Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-03 / 128. szám
1996 június 3 , hétfő HATTER Az igazi vesztes az ikerpár Huzavona két kislányért, mindkét fél a másikat hibáztatja • Jobb lenne a béke Kováts Dénes Oros (KM) — Bizonyos jelek íróasztal mögiili döntésre utalnak, s akik mindezt megszenvedik, ötéves gyerekek, egy eddig nem túl szerencsés sorsú ikerpár. A nevelő nagyszülőtől ugyanis úgy kérőitek vissza az apához és ú j asszonyához, hogy a váltást az óvónők, a GYIVI szakemberei és a védőnő is ellenezte, a nagymama korábbi beszélgetésünk idején úgy nyilatkozott, hogy továbbra is vállalná felnevelésüket. Kzzel szemben egy határozattal még a láthatást is megtiltották neki... A Novák gyerekek nem éppen jó helyre születtek, hiszen édesapjuk és édesanyjuk is alkoholista volt. utóbbi a szülés után hat hónappal meghalt. Az ikreket 36 évesen szülte meg anyjuk, aki korábban már három gyereknek adott életet, a legfiatalabb ti- zenévvel volt idősebb az újszülöttektől. Mivel az anyai ági rokonok nem vállalták (vállalhatták) a kisgyerekek felnevelését, apjuk édesanyja vette őket magához, (mint nevelőszülő) kilenc hónapos koruktól. Novák néni annak ellenére vállalta ezt, hogy nemcsak agydaganatos férjét kellett ápolnia, de fia 16 éves leánya is velük lakott — ő is terhes volt akkor. Harc indult Az apa, aki kétszer volt már elvonókúrán, nem oly régen ismerkedett meg mostani feleségével, majd megszületett a gondolat, hogy magukhoz veszik a kisleányokat. Az ügy hátteréhez tartozik, hogy elmondása szerint a nevelőszülő-nagymama csak a ruhapénzt és a családi pótlékot vette fel az ikrek után. az árvaellátáshoz nem nyúlt, hogy ha nagykorúvá válnak az ikrek, legyen miből megindulniuk. Ez az összeg e néhány év alatt mintegy 900 ezer forintra gyarapodott, ami nem kis összeg, ha azt nézzük, még csak ötévesek. De megindult a harc a gyerekekért, s a gyámügyön úgy döntöttek: hadd nevelje őket most már az apa és a nevelőanya, az áprilist már velük kezdték a kisleányok. Ráadásul a nagymama és hozzátartozói részére a láthatást is megtiltották egy határozatban. Ellenzik A gyámügyi előadó, Kormány Anikó döntése már azért is megütközést és meglepetést keltett, mert sem az óvónők, sem a GYIVI. sem a védőnő nem tartotta és tartja helyesnek a váltást — éppen a gyermekek érdekében. — Engem meg sem kérdeztek, holott rendszeresen látogattam Anitát és Beátát — nehezményezte a védőnő —, és soseim volt gond a körülményekkel. tisztességgel nevelte őket a nagymama, rendesen járatta őket óvodába. Kun Endréné, az orosi óvoda vezetője: — Mi a kisleányok érdekeit tartjuk szem előtt, meg is mondtam neki, hogy nem tartom alkalmasnak nevelésükre. Azóta szertelenek a gyerekek, ami idegi okokra vezethető vissza. A nagymamával nem volt gondunk, rendesen járatta a gyerekeket. Ellenpólus A nagymama oldalán sok érv hangzott el, alkalmatlannak tartva az apát és új feleségét, mindenfélével vádolták őket. Persze, könnyen lehet, hogy fordítva is így van ez. Kormány Anikó gyámügyi előadó szerint a gyermekek érdekeit tartották szem előtt akkor, amikor az alkoholról új felesége mellett lemondott édesapára bízták az ikerpár nevelését. Mint mondta: mégis az a legjobb, ha a (korban is fiatalabb) szülő mellett vannak a gyermekek, mint a már nem teljesen egészséges nagymama mellett. Arról nem beszélve, hogy hivatásos pártfogó kíséri figyelemmel a két kisleány sorsának alakulását, tehát odafigyelnek rájuk. — Nem értem ezt a dolgot — dohogott ifj. Novák János- né, a nevelőanya. — A férjem már égy kortyot sem iszik, leszokott az italról. Amikor megismerkedtünk, akkor mondtam is neki, én — aki már felneveltem néhány gyereket — teljes családot akarok, rajta kívül a kisleányokat is, szeretném őket tisztességgel felnevelni. Betegek voltak Panaszkodott, hogy mindenfélének elhordja őt a rokonság, ok nélkül, ő csak jót akar a kicsiknek. Nem tehet róla, hogy betegen kerültek hozzá, s arra sem figyelt korábbi nevelőjük, hogy rossz a szemük, két és feles szemüvegre van szükségük. Nehezményezte, hogy a nagymama azután is felvette