Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-17 / 166. szám
1996. július 17szerda HATTER Verseny uniós szabályokkal Csatlakozásunk után azonos feltételekkel kerül piacra a magyar áru Nyéki Zsolt Budapest (KM/ISB) — Felelős vezetőink szerint Magyarország hajója az Európai Unió kikötőjében érhet révbe, ám az átlagpolgárok közül kevesen vannak tisztában azzal, valójában milyen változást hoz számukra a tagság elnyerése. A bizonytalanság sokféle, egymásnak gyakorta ellentmondó véleményeket szül az agrárszakemberek, gazdálkodók körében is. Bár biztos tények, adatok csak a szerződés aláírásának pillanatában válnak ismertté, néhány tévhitet már most eloszlat dr. Fekete Pál, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Főosztályának helyettes vezetője. O Jobb vagy rosszabb lesz a magyar gazdák élete az Unió határain be UH? — Egyformán számíthatunk mindkét lehetőségre, a kérdés inkább az, hogy kié lesz jobb és kié lesz rosszabb. Mint az előző csatlakozások tapasztalatai is mutatják, az osztrák, spanyol, a svéd vagy a finn termelők közül egyesek joggal féltek a tagság elnyerésétől, hiszen felkészületlenül érte őket a változás. Félnie pedig annak kell, aki termelésével vagy szolgáltatásával versenyképtelen, aki költségszintben, marketing- rendszerben lemarad az Európai Unió-s átlagtól. A szomszédos Ausztria élelmiszeriparának egyes ágazatai jól láthatóan megszenvedték a csatlakozást, de hasonló képet mutat a görög, a portugál gazdaság is. Például Görögország élelmiszer exportja a tagság elnyerése előtt 20 százalékkal meghaladta az importot, a csatlakozást követően nettó importőré vált. Az egyes nemzetek gazdasági szereplőinek fel kell készülniük arra a versenyre, amely a közös piaci feltételek mellett, adminisztratív és vámkorlátozások nélkül a legsúlyosabbanérvényesül. Szabadpiaci viszonyok közepette az szerez előnyt, aki a jobb minőség produkálása mellett agresszívebb üzletpolitikát folytat, mint ahogy azt teszi a holland, a dán vagy a német agrár- gazdaság, amelyek exportja folyamatosan nő. Hollandia évi agrárexportja 27-30 milliárd dollár körül alakul, s ennek Megyénk konzerviparából már jelenleg is számottevő mennyiség kerül az EU piacaira Elek Emil felvétele túlnyomó többségét a túlkínálatra panaszkodó EU határain belül realizálja. O Mi a helyzet a magyar szállításokkal, s jelenlegi állapotokban mire számíthatnak a magyar gazdálkodók? — Magyarország EU-ba irányuló teljes exportja megközelíti a 65 százalékot, ezzel a középmezőnyben foglal helyet Ausztria és Franciaország között. Ezen belül a hazai agrárexportunk 40-45 százalékát fogadja az EU, a többi a volt szocialista országokban talál vevőre. A korlátozás nélküli, szabad belső piacra lépés komoly feladatokkal jár, szektoronként meg kell vizsgálni a feltételeket, a versenyképességet, modellszámításokat kell végezni, s bár ez utóbbira három éve kérjük a kutatókat, a szükséges mutatókat, adatokat mindeddig nem kaptuk meg. Ausztria és Svédország statikus és dinamikus analízisekkel nagyszerűen modellezte a csatlakozás várható hatásait, ezt mi sem kerülhetjük meg. Az alapvető problémákkal azonban enélkül is tisztában vagyunk: a magyar mezőgazadaság tőke- szegénységgel küzd, elavult a technika és a technológia, gyenge lábakon áll a szervezés, a vezetéstudomány, az integráció. E lemaradásokat még a csatlakozás előtt be kell hozni, a késlekedés később súlyos következményekkel jár. O Agrárexportőreink gyakorta panaszkodnak arra, hogy a magyar árut kiszorítják a piacokról a fejlettebb államok agyontámogatott termékei. — Ez csak addig működik így, amíg mi kívül vagyunk az EU közösségén, s a konkurens árut szállítók pedig belül. Az EU szabályozása szerint, u tagállamok exportvisszatérítéseket illetve támogatásokat kapnak, ha a közösség árszintjét alulmúló piacokra szállítanak. Tehát a különbség Brüsszelből irányított kifizetésével teszik versenyképessé a tagállamok exportőreit, ezzel most nem vetekedhetnek a magyar szállítók, de csatlakozásunk után már hasonló feltételekkel jelenhetnek meg a piacokon. Itt azért megemlíteném, hogy az EU-nak is meg kell küzdenie más konkurensekkel, például az Egyesült Államok termékeivel. O Csatlakozásunkkal tehát megszűnnek az olyan atrocitások, mint a magyar libamájat szállító kamionok felgyújtása, a magyar bor kiöntése? — Egy kiadásában és bevételében azonos szintre emelkedő termelési környezetben csökkennek a feszültségek, de incidensekre számítani lehet csatlakozás után is. Ebben az esetben viszont a magyar parasztoknak kell erélyesebben fellépni, erősebb termelői érdekvédelemre lesz szükség, s nem elképzelhetetlen a hasonló megmozdulások szervezése sem. A nagy családon belüli veszekedésre akad példa most is, elég csak utalni a franciaangol viszályra a marhaexportot illetően. n Számíthatunk-e szoros együttműködésre, gyors intézkedésekre a sokszereplőssé vált mezőgazdaságban? Hogyan készülhetnek egyáltalán a néhány hektáros kisbirtokok tulajdonosai a tagságra? — Az uniós tagság minden részlete a versenyképességről szól, éppen ezért a pillanatnyilag még atomizált mezőgazdaságot méretében, szervezettségében, felvásárlási és értékesítési logisztikájában a közösség szintjére kell hozni. A kárpótlás két és fél miliő tulajdonos kezébe jutatta a mezőgazdaságilag művelt földek nagy részét, de ha ez felaprózott, elszigetelt szerkezet marad meg az csatlakozás pillanatában, akkor a kisgazdaságok zöme tönkre megy a könyörtelen versenyben. Cserbaköy Levente tárcája A szamosangyalosi házunk udvari épületében, amely tüzelőtáro- ló, szer számoskamra, gyógynövényszárító és egyéb ehhez hasonló funkciót betöltő építmény, jelenleg madáróvoda. Az történt ugyanis, hogy tavasszal a fecskék felfedezték, hogy az ól, ahogyan mi nevezzük, ajtaja általában nyitva van egész nap. Ha mégis bezárjuk, az egyik üvegtelen ablakszemen át zavartalanul tudnak ki-be közlekedni. Elképzelhető, hogy a helyet úgy fedezték fel, hogy az épületet már évek óta a kerti rozsdafarkúak birtokolják. Oda békésen berendezkedtek és zavartalanul nevelik a fiókáikat. Ha nagy ritkán valamiért bementünk, olyan méltatlankodó csattogással fogadtak, hogy illetéktelen betolakodónak éreztük magunkat. FelKakukk a fecskefészekben háborodott zajongásukkal valószínűleg ők is ezt akarták velünk közölni. Az idén tavasszal megváltozott a helyzet. Két fecskepár fészket rakott két, egymással szemközti padlásgerendára. Ezzel megkezdődött a harc a fecskék és a rozsdafarkúak között az élettér birtoklásáért. Soha nem gondoltam volna, hogy a fecskék ilyen harciasak tudnak lenni. A levegőben ők voltak a korlátlan urak, de a meggyfák ágai és az udvar füvei között, valamint az épületen belül már a rozsdafarkúak voltak fölényben. Az egyik fecskepár, talán elunta az állandó csatározást, vagy talált magának egy kedvezőbb helyet, hamarosan ott hagyta az üres fészket, de a másik hősiesen kitartott, és hamarosan ott fehérlettek a fészkekben a tojások, a jövő ígéretei, a fecskék fennmaradásának záloga. Izgatottan figyeltük a további történéseket, és csak akkor nyugodtunk meg, amikor láttuk, hogy négy fekete fejecske kandikál ki a fészekből és négy sárgaszélű, kitá- tott csőr követeli a beröppenő szülőktől, nagy visongva a zsákmányolt élelmet. Mivel a kertben nagyon sok munkánk van, egyre kevesebbet törődtünk a fecskéinkkel. Hiszen mi bajuk is történhetne ezen a biztonságos helyen. A macskák oda nem tudnak felmászni, és a kutyánk sem tud olyan magasra felugrani. Nekünk is almásládára kellett állni, ha be akartunk nézni a fészekbe. Jobbára megelégedtünk azzal, hogy ottjár- tunkkor mindig láttunk egy fejecskét a fészek peremén. Azután feltűnt, hogy mindig csak azt az egyetlen fejecskét látjuk, és a fészek mégis teli van madárral. A ládára felállva láttuk meg, hogy az az egyszem fióka, egy jól fejlett kis kakukk. Pökhendien nézett ránk, és nyugodtan figyelte, hogy négy öreg fecske köröz jajve- székelve körülöttünk. Tagadhatatlanul ő volt a szituáció győztese. r adtuk, hogy nincs jogunk belenyúlni a természet rendjébe, és megbüntetni a kakukkot az elpusztult fecskéért. Különben is a fecskefészekbe csak akkor lehet kakukktojást becsempészni, ha a fészek rosszul van megépítve. niezopOYIl Pénz és jogok Kovács Éva m i nnyi rizikó meg se B-j kottyan — gondol- JLj hatták azok, akik kitalálták, hogy amennyiben a kockázat kisebb mint öt százalék, akkor az orvosok nem kötelesek a veszélyről, a beavatkozás esetleges negatív következményeiről tájékoztatni a betegeket. Magyarországon 1867 óta kötelező minden orvosi beavatkozás, de különösen a műtét előtt informálni a pácienseket arról, milyen esetleges következményekkel, jó vagy rossz fordulattal kell számolniuk, ha a dologra igent mondnak, gyógyulásuk reményében a kés alá fekszenek. Alig is hihető, de a hírek szerint szakmai berkekben igen komoly törekvés mutatkozik arra, hogy a tájékoztatás mértéke csökkenjen, a beteg minél kevesebbet tudjon, a törvényben előírtnál lényegesen csekélyebb terjedelmű információval rendelkezzen baját, saját egészségét, ha úgy tetszik, életét illetően. Érthetetlen az efféle titkolózás, hiszen ha valamiről, saját egészségéről és kilátásairól minden épeszű szeretne minél többet tudni. Tény az is, hogy az esetek többségében az emberek a kórházakban, az orvosi rendelőkben a legkiszolgáltatottabbak, itt lenne hát a legnagyobb szükségük az is- tápolásra, törődésre, lelki segítségre. Mindezek mellett biztos az is, hogy a műtéti kockázat meghatározása nem egyszerű feladat. Függhet a szakemberek, orvosok és ápolók felkészültségétől, a műszerezettség mértékétől, s számos olyan ténytől, melyeket előre szinte lehetetlen megjósolni, kiszámítani. S hol beszéltünk még arról, hogy a legfelkészültebb ember is tévedhet, a lagalaposabb műtőorvos is véthet, a legbiztonságosabb műszer is elromolhat? Hiba, majd azt mondtam, műhiba lenne ugyanakkor elhallgatni, hogy nem az orvosi etika romlásáról, a doktorok felelőtlenségéről, hanem ezúttal is a pénzről van szó. Mert az egészség- ügyiek törekvése gazdasági okokkal magyarázható: ha hibáznak, fizetnek, fizetni meg csak pénzzel lehet. Amiből, — mint tudjuk — mostanában nincs sok... Doki! Csináljon már valamit szegény apósom fogsorával, mert irtóan töri a szájpadlásomat... Ferter János karikatúrája Kommentár (Fél) sikerágazat Kovács Bertalan A z elmúlt két évben helyreállt a magyar diplomácia becsülete, újra profik vezetik a külképviseleteket—értékelte hazánk külpolitikája irányítóinak és formálóinak munkáját Horn Gyula a minap. Mi több, a kormányfő röviden így sommázta véleményét: a külpolitika ismét sikerágazat lett. Gyanítom, az „ismét" kifejezéssel a saját külügyéri—benne a s.k. végrehajtott hajdani „drót- vágói” — munkájára (is) célzott kormányunk feje. Tény, hogy a kabinet mai vezetője annak idején valóban, nyugaton is elismertté és — különösen a legendás német-német látványos és spontán(?) találkozó okán — sikerágazattá tette a magyar külpolitikát. Az is nyilvánvaló, hogy a maiak által sokat bírált előző kormány diplomatacsapata, sőt maga az akkori külügyminiszter is sokszor szerepet tévesztett, amikor vélt, vagy valós múltbéli nemzeti sérelmeink — bármily fájdalom is, de tény — mára roskataggá vált paripáját kívánták meglovagolni külföldi útjaikon. Mindazonáltal egyértelműen sikerágazatról beszélni — úgy vélem — ma sem indokolt. Különösen, ha szemrevételezzük a honi külpolitika három prioritását, melynek a többször hangoztatott sorrendeje sem mindegy — annak ellenére, hogy az illetékesek mindig sietnek hangsúlyozni: ezek egymásmelletiség- ről, egyidejűségéről, s nem valamiféle rangsorról van szó. Euroatlanti integráció, jószomszédi viszony, határon túli magyarság támogatása—íme a prioritások sora. Ha ezen a fogalmak mögé nézünk, bizony jócskán találunk még árnyékfoltokat valamennyiben, de egy biztos: mindhármat csak együtt lehet kezelni. Rész- és félsikereket itt is és ott is sikerült produkálnia diplomatáinknak. Külügyminiszterünk szívesen látott vendég és partner a világ szinte valamennyi országában. „Csupán” néhány szomszédunkkal jutunk nehezen dűlőre. Hja kérem, az nagy török áfium! • a \ / ix
