Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-02 / 153. szám

8 Kelet-Magyarország 1996. július 2., kedd Engedély Több olvasónk is telefonált, hogy hiába adta be jócskán a határidőn belül fuvarozási engedélyre az igényét, nem kapta meg — az előzetes ígéretekkel szemben — azonnal az igazolványt. Azok, akik a határidő utolsó napján keresték fel a KPM Lujza utcai irodáját, rövid várakozás után átvehették az engedélyüket. Mi volt az oka ennek kérdeztük Olasz Tamástól, a Közlekedési Felügyelet munkatársától, — Június 25-én és 26-án közúti ellenőrzést tartottunk a megyében. Ezen a két na­pon behozott kérvényeket csak átvették a munkatársa­im. elbírálni nem volt mód­juk. A múlt héten pénteken száz vállalkozó részéré pos­táztuk ki az engedélyeket. Azoknak, akiknek július el­sején jutott eszükbe, hogy érvényesítsék okmányaikat már nem áll módunkban en­gedélyt kiadni. Valamilyen agyonreklámo­zott mosószer nevére épp­úgy gyanakodhatnánk e dal­lamos szó hallatán, mint egy divatos férfi-nomenre. Nos, az „arioso” sem egyik, sem másik. Amit mi ariószó-nak ejtünk zenei szakkifejezés; a rövid, egy recitativón belül ki nem bontakozó dallamot jelöli. Használjuk ezenkívül határozói értelemben, ami­kor egy énekszám áriaszérű előadásmódjára kívánunk utalni; egyben zeneszerzői, karnagyi intencióként értel­mezendő. Északnyugat felől időnként már felszakadozik a felhő­zet, főként délen és keleten lesz eső. zápor. A legala­csonyabb éjszakai hőmér­séklet 10-15, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden 19-24 fok között alakul. Harasztosí Pál felvétele Nyíregyháza (KM - HZs) — Nyugdíjasként találta meg a cipészmesterség örömeit Havasi János. Hivatásos ka­tonaként dolgozott huszonöt éven át, így eredeti szakmá­ját, a cipészmesterséget nem gyakorolta. Mindig is szerette ezt a szakmát, amelynek fortélyait Arckép Havasi János cipész még édesapjától tanulta. Miután nyugdíjba ment, fele­ségével nyitottak egy garázs­ból kialakított cipészmű­helyt. Sok nyugdíjas keresi fel, cseréljen a lejárt cipőkön sar­kot, javítson, foltozzon. A nagycsaládosoknak olcsób­ban javít, csak az anyagkölt­séget számítja fel. Elbeszél­get mindenkivel, meghall­gatja problémákat, szépen és jól dolgozik, így nem csoda, ha meg vannak elégedve a munkájával. Kialakult kun­csaftköre van már, sokan visszajárnak hozzá, sőt Sá­rospatakról, Tiszavasváriból is felkeresik. A sportcipők javításával kevesen foglal­koznak a megyében, ezt a te­rületet is felvállalta, mivel gyakran keresik fel elnyűtt edzőcipőkkel. A megszakadt gyöngyvásznat is kicseréli, sőt sportcipők fejbetét-cseré- it is elvégzi. A polcokon ja­vításra váró iskolatáskák is sorakoznak, egyiknél a csat romlott el, a másik elszakadt, a mesternek köszönhetően mire ismét megkezdődik a tanév, olyan lesz, mint újko­rában. Hobbija a kertészkedés, ha egy kis szabad ideje akad, szívesen kirándul a család­dal a hegyekben vagy vízpar­ton. A legnagyobb örömet azonban azok a percek jelen­tik számára, amelyet 5 éves unokájával tölthet. A legtöbb fiatal már javában élvezi a nyári szünidő örömeit, ám a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai még vasárnap este is bent tartózkodtak az oktatási intézmény­ben. Igaz, a könyveket, a munkafüzeteket már ők is régen elfelejtették, vasárnap ünnepi hang­versennyel búcsúztak el a tanévtől. Az iskola kórusai Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy vezényletével szerepeltek, zongorán közreműködött Szántóné Éles Júlia Harasztosi Pál felvétele Nocsak □ Legkevesebb 30 kisgyer­mek lett áldozata Japánban 1995. április óta a pacsinkó nevű, elektronikus biliárdhoz hasonló játék rohamos elterje­désének. Az évi 272 milliárd dollárnak megfelelő bevételt biztosító játékőrület annyira leköti a szülők figyelmét, hogy megfeledkeznek egyedül hagyott gyermekeikről. Rá­adásul csak idén májusban kétszáz rablást követtek el a szerencsejáték következtében adósságba keveredett felnőt­tek. □ Miközben számos ország­ban szigorítják a dohányzásel­lenes rendelkezéseket, s perek indultak-indulnak a dohány­gyárak ellen, Brüsszelben egy homlokegyenest ellenkező cé­lokat követő szervezet alakult meg. A Smokepeace Europe - ról van szó, amely Nyugat-Eu- rópa 96 millió 740 ezer dohá­nyosának jogaiért kíván síkra szállni, és — mintegy békepi­pát ajánlva a dohányosok és az emiatt füstölgő nemdohány­zók között. Az Európai Unió tagországainak egyeztetett fo- gyasztásiadó-politikája miatt jelentősen megdrágult a ciga­retta Olaszországban, Francia- országban, Spanyolországban. □ Az amerikaiak közel fele meg van győződve arról, hogy a kormányzat a földönkívüli lények létezésére vonatkozó bizonyítékokat titkol el a köz­vélemény elől. A megkérde­zettek 48 százaléka hisz az ufó-megfigyelések valódisá­gában, míg 51 százalék szerint létezik tudományos magyará­zat a jelenségekre, 12 százalék azt állítja, hogy látott olyan re­pülő tárgyat, amelyekről azt hitte, hogy ufó. Ugyanakkor 49 százalék hiszi, hogy a kor­mány ez ügyben tényeket tit­kol el. A közvélemény-kutatás tanúsága szerint a paranormá- lis jelenségekben való hit az életkorral kissé csökken. Háromezer éves obeliszk * Csalagút Mexikóváros (MTI) — Az or­szágos antropológiai intézet diákjai háromezer évesnek tű­nő obeliszkre bukkantak Me­xikó déli részében, Cuicuilcó- nál — jelentette be Mario Pe­rez, a terület feltárásáért fele­lős régész. Szerinte ez a lelet elősegítheti az első prehispán kultúrák megértését Mexikó­ban. A négy méter magas, ro­vásokkal ékesített obeliszk Cuicuilco régi, köralakú pira­misában volt betemetve. Mel­lette három emberi csontvázat találtak. Előkerültek továbbá jade kövek és kukoricasze­mek, amely utóbbiak segítsé­gével következtetni lehet a kor mezőgazdaságának színvon­alára. Perez elmondta még, hogy az újabb leleteknek kö­szönhetően pontosan megáll­apíthatják, mikor volt a Xitle vulkán kitörése, amelynek lá­Személyesen Minnie Mouse avatta fel hétfőn az an­gol-francia Csalagút új, naponta közlekedő disney- landi járatát, mely közvetlenül a párizsi játékpark ka­pujáig szállítja utasait AP-felvétel vája betemette a piramist. Az emberi csontok genetikai vizs­gálata pedig megerősítheti azt a feltevést, hogy a prekolum- biai társadalmak a mexikói völgyben alakultak ki. Horoszkóp ^ III. 21.-IV. 20. Le- gyen bizalommal, (T 7? ha segítségét kérik. Párkapcsolatában szerencsés megértés várja. Látja, túlságo­san nagy feneket kerít apró dol­goknak. IV. 21.-V. 20. Ön- zetlensége jobb helyzetbe hozhatja. Gondolja át pénzügyi terveit, s gyorsan rendezze a lehetősé­gekhez képest problémáit. Sze­rencsés találkozások és egy fur­csa véletlen segítségére siet. ■ V. 21.-VI. 21. Haj­lamos egy kicsit go- A A noszkodni, amit családja vagy kedvese nem ér­demel ki. Békéljen meg a té­nyekkel. . , . IX. 24.-X. 23. Ked­y V1 / y xez°en *nc*uia W "Ur Ám ügyeljen, mert valamilyen veszély leselkedik önre, esetleg egy közeli család­tagjára. X. 24.-XI. 22. f Anyagiakkal kap­om^ csolatosan lesz egy kis félrelépés, ahol ön lesz a szenvedő fél. Talán felcsillan valami remény, esetleg utazás a láthatáron, amit egyáltalán nem szabad kihagynia. „ A XI. 23.