a családi pótlékot a gyerekek után, mikor már nem ő nevelte őket... | | lyan zi valói t még nem £ 1 láttam. A lezúduló víz függönyén át néhány méterre lehetett csupán ellátni. a szél a kisebb fákat lehajtotta a földig, a villámlásokat követő hatalmas dörrenések pedig mintha a végítéletet hirdették volna. Álltam az országúti parkolóban a motorkerékpáromhoz támaszkodva, s míg csapkodott a zápor, arra gondoltam, miért is nem hallgattam a barátaimra. Reggel óta dolgoztunk egy hegyi faluban régi. közös ismerősünk épülő házán. Napközben egyre sötétebb felhők vonultak el fölöttünk, délutánra aztán lilásfeketévé vált az egész égboltozat. A fiúk mondták, hogy ne induljak el. alkonyat előtt mégis nekivágtam az útnak. Megígértem a családomnak, hogy estére otthon leszek. Száguldottam is. ahogy csak bírta a motor, de nem volt szerenLengyel, magyar... esem. Elkapott a vihar, ráadásul kint a nyílt úton, lakott területektől távol. A parkolóba egyre több autó állt be, ők se tudtak tovább menni. Mivel én egy előreugró nyúlványán posz- toltam a betontérnek, a járművek mind mögém sorakoztak fel Ott áztam előttük, ők meg bámultak rám víztől há- lyogos szélvédőjükkel, közönyösen. Aztán egy kis Fiat felkapcsolta egy pillanatra a fényszóróját. s a szemembe világított. Ideges lettem: mit szórakozik, nem látja, hogy van elég bajom! De újra felvillant a lámpája, s mintha egy hívogató kezet is láttam volna kinyúlni a járműből Ahogy közelebb léptem az autóhoz, már kászálódott is ki belőle egy mosolygós, szőke fiatalasszony, s mutatta. hogy üljek a helyére. Ó hátidra bújt be, mint kiderült, a két kisgyereke mellé. A rendszámtábláról láttam, hogy lengyelek. A volánnál ülő férfi — a családapa lehetett — helyet csinált nekem, szinte behúzott a kocsiba, majd előttem átnyúlva az ajtót is bezárta. Fülledt meleg volt benn, hely pedig igen szűkösen. Mindenfelé pokrócok, szatyrok tornyosodtak. A féifi a vállámát veregette barátságosan. a felesége hátul elevenen magyarázott valamit, a két gyerek érdeklődéssel figyelt. Jómagam csekély orosz tudásomat latba vetve hálálkodtam, miközben a ruhámból ömlött a víz az ülésre s az autó padlójára. Körülbelül húsz percig voltam a vendégük. Megtudtam, hogy egy észak-lengyelországi városban laknak — a férfi itt is dolgozik egy gyárban —. .v most Bulgáriába igyekeznek, de közben meg- megállnak eladni néhány dolgot, hogy pénzhez jussanak. Nehezen élnek, mondták, s amíg az autójuk megy, muszáj a piacokra kimenniük, pedig nem szeretik a környéküket sem. Aztán politizáltunk kicsit, majd a múltra terelődött a szó. Elcsodálkoztam mennyi mindent tudnak a lengyel-magyar történelmi kapcsolatokról. M egszelídült az idő, elbúcsúztunk egymástól. Amíg a motoromhoz értem, sorra húztak el mellettem honfitársaim fényes, nyugati autói. A kis lengyel Fiat utolsónak startolt. Ahogy csattogva, csörögve kikanyarodott az útra, intettem felé. Még láttam, hogy utasai visszaintenek. flUÍ Áwíkv%éf%in # ffW mt mm w 1 Ír Amikor áldozat a gyermek... Harasztosi Pál illusztrációja nem az ügyben szereplőkről készült Utalt arra. hogy tudomása szerint bő négy évvel ezelőtt éppen a nagyi volt az, aki nem akarta vállalni Anita és Bea nevelését, bizonyos pénzekkel nem is tudott elszámolni, s a védőnő is ellenezte akkor, hogy a nagymamához kerüljenek. De még hosszan sorolta, mi minden szól a nagyszülő és családja ellen. Vesztesek Pro és kontra hangzanak tehát az érvek, mindkét fél a másikra mond rosszakat. Igazság- osztó szerepre nem lehet vállalkozni, ez nem is tisztünk. A gond csupán az, hogy Anita és Beáta kerülhet ki vesztesen ebből a családi háborúból, s nem tudni, mikor lesz körülöttük béke, megnyugvás. Hol azt hallani, hogy a nagymama szívesen nevelné őket, holt azt, hogy nem akarja, anyagiasságot vetnek egymás szemére a többi vádpont mellett. Lehetséges, hogy egyáltalán nem rendkívüli ez a történet, valószínű gyakran megesik nemcsak a mi megyénkben, hanem az ország más részein is. Az azonban minden esetben felháborítja az embert, hogy a vitatkozó felek csak önmaguk igazolásával törődnek. Kár, hