Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-27 / 149. szám
1996. június 27., csütörtök HÁTTÉR Ha pör, hát legyen pör... Aki bírja, marja? • Más ül a földünkön • Lesz hamarosan határozat is A földet ki kell mérni Balázs Attila archív felvétele Györke László Pátroha-Rétközberencs (KM) — Az egykori pátrohai termelőszövetkezet az elsők között volt az országban, amely ellen még a rendszer- váltás hajnalán csődeljárás indult a mérhetetlen eladósodás miatt. A földprivatizációval kapcsolatos törvények még nem léteztek, mikor a pátrohai, a gégényi és a rét- közberencsi (e három település tartozott a bukott téesz- hez) határában valamit tenni kellett, hogy ne heverjen parlagon a szántó. Éppen ezért már 1990-ben a földterület jelentős része ideiglenes használatba került. Ennek viszont máig ható következményei vannak. Sóhivatal Rubóczki Jánosné pátrohai lakos a kialakult helyzet egyik szenvedő alanya: — Még 1993. március 24-e előtt a kettes földtörvény alapján beadtam az igényemet hetvenkilenc és fél aranykorona részarány-tulajdonra a pátrohai földkiadó bizottsághoz. Azt a földet kértem, amelyik korábban is a miénk volt. Vártam, hogy megkapjam a határozatot. Mert, ugye, addig, míg nincs határozat, nem lehet tovább menni. De a határozat csak nem jött. —Többször szóltam, kértem a földkiadó bizottságot, nem történt semmi. Elmentem a megyei földművelésügyi hivatalhoz, de ott sem segítettek. Azt mondták, hogy a földkiadó bizottság ellenőrző szerve a részarány-földtulajdonosok közgyűlése. Igen, de a bizottság korábban sem működött úgy, ahogy kellett, most sincs, aki fogadjon bennünket. Semmiféle határozatot, se tájékoztatót nem kaptunk, pedig már három éve beadtam az igényünket. — Nemrég volt egy gyűlés, amire meghívót sem kaptam. Felmentem, de ott volt az egész falu. Mondtam is Mészáros Andrásnak, a földkiadó bizottság elnökének, hogy nekem nincs dolgom az egész faluval. nekem csak azzal az egy emberrel van dolgom, aki a földembe beleült. Foglalás Nagy Imréné ugyancsak pátrohai lakos: — Még 1992. június 22-én kaptunk egy értesítést, hogy a részünkre járó aranykorona-értékű földterületre adjuk be az igényünket. Ehhez hadd tegyem még hozzá, hogy közvetlen ezelőtt elvették az egy hold háztájinkat. Mi azt a területet igényeltük, amelyik korábban a férjemék tulajdona volt. Hosszas utánajárás után kaptuk meg a határozatot a területről, mivel a földkiadó bizottság elnökének javaslatára elfoglaltuk a területet. —Én még lányként bevittem a téeszbe hat és fél hold földet, szerettem volna ezt a földet is kivenni a szüleim öröksége utáni területen egy darabban. De ezt nem adja ki a földkiadó bizottság. Azt mondják, hogy nem lehet elvenni azoktól, akik már használják. Csak azt nem értem, ha éntőlem elvehették a háztájit, amiért a férjem megdolgozott, és részarány-tulajdonos is volt, akkor miért nem lehet ezektől az emberektől is elvenni és másutt kiadni nekik a területet? Nekünk ajánlottak fel más földterületet, de nekem senki rossz földje nem kell, mert az apámé tiszta, jó búzaföld volt. Meg azért is ragaszkodnék ehhez, mert közel van hozzánk, meg kertünk sincsen. Miután az ügyben a megyén belül érdemben egyetlen illetékes hivatal sem intézkedhetett a földkiadó bizottság határozata nélkül (a bíróság sem), panaszosaink a napokban Budapesten felkeresték a Pénzintézeti Központot, mint az egykori té- esz felszámolóját. Persze, érdemben ott sem intézkedhettek, annyit ígértek, hogy hivatalos levelet küldenek a földkiadó bizottságnak. Osztatlan közös Mészáros András, a födkiadó bizottság elnöke, Rétközbe- rencs: — A gondok gyökere, hogy annak idején ideiglenesen használatba vették Pátrohán a földeket, 1991 -ben kijelölték a táblákat, de nem telekkönyvez- ték be. Mindez akkor történt, mielőtt megalakult volna a földkiadó bizottság. Emiatt aztán vita van. — Rubóczki Jánosné és két társa csak a volt tulajdonukat kérték, ahhoz ragaszkodtak. Nem értik meg, hogy nem reprivatizációról, hanem privatizációról van szó. Egyezség a földigénylők, azaz a részaránytulajdonosok között nem született, Rubóczkinéék viszont nem voltak hajlandók részt venni a nyílhúzáson. — Amikor legutóbb a közgyűlésre a saját kocsimon elhoztam, akkor sem volt hajlandó feljönni, azt mondta, hogy neki nincs dolga az egész faluval, neki csak azzal van dolga, aki használja a földjét. — Rácz Ferenccel, a megyei földművelésügyi hivatal munkatársával is tanácskoztunk, végül is a bizottság olyan döntést hozott, azt a mintegy 500 aranykorona-értékű területet, ahol a panaszosoknak is van igénybejelentésük, osztatlan közös tulajdonba adjuk, s így kapják meg az érintettek — összesen tizenkilencen — a határozatot is rövid időn belül. A krónikás ezúttal csak any- nyit tesz hozzá: salamoni ugyan a döntés, de semmit nem old meg, hisz amint kézhez veszik az érintettek a földkiadó bizottság határozatát, kezdődhet a se vége, se hossza pereskedés. Fill Géza tárcája ___________ V annak dolgok, amelyeket csak álmában élhet meg az ember. Ilyen a repülés is. Mindig irigyeltem apámat, aki nagy álommagyarázó, mesélő volt, s álmában majd minden éjjel repült. Mint a madár. Igen. sokszor repült álmában, és én nem értettem, miért csak neki jut ez a különleges ajándék. Persze féltem is egy kicsit, ha netán valamikor én is repülhetnék álmomban, mint a madarak, nem történne-e valami bajom. Az ember eredendő önféltése, úgy látszik még az álomvilágra is érvényes. Valójában felnőtt korban szerez tudomást az ember róla, vannak veszélyes, életveszélyes álmok is. Egyes kutatók azt vizsgálják: milyen testi-lelki folyamatok játszódhatnak le azokban az emberekben, akiket álmukban ér a halál. Talán éppen egy megrázó álombéli élmény hatására kerülhet végzetes pont az emberi élet után. De nagyobb a valószínűsége annak, amit a tudomány is alátámaszt: a rossz álom nem oka, hanem követElérhetetlen álom kezménye az ember jobblétre szenderülésének. De szóljunk inkább vidámabb dolgokról. Az álom néha meggyötör bennünket, megrémiszt, de nagyon sokszor meg is ajándékoz olyan élményekkel, sikerekkel, amelyeket az életben nem vagy csak részben mondhatunk a magunkénak. Almunkban lehetünk erősek, győztesek, igazságosztók, jóságosak, leszámolhatunk ellenségeinkkel, legyőzhetjük a gonoszságot. Találkozhatunk elhunyt szeretteinkkel, szüléinkkel, nagy szüléinkkel, barátainkkal, volt szerelmeinkkel, átélhetünk volt, vagy éppen soha nem volt és nem is jöhető szerelmeket, hisz az álom sajátos öntörvényei szerint nem csupán a már megélt élmények valós, apró kockáiból építkezik. Egyesek a jövőt is magyarázni szeretik az álmokból. Közismertek az ókorban divalós álomjóslatok, csaták és egyéb sorsdöntő események előtt. Máig él, sőt ú jjáélednek talán a sok talajt vesztett emberi lét miatt is, az álmok iránti hiedelmek. Talán az álmok nagy ismerője és ábrázolója, Krúdy Gyula is elcsodálkozna, ha ma élne, s megírná újabb Álmoskönyvét. Visszatérve a saját álombéli élményekre, elsorolni sem tudnám, hány híres emberrel beszéltem, párol áztam csak az utóbbi napokban. Nem túl rég éppen Jelcin, Clinton és Arafat volt a vendégem, máskor világhírű futballisták tanítottak a labdakezelésre. De ültem már űrhajón, voltam nagy műtétet vezető sebészorvos, aztán voltam sajnos a műtőasztalon reszkető, műtétre váró beteg, akit majd megvakítottak a mennyezetről áradó fények... Voltam üldözött, voltam üldöző. De minek soroljam, miért untassam az olvasót olyan dolgokkal, dme- lyekhez hasonlókat szinte mindenki átélt már álmában. Csupán egyet említek még a legfrissebb álmaimból. Előre bocsátom, ritkán fordul elő velem, hogy ébren azon álmodoztam volna, mi lenne, ha gazdag, nagyon gazdag lennék. Mégis, nemrég megtörtént. Olyan gazdag voltam, amilyen csak álmában lehet az ember. Gyönyörű palota, úszómedence, inasok, fegyveres őrök. Csak teljesen magányos voltam. Telefonon érintkeztem a külvilággal, még a családommal is. Egyszer aztán amint ez várható volt jöttek a rosszfiúk, vittek, vittek a jóég tudja hová és sokmillió dollárt követeltek váltságdíjul. kkor ébredtem rá, álíj momban, ez nem lehet 1—J a valóság, nálunk nem dollárral fizet az ember, ha túszul ejtik. Mondtam is. sőt kiabáltam, hogy „ez álom". És tulajdonképpen így felébresztettem magam. Soha nem éreztem olyan boldognak magam, hogy nem vagyok gazdag. A pénz szaga Nyéki Zsolt A z államkasszába befizetett milliárdok sorsa, nagyságrendje időnként egy eldugott sörözőben dől el — az állítás némi túlzást takar ugyan, de a cigaretták különböző márkáinak reklámhadjáratait látva könnyen felfedezhető az összefüggés. A formaruhásfiatal lányok ajánlatai, vásárlásra ösztönző igyekezete mindenképpen gondolatébresztő, s a végén az udvarias „Te dohányzói?" kérdésre kapott őszinte „Nem" válasz indítja el a logikai láncolatot. Mert ezután már hiteltelen minden győzködés, az antinikotinis- ta, de egyébként megnyerő külsejű ügynök fel is hagy az agitációval, a tervezettnél kevesebb cigit ad el, ezért a gyár kisebb bevételt könyvelhet el, következésképpen a kisebb nyereségből kevesebb adót és illetéket fizet be a nagy közös kasszába. A multinacionális cégek sorsát természetesen nem egy söröző forgalma vagy egy fiatal lány rátermettsége határozza meg, főleg akkor, ha a dohányipar vezéralakjai is távol tartják magukat az egészségtelen szokástól, és másokat áldoznak fel a mindenható profit oltárán. Persze a száz meg száz milliók káros szenvedélyére alapozó ipar sorsa szemlélhető a földeken kapáló ember szemszögéből is, hiszen főleg itt, az ország szegény keleti szegletében családok ezrei néznek az égre eső reményében, s bíznak minél nagyobb hozamban. Számukra létkérdés a zsíros leve k tömege, amit aztán drága pénzen elpöfékelnek a dohányosok. s ezzel a kör bezárul. A pénzkeresés nem szerelem kérdése, az egyre nyilvánvalóbb dolog, az állam éppen ezért a maga szempontjából érthető módon huny szemet az egyébként világszerte visszaszorított iparág mellékhatásai fölött. De a hatalmas bevételek számolása közben érdemes elgondolkodni azon is, hogy az egyre soványabb költségvetési keretbéíl gazdálkodó egészségügy menynyi pénzt költ a rákos és tüdőbetegek kezelésére, gyógyítására. Hiába is cikkeznek, Horn palotája is felépül, mint annak idején ez is... Ferter János rajza Kommentár Jogfolytonosság Balogh József M ég 1993-ban, amikor a megyék első országos gyűlését tartották Ópusztaszeren, akkor született az elhatározás: a millecentenáriumi ünnepségek eseményei között ott lesz a második országos gyűlés, hogy a megyék ismét kinyilvánítsák a megyerendszer létének visszavonhatatlan voltát, a közel ezeréves jogfolytonosságból következően az önkormányzat e szintjének nélkülözhetetlenségét. Most,június 28-án, pénteken tartják a második országos gyűlést a megyék, melyen ott lesz a 19 megye közgyűlésének tagsága, ott lesz a köztársasági elnök, a Parlament elnöke, és nyilvánvalóan több miniszter, hogy tanúi legyenek a közös nyilatkozat, állásfoglalás elfogadásának, s részesei a millecentenáriumi bronzkoszorú felavatásának. Mit is várnak a megyék közgyűlései ettől az országos ünnepi találkozótól? Azt, hogy közösen fogalmazhatják meg: a közel ezeréves múlttal rendelkező megyerendszer a XIX. században kialakult és megerősödött önkormányzatiság mára ismét jogállamunk egyik legfontosabb vívmánya lett. Valóban az lett? Ha fellapozzuk emlékeinkben a rendszerváltás óta eltelt évek eseményeit, nem is biztos, hogy mindenkinek egyezik a véleménye ezzel. Az ön- kormányzatok önállóságát ugyanis egyre jobban csorbítja a kincstár szűkmarkúsága, béklyóként fogja kezüket pénztelenség, mert a számukra kötelezőfeladatok ellátására sem telik. Szabadságuk elé nem állít korlátokat törvény, de kell-e tiltani azt. amit nincs tehetsége valakinek megtenni. A Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei közgyűlés tagjai pénteken hajnalban indulnak autóbusszal Opuszta- szerre, arra a helyre, ahol a krónikás szerint honfoglaló vezéreink „szerét ejtették az ország egész dolgának”. Most újra „szerét ejtik”, s talán elhallatszik hangjuk odáig is, ahol lehetőségeiket fogalmazzák, ahol arról is dönthetnek, hogy megmaradhatnak az IW0 éves történelmi hagyományok folytatóinak. 111| i' | JT* j « £■* J á | 4§ÍÉ