-XII. 21. Szeretne egy kicsit < lazítani, de ezt most nem engedheti meg magának. Munkahelyén olyan változások vannak kilátásban, hogy jobb, ha most nincs távol. 21.30 07.47 Folyóink jellemző napi adatai; a TISZA Tisza- becsnél -161 cm, apad, 11%, 16.6 fok; Vásáros- naménynál -72 cm, apad, 13%, 17,2 fok; Záhonynál -128 cm, állandó, 19%, 18,8 fok; Dombrádnál 108 cm, árad, 29%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZA­MOS Csengéméi 30 cm, apad, 13%, 17,8 fok. A KR ASZNA Ágerdőnél 109 cm, apad, 20%, 19,4 fok. A TÚR Garbóknál -83 cm. apad, 8%, 18,2 fok. i Megér fl §1 egy mosolyt — Na, fiam — mondja a tanár az iskolában — ] logikusaiban is leve- i zethetted volna ezt az - egyenletet. —Apukám azt mond­ta, tőle még ez is szép. Hírügyeletes: | PÁLL CSILLA i *«aj mm ' jak­[t 'fí-V Jwss /;•/ V;-. B w BJr m A germán Otfrid, Öt- mar nevek német Otto becézőjéből I OTTO alakult az Ottó név. További névnapok: Je­nő, Mária, Mietta, Ot­tokár, Várkony. Sarlós Boldogasszony napja az áldott állapot­ban levő Mária ünnepe, aki ezen a napon tett lá­togatást a szintén vá­randós Erzsébetnél, Keresztelő Szt. János édesanyjánál. A nap hagyományvilága is a vizitáció evangéliumi történetéhez kapcsoló­dik. Több helyen volt szokás, hogy egy felvi­rágozott széket kitettek a ház elé, ha arra járna a terhes Mária, legyen hol megpihennie. A köztudat általában Pé- ter-Pál napját tartja az aratás kezdetének, de a néphagyomány Sarlós Boldogasszony ünne­péhez köti. Maga a sar­lós melléknév is a búza beérésére. az aratás egykori módjára utal. Harmincöt évvel ez­előtt halt meg Heming- 5 way Nobel­1961 díjas ameri- ka» író, re­gényíró és novellista. A modem epika, különö­sen a novella mestere volt. Legismertebb mű­ve Az öreg halász és a tenger. * VI. 22.-VII. 22. Nagy segítségét ér- WNc zi a pozitív, megér­tő környezetnek. Talán ez most bekövetkezik. Jó hatással lesz Önre a munkatársaival való jó viszony, és a kiegyensúlyozott kapcsolatai. __ VII. 23.-VIII. 23. (jfejÉlp Magánéletében je- fvix lentős változás kö­vetkezik be. Kap egy olyan le­hetőséget, ami megbecsülést és elismerést eredményezhet.- VIII. 24.-IX. 23. JXÚ Talán lassúbb élet­jKc tempójának kö­szönhetően egészségi problé­mái is rendeződnek. Bizonysá­got szerezhet végre partnere őszinte érzései felől. XII. 22.-1.20. Szin- te semmi sem aka- <Tn dályozza tervei megvalósítását. Ez talán kár­pótlás az elmúlt nehéz hetekért. Természetesen sok múlik a to­vábbi napokon.- I. 21.-II. 20. Érzel- jkjW mi életében változá- íuTs&\ sok történnek, s igen kellemes napjai lesznek, me­lyek hosszabb távon folytatód­hatnak. Jó képességeiben bízva olyan sikert érhet el, mely meg­növeli irigyei számát. II. 21.-III. 20. Alig ismer magára. Örül az életnek, jókedvű. Végre nem aggasztja semmi. S végül azt érezheti, hogy meg­érte mindaz, amiért fáradozott. Ügyfélszolgálat Szerkesztőség: Inform Stúdió (terjesztés): .i ................... ..-SZÍNES OLDAL. If Eutanázia Életbe lépett hétfőn a világ legelső törvénye az eutaná­zia engedélyezéséről Auszt­ráliában. A betegeknek két gyakorló orvos és egy pszi­chológus aláírását kell meg­szerezniük kérvényükhöz. A szakorvosok a kérelmező betegségének gyógyíthatat- lanságál igazolják, a pszi­chológus pedig azt, hogy a betegség véggyötrelmei elől könnyebb halálba menekül­ni igyekvő ember tiszta el­mével, tudata teljes birtoká­ban kéri az eutanázia alkal­mazását. !

Next

/
Thumbnails
Contents