogott a vakolat. S jöttek borzasztó éjjelek. Kishúgaim álmukból hangosan fölsírtak. Apám meg édesanyám meggyújtották a gyertyát, és álomtalan, üres arccal néztek egymásra. Senki se tudta, mi történik, és mi fog történni. Csak én. Csak én. Richard, az állati, undok kamasz, pénteken kitépte az udvaron a fiatal fákat, és lassú tűzön megpirította a fehér cicát, az Anikóét. A kis állat irtózatosan vonaglott, amíg gyenge, rózsaszínű bőre barnára pörkölő- dött. í i Hogy sírtunk mindannyian. Richard pedig röhögve otthagyott bennünket. Éjjel betört a zsidó boltjába, és kiszedte a pénzt a fiókból. Elszaladt vele, és elszórta az utcán. Reggel az ágyában aludt, amikor láttuk, hogy át van lőve a tenyere. A csendőr lőtte át. Édesanyánk letérdelt az ágy mellé, és gyengéden lemosta a vért. Richard nyugodtan aludt. Ó, milyen utálatos volt. Körülállottuk és sirattuk Richardot, a szőke, piros képű fiúcskát. És szorongva vártuk mindannyian a fekete csöndet. Az édesapám egyszer kétségbeesve rákiáltott: — Richard! Te gaz, gonosz állat, menj közülünk, ne lássunk többé! Richard nem szólt semmit, de megette a húst, mind, ami a tálban volt. A húgaim sóvárogva nézték, amint felfalta az ételt egymaga. Az apám az édesanyámra tekintett. Könnyes volt a szemük. Láttam, hogy apám halálsápadt, reszket. Félt Richardtól. Fölugrottam és arcul ütöttem Richardot. O a falhoz vágott engem, és kirohant a szobából. Lázasan feküdtem az ágyamban. Még vérzett is a fejemen a bőr, ahogy Richard megcsúfolt. Akkor jött meg. Éjjel. Betörn m v ve te az ablakot, s a szobában termett. A szemeim közé vigyorgott, és rikácsolva beszélt: — Fölgyújtottam az ispán házát, mert a lánya benn alszik a szobában, hófehér ágyban. A melle lassan emelkedik fel-le. Azután belekap az ágyába a tűz. Az én tü- zem. Tüzes ágyban ébred föl. És a fehér lábát sötétbarnára csókolja a piros tűz. És kopasz lesz a feje is, mert a haja elég. Kopasz! Hallod, kopasz? Az ispán gyönyörű szőke lánya kopasz lesz. Elvittük Richardot az orvoshoz. Az mondta, hogy Richard bolond. Miért lenne bolond? Miért éppen bolond? Nem, ó, nem. Jól tudom én azt. Elvittük a bolondok házába. Amikor észrevette, hogy az ápolók megfogják, nekik esett. Véresre verte valamennyit. Azok aztán megkötözték és vaspálcákkal ütötték dühös káromkodás közben. Richard véres tajtékot köpött a szájából, és bömbölt. Ó, de hogyan, milyen iszonyatos, süvöltő hangon. Megtöltötte a hangja a levegőt, mérföldekre. Mikor apával hazautaztunk a tébolydából, észrevettem, hogy a vasúti kocsik sarkai is tele vannak azzal az iszonyatos hanggal. Ha odaértél az ujjaddal valahová, menten kitört az elrejtőzött szörnyű böm- bölés.
