Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-24 / 146. szám

1996. június 24., hétfő HAZAI HOL-MI Tüskés sarok Önként és dalolva Lét a minimum alatt A gyermekes családok és a nyugdíjasok a szegények Ébredés a Kossuth téri pádon Balogh József A mióta először tudo­mást szereztek róla az iparosok, hogy ha tet­szik, hanem, tagjai lenek egy kamarának, azóta tart, s nem akar csitulni az a felhá­borodás, ami ezt az önkén­tesség elvét alapjaiban sér­tő rendelkezést kavart. Nem­csak az iparosok ódzkodtak, s ódzkodnak ma is a kama­rai tagságtól, hanem min­den olyan csoport vagy ré­teg, amelyik nem dönthet szabadon arról, hogy tagja lesz-e ennek az érdekvédel­mi szervezetnek vagy meg tudja ő védeni saját maga is az érdekeit. A legtöbb ellenérzés nem is a kötelező tagdíj miatt ke­letkezett, hiszen az—ha egy meglehetősen széles réteg­nek sok is — nem tesz kol­dussá senkit, inkább a be­szervezés módszere, s a ka­marák felülről szervezése, a vezetők kijelölése, a válasz­tások elmaradása váltotta ki sokakban a dacot. És most egy újabb akció teszi fel a koronát a kama­rák szervezésére. Eddig ha a hátrányos helyzetű térségekben lévő földtulajdonosok igazolták, hogy művelik földjüket, né­mi állami támogatást kaptak a vetőmag, a felszerelések beszerzéséhez. Ezentúl vi­szont csak azok kaphatják ezt a szerény összeget, akik tagjai lesznek az Agrárka­marának. Meggyőző érv. Persze mindezt önként, mint annak idején a tsz-szervezéskor volt. És akkor úgy tűnik, nem a teszövök utóda, hanem a kisgazdák érdekvédelmi szervezete is lenne. Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Ha cso­korba szedné valaki leg- újabbkori történelmünk új­donsült kifejezéseit, a létmi­nimum joggal pályázna elő­kelő helyezésre. Természete­sen annál szomorúbb és kilá­tástalanabb, ha valaki ilyen összegből kénytelen megélni. Különböző adatok látnak napvilágot, mennyit kell érte­ni létminimum alatt, de a szá­mítások, az adatgyűjtés, a mintavétel eltérő volta miatt a hivatalok és az állampolgá­rok mintha nem beszélnének egy nyelven e téren. Megpróbáltuk tetten érni a sze­génységet, megszólaltatni azo­kat az embereket, akik — leg­alábbis átmenetileg — a mini­mum alatt tengődnek. Először szóljon a szakember, aki szá­mok tucatjával alátámasztott adatokkal rajzol társadalmi ké­pet a harmadik évezred küszö­béhez érkezett magyarságról, annak egyre bővülő szeletéről. Nem számítják — Megszűnt a létminimum­számítás 1994. december 31-e óta — fogalmaz Malakucziné Póka Mária osztályvezető a Központi Statisztikai Hivatal­ban. — Egyebek mellett azért, mert az alapvető élelmiszerek árát, azoknak az emelkedését vették alapul a számításoknál. Feltételezték, hogy a többi áru- főcsoportra kiadott összeg is ugyanolyan arányban nő, mint ahogy az élelmiszerekre fordí­tott pénz. Csakhogy a rideg sta­tisztikai elv számításon kívül hagyta azt a logikus tényt: ha valakinek csak kenyérre jut, nem vesz színes tévét, autót, nem cseréli ki a háztartási gé­peket, a szolgáltatásokat házi­lagosan oldja meg és így to­vább. A nettó átlagkereset ma Ma­gyarországon 28 ezer forint, Szabolcs-Szatmár-Beregben ez mindössze 22 ezer. Tavalyi adat szerint egy átlagos négy­tagú családban (két aktív kere­ső szülőt és két gyermeket fi­gyelembe véve) városon 68, községben legalább 64 ezer fo­rintnak kellene lennie a jöve­delmüknek. Ha a megyei ada­tokat vizsgáljuk, a nagy több­Nyírkarász... ...határában, az ottani lóréten június 30-án 10 órától immár ötödik alkalommal rendezi meg a kékesei Hubertus Va­dásztársaság, a nyírkarászi és a kékesei önkormányzat a va­dászmisét. Az ünnepséget lo­vas- és tomabemutatók, őrző­védő kutyabemutató színesíti. (KM) Beregsurányban... ...július 7-én vasárnap a termé­szetvédelmi parkban kezdődik az a határ menti nyugdíjas-ta­lálkozó, amelyre a hazai időse­ken kívül Kárpátaljáról és Ro­mániából is várnak vendége­ket. A megjelenteket a tervek szerint Oláh Dezsőné polgár- mester köszönti majd, ünnepi beszédet pedig dr. Baja Ferenc miniszter mond. A nemzetközi nyugdíjas-találkozót gazdag kulturális program kíséri, s hangulatos utcabál zárja. (KM) Nyírbátorban... ...július 13-án, szombaton tart­ják a Zenei Napok első koncert­ségnek jóval alatta marad a be­vétele, hiszen sok családban az 'egyik, vagy mindkét szülő munkanélküli. Jelenleg 50 ezer munkanélkülit tartanak nyilván, így ez családok tízez­reire vonatkozik. A létminimum összege egy nagyon speciális adat. Tartal­mazza ugyanis a kulturális fo­gyasztást, a nyaralást, a szol­gáltatások igénybevételét. Vannak természetesen olyan szolgáltatások, mint például a közüzemiek, amelyeket tet­szik, nem tetszik, fizetnünk kell. Vagy éppen ezzel tartozik egyre több család, s a folyama­tosan halmozódó köztartozá­sok rendezésére azönkormány- zatok dolgoznak ki verziókat. Létminimum alatt nem adóznak az emberek, mert az önfenntartási ösztön megelő­zi az adózásra vonatkozó ál­lampolgári kötelezettséget. Ezt a német példát Lengyel László közgazdász idézte a Magyarok Világtalálkozóján a napokban. ____________ Belépő az intenzívre A megélhetés kényszere olyan életvitelre kárhoztatja az embe­reket, amelyről tudván tudják, hogy belépőt jelent az intenzív osztályra, a reumatológiára vagy az ideggyógyászatra. Mégsem tudnak önerőből vál­toztatni a helyzetükön. Az ön­kizsákmányolás magasiskolája a másod-, harmad-, negyedál­lás vállalása. — Az emberek többsége jét, melyet a megye több tele­pülésén számos további követ. Nyírmihálydi, Nagykálló, Nyírbogát, Vaja, Csalános, Vállaj és Nyírbéltek műemlék templomaiban ígérnek hangu­latos szép hangversenyt a szer­vezők. Információt kérni a je­gyek felől érdeklődni a 42-es körzetszám 312-606-os telefo­non lehet. (KM) Szabolcs ... ...község református templo­mában június 20-án nyílt, s jú­lius 5 -ig délelőtt 10 és este 6 óra között tekinthető meg az a ki­állítás, melyen a megyében élő, illetve kolozsvári és nagybá­nyai művészek állítják ki mű­veiket. A rendezvényre a mil- lecentenáriumi ünnepségek ke­retében kerül sor. (KM) Nyíregyházán... ...zenei tábort szervez a jósavá- rosi művelődési ház 1996. júli­us 1-7. között általános iskolá­sok részére a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Művészeti és Szabadművelő­nemcsak keresetből, hanem jö­vedelemből él — folytatta a közgazdász, háromgyermekes édesanya. — Szakemberek szerint ebben rejlik a magyar csoda lényege. Nem hagyjuk magunkat földre tepemi, akkor is keressük a megoldást, ami­kor a hivatalos fórumok erre nemigen adnak lehetőséget. Pilinszky András közgaz­dász, vezetési tanácsadó —~ Nyíregyházáról elszármazott és most a fővárosban él — mondta: Elesni emberi, fekve maradni ördögi, felállni iste­ni dolog. Értette elkezdett és be nem fejezett tevékenység­re, de tágabb értelmezésben vonatkoztathat juk a létmini­mum határára sodródott em­berek megkapaszkodására is. Mit tehet a statisztikus az adatok puszta regisztrálásán túl? Hisz az kevés, hogy tud­juk, egyre többen süllyednek a társadalmi ranglétrán lefelé. Malakucziné szerint a statiszti­kus felelőssége ott kezdődik, hogy felhívja a figyelmet a ri­asztó jelenségekre, közzéteszi az adatokat. Megyénkben pél­dául úgy, hogy az országos és a megyei adatsor mellé odate­szik a Győr-Sopron-Moson megyeit is. Az ellentét beszé­des... Ezeket az összegzéseket eljuttatják a parlamenti pártok­nak, az országgyűlési képvise­lőknek. hisz ők azok, akik egy­általán döntési helyzetben van­nak. De akkor is a statisztikusok­dési Alapítvány támogatásá­val. Információ és jelentkezés munkanapokon 8-16 óra kö­zött személyesen Május 1. tér 10/a, vagy a 118-005-ös telefo­non. (KM) Mátészalkán... ...dr. Szabó Sándor r. alezredes a mátészalkai rendőrkapitány­ság megbízott vezetője június 24-én 9 órától 11 óráig hivata­li helyiségében fogadóórát tart. (KM) Nyírbátorban... ...Fényes László rendőr őrnagy a nyírbátori rendőrkapitányság vezetője június 24-én, hétfőn 10 órától 12 óráig hivatali helyisé­gében várja az ügyfeleket. (KM) Budapestre... ...indul autóbusz a tiszalöki könyvtár elől június 23-án va­sárnap reggel hat órakor az Or­szágház meglátogatására és a Fővárosi Nagycirkuszba. Je­lentkezni lehet a városi könyv­tárban. (KM) on* ír Balázs Attila felvétele ra hárul a felelősség, ha egy be­fektető reprezentatív adatokat kér a megyéről, hogy eldöntse: idehozza-e nyugodtan a pénzét vagy menjen máshová. Veszélybe sodorva —Azt tartom nagyn fájdalmas­nak, hogy a gyermekes csalá­dok és a nyugdíjasok alkotják a létminimum alattiak nagy csoportját — hallottuk az osz­tályvezetőtől. — A szegénység mint fogalom ehhez a két réteg­hez piócaként odacsapódott. Tudom, vannak kivételek, s az is igaz, hogy gyakorta önmaga felelős az ember, hogy veszély­be sodorta a saját megélhetését. De nem mehetünk el szó nélkül amellett a jelenség mellett, hogy az elértéktelenedő nyug­díj és a gyermeknevelés költsé­geinek töredékét kitevő családi pótlék nem fedezi az egy sze­mélyre jutó költségeket. S végül egy személyes kér­dés az interjúalanyhoz, neveze­tesen ő mennyit tart reálisnak az öttagú család megélhetésé­hez? Malakucziné elhárítja a választ, mert ha mond egy összeget: a felső tízeezer azért mosolyog, hogy lehet ennyiből megélni, akiknek pedig keve­sebb jut, azt mondhatják: per­sze, neki könnyű... Neki sem könnyű, de a normális megél­hetéshez — amibe belefér a la­kásrezsi, az étkezés és minimá­lis kulturális fogyasztás, de a nyaralás már nem — havi 70- 80 ezer forint mindenképpen kell. Gratulálifitk Kalapos Ti­bor és Buda Boglárka a napokban Budapesten, a Pataki István Művelődési Központban megrendezett táncverseny egyik junior kategóriájában a huszonhét párosból a második helyet szerezte meg. Mindketten a Slip Tánc Sportklub versenyzői. Fel­készítő tanáruk Bertli Jó­zsef. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16. sz. alatt látják el a betegeket este 7 órától reggel 7 óráig. Ezen a héten a Kazay gyógyszertár —• Szent István u. 10. — tart ügyeletet. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Madárfé­szek (színes amerikai film­vígjáték) Előadások kezde­te: 17, 19 és 21 óra. BÉKE MOZI: Showgirls- Las Vegas-Álom-Pénz-Igé- ret földje Előadások kezde­te: 17, 19 és 21 óra. MONTÁZS MOZI: Holt­idő Kilencven perc. Hat go­lyó. (Főszerepben: Johnny Depp. Christopher Walken) Előadások kezdete: 18.20 és 22 óra. Kiállítások Az Országos Műemlékvé­delmi Hivatal nyíregyházi kirendeltségén megnyílt Az elmúlt időszak műemléki helyreállítása Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében című kiállítás, melynek anyaga július 30-áig tekint­hető meg hétfői, szerdai és pénteki napokon. A Nyíregyházi Városi Ga­lériában a Sóstói Nemzetkö­zi Éremművészeti és Kis­plasztikái Alkotótelep gyűj­teményéből válogatott mun­kákat tekinthetnek meg a lá­togatók. A vásárosnaményi műve­lődési ház galériájában Zi- mányi Alajos grafikáiból nyílt kiállítás. Stefan Gnandt grafikus- művész és PetkesJózseffes- tőművész alkotásaiból nyílt tárlat a nyíregyházi Korona Szálló előcsarnokában. A kisvárdai Bessenyei gimnázium dísztermében jubileumi, iskolatörténeti kiállítás nyílt. A Nyírbátori Alkotóház­ban idén ismét megkezdi munkáját a Képzőművésze­ti Stúdió és Álkotólep. A művészek június 24-től júli­us 8-ig tartózkodnak a vá­rosban. Szabolcs-Szatmif-Barag magye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adam Hirügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marínkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza. Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sípos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Mindenféle megyénk településeiről

Next

/
Thumbnails
Contents