Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-29 / 151. szám
13 1996. JÚNIUS 29„ SZOMBAT Lassacskán mégiscsak indul a strandszezon mányzatot hibáztatják. A szorítást érzik, mellyel ellehetetlenülnek előbb-utóbb. Mesélik: a melegvizű strandnál — kívül a „zónahatáron” — szintén van egy diszkó; hajnali négyig döngethet, aki oda veszi a lépést; a kutya nem szól érte; ott nem állít elő senkit a rend őre.) — Amikor megvettük a területet, amikor építkeztünk, befektettünk, nem mondta senki: vigyázzatok, mert korlátozni fogjuk a szórakoztatást — fogalmazza meg a Sirály étterem bajszos, nyakláncos, karpereces tulajdonosa. — Uram, huszonegy egységet érint a polgármesteri hivatal szabályozása. Nem értem, pl. miért ott húzták meg a vonalat, ahol. A kerítés, a kapu, a belépőjegy? Ugyan! Az jön be, aki akar, fizetés nélkül; aki pedig penget, mit kap érte? A budiért külön jattolni kell. — Közös nevezőre kellene jutnunk, éppen Gergelyiugornya rangos hírnevének megőrzése érdekében — summázza Balasa Zoltán, a Nádas gazdája. — A hivatalnak és nekünk, vállalkozóknak meg kell találni a megoldást, mert a nyers érdekharc sehová sem vezet. Elvadulnak a vendégek, a város, a fenntartó önkormányzat is veszít ezzel. Lehetetlen, hogy a sokmilliós kiesés ne számítson! Huszonegy egység, huszonegy vállalkozó...Mi itt nem vagyunk idegenek, úgy érezzük, sokat tettünk azért, hogy kulturáltabbak legyenek a viszonyok. A tőlünk beszedett adókból, bérleti díjakból persze jóval többet vissza lehetett volna forgatni. Ne tőlem kérdezze, miért nem böki a szemünket a sok-sok fejlesztés... A jándi palaj, ha mi torzsalkodunk, pereskedünk, elvisz előlünk mindent. Botrány lesz itt uram, botrány, meglátja! A fiatalok ragaszkodnak hozzánk, pontosabban a zenés bulikhoz. A zajszinteket persze be kell kalibrálni. Igazodnunk kell egymáshoz: a csak pihenőknek, kempingezőknek, táborozóknak jár a csend. Oké! De hallgassák meg az érveinket, na, meg a fiataBalázs Attila felvétele lókét. Nekünk itt kell élnünk, dolgoznunk, a Tisza itt folyik jövőre is. Mi lesz, ha most végképp lenyomnak bennünket...? Kinek lesz jó? (A végszóra, ha ezt annak tekintjük, kitört a vihar; na, nem a hurrikán erejével, csak úgy, magyaros szordínóval. Arcunkba vág a homok, nyakunkba csorog a lé, lilára színezi ajkunkat a hirtelen lehűlés. Belénk dermednek a felhorgadt indulatok, de a kimondott-kimondatlan fenyegetőzések szavai tovább keringenek a portölcsérek magasában. Bizony, valami nagyon készül. Hogy mi? Talán, mikorra ez az írás megjelenik, okosabbak leszünk. Drukkolok: legyen valami, ami túl képes emelkedni az önzés csapdáin, a kirekesztés, a le- taglózás automatizmusain; legyen olyan bölcs a világ, mint a szőke tajtékos folyam, mely — de szépen mondták! — erre kanyarog, épít és bont jövőre, majd később is, talán egy háborítatlanul gyönyörű nyár ígéretének beteljesüléséig.) Balázs Attila illusztrációja az erőltetéstül, na és a szívem is rakon- cátlankodik... — Be kéne feküdni a kórházba — kockáztattam meg. Igyekeztem nem érni semmihez, a viaszosvászon terítő is ragadt a piszoktól. — Nem érdemös ezzel a sok nyavajáva’ má’ séhová sé mönni. Nem tudom én mán átalúszni ezt a bajt. Mög haragba is vagyok a doktorra’... Rágyújtott egy újabb cigarettára, és mondott valamit, amit az öregség számlájára írtam: — A legtöbb embör azé nem meri megölni magát, mert arra gondol, hogy mit szó’- nak a szomszédok... Tudod, azon gondó’- kodom, hogy kijárat-é vagy bejárat? Vagy égyszörre mindkettő, mint az üzembe... Na most jól kipanaszkodtam magamat... Megigazította pohárfenék vastagságú szemüvegét. — Ezt is kéne cserélni... A tévét még csak látom vele... Azokat a szömérmetlen ném- böröket. Legalább szoknyát húztak vóna, de így még a pinagöndörük is kilátszik!... Jut eszömbe, tégöd is láttalak a tévébe... — Na én mögyök is, Feri bácsi. Anyukám vár az ebédde’. — Mönjél csak, Zolikám. Másnap visszautaztam Pestre. Nem telt bele egy hónap, levelet hozott anyámék- tól a postás. — „Kedden késő éjjel, tizenegy órakor a kutya fedezte föl a nejlonba helyezett füzetet, az erkélyre volt erősítve — írta apám sietős, nehezen olvasható betűivel. — Telefonáltunk Kaposvárra a lányához, siker nélkül. Akkor feladtunk egy sürgős táviratot a következő szöveggel: Édesapja a mentőket nem engedte be. Nekem búcsúlevelet írt. Sürgősen utazzék Szegedre, Tengődiné. Édesapám pontos, kopogósán egyszerű, stílus nélküli mondatai: A kékfedelű füzeten a 77-es szám szerepelt, és egy név csupa nagybetűkkel: Kovács Ferenc. Az első oldalon ez állt: LI. 20.55 Derick-, így, egy r-rel. Egy német krimisorozat címe különben. A másik oldalon szó szerint az alábbiak: Draga nagyság nagyon szépén értesítsen a borimat mert mire hazaér én már nem leszek, megalt a vizeletem nem tudok hová menekülni, adom észt az ötszáz forintot a kiadások fedezésére kezeit csókolom köszönök minden fáradságot. A lányáék pénteken érkeztek meg. Kihívták a rendőrséget. Az ajtót felfeszítették, halott.” Egy hónap múlva a következő újságkivágást küldte el édesapám: „1978 jan. 22. Délmagyarország Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS LAJOS a DÉLÉP nyugdíjasa tragikus körülmények között elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása pénteken 11 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából.” Bevégeztetett. MÚZSA Bényei József versei Nyárvirág Kosár szilva a fáról hamvasan mint a hajnal egy fátyolos pohár bor s az este — tücsökdallal Csillagok csurgó csöndje vonító kutyafalkák mártani holdezüstbe a fáradt ember arcát Aztán a déli zsongás szőlő darázs-sereggel paradicsom pirosság barack — illatos rendjel Az alvás tiszta nyála egy hajszálad a párnán emlékezés csodákra — szemeden vad szivárvány Az édes édes élet ahogyan felvirágzik és szórja szárnyas szélnek tündökletes csodáit — Kapaszkodik az élő maradna mindörökké átnőne akár égő virággá barna röggé hangyává jázminággá csak élne élne élne és szállna nyárvirágként egy kisfiú szemére Nagy Tamás illusztrációja Ágak árnyai A hangya bámul térdemig s öregistennek titulál Szőlőkarók hegyére ült s vörösbegyet játszik a nyár A rög kezemben friss kenyér melege véremig vezet s istennek titulálom a Nap elé álló felleget A felbillent viszonylatok vállamra ülnek játszani és verítékes arcomig érnek az árnyak ágai Valahol ember születik . A csoda ilyen egyszerű s utólag minősíthető nyár lobog Sistereg a fű Megemelem a kerteket patakba pereg a homok s egy zsenge kukoricacsőn sorakoznak a verssorok x
