Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-09 / 159. szám

1996. július 9., kedd HÁTTÉR Az érzelmeknek van helyük A szociális helyzet még sokáig lesz rossz • Tudatosan tervezik a támogatást Polyákné Borsi Anna: Itt érzelmek nélkül nem lehet dolgozni Elek Emil felvétele Kovács Éva Nyírbátor (KM)—Nyírbátor város adottságai a település szociálpolitikai feladatait is egyértelműen meghatároz­zák. A lakosság száma évek óta stagnál, mára egyre több az egészen fiatal, illetve az öreg, az aktív dolgozók ará­nya folyamatosan csökken. Nem csoda hát, ha mind többen vannak azok, akik az önkor­mányzathoz fordulnak segítsé­gért, sokan megélhetésükhöz, létfenntartásukhoz kérve és várva az egyetlen reménysé­get. Egyre több segélyezett — Nehezíti a helyzetünket, hogy a gyárak, üzemek az utób­bi években tönkrementek, be­zártak, számos embert elbocsá­tottak, s közöttük alig akad egy- kettő, amely ismét életre kelt, új embereket foglalkoztat, új gazdával és profillal folytatja, vagy éppen kezdi meg a mun­kát — mondja Polyákné Borsi Anna, az önkormányzat szoci­álpolitikai csoportjának veze­tője. Szavaiból a továbbiakban kiderül: a városban az elmúlt esztendőben megnövekvő igé­nyek miatt egyre többet fizet­nek ki segélyre, tavaly csak a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatására fordított já­radékösszeg elérte az 50 milli­ót. Mind többen vannak azok, akiknek ez jelenti az alapvető megélhetési forrást, így bár­honnan is, de a szükséges pénzt az önkormányzatnak elő kell teremtenie. — Rendkívül sok pályázatot írunk meg és küldünk el a meg­hirdetőknek, hiszen egyma- gunkban, csak saját kasszából anyagilag nem győznénk a kö­telezettségeket. Ráadásul a sza­bályok is igen gyakran változ­nak. Igaz, a munkanélküliek tá­mogatásában most jelentős el­mozdulást hozott a legújabb rendelkezés, amely csak meg­határozott feltételek mellett — három hónapos munkavégzés igazolása után — engedélyezi a kifizetést. Azt hiszem, nálunk is csak az történt, ami általában másutt, hogy az utolsó pillanat­ban ébredtek az emberek, s ak­kor már elvállaltak volna bár­milyen lehetőséget ahhoz, hogy a járadékot továbbra is utalhassuk nekik. OMunkát adni is csak abból lehet, ami van, miközben saj­nos a munkára várók között a szakképzetlenek, mindenféle is­kolázottság nélküliek vannak többen. Mit gondol, mit hoz a jövő ezen a téren? Szociális gondok ;— Túl sok jót nem. Számunk­ra komoly gondot jelent a ci­gánylakosság növekvő száma. Ezért is volt öröm, hogy a ci­gány kisebbségi önkormány­zattal igen jól együtt tudunk működni számos dologban. Nemrég például úgy egyeztünk meg, hogy közhasznú munka keretében a vasúton túli részt, a cigányság legfőbb lakókörze­tét rendbe teszik. A probléma a jövőben sem fog szűnni, hiszen a születendő gyermekek 40 szá- zalékacigány, szüleik döntő ré­sze munkanélküli. Azt gondo­lom, a szociális gondok megol­dását mindenképpen a szemlé­letváltásban kell elkezdeni. Fontos, hogy a felvilágosítás, a tájékoztatás, a nevelés minél hamarabb kezdődjön el. Né­hány éve döntöttünk úgy, hogy az állami segélyeket nem pénz­ben, hanem természetben adjuk oda. A kiskorúak esetében az iskolával, tanulással kapcsola­tos támogatásokat is így juttat­juk el a rászorulóknak. Tan­könyvet adunk, kifizetjük az ét­kezési díjat, átvállaljuk a nap­közis költségeket, mindent megteszünk azért, hogy a segít­ség a címzetthez jusson, ne egyéb helyekre, esetleg a kocs­mába vándoroljon. Komoly gondot jelent a szo­ciális tennivalók között az idő­sek, az egyedülállók gondozá­sa is... — Ez év január 1-jétől létre­hoztuk a városi szociális szol­gálatot, mely már elnevezésé­ben is az új szellemet képvise­li. Létesítésére pályázati pénze­ket nyertünk, kihasználtuk a Népjóléti Minisztérium által nyújtott lehetőségeket, a csa­ládsegítés, a házi szociális gon­doskodás, az idős korúak, illet­ve hajléktalanok támogatására teremtettünk korszerű körül­ményeket. Nem éjjeli mene­dékhelyet építettünk, hanem át­meneti szállást biztosítunk, ahol a beköltözők maximum egy évig lakhatnak. Ebből egy hónapot ingyen, a többit mini­mális térítési díj ellenében. A városi szociális szolgálat szak­emberei állandóan figyelem­mel kísérik az elszegényedő ré­tegeket, a magukra maradt em­bereket, s igyekeznek a korai felismeréssel mind többet, mind többeken segíteni. Az építkezéskor az önkormányzat előrelátóan intézkedett, mert úgy terveztette meg ezeket a he­lyeket, hogy később akár egy szoba összkomfortos, nyugdí­jas házakként is hasznosíthatók legyenek. OÖna napokban a Népjólé­ti Minisztériumban a Pro Cari- tate emlékérmet vehette át. Mit gondol, mivel érdemelte ki az elismerést? Bármilyen segítség — Az indoklás szerint a „szo­ciális területen végzett kiemel­kedő munkáért, a gyermekvé­delmi feladatok ellátásáért” kaptam. Egyet biztosan tudok: korábbi munkahelyemen nem volt helye az érzelmeknek, azok kívül maradtak a kapun. Itt pontosan fordított a helyzet. Itt érzelmek nélkül nem lehet dolgozni. Nekem az a célom, hogy a hozzánk fordulók soha ne menjenek el üres kézzel, mindig kapjanak valamit. Ha pénzt esetleg nem is, de egy in­formációt, egy jó szót, bármi­lyen apró segítséget. Azt ta­pasztalom, sokszor már ez is elég... Egyenleg Budapest (MTI) — Az export az év első öt hónapjában 5 mil­liárd dollárt tett ki, ez 5,2 szá­zalékkal több, mint egy évvel korábban. Az import ugyane­zen idő alatt 6,2 milliárd dollár volt, 3,3 százalékkal kevesebb, mint tavaly — mondta hétfői sajtótájékoztatóján Berényi Lajos, az Ipari és Kereskedel­mi Minisztérium helyettes ál­lamtitkára. A külkereskedelmi áruforgalom egyenlege 1,2 milliárd dollár hiányt mutat, 0,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a fizetési mérleget pedig 0,9 milliárd dol­lár terheli. Az export 72 százaléka a fej­lett országokba, 24 százaléka a volt szocialista államokba, a többi a fejlődő országokba irá­nyult. A kivitel 48 százalékát teszik ki a feldolgozott termé­kek, 27 százalékát a gépek, 16 százalékát az élelmiszerek, a többi nyersanyag és energia- hordozó. A bérmunka-export öt hónap alatt csaknem 1,4 mil­liárd dollár értékű volt, 28 szá­zalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A bér­munkának az exporton belüli részaránya egy év alatt 24-ről 27 százalékra emelkedett. A turizmus január-áprilisi deviza-bevétele 500 millió dol­lárt tett ki, 29 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. Az idegen- forgalom egyenlege 195 millió dollárral javította a fizetési mérleget. A kiskereskedelmi és vendéglátóipari forgalom az év első négy hónapjában folyó áron 18 százalékkal nőtt ugyan, mennyiségében azonban 7 szá­zalékkal csökkent. Páll Géza tárcája ■j—I lénk párbeszédre let- tem figyelmes az 1—J egyik ABC-ben, ahol a pénztáros hölgy meglehe­tősen emelt hangon rászólt egy középkorú hölgyre, aki valamit reklamált. Talán nem értette, miért kerül annyiba valami, ami tegnap még ol­csóbb volt... —Ne tessék rám kiabálni. / En a ma ervenyes arakat ütöm a gépbe. Nem én tehe­tek róla, hogy az árak folyt on változnak. Ne tessék kiabál­ni... A megszeppent hölgy meg­szégyenülve távozott a pénz­tártól, ő nem reklamált, csak kérdezett, szerinte egyáltalán nem kiabált. Igyekeztem megnyugtatni, valóban nem kiabált. Talán az átlagostól egy picivel hangosan beszélt, de ez nem sértő, ez nem tilos, — Tudja, fordult hozzám most már bizalmasan—nem az első eset, hogy kioktatnak. Nemrég az egyik buszvezető­vel volt egy kis vitám. O is azt mondta, ne kiabáljak, meg­hallja ő, akkor is, ha rende­sen mondom. Máskor az egyik pénzbefizető helyen je­gyezték meg, persze, hogy én is halljam, a hölgy, mármint én, kivágta a felső cét... Hetek múlva futottam össze a látásból már ismert közép­korú hölggyel: Egy közhiva­talban történt az újabb epi­zód, ahol elég sok kérdésre kellett válaszolni az ügyfelek­nek. Amikor a hölgy került az ablakhoz, szokatlan csend ül­Suttogó hangok te meg a helyiséget. Talán bi­zalmas ismerőse lehet az ügy­intéző, gondoltam, azért be­szélnek szinte suttogva. Per­sze tévedtem. A csendet ugyanis egy elég erélyes, éles hang törte meg. Az ügyintéző férfi volt, a hang gazdája... — Kértem már hölgyem, hogy ne suttogjon. Beszéljen hangosabban. Eddig egyet­len szavát sem értettem. Mondja el az egészet elölről, de úgy, hogy én is halljam. Különben nem megyünk sem­mire... A várakozók morgolódni kezdtek, miért nem mozdul a sor, mikor kerülnek ők is a ki- sablakhoz. Minek totojázik ez a nő annyit, mennydörögte az egyik fiatal nő. Egy másik vá­rakozó a lábával kezdett do­bolni, jelezve, nagyon unja már avár okozást. A megjegy­zéseket is... A kis ablak előtt újabb pár­beszédre került sor. Az ügye­it intézni akaró hölgy ezúttal hangosabbra vette a hangját, szinte tagoltan, már-már is­kolás stílusban mondta el az ügyintézőnek, miről is van szó tulajdonképpen... — Nem azt kértem, asszo­nyom, hogy ordítson, hanem azt, beszéljen egy kicsit han­gosabban, nem értem mit mond. Most pedig kiabál. így megint nem fogjuk megérte­ni egymást... Néhányon újabb villámo­kat lövelltek a hölgy irányá­ba, de a kis ablak előtt úgy tűnt, elrendeződtek a dolgok. Az ügyintéző szorgalmasan rótta az adatokat a papírra, az ügyfél pedig úgy látszik, megtalálta a megfelelő „hangfekvést.” Aztán a je­lenlévőkarra lettekfigyelme- sek, hogy az addig mord, hi­vatalos ábrázatot öltő hiva­talnok, égtelen kacagásban tör ki. A térdét csapkodva és közben azt mondogatta: bo­csánat, meg ne haragudjon, nem gondolhattam erre... — Még ilyet,—fordult most már, mint egy színházi szerep­lő a közönséghez az ügyinté­ző. — A hölgy azért beszélt először halkan, utána meg hangosan, mert tíz évig szín­házi súgó az egyik dunántúli színháznál. Megértem, hogy nem mindig találja meg a megfelelő hangot. Aki tíz évig csak suttogva beszélhetett, az vagy jól kikiabálja magát, vagy újra csak suttogni kezd. Érdekes—révedt maga elé a hirtelen pszichológusi képes­ségeket felcsillantó ügyinté­ző. e a várakozók nem / 1 nagyon méltányol- MS ták az információ­ját, sőt az egyikük odasúgta a másiknak: — Hallotta, ez a nő besú­gó volt. S még nem is szégyel- li magát... aMarnyi/: ^ , Nézőpont » Sajnálat nélkül Szondi Erika A zt mondják, inkább száz irigye legyen az embernek, mint egy sajnálója. Térségünket csendes szánakozással fi­gyelte eddig az ország. A du­nántúli emberek, főleg, akik még soha sem jártak Sza- bolcs-Szatmár-Bereg me­gyében, cinikusan még azt is megkérdőjelezik időnként, Magyarországhoz tartozik- e ez a terület. Eddig divat volt megyén­ket „ lesajnálni". Nem is nél­külözött minden alapot ez az érzés, hiszen elég sok nega­tív statisztikában az élen sze­repelünk. Még mindig vezet­jük a listát a munkanélküli­ség terén, még mindig ez a régió rendelkezik a legrosz- szabb úthálózattal, még mindig itt a legkevesebb a befektetett nyugati tőke. Messze vagyunk, szegények vagyunk, lassan már meg­szokjuk, hogy a támogatás­ra szoruló megyék között szerepelünk. Éppen emiatt kerültünk az elmúlt napok­ban lesajnált megyéből az irigyelt megyék közé. Vas és Győr-Moson-Sopron megye területfejlesztési tanácsai­nak elnökei Baja Ferenc környezetvédelmi és terület- fejlesztési miniszterhez írott levelükben kifogásolták a te­rületfejlesztésre szánt köz­ponti alapok tervezett fel­osztásának módját. A felosz­tás irányelvei szerint a ter­vezett 9,7 milliárd forintból Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye kapja a legna­gyobb összegű támogatást. A levélírók szerint a fejlet­tebb megyék hátrányos meg­különböztetését jelenti ez, s ez a hátrány az egész ország számára káros lehet. A fel­háborodott megyék azonban nemigen néztek utána az elosztási elveknek, mert ha tudnák, hogy a szakemberek az egy főre jutó GDP és a munkanélküliségi ráta alap­jain ítélték oda a támoga­tást, akkor elgondolkodná­nak azon is, hogy valóban kell-e irigyelni ezektől a me­gyéktől a pénzt. Mégis örülnünk kell ennek az irántunk megnyilvánuló érzésnek. Talán ez a kezde­te egy olyan folyamatnak, amelyben még mi, itt élők is büszkén valljuk majd, hogy van mit irigyelni rajtunk.. Szöveg nélkül Ferter János rajza Kommentár Törvény — az van Kállai János A jövő tanévet előké­szítendő, nemrég országos konferen­ciára gyűltek össze Nyíregy­házán az oktatásügy külön­böző területein munkálko­dók: iskolafenntartók, okta­tásirányítók, pedagógusok, szakértők. A tanácskozás zá­ró ülését követően — aznap szavazott az Országgyűlés a közoktatási törvény módosí­tásáról — az egyik szekció- vezető így fogalmazott: a parlamenti végszavazás időpontja alaposan megké­sett. Bizony, ez igaz. De, amint a nyilatkozó továbbvitt gon­dolataiból kitűnt: nagyobb baj, hogy a módosított jog­szabályegyüttes mellől egyelőre hiányoznak a szak­mai szabályozók. Nincs „ha- tályosítva” pl. az Óvodai Nevelés Országos Alap­programja, nem születtek meg az iskolai alapvizsga­követelmények, kimunkálat- lan a középiskolai érettségi vizsga rendje; nincs „leír­va” az intézmények eszköz- rendszere. Mindezek hiá­nyában pedig a belső tartal­mi szabályozás rendje labi­lis. Persze, vitathatatlan: a törvény létezése alapfeltéte­le minden további lépésnek. Mert — jóllehet most or­szágszerte a sulipihentető a jellemező, lévén vakáció — az őszi újrakezdés nem ígér­kezikfelhőtlennek. Maradva a fenntartók gondjainál, egyik ellenzéki vezérpoliti­kus figyelmeztetett: a kiste­lepülések önkormányzatai (lehet, éppen iskolájuk, óvo­dájuk működtetése miatt) lombhullás idejére pénz­ügyileg padlóra kerülhet­nek. Az már jó pár éve, még amikor a visszaönállósodás eufóriáját éltük, kiviláglott: közoktatási rendszerünk je­lenlegi funkciói feltételezika kistérségi együttműködést, a koordinatív feladatellátást. Viszont a hajdani, közös ta­nácsi korszak rossz emlékei hátráltatják a kistérségi ok­tatási centrumok kialakítá­sát. Megfelelő szabályozók­kal lehetne a közeledés irá­nyába terelni a fenntartókat, érdekeltté téve őket az együttműködésben. Summa summárum: törvény van! Csupán az ésszerű alkalma­zásához szükségeltetnek se­gédletek. Minél előbb sike­rül őket tető alá hozni, an­nál jobb. r »» v v

Next

/
Thumbnails
Contents