Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-18 / 141. szám

1996. június 18., kedd HATTER Együtt a világ magyarjai Az anyanyelv az egyetlen olyan kapocs, amelyet nem zúzhat szét törvény Tóth Kornélia Budapest (KM) — A világ magyarsága adott egymás­nak randevút az elmúlt né­hány napban Budapesten. A Magyarok Világszövetségé­nek IV. kongresszusára 2300-an személyesen voltak kíváncsiak és a média jóvol­tából öt kontinesen élő honfi­társaink kísérhették figye­lemmel a tanácskozást. Szívhez szóló, lélekbe marko­ló és agyakat megmozgató hozzászólásokból kerekedett ki egy mozaiknépnek neve­zett, balsorstól régen tépett nemzet múltja, jelene, jövője. Abban a jelenlévő küldöttek, érkezzenek akár Amerikából, Ausztráliából, Kanadából, Er­délyből, a Vajdaságból, Szlo­vákiából, teljes mértékben egyetértettek: Európa többet vétett a magyarság ellen, mint annak idején, amikor azért fo­hászkodtak a vén kontinensen: a magyarok nyilaitól mentsen meg az Isten... Az alma példája Az alma akkor is alma marad, ha nyolc részre vágjuk — fo­galmazta meg Tőkés László, Királyhágó-melléki refomrá- tus püspök. Érthető hasonlat, s különösen akkor zúgott a vas­taps a Budapest Kongresszusi Központban, amikor a kisebb­ségi létbe kényszerült embe­rek örökös másodrangú állam­polgárságának felszámolásá­ról esett szó. Az anyaország­ban élőket elfoglalják a megél­hetési, az egzisztenciális kér­dések, nem foglalkoznak a ha­táron túlra szakadtakkal, a po­litika a jószomszédi viszony hangoztatása mellett tevéke­nyen nem vesz részt sorsuk jobbra fordításában — leg­alábbis az eredményeket ke­veslik az érintettek. A befoga­dóországban az államalkotó nép mellett hátrányos megkü­lönböztetést kell elszenvedni­ük. Nemcsak erkölcsileg, lel­kileg, hanem a vagyonvesztés is óriási, erről a Vajdaságból érkezett küldött beszélt drá­maian. A magyarság összetartozá­Megérkeztek a székelyek a parlamenti fogadásra sának jelképe a nyelv, az édes anyanyelv, amelynek megőr­zése az egyik szekcióülés té­mája volt. Grétsy László nyel­vészprofesszort a szünetben kérdeztük: mit tehet a nyel­vész a magyarságért? — Két területen is sokat vál­lalhat — mondta. — Az egyik a nyelvhelyesség ápolása az anyaországban, mert romlik, torzul a nyelvünk. A határain­kon túl pedig nemzetet ková­csol össze azanyanyelv, szinte az egyetlen olyan kapocs, amelyet nem zúzhat szét sem­milyen törvény. Ladó Herta óvónő a nagy­mamája varrta székely népvi­seleti ruhában, a lányával ér­kezett az erdélyi Lővétáról. — Korosztályok, eszmék ta­lálkozásán vehetünk részt. Itt is jól látszik, kinek mi a fon­tos, akkor tapsol hangosabban. Mi a Hargita lábánál élünk, szegény vidéken, a férjem is munkanélküli. Talán a remény éltet bennünket, hogy egyszer jobbra fordul a sorsunk. Konkrét lépéseket Akik ezért tenni is akarnak, beültek a gazdaság — határok nélkül című szekcióra. Nem véletlenül gyülekeztek itt a legtöbben, hisz megfogalmaz­ták: konkrét lépésekre van szükség, hogy a régiók népe anyagilag is előbbre jusson. A köztulajdon felett megszerzett hatalomról, a vagyonkimen- tésről ifjú Fekete Gyula szá­molt be, akinek az édesapja, az író Fekete Gyula a megtáma­dott élet elnevezésű szekció­ban a magyarság körében ál­landósult, vészes születés- szám-csökkenésről mondta el fejtegetéseit. Elgondolkodtató, hogy a gyermekes családok 45 száza­léka él a létminimum alatt, s ebben a helyzetben, a romló gazdasági, megélhetési felté­telek közepette nem mer újabb életnek esélyt adni az anya és az apa. Német példát hoztak arra, hogy a létminimum alat­tiak adóját megszüntették, mert az önfenntartás ösztöné­hez képest másodlagos az adó­fizetés. Stumpf István politoló­gus a rendszerváltás idején el­kezdődött, generációkhoz kö­tődő politikai eszméket és cse­lekvési irányokat elemezte. Lengyel László közgazdász nagy hatást kiváltott, alig tíz­perces eszmefuttatása rávilá­gított a kádári polgárosodást jellemző kis ember, Trabant autó, kis lakás, kis mozgástér koncepciója és az Antall-kor- mány idején már tapasztalha­tó, az állampolgárok nagy többségének nézetei között fe­szülő ellentétre. Nevezetesen arra gondolt: hagyjanak en­gem nyugodtan termelni, fo­gyasztani, cserébe én nem avatkozom bele igazán a poli­tikába. Mivel az első demok­ratikus kormány nem teljesí­tette ezt az eszményt, helyette választottak másat, de a kö­A szerző felvétele zéposztály elvárása ma is csor­bát szenved... A presztízshie­rarchiát nem fogadta el a társa­dalom, s a Hom-kabinettel szemben is ezt fogalmazta meg á kisember: hagyja őt nyugodtan élni, halmozzon fel magántulajdont, fogyasztását ne gátolja ezernyi adófajtá­val. Párhuzamok Zinab Izmail újságírónő Egyiptomból érkezett dr. Sami Khalid szudáni jogász társasá­gában. Mindketten arról be­szélnek, hogy népeinkre egy­formán nagy teher hárul. Tör­ténelmi párhuzamot vontak az egyiptomi és a magyar nép ül­döztetése és a mai lehetősége­ink megragadása között. Zinab dél gyermeke, ahol még élnek az óegyiptomi hagyományok és rítusok, a házasságkötés, a menyasszony kezére rajzolt jel, a balzsamozás, s a magyar sámánok tevékenysége előtte sem ismeretlen... S mily ki­csiny a világ: Budapesten a szudáni jogásszal közös isme­rőst találunk, a Nyíregyházán élő dr. Ahmed Khalil orvost jól ismeri a khartumi fiatalem­ber. Tegnaptól a tudóstalálkozón adják közre tapasztalataikat a résztvevők, akik egy jól szer­vezett, több ezer résztvevőt megmozgató, eszmékben, tö­rekvésekben gazdag kong­resszus élményét viszik ha­za. arátom, egy szatmári falucska református JLJ lelkésze történetét így fejezte be: — Egyes emberek fejében, bármilyen hihetetlen is ez az ezredforduló küszöbén, kezd visszatérni a középkor. Sőt, némelyek agyában már egyéb sem uralkodik, mint a sötétség, a bigottság. Kezd körvonalazódni a vallási el­különülés, egymás lenézése, leszólása. Ha sarkosan akar­nék fogalmazni, olykor már az az érzése az embernek, egy modern ellenreformáció tanúi, vagy inkább szenvedő alanyai vagyunk. De ezt ne írd meg, mert kapod majd a rendre utasító leveleket. Rá­adásul az én feletteseim se dicsérnek meg, mert ők is úgy gondolják, hallgatni most a békesség kedvéért, jobb... Barátom kérésének eleget téve, vegye hát úgy az olvasó, az ellenreformációra vonat­kozó rész törölve. Csupán négyzetközti személyes meg­nyilatkozásként hangzott el. De a történet azért érdemel némi figyelmet, esetleg ta­nulságokat is rejthet magá­ban. Dióhéjban lelkész bará­Rómeó és Júlia Szatmárban tóm úgy adta elő a faluban történt mai szerelmi történe­tet, mint egy lélektani krimit. A falu két tekintélyes család­jának fia és lánya megszeret­te egymást. A katolikus fiú szülei nemigen tudtak a kap­csolatról, mert otthon, talán ösztöneikre hallgatva, meg persze a falu szájától is tart­va, a fiatalok titokban tartot­ták az érzéseiket. A közeli vá­roska gimnáziumában, aho­vá a református szülők is já­ratták a lányukat, mindenki tudott a szerelmükről. Miért is titkolták volna az érzései­ket? A fiatalok úgy tervezték, az érettségi után, a szülők előtt is felfedik a titkot, bár a lány szüleinek ez nem okozott vol­na meglepetést. Ok áldásu­kat adták a frigyre. Nem így a fiú szülei, akik nem egy al­kalommal a szomszédok, ba­rátok előtt kijelentették: csak katolikus lányt vehet felesé­gül. Ok ehhez ragaszkodnak. — Az érettségi bankett után határozták el a fiatalok, hogy a fiú szüleit is beavatják a titokba —folytatta a lel­kész barátom. — De bár ne tették volna, mert a fiú szülei dührohamot kaptak. Hálát­lansággal, hűtlenséggel, hi- tehagyottsággal vádolták a fiukat. A kislányt pedig meg­szégyenítve, valósággal kieb- radálták a lakásból. A meg­szégyenült, talán túlérzé- keny, lelkileg törékeny lány hazament és mire a szülei a munkából megérkeztek, ott találták eszméletlenül a für­dőszobában... Húsz altatót vett be, mint ez a kórházban kiderült. Sze­rencsére még idejében sor került a szükséges beavatko­zásra, s bár az állapota, az orvosok szerint is kritikus volt, sikerült visszahozni az életbe. A szerelme napokig virrasztóit mellette, valószí­nű egy kis lelkiismeret-furda- lást is érzett, hogy nem vi­gyázott rá eléggé. Nagy gyá­szos képpel a fiú szülei is megjelentek a betegágyánál a kórházban, szánták-bánták bűneiket, legalábbis szavak­ban. De a kislányt ez nem ha­totta meg és sejtése valósnak bizonyult. A fiú szülei ugyan­is a nagy megbánási jelenet után is előhozakodtak a kéré­sükkel, most már így fogal­maztak, amely szerint áldá­sukat adják a házasságra, csak azt szeretnék, ha a szer­tartás a katolikus templom­ban zajlana le.. — Kell-e csodálkoznunk azon, — ecsetelte a történet befejező mozzanatát a falu református lelkésze, — hogy a fiatalok nemet mondtak a javaslatra. Lemondtak az egyházi szertartásról, a pol­gári esküvőt választották. Én, bár szerettem volna ha én adom össze őket az úr előtt, megértem és tisztelet­ben tartom a döntésüket. A krónikás legfeljebb annyit tehet hozzá: reméli, hogy mindket­ten megtalálják a saját lelki békéjüket, szeretedben és megértésben élik le az életü­ket. És olyan szellemben ne­velik majd a születendő gyer­mekeiket, amely nem az elkü­lönülésben, a másság elveté­sében fogan. De ez csak egy jámbor óhaj... MÁZADOilt Szintes matúra-vita Kállai János A középiskolák nap­pali tagozatán las­san lecseng az érett­ségi; finisükhöz értek a szó­belik, s a levelezősök sem húzzák már sokáig a dolgot, merthogy startolnak a felső- oktatás felvételi egzamena- túrái. Az idén maturáltak— vélvén: teljes figyelemmel a megtanulandókra koncent­ráltak—lehet nem sejtették: miközben ők az írásbeli dol­gozatukat körmölték (csu­pán megyénkben vagy négy és fél ezren!) miféle penge­váltások zajlottak az érettsé­gi reformjáról előbb szű- kebb-tágabb szakmai körök­ben, majd parlamenti ma­gasságban, lévén a vizsga­szabályozás modernizáció­ja része a közoktatási tör­vény módosításának. A matúra-vita nem most kezdődött. Mi több: a meg­kérdezett pedagógusok (a középiskolák egyharmada nyilvánított véleményt) több mint ötven százaléka által elutasított kétszintű érettségi ideája sem újkele­tű. Az ötlet a nyolcvanas évek közepe táján fogant, s mint látjuk: „máris” szüle­tőben van a produktum. Am nem egészen úgy, amint a továbbcsiszolásra kiadott tervezet tartalmazta. Az eredeti verzió szerint a diák maga dönthetett vol­na: mely tantárgyakból kí­ván emelt és melyekből kö­zépszintű érettségit szerez­ni. Anélkül, hogy a problé­ma részletes analízisébe be­lemernénk, egyetlen felve­tés! A vizsgaminőség ilye­tén történő szétválasztása — gondolván arra, hogy csupán az emelt bizonyít­vánnyal lehetne egyetemre, főiskolára jelentkezni — magával hozná a lélektelen, színvonaltalan dokumen­tumgyártás (Id. mezei vizs­ga) és a felsőbbrendű pró­batétel elitizmusának disz­harmóniáját. Tehát: most sem a szint­formációkat kell — tisztelt érettségi-reformer hölgyek és urak—elsődlegesen kia­gyalni, hanem a tantárgyi követelményeket! A keret, a mechanizmus, az eljárás ez esetben is másodlagos. A konkrétum, vagyis: mit kell tudni a folytathatóságra (továbbtanulásra) jogosító biziért, ez a lényeg! Ja, hogy kétszintűén beérni a tervek szerint legelőször csak 2004-ben lehetne? Is­merve oktatásügyi mozdu­lásaink tempóját — nincs az annyira messze! „Egyirányú útvonal" Ferter János karikatúrája Ifoisiitiefitár Nyereg alatt Balogh József A baj, hogy hiányzik a jövőkép—mondja a kolozsvári törté­nészprofesszor. A magyar­ságtudat személyekben és nem politikai vagy társadal­mi szinten él tovább — mondja az amerikai tudós. És idézhetnénk tovább azo­kat a múltunkkal, jelenünk­kel és jövőnkkel foglalkozó mondatokat, amelyek el­hangzottak az elmúlt napok­ban a Magyarok Világszö­vetségének rendezvénysoro­zatán, melyen éppúgy itt vol­tak azok a magyarok is, akik azért lettek más ország la­kói, mert rossz helyen húz­ták meg a határt, s azok is, akik az elmúlt évtizedek lég­köre miatt választottak új la­kóhelyet maguknak. Persze a múltunkról itt­hon is sok szó esik mostaná­ban, hogy készülődünk a honfoglalás 1100. évfordu­lójára. Igaz történelmünket bemutató események egész sorának lehetünk szem- és fültanúi, ám vannak vad­hajtások is, amelyek olykor tájékozatlanságból, olykor felületes ismeretekből szár­maznak, néhány alkalom­mal azonban tettenérhető az a kár is, amit történel­münk elferdített oktatása idézhet elő. Nemrég olvas­tam: a honfoglalás 1100. évfordulóját valahol nyereg alatt puhított hússal ünnep­ük. Lehet, hogy ez is ehető, csak tudni kellene, miért a millecentenáriumon ? Tény, sokszor hallottuk, hogy a vad magyarok nye­reg alatt puhított húst ettek, mindez azonban azért volt, mert a környezetünk úgy kí­vánta, ne tudjuk meg: nem barbárok voltak őseink, ha­nem tudatosan hazát és ál­lamot alapító emberek, akik nemcsak ahhoz értettek, hogy a hosszú kalandos út után megtelepedjenek, ha­nem ahhoz is, hogy beteg jószágaikat meggyógyítsák. Tudták, ha a nyereg feltörte a ló hátát, puha hússal kell azt betakarni, hogy ne törje tovább, de ez a ló számára volt gyógyszer, és nem az ember számára élelem. Elődeink, akikre most emlékezünk, hazát teremtő, tiszteletreméltó őseink vol­tak. Azt kellene most az év­forduló kapcsán megfogad­nunk, hogy ezután őseink­nek, és nem ősembereknek tekintjük őket. JMNÉÉyiiMÉi f iÍíImIiIiééii TMiii# I Páll Géza tárcája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents