Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-17 / 166. szám

1996. július 17., szerda KM-POSTA Keiet-Magyarország 7 Fórum olvasóink leveleiből Tanulságul Sajnálatos eset történt velem a napokban. Július 25-én reggel szokásomhoz híven bementem vásárolni az egyik sóstóhegyi ABC-be. Már a pénztárnál jár­tam, amikor az egyik eladó rám szólt, fizessem ki azt a chipset, amit a múltkor fizetés nélkül elraktam. Természetesen ször­nyen felháborodtam, mert én semmit sem vittem el. Az igaz, hogy azelőtt héten valóban jár­tam ott a hároméves kislá­nyommal és előzőleg egy má­sik boltban vettünk egy cso­mag chipset, amit még akkor is rágcsált a gyermekem. Végül nem vásároltunk semmit, úgy távoztunk. Sajnálatos módon elkövet­tem azt a hibát, hogy érkezés­kor nem mutattam meg a fel­bontott csomagot a pénztáros­nak, ezért gyanúba kevered­tem. Csak az fáj, hogy tanúk előtt így kétségbe vonták a be­csületességemet. Legalább fél­rehívtak volna és úgy mondták volna el, hogy mi történt. Sze­retném felhívni mindenkinek a figyelmét, ha bármilyen más áruházban vagy boltban vásá­roltak már, az árut mutassák meg, mert hasonlóan járhatnak mint én. A szavakkal is érde­mes vigyázni, mert a rosszat könnyen elhiszik egymásról az emberek. Kalaposné Kádár Sára Sóstóhegy Cipövásár Ez év március 2-án vásároltam egy pár Adidas márkájú cipőt a fiamnak 9850 forintért. Gon­A fele esik bele Nem éppen turistacsalogató látványt nyújt ez a kép a ti- szalöki víkendtelep a vasúti útátjáró szomszédságában. Szemétre éhezve tátonga- nak üresen ezek a kukák és mégsem lakhatnak jól. No, nem azért mert nincs elég Amatőr felvétel hulladék, hanem a kedves, de nem éppen pedáns ví- kendházlakók szerint (tisz­telet a kivételnek) így festői igazán a környezet. Ráadá­sul hangos, illetve bűzös kép készülhet róla... Huri Valéria doltam, ami márkás és drága, az jó is és sokáig fog tartani. De valójában nem így lett. Már csak facipőt kellene viselni, mert sajnos mindenféle lábbe­li két hónap alatt tönkremegy. Az olcsó cipő is. így tanácsta­lan vagyok, milyet is lenne jó vásárolnom és hányféle szem­pontot vegyek figyelembe. Drága legyen, márkás, kényel­mes, pénztárcámhoz igazod­jon, fiamnak is tetszen, sokáig tartós legyen, garanciát vállal­janak érte? Visszatérve a gondomra, a cipő két hónap alatt tönkre­ment. így a blokkal együtt visszavittem a boltba, ahol an­nak rendje-módja szerint el­küldték Kermi-vizsgálatra. Két hét után újra felkerestük a boltot, ahol visszakaptam a ci­pőt, alaptalannak találták a vizsgálatot. Nagyon elkesered­tem, hogy egy ilyen drága ci­pőnek hogyan lehet két hónap alatt tönkremenni. A boltban azt mondták, hogy nem rendel­tetésszerűen használtuk. Kér­désem, a cipőbe kézen kell jár­ni, vagy a vitrinbe tenni? Igaz azt is megkérdezték, hogy bi­ciklizett-e benne vagy súrolja a lábát, vagy nem helyesen jár aki viseli? Nem vagyok illetékes, hogy szakvéleményt felülvizsgál­jak, de a cipőn semmi nyomot nem látni, milyen módszerrel végezték a vizsgálatot. Fel va­gyok háborodva, tehetetlen va­gyok, s nincs a gyermekemnek cipője. Vajon, hogyan kellene kinézni, hogy elfogadják a rek­lamációt? A boltos is azt mondta, ehhez hasonlót még nem látott. Nem találkozott ha­sonló esettel, amikor két hónap alatt tönkrement volna a már­kás lábbeli. De sajnos ő sem tud segíteni. G. A. Nyíregyháza A kecske is... Van egy régi közmondás, úgy kell tenni, hogy a: kecske is jól lakjon és a káposzta is megma­radjon. Manapság nagyon sok­szor hallani, hogy a megszűnt MDF-piac miatt háborognak az emberek. Az, hogy jogos-e vagy sem nem az én feladatom elbírálni. De szeretném a vá­roslakók figyelmét felhívni, hogy van még nekünk a Búza térin kívül egy másik zöldség­gyümölcs piacunk. A Hatzel téri, erről valahogy megfeled­kezett mindenki. Ahogy meg­szűnt itt az ócskapiac, elpártol­tak ettől a helytől az emberek. Pedig itt van a város központ­jában, elég tágas kényelmes lenne. Csak valahogy sem az árusok, sem a vevők (tisztelet a néhány kivételnek) nem szere­tik. Jó lenne, ha visszanyerné régi rangját ez a piac is. Való­színű ezzel kissé enyhülne a Búza térinek a zsúfoltsága is. K. Béla Nyíregyháza A felszaggatott garázsvázak Csak közterület-használati engedéllyel és a bérleti díj ellenében létesíthető Nyíregyháza (KM — D. M.) — Sajnos elég gyakran kelet­kezik perpatvar a városlakó és a hivatal között a közterü­letek használtával kapcsolat­ban. Egy sokat vitatott pa­nasszal fordult szerkesztősé­günkhöz Nagy Ferenc a Vas­vári Pál utcából: — Még májusban történt — kezd mondanivalójába. — Délután négy órakor értem ha­za, s ahol az autómmal parkol­ni szoktam a leszerelt sátorga­rázs vasszerkezete eltűnt. A forgalmi értéke körülbelül 25 ezer forint volt. Magánvagyon — Érdeklődésemre a szomszé­dok elmondták, a közterület emberei a földhöz rögzített szerkezetet feltépték és elszál­lították. Megjegyzem a sátor­garázst korábban sem használ­tam, magát a ponyvás részt fel sem állítottam. Igaz több éven keresztül elfoglalta a vaskeret a helyet. így amikor nem tar­tózkodtam otthon bárki elfog­lalhatta az állást. Tiltakozom a módszer ellen, úgy gondolom a tulajdonosokat előre értesíteni kellett volna, és nem önkénte­sen elszállítani. Véleményem szerint az állampolgár magán- vagyonát lefoglalni, zálogba venni csak érvényes bírósági határozat alapján lehet. Igazá­ból nem is a rendelet betartatá­sa bosszant, inkább a módszer, ahogy végrehajtották. Díj utólagosan A panasszal Angyal Lászlóhoz, Nyíregyháza város műszaki iroda vezetőjéhez fordultunk, aki elmondta: — Sátorgarázst közterületi parkolóban elhelyezni csak az érvényben lévő közterület­használati rendeletben szabá­lyozott feltételekkel, a bérleti díj előre történő befizetésével lehetséges. A panaszos a nyil­vántartásunk szerint közterü­lethasználati engedélyt ilyen célra nem kért, bérleti díjat nem fizetett. Különben sátor­garázst felállítani a közterüle­ten csak az ún. fűtési idény­szakban (október 15.-április 15.) lehetséges. Irodánknak lehetősége lenne — az érvényben lévő önkor­mányzati rendelet szerint —, hogy visszamenőlegesen, az utólagos közterület-használati díjat megállapítsa, s intézked­jen annak behajtásáról. Mi nem kívántunk ezzel a jogunkkal él­ni. így, sok más városlakóhoz hasonlóan esetében is eltekin­tettünk, az ő szavaival élve: a több éven keresztül elfoglalt hely utólagos díjának megálla­pításától. Az engedélyek lejárata után a tömegtájékoztatási eszközö­kön keresztül felhívtuk a la­kosság figyelmét, hogy aki nem viszi el a közterületről a sátorgarázsát, annak a hivatal a tulajdonos költségére és ve­szélyére azt elszállíttatja. A helyszínen maradt sátorgarázs- vázakon nincs feltüntetve a tu­lajdonos azonosítására szol­gálható jel, így irodánk gazda hiányában azokat előre kiérte­síteni, felszólítani nem tudta. Az elszállítások folyamatosan történnek, a hivatal a garázsvá­zakat egy telephelyen tárolja. A tulajdonosok az elszállítást követő három hónapon belül tulajdonjoguk igazolása mel­lett, amennyiben az utóla­gos közterület-használati, va­lamint a szállításkor felmerülő költségeket kiegyenlítik, a ga­rázsokat elvihetik. A közterületen hagyott váz- szerkezeteket tulajdonosok ki­létének hiányában nem tekint­hetjük magánvagyonnak, így az elszállításához ellenérdekű fél hiányában nincs szükség bí­rósági határozatra. A közterü­leten lévő parkolók azért épül­tek, hogy azokat az állampol­gárok gépjármű parkolási (nem tárolási) célból korláto­zás nélkül igénybe vehessék. Kivételt képeznek ez alól az ún. fizető parkolók. Nem tároló Amennyiben magánszemélyek a parkoló állásokat kizárólagos joggal folyamatosan gépjármű­tárolásra használnák, a parko­lók eredeti funkciójukat el­vesztenék, az úttestek melletti területekre szorult gépjármű­vek miatt a közlekedés bizton­sága akadályoztatva lenne. Szerkesztői üzenetek Az idén... ...életbe lépett rendelet alap­ján, ha valaki súlyos moz­gássérült, de munkavi­szonyban nem áll a támoga­tás mértéke ötezer forint. Az eltartott gyermek után pedig ezen kívül 2500 Ft jár—vá­laszoljuk nagykállói olva­sónknak. Az ajándékot... ...csak akkor lehet a köteles­rész alapjához és a gyerme­kek kielégítését szolgáló összeghez hozzászámítani, ha az ajándékozás 15 éven belül történt. Ha régebben, akkor nem lehet beszámíta­ni — üzenjük F. Lászlónak Kisvárdára. A bérleti... ...jogot az illetéktörvény nem sorolja az illetékköte­les vagyoni értékű jogok kö­rébe — válaszoljuk K. M- nek Fehérgyarmatra. A jubileumi... ...jutalom fizetéséhez szük­séges idő kiszámításánál csak a korábbi közszolgála­ti jogviszonyt, a bíróságnál, ügyészségnél és a közalkal­mazotti törvény hatálya alá tartozó intézményeknél el­töltött időt lehet figyelembe venni. Figyelmen kívül kell hagyni, többek között az ál­lami vállalatoknál, magán- vállalkozóknál és a termelő- szövetkezetnél eltöltött időt — tájékoztatjuk fehérgyar­mati levélírónkat. Részvény... ...értékesítésénél az árfo­lyamnyereség esik személyi jövedelemadó alá — üzen­jük Szabotténak Tiszavas- váriba. Ismét diszkóügy Nyíregyháza (KM)—Már többen kifejtették vélemé­nyüket a gergelyiugornyai Tisza-parton működő diszkóval kapcsolatban. A vállalkozók nevében be­nyújtott kérelmekre dr. Fekete Zoltán a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal ve­zetője is válaszolt: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tör­vény 16. paragrafusának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a helyi képviselő-tes­tület a törvény által nem szabályozott helyi társadal­mi viszonyokrendezésére, továbbá a törvény felhatal­mazása alapján annak vég­rehajtására önkormányzati rendeletet alkot. Az Alkot­mány 44/A. paragrafus (2) bekezdésének rendelkezése szerint a helyi képviselő- testület feladatkörében ren­deletet alkothat, amely nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. A belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény és annak felhatalmazása alap­ján kiadott többször módo­sított 6/1990. (IV.5.) KeM. rendelet az üzletek működé­sének és nyitva tartásának korlátozására vonatkozó részletes szabályokat tartal­maz, vagyis a helyi társadal­mi viszony szabályozva van. Az 1978. évi I. törvény nem tartalmaz felhatalma­zást arra, hogy az önkor­mányzatok -— az üzletek nyitva tartásának, illetve az üzletköri tevékenység foly­tatására — a törvény végre­hajtására rendeletet alkot­hasson, ezért az üzletben gyakorolt tevékenység (diszkó) az önkormányzat által külön, pl.: a hét vala­mely napjaira nem korlátoz­ható. A képviselő-testület a 9/1992. (VI.3.) Kt. számú rendeletének módosítása során a rendeletalkotásra vonatkozó szabályokat — a jegyzőkönyvben foglaltak alapján — betartotta (ülé­seztek véleményezési jog­körükben eljárva a bizottsá­gok). A rendeletalkotás tárgyköre nem érinti Vásá- rosnamény lakosságának szélesebb körét, a módosí­tás előtt közmeghallgatást nem kellet tartani. A rendelet kihirdetésének sérelmezett eljárási hiá­nyosságai miatt — annak bizonyítását is előterjesztve — a képviselő-testület felé lehet indítvánnyal élni. Az üdülőterületek értékesítése során a vételár kialakításá­nak meghatározása, a ked­vezmények nyújtása, illetve a vállalkozók igényei érvé­nyesítésének vizsgálata nem tartozik a feladat- és hatáskörömbe. Az érintet­tek, amennyiben úgy ítélik meg, hogy joguk, vagy jo­gos érdekük sérelmet szen­vedett, bírósági eljárást kez­deményezhetnek. A helyi önkormányzatok­ról szóló törvény 99. parag­rafus (1) bekezdésében biz­tosított jogkörömben eljá­rok (törvénysértés meg­szüntetése érdekében felhí­vással élek a képviselő-tes­tület felé) ez viszont nem teszi hatálytalanná az ön- kormányzat rendeletének kifogásolt részeit, mert azok visszavonása a képviselő- testület hatáskörébe tarto­zik, és e jogával csak akkor él, ha a jelzésemben foglal­takkal egyetért. Egyetértés hiányában az önkormány­zati törvény 99. pargrafus (2) bekezdésének a./ pontjá­ban foglaltak az irányadó­ak. Van, akinek a nyáron, a vízpart mellet is a tankönyv jelenti a „felüdülést" Balázs Attla felvételei A pusztító vihar sok helyen döntött fákat az útra

Next

/
Thumbnails
Contents