Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-19 / 142. szám
1996. június 19., szerda HÁTTÉR Utazás a kenyerünk körül A gabonapiac szereplőinek tárgyalni, a termelőknek tárolniuk kellene Aki tudja, tárolja be a terményét Balázs Attila felvétele Nézőpont Ismét nem Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Magyarországot, illetve a honi búzatermelőket is kedvező lehetőségekkel kecsegteti az az egyensúlyhiány, amely a gabonafélék világpiacán látszik kialakulni. Ám a földművelésügyi kormányzat, amelyik egyrészt felelős az ország kenyérellátásáért, ugyanakkor pedig idén végre a termelők jövedelemhez jutását is segíteni akarja, egyelőre csak mértéktartóan szabta meg a kivihető búza és liszt mennyiséget, s exportengedélyezési módszerével a termelőket preferálta. Ezt látva támadásba lendültek más, olcsó felvásárláshoz szokott és a minél több és gyorsabb búzaexportban érdekelt csoportok. Pontosan azok, akik nem szívesen mondanának le megszokott busás hasznuk egy részéről a gabonát immár földjeik zsírját emésztve előállító termelők javára. így aztán nem csoda, hogy aratás után elszabaduló kenyérárakról röppentek fel hírek, a „mohó termelőkre” igyekezvén terelni a népharag füstjét. A gabonahelyzettel kapcsolatos kép árnyaltabb fölfestésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetőjét Szénégető Lászlót kértük fel. A termelő kínja — A tavalyit megközelítő termés várható idén is. Ősszel késve vetettek el sokfelé, így gyengén mentek télbe a kalászosok, azonban a csapadék tavasszal rendbetette a gabonatáblákat, bár Nyugat-Dunántúlon vízkár pusztított. Az elmúlt hetekben pedig megyénkben már aszálytünetek gyengítik a terméskilátásokat. Ugyanakkor óriás kínja a gabonaágazatnak (is), hogy olyan költségnövekedés következett be, amire aztán végképp nem lehetett számítani. Gondolok itt a legfontosabb műtrágya, az ammónium-nitrát árának egy év alatti megkétszereződésére, vagy az ugyancsak meglódult növényvédőszer-árakra. A növénytermesztésben felhasznált anyagok árnövekedése összességében messze meghaladta a 28,5 százalékos tavalyi inflációt. Ezeknek a termelői költségemelkedéseknek az árbevételnél kell valamiféleképpen megtérülniük, ellenkező esetben tragikus helyzet alakulhat ki. Lovasok Nyíregyháza (KM) — Megyénk vállalkozói, utazási irodái lovasturizmussal is próbálják csalogatni a hazai és a külföldi turistákat. A vendégfogadáshoz, a lovaskiránduláshoz megvannak a feltételek például Nyíregyházán, Rakamazon és Ján- don. Igény és lehetőség van megyénkben a lovas szolgáltatást nyújtók képzésére. A szakszerű és igényes vendégfogadás miatt szükség is van erre. Az elképzelések szerint a lovasturizmusban részt vevő vállalkozók, illetve alkalmazottaik tanulnak majd Nyíregyházán idegen- vezetést, elsősegélynyújtást, vendéglátást és a német nyelv alapjaival is megismerkedhetnek. □ Miért lenne tragédia? — Mert 1990 óta folyamatos kizsarolása folyik a termőföldeknek. Azóta évente 8-15 ezer forint értékű tápanyaggal csökkent a talajaink tápanyagtőkéje. Erről nem sokat hallani. Ez lesz az első év, amikor úgy néz ki, hogy a gabonatermelőket már nem tudja megvezetni az árakat manipuláló érdekcsoport. A legokosabb az lenne, ha az érintettek leülnének tárgyalni a terméktanács keretein belül. — A chicagói tőzsde ármeghatározó a gabona világpiacán. Ezt Magyarországon sem lehet figyelmen kívül hagyni, s a hazai termelőknek saját érdekükben követniük kell az ottani ármozgásokat. Az USA a világ legnagyobb gabonaexportőre, de azt is tudni kell, hogy mire onnan tengeren átszállítják Európába a terményt, 35-40 dollárral több a tonnánkénti ára. Az amerikai tanulmányutunkon egyértelműen tapasztaltuk, hogy ott — a világ gabonatermesztésre talán legkiválóbb (bár az utóbbi időben erőteljesen romló) talaj- és éghajlati feltételei közepette is — véget ért az extenzív fejlődés. Nincs korlátlanul gyarapítható termőföld terület és most már nálunk is begyűrűzik az energiaár-növekedés. Gyakorlatilag az USA sem függetlenítheti magát a termelési költségek növekedését eredményező világpiaci tendenciától. Éppen ezért hangsúlyozom, hogy az a magyar termelő aki a chicagói tőzsde ármozgását nem figyeli, minden fajta manipulációnak beugorhat! Szemek a tőzsdén — Chicagóban az árak magas szinten stabilizálódtak, mivel a piacot meghatározó USA-ga- bonakészletek csökkentek. Jelentős búzakészlet növekedés nem várható a világpiacon, ezért az árak fölfelé irányuló mozgása törvényszerű. Jelenleg 210 dollár körül mozog a tőzsdei ár, ami a Budapesti Árutőzsde áraiban is tükröződik. Az aratás időszakára eddig tonnánként 23 ezer forint körül történt kötések illetve árak júliusig akár még tovább emelkedhetnek. Ezért nekem az a véleményem, hogy amelyik termelő most 20 ezer forint alatt adja el tonnáját a „malmi egyes” búzájának, az rendkívül rossz üzletet köt. Újra azt tanácsolhatom, amit tavaly, akiknek van tárolási lehetőségük, azok tárolják le a terményt! Meg fogja érni. □ Most nézzük a dolgot a fogy aszták oldaláról. Hol a profit? — Az nyilvánvaló, hogy a kenyér fogyasztói árában meghatározónak a termelői árnak kell lenni. Egy kilogramm kenyeret a sütőipar 75 dekagramm lisztből állít elő, amelynek az értéke — attól függően, hogy mennyi tavaly felvásárolt, mázsánként 350 forintos rozsot, avagy tőzsdén vett búzát tartalmaz — 16 és 27 forint közötti összeget tesz ki. Ebből is látszik, hogy a terményt raktározók, illetve a gabonát későbbiek folyamán feldolgozók óriási extraprofitot tettek zsebre. Ugyanakkor a termelők iszonyatos veszteséget könyveltek el 1990 óta minden évben. Ehhez egy adalék: a megyében a búza átvételi ára tavaly alig haladta meg a 9000 forintot tonnánként. Ugyanakkor a jelenlegi kenyérárak 75 és 100 forint között mozognak. A pillanatnyi tőzsdei jegyzéseket, vagyis a termelők viszonylag magasabb átvételiár-elvárásait figyelembe véve sem indokolt szakmailag 100 forintos kilogrammonkénti kenyérárakról beszélni. — Indokolatlan tehát ez ügyben a termelőkre mutogatni azzal, hogy ők idén extraprofitot zsebelnek be a búzájukért. Ezért hangsúlyozom, hogy jó lenne, ha a gabonapiac szereplői leülnének tárgyalni és korrekt megállapodásokat kötnének egymással úgy a termelők, mint a malmok, a sütőipar és a kereskedők képviselői. — Az biztos, hogy ezen a fronton is a piacnak kell érvényesülnie. A termőföldek zsarolása nem mehet tovább! El kell kezdenünk például ismételten a talajok foszforral való feltöltését, mert a terméseket akár egy harmaddal is növelhetnénk az ismét normalizálódó időjárási körülmények között, ha harmonikusabb lenne a tápanyagellátás. Megérné, mert meggyőződésem, hogy a búza ára az elkövetkező években folyamatosan emelkedni fog a világpiacon. Marik Sándor y—j urcsa helyzet: új- ságíróktól, az újsá- JL gokból értesült két nagy településünk polgár- mestere, most már biztos, hogy nem kap városi rangot az idén Nagyecsed és Raka- maz sem. Nyilvánvaló, nagy csalódás az ismételt elutasítás az érintett községek lakosságának, mint ahogy az is: nem fellebbezhetik meg a döntést. Reménykedhetnek, hogy jövőre... Az ilyen évről évre tovább húzódó, majdan kedvező lehetőségekkel azonban már „tele van a hócipő". Ha valaki veszi a fáradságot és megnézi, hogy az illető települések mi mindent összegürcöltek ismétlődő pályázati éveikben egy olyan időszakban, ami egyáltalán nem „községbarát”, igencsak meglepődhet (ha — természetesen — nem döntéshozó). Itt van például az ötszázéves mezővárosi múlttal rendelkező Nagyecsed, ez a hét és fél ezer lakosú nagyközség, amely megyénk 228 települése—közte 16 városa — rangsorában népességét és területét tekintve a 10. helyet foglalja el. Mint lapunk más oldalán közölt összegzésből kitűnik: kiépítették az infrastruktúra alaplétesítményeit, újra indították a középiskolát, munkaügyi központot, rendőrőrsöt hoztak létre, hét-tíz további település lakosságának végeznek igazgatási feladatokat, kereskedelmi ellátást, nyújt szolgáltatást —a hagyományos nagyközségi tennivalók mellett. Vagy Rakamaz, a fontos tiszai átkelőhely, ahol exportra termelő ipari cégek jönnek létre, közismerten gazdag a mezőgazdasága, ahol lüktető élet van, a környező községekkel közösenfejlesz- tenek, közműves üdülőterületet tudnak létrehozni — nem lehet város, mert „nem elég városias" a központja. Amit egyébként már építenek, csakhogy mostanában az nem egyéves munka. A városi jogállást újonnan elnyert nagyközségek sorát látva marad a gyanúper: nem elég tisztességesen, erőn felül is teljesíteni egy- egy településnek, képviselőinek is jobban meg kell tanulni lobbizni. Ha egy kedvező döntés valamikor húzóerő, most lett volna az. Sajnáljuk az újabb „nem"-et. . •; -V • ■ . ■ ■ • Kovács Elemér tárcája Kapálás tolókocsiban-m -r apokon át azon töp- l\/ rengek, hogy miként i j is formálhatnám kerek történetté a számomra ismeretlen öregemberről hallottakat. Mely csodálatra méltó lelkierejéről, kitartásáról tanúskodik. Nehezen fog menni, hisz soha nem láttam, így szót sem válthattam vele, családi körülményeit is alig ismerem. Mégis úgy véltem, érdemes így, nevének, pontos lakhelyének ismerete nélkül is elmondani legalább amit tudok róla. Idős néni áll az út szélén és integet. Falumbeli, lassítok, majd kiszólok a személygépkocsi ablakán: — Jánosiig, ha megfelel. — Jó lesz addig is — zökken le mellém az ülésre. — Onnan majd csak tovább jutok valahogy. Mint megtudom, a lányához tart, aki két kisgyermekét neveli a férje nélkül, mert az nemrég halt meg. Infarktus. Nem lehetnek könnyű helyzetben, még szerencse, hogy a nászasszony, az ottani nagymama jól bírja magát. —No és a nagyapa ?—kérdezem kissé szórakozottan. —Az egy nem mindennapi ember. Képzelje, 60 évesen combközépig levágták az egyik lábát és mégis, mit látok a minap: lent a kertben a szőlőt kapálja. —Hogyhogy? — Úgy, hogy a tolókocsiban le gurul a kert végébe, az unokája közben leviszi a kapát meg a hokedlit. Aztán az öreg átül arra. —A hokedlire? — Úgy ám, és elkezdi kapálni a sorok közeit. Amikor maga körül felvágja a földet, a kapa végét beakasztja a tőke tövébe és úgy húzza magát csendesen tovább. Kötözni is így kötöz. Nem szólok, csak a fejemet csóválom hitetlenkedve. Útitársam mintha csak érezné, hogy még egy ideig eltöprengek magamban, derűsen hozzáteszi: — De szereti is ám a bort az öreg. Mindennap megiszik belőle 2-3 pohár kával. Egészségére. Látom, szépen lebarnultál... Ferter János rajza Kommentár Vidéki ígéretek Nyéki Zsolt A magyarorszagi taj- termesztés és kutatás komoly hagyományokra tekint vissza, eredményei nemzetközi szinten ismertek, így minden esélyünk adott ahhoz, hogy a pangás évei után ismét kézzel fogható hasznot produkáljanak az ország, de leginkább az érintett térségek számára. E tények és remények jegyében tartották meg a közelmúltban a DATE Kutató Központjának kisvárdai Teichmann Telepén a névadóról elnevezett tudományos napok immár hagyományos rendezvénysorozatát. Itt jelentették be azt is, hogy a Földművelésügyi valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium olyan programon dolgozik, amely a tájkutató intézetek infrastrukturális fejlesztéseit célozza meg. Az ok nyilvánvaló: meg kell találni azt a növényt amely adott éghajlati viszonyok között jól érzi magát, és azt a technológiát, amellyel a hozam optimálisra növelhető. Még szorítóbb a kényszer a kedvezőtlen környezeti adottságokkal, gyenge termőképességű talajokkal rendelkező térségek, köztük megyénk számára. Azt a nemzetközi szaktekintélyek állítják: a gazdaságban a termelés koncentrációja ma már nem törvényszerű, egyes területeken a kisebb egységek hatékonysági mutatói megközelítik a nagyok, a több országban leányvállalatok hálózatát kiépítő cégek eredményeit. Hivatalos megfogalmazás szerint a vidék biológiai és társadalmi élettér, amelyre leginkább a mezőgazdaság támaszkodik, amelytől viszont a fenntarthatóság elve megköveteli környezetet óvó, azzal harmonizáló beavatkozást. Magyarán mondva a „leigáz- zuk a természetet" jelszavának a rossz emlékű történelemben a helye, s az is nyilvánvaló, hogy a gigantománia nem sok jóra vezet. Európa ma régiókban gondolkodik, ezért a tájtermesztést segítő kutató intézetek a vidék arculatőrzésében is szerepet játszanak. Elismerésre méltó, ha a központi vezetés támogatja ügyüket. MKeSa5g^lforszá^3|
