Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-26 / 148. szám
1996. június 26., szerda HÁTTÉR Kelet-Magyaroiszág 3 Csenger csábító csemetéi Párás őszi reggeleken szépen színeződik az alma a keleti határszegletben Nyéki Zsolt Csenger (KM) — Nem csak a rossz, a jó példa is ragadós— aki nem hiszi, sétáljon ki Csenger határába, s ott láthatja: az őrtornyok tövében katonás rendet alkotva sorakoznak a frissen levert karók, amelyek támrendszerként korszerű almaüitetvények gyarapodásáról árulkodnak. A telepítési kedv növeléséhez a jó példát az a tízhektáros bemutató kert szolgáltatta, amely az elmúlt év őszén megkezdett munkák befejezésével nyerte el végleges formáját, amikor az utolsó csemete is a földbe került idén tavasszal. Szakmai tanulmányút Az új gyümölcsös létesítője és tulajdonosa az öt magánszemélyből alakult Kelet-Impex Kft., amelynek tagjai szerették volna gyakorlatban is bemutatni a tanácstalan helyi termesztőknek, hogy valójában mit is jelent a szakirodalomból, könyvekből,előadások tucatjaiból már jól ismert korszerű technológia. Mert a kertek képe még mindig arról árulkodik: a hagyományokkal nehezen szakítanak, az újjal pedig nehezen barátkoznak az emberek. — Az ötlet egy ausztriai nyaralás során pattant ki, amikor megláttam, hogyan is végzik dolgukat az osztrák parasztok. A különbség a döbbenet erejével hatott, s hazaérkezésem után rögtön szerveztünk egy szakmai tanulmányutat a „sógorokhoz”, akik szívesen bemutatták a technológia minden elemét—említi az első lépéseket Apáti György, Csenger polgármestere, elárulva azt is, hogy szabad idejében is nyitott szemmel jár. A helyi szakembereket is sikerült beoltani az Karóerdő védelme alatt néhány fa már termést nevel újítás vágyával, s az elhatározást tett, első lépésben alapos szakmai és gazdaságossági tervezés követte. Nagy tételben olcsóbb A korábbi szántó területét gyorsan elfoglaló gyümölcsös látványnak sem utolsó: az egyenes sorokban álló karók nyers színe uralja a terepet, s a karók tövében meghúzódó, épp csak elültetett Jonagored, Jonica, Idared, kevés Golden és Gála kisfák némelyikén már apró alma kezd pirosodni. A szakszerű munkáknak, a csepegtető öntözés áldásos hatásának köszönhetően volt olyan fa. amelyiken annyi virág kötött meg, hogy azt ki sem bírta volna nevelni, ezért a gyümölcskezdeményeket le kel lett csípni. Egyszóval jól érzi magát itt a gyümölcs, de nem is lehet gond, ha a vízről gondoskodik a gazda: a föld 20 aranykoronás, a termesztési hagyományok 1920- ig érnek vissza, a tapasztalat szerint ajég elkerüli ezt a területet, s az alma ősszel szépen színeződik a párás reggeleknek köszönhetően. A sok elmélet után a valóságban is megtekinthető intenzív ültetvény hatására a gazdák kedvet kaptak a telepítéshez: a közeli birtokokon három gazda is új, egyenként 3-12 hektáros gyümölcsöst varázsolt, s a beadott pályázatok alapján Csenger határában további 230-250 hektár telepítése fejeződhet be év végéig, s jelenhetnek meg a jellegzetes karók. Példaértékű az összefogás, amely a gazdák jól felfogott érdeke: komoly pénz marad a zsebükben, ha együtt lépnek fel, mert nagyobb tételben olcsóbban kapják a szaporítóanyagot, de igaz ez más anyagok esetében is. Hármas szerep A területre most vezetik a villanyt, az út megépítésére is ígéret van. alakul a környék infrastruktúrája. Az induló tízhektáros ültetvény referenciaként is szolgál, emellett ápolva, jól karban tartva természetesen tisztes jövedelmet nyújt, s az A szerző felvétele Újfehértói Kutató Állomással együttműködve kísérletekhez is alkalmat nyújt. Az itt végzett megfigyelések lehetővé teszik az eltérő talajokon termő gyümölcsösök összehasonlítását. A kutató állomás egyébként már az előkészület aktív részese volt, hiszen az újfehértói szakemberek instrukciói alapján végeztették el a csengenek a talajanalízist, választották ki a fajtákat, építették meg az öntözőrendszert, szerezték be a szaporítóanyagot, folytatják a teljes termesztéstechnológiát, a termesztés közbeni megfigyelések eredményeit pedig közösen elemzik. Az év hátralévő részében együtt szervezik meg a térségben a metszési és csomagolási bemutatót, s további szakmai programok ötleteiből sincs hiány. Az ültetvény a helyi gazdálkodók figyelmét ráirányította arra, hogy problémáikat senki nem oldja meg helyettük, lépniük kell, különben lemaradnak, s megszakad a térség gyümölcstermesztő hagyománya. '! \mL m m mm \í. ^ Nezooont Páholyból Kovács Éva M ondják, a harmincegy beregi polgármesterből mindössze kettő, a naményi önkormányzati testület tizenhárom tagjából pedig hat jelent meg azon a tanácskozáson, melyet azért hívtak össze nemrég Vásárosna- ményban, hogy az ottani, illetve a fehérgyarmati kórház egyesüléséről, az átalakítási munkálatokról, afúzió folyamatáról az érdekeltek hitelesen, első kézből értesüljenek. A szervezők természetesen meghívták az immár közös. Szatmár-Beregi Kórház főigazgatóját, aki vállalta a nyilvánosságot, a közvetlen párbeszédet, mert ismerte a terjengő pletykákat, a rosszindulatú feltételezéseket, s azt gondolta, ilyen helyzetben nincs jobb megoldás, mint a nyílt, egyenes beszéd. Úgy tűnik, az ügyben érintettek közül csak kevesen gondolták így, hiszen éppen azok maradtak távol, akik addig naponta megállították az utcán: sorolták kételyeiket és gondjaikat, ösztökélték, ugyan tegyen már valamit, ne hagyja, hogy a kórház ebek harmincadjárajusson. Vádaskodtak, jogos és alaptalan indulatokat gerjesztettek, úgy tettek, mintha rettenetesen érdekelné és bántaná őket a dolog. Aztán szépen távolmaradtak, amikor eljött (volna) a tettek ideje. Nem vigaszul szánom a naményi gyűlés kezdeményezőjének. de ami vele történt, nem egyedi eset. Velünk, újságírókkal is gyakran megesik, hogy valami bombasztikus hírrel, újságba való ötlettel keres meg bennünket valaki, remélve, vagy inkább elvárva, hogy a nyilvánosság előtt majd jól kiborul az a bizonyos edény, s az illető nézheti magát. Baj csak akkor van. amikor az ember megkérdezi: nyilatkozna minderről saját nevével is? Ilyenkor a harciasság egyetlen perc alatt odalesz. Mert jó lenne, ha az újságíró megírná, leleplezné a „tettest". Ennél jobbnak csak az számítana, ha mindezt páholyból nézhetné végig a „köz jóakarója”. az igazság bajnoka... Kisvállalkozó Ferter János rajza Kommentár Nemzeti színek Marik Sándor y-k izonyára a Kedves i-c Olvasóval is előfor- U dúlt már, hogy a naponta ráömlő információzu- hatagból nem valamelyik . sorskérdés, hanem egy apró mozzanat ragadta meg a figyelmét. Egy hatvanas éveiben járó barátságos vendéggel készített beszélgetést sugárzott hétfőn este a Duna tévé—az illető természetesen magyar. Eszak-Angliában él, határainkon túli sorsa tipikus abban a tekintetben, hogy negyven esztendeje hagyta el szülőföldjét, távol a hazától teremtett magának új egzisztenciát. Nem tipikus viszont azért, mert folytatni tudta indulófélben lévő hivatását, nem vesztek el képző- és iparművészeti főiskolai évei. Tanult és tanított Amerikában, Indiában, Indonéziában — s közben tudása világszerte ismert és keresett bélyegtervező-művésszé avatta: 149 ország számára készített eddig postabélyegeket, mostanában is gyakran dolgozik hajnalig; sok a megrendelése. Ekkor kaptam elő a „kisokost" , hogy megnézzem. hány ország is van éppen most (193), de máris azon csodálkozhattam, hogy Vásárhelyi Gyula — aki az interjúalany volt — több ezer bélyegén helyezett el magyar motívumokat, például nemzeti színeinket vagy világklasszis sportolónkat, jellegzetes épületünket. Találékonynak kellett lennie, hogy e közben ne sértse a megrendelő ország érdekeit. Akár „véletlen” is lehetne, hogy például egy karibi ország bélyegén a napernyő színes szeletei piros-fehér- zöldként követik egymást, ha egy olimpiai sorozaton éppen egy magyar aranyérmes arcéle látszik, ha híres épületek között a Vajdahunyad vára is feltűnik. Es ez—nem véletlenül — így ment évtizedeken át, miközben gondot fordított arra is, hogy akcentus nélkül beszélje a magyart, és nyolc gyermeke is tudja ősei nyelvét. Eddig büszkén hallgattam és vártam a csúcspoénra: talán a millecentenáriumra tervezett egy magyar bélyeget... Nem, nem kérték fel, maga pedig nem akarja elvenni a honi kollégák kenyerét. Sok értékünkkel vagyunk így. O sem lehet „próféta"... Elek Emil fotóetűdje
