Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-10 / 160. szám

Amerikai pályán az Alkaloida Pénzügyi stabilizációt, fejlődést vár az ICN-től a gyár vezérigazgatója Megmarad a gyár hagyományos profilja Elek Emil felvétele HÁTTÉR Galambos Béla Tiszavasvári (KM) — A me­gye iparának egyik ékességé­ről, a Tiszavasvári Alkaloida Rt. sorsáról nem régen dön­tött az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Ennek ér­telmében a Los Angeles-i székhelyű világcég, az ICN Pharmaceuticals Inc. vásá­rolhatja meg az Alkaloida Rt. jegyzett tőkéjének a felét ki­tevő, 2,4 milliárd forint név­értékű részvénycsomagot 57 százalékos árfolyamon. A leendő űj tulajdonos a pati­nás tiszavasvári gyár jövőjét il­letően konkrét tervekkel ren­delkezik. Méghozzá olyanok­kal, amelyek egyet jelentenek az Alkaloida fejlődési pályára állításával. — Még nem kelt el, csupán folyamatban van az Alkaloida eladása—pontosítja a pillanat­nyi helyzetet Dupcsák László vezérigazgató, akit a privatizá­cióval kapcsolatos részletekről kérdeztünk. — Maga az ameri­kai cég érdekes körülmények között került kapcsolatba a gyárral. A vásárlási szándéka 1991. augusztus 2. óta fennáll. Minden eddigi tenderen, 1995- öt kivéve, jelentkezett vevő­ként. A mostani negyedik alka­lommal úgy nyerte meg a pá­lyázatot, hogy az APV Rt. ne­ki ajánlotta föl a tiszavasvári gyárat. O A jövendőbeli új tulajdo­nosról mit érdemes tudni? — Az ICN magánvállalko­zásként az 50-es évek elején alakult Los Angelesben. Azóta a tőzsdén is jegyzet, közepes nagyságú világcéggé vált. Ma már érdekeltségei vannak az USA-n kívül Mexikóban, Ka­nadában, Hollandiában, a mai Jugoszláviában, Oroszország­ban, folyamatban vannak kü­lönböző tranzakciói Csehor­szágban, Belorusziában, Uk­rajnában és Magyarországon. A tavalyi éves árbevétele meg­haladta a félmilliárd dollárt. Az anyavállalatán kívül legjelen­tősebb külföldi cége Belgrád- ban van. Elsősorban kész gyógyszerek gyártásával fog­lalkozik, amelyek nagy része generikus, de van originális, az­az saját fejlesztésű készítmé­nye is. Ez utóbbiak közül leg­jelentősebb a vírus elleni hatá­sú Virasol, amely most van fel­futóban a világpiacon. O Mi végett kell az ICN-nek az Alkaloida? —Az amerikai cég három ok miatt érdeklődött az Alkaloida iránt. Az egyik, hogy elhatáro­zott növekedési stratégiájába a saját gyógyszerek piaci forgal­mának növelése mellett jól be­le illik újabb vállalatok felvá­sárlása. A másik, hogy az ICN és az Alkaloida termékpalettá­ja között nagyon kevés az átfe­dés, így vele a termékválaszté­ka is növekszik. A harmadik ok pedig az, ezzel a gyárral növek­szik a holding viszonylag szűk hatóanyaggyártó-kapacitása és a laboratóriumi vizsgálatokat követő úgynevezett léptéknö­velő kapacitása, miután itt jól felszerelt kísérleti üzem is ren­delkezésre áll. OAz elmondottakból úgy tű­nik, hogy fokozatos bővülésre, általános fellendülésre lehet számítani az Alkaloidánál. — Pályázati anyagában az ICN egy 2000-ig szóló részle­tes üzleti tervet készített a gyá­runkra vonatkozóan, amely pénzügyi, marketing-, befekte­tési, kutatásfejlesztési, sőt fog­lalkoztatáspolitikai konkrét el­képzeléseket egyaránt tartal­maz. Valamennyi fejezetéből egyértelműen kiviláglik: az Al­kaloidát fejlődési pályára kí­vánja állítani és pénzügyileg stabilizálni akarja. Mindenkép­pen megmarad a gyár hagyo­mányos profilja, de amellett új gyógyszeripari intermedierek, hatóanyagok és kész gyógysze­rek gyártása, valamint forgal­mazása is elindul. Ezeken túl­menően egy olyan speciális üz­letággal is bővülünk, amit ed­dig Magyarországon gyógy­szergyár nem gyakorolt. Ez pe­dig a biokémiai alapon gyártott, finomvegyszerként használ­ható termékek és diagnosztiku- mok 1-100 grammos tételű katalógus utáni értékesítése. Gyakorlatilag ezen termékekre vonatkoztatva itt lesz az ICN európai értékesítési köz­pontja. O Az eddigiek ismeretében akár optimisták is lehetnénk a foglalkoztatottság alakulását illetően. Helytállóak az effajta következtetések? — Az ICN tervei között sze­repel, hogy a foglalkoztatási szintet nem csökkenti, hanem megtartja a tulajdonbalépésko- ri dolgozói létszámot. Ez végül is mintegy 1750 ember továb­bi foglalkoztatását jelenti. Per­sze azért bizonyos kiemelt fej­lesztési területeken — mint a kereskedelmi és a marketingte­vékenység — sor kerül nyilván létszámbővítésre, de ez csakis kvalifikált munkaerő, első sor­ban orvosok és gyógyszerészek felvételét jelenti majd. A követ­kező év elejére az Alkaloida foglalkoztatottsági szintje eset­leg megközelítheti az 1800-as végleges létszámot. O Született-e megoldás a gyárkapun kívüli, az évek során veszélyesnek minősülő ipari hulladékkal feltöltött terület re­kultivációjára vonatkozóan? — A korábbi tenderek ered­ménytelenségének fő oka volt, hogy nem adott megoldást az Alkaloida kerítésen kívüli kör­nyezetvédelmi problémájának a kezelésére, azaz a volt tégla­gyári gödrökben felhalmozó­dott veszélyes hulladéknak mi­nősülő iszap rekultivációjára, illetve e munkák finaszírozásá- ra. A mostani tender erre meg­oldást adott, mert kimondta: a pályázónak kötelezettséget kell vállalnia, hogy a környe­zetvédelmi hatóság által elvárt helyreállítást műszakilag meg­valósítja a kérdéses területen 1998 végéig. Erre a célra a ma­gyar állam a gyár vételárából elkülönít és kamatozó betétbe helyez 1,1 milliárd forintot. Ilyen feltételekkel biztosra ve­hető volt, hogy sikeres lesz a tender, mint ahogy az is volt. Hozzáteszem ez Alkaloida-ér­dek, tiszavasvári érdek, állam­érdek egyszerre. Ugyanakkor az új tulajdonos érdeke is, de mivel a jogelőd hulladékának rekultivációja nem szükséges a termelő tevékenységhez, az ál­lam kénytelen volt felelősséget vállalni, s megoldást találni a problémára. Esik Sándor ályakorrekciónak m-J hívják hivatalosan, X ha az ember karrier­je akkorát sasszézik, hogy maga is csodálkozik, hová került. Bányászok és kohá­szok sem néztek még soha akkora tömegben életpálya módosítás elé, mint amennyien most a pedagó­gusuk készülnek rá. Nem ép­pen saját akaratukból. Gyermekünk matematikata­nára, aki eddig a csemete életét keserítette meg az egy­szereggyel, egyszer csak csenget, és kirakatja velünk az elmúlt öt év adózási do­kumentumait. Jobb esetben jön egy másik volt tanerő, és megpróbál rávenni bennün­ket valami jó kis életbiztosí­tásra. A földrajzosok pedig majd el-idegenvezetnek bennünket, meg aki erre té­ved. Furcsa szerzet a tanár. Minél hosszabb időt tölt el a pályán, minél több tiszta gyereklélekkel találkozik, és még őszinte arcot formál sa­játjára, annál nehezebben tudja elképzelni, hogy ezen­túl már csak az életbarázdált Kovács Éva A z a rettenet, hogy a társadalomban léte­zik egy gyűlöletpo­tenciál, ami a legnagyobb ellenség. Mert ahol gyűlölet van, ott vége a kompro­misszumkeresésnek és min­den jócselekedetnek — mondta nemrég kérdésre vá­laszolva egy parlamenti képviselő, civilben lelkész, aki úgy tartja, a mai Ma­gyarországon a korábbinál is nagyobb szükség lenne a megértésre, a vigasztaló, bátorító szavakra, mert mostanában mintha egyre jobban utálnák egymást az emberek... Azt hiszem, sokan hiszik most azt, hogy a nyilatkozó­nak igaza lehet. Elég kimen­ni az utcára, s azonnal lát­szik, nincs már bennünk szinte szemernyi türelem. Ha a gyalogos nem kedvünk szerint galoppozik át a zeb­rán, az autóból már dudá­lunk, integetünk neki. Ha a sofőr nem fékez kedvünk sze­rint, már mutogatunk, s ma­gunkban jelzőkkel tűzdelve dühösen kérdezzük: ugyan hova rohansz? A boltokban maszkokra nézhet. Furcsa szerzet, mint a pilóta, akit az orvosok valami számunkra nevetséges kis egészségügyi probléma miatt a földre kényszerítenek. Idegenül, bénán jár-kél közöttünk. Viszont tudja, érti, hogy nem. Nem és nem... Vége. A pedagógusok valahogy nem hiszik el a megváltozhatat- lant. Nem olyan fegyelme­zetten szárnyaszegettek, mint a repképtelen pilóták. Igaz, nem is ezrével kénysze­rülnek új megélhetés után nézni. A társadalmi mobilitás ebben az új rendszerben ed­dig elképzelhetetlen mérete­ket ölt. Olvastam valahol egy statisztikát, miszerint az Egyesült Államokban az át­lagpolgár élete során ki­lencszer változtat lakóhe­lyet, és ezeknek némelyike egy teljes pályakorrekció eredménye. Vagyis ott nem is olyan tragikus a sasszé. Ha ez az átképzési tervezet nem csak arra lesz alkalmas, hogy az átképzők egy nagyot kaszáljanak, talán nálunk is kevésbé lesz fájdalmas há­romszázezer nem létező gye- rék üres osztályaiból feláll­ni és új életet kezdeni. nem csak a vevők idegesek, egyre inkább azok az eladók is. Kevés a pénz, sok az áru, csak néha téved be kíván­csiskodó. A családok néme­lyikében olykor szinte vibrál a levegő, pattanásig feszült a légkör. Elég egy mondat, egy mozdulat, s már kezde­tét is veszi a veszekedés, a vi­ta. A köznapi példák után lép­hetünk feljebb, sajnos a je­lenségek ott is hasonlatosak. A közéletben, a politikában mára szinte mindent szabad. Azt játszuk, amit a nagyok, azok az országok, amelyek­ben évszázados a demokrá­cia, s „anyázás” a lényeget tekintve meg se kottyan, a demokrácia alapjait meg nem rengeti. Nálunk ma még más a helyzet, s aki kicsit is figyeli a megnyilvánulásokat, néha akár azt is hiheti, itt a lényeg senkit nem érdekel, vagy leg­alábbis igen keveseket. Pe­dig a lényeg nem mindig vi­lágrengető dolgokban, sok­szor éppen a hétköznapi, ap­ró megnyilvánulásokban gyökerezik. Mert az élet lényege talán mégsem a gyűlölködés, nem a harag, hanem a szeretet... Orémusz Kálmán tárcája A z őszön múlt húszéves a Trabantunk. Vehet­nénk persze drágább, jobb kocsit is, de már úgy a szívünkhöz nőtt. Ennek, ké­rem tisztelettel, lelke van. Az utóbbi időben gyakran gyeen- gélkedik, de ha bajban van a család, mindig összeszedi ma­gát. Még jegyben jártunk az urammal, amikor az összeku- porgatott pénzéből megvette, csodájára járt az egész utca. Az anyakönnyvvezető elé is ezzel mentünk, sose felejtem el, hogy fújta rajta a színes szalagokat a tavaszi szél. Per­sze, nagy becsben volt, csak hét végén használtuk, a mun­kába eljártunk biciklin is. Aztán jöttek sorban a gye­rekek. Telefon nem volt a fa­luban, mentőállomás meg pláne, mind a négyszer a Tra­banttal vitt az ember a kórház­ba, amikor jötteka fájások. No meg, azzal is hozott haza. Ké­sőbb aztán már nem kíméltük annyira. Amikor építkeztünk ezzel szállítottuk a munkáso­Trabant-sirató kát, de még a szerszámokat is, de megtanulta tisztelni a ce­menteszsákot is. Persze, aki négy gyereket nevel, meg építkezik, annak a világ pénze sem lenne elég. Mi is megszorultunk, hát elkez­dünk gazdálkodni. Földet bé­reltünk a tsz-től, uborkát ter­meltünk, meg paradicsomot. Ekkor már a Trabant is ala­posan kivette részét a munká­ból. Uborkászsákokkal meg­pakolva is átvergődött a szán­táson, de ezt a tempót nem na­gyon bírta, kezdett beteges­kedni. Hiába, a gép csak gép, nem lehet tőle elvárni annyit, mint az embertől. Akkor még szerettük volna lecserélni. Úgy gondoltuk, ha megkapjuk a termésért a pénzt, talán sikerül. De az el­ső évben becsapott a felvásár­ló, a másodikon az aszály, a harmadikon pedig azt mond­ták, nem lehet eladni. Szegény autó, naponta olykor három fordulót is megtett, míg ki- hordta az uborkát a szemétte­lepre. Lassan rothadt uborká­tól bűzlött, miként az udvar, a hárs, meg az egész határ. De azért nagyon szerettük. Aztán tönkrement a gerin­cem, leszázalékoltak. Csak az vigasztalt, hogy tönkrement a téesz is, így aztán egyébként sem lett volna munkám. De nem kell minket sajnálni. Van négy szép gyermekem, a két nagylány közben férjhez is ment. A második lakodalom előtt az uram szerelőhöz vitte a kocsit. Nem volt rá pénze, a régi zsebóráját adta el, mert azt mondta, az esküvői menet­ben az autó nem állhat le, bár­mibe kerüljön is. Egy hónapra rá felszámol­ták a céget, ahol dolgozott. De minket megsegített a Jóisten, mert az uramat átvette a jog­utód, így van munkája. Egész álló nap a szabad ég alatt sze­reli a gépeket, havi tizennégy­ezer bruttóért. De azért mi még szerencsések vagyunk, mert állása van. Igaz, nem könnyű, mert a két kicsi még iskolás, és támogatjuk a leg­nagyobb lányunkat is, mert a férje munkanélküli. Persze, százezreket nem tu­dunk adni. Megfőzöm a töltött káposztát, s a felét elküldöm nekik, vasárnap meg meghív­juk őket ebédre, mert úgyis olyan ritkán látjuk egymást. Ilyenkor az uram beül a Tra­bantba, és áthozza a fiatalo­kat a szomszéd faluból, hogy a buszra se kelljen költeniük. Szegény, még a cigarettáról is leszokott, abból van a benzin­pénz. Ilyenkor jókat beszélge­tünk, még a tévét sem kapcsol­juk be, úgyis csak szomorítja az embert az a sok szerencsét­len sors, amit bemutatnak. Meg az áramot is fogyasztja. gy hát, alapjában véve jól megvagyunk. Tudom, hogy mások jobb, szebb kocsival járnak, de ez már annyira a szívünkhöz nőtt. A lényeg a szeretet 1996. július 10., szerda Sasszé Nézőpont _________ü_______I n I4k óm itten tin*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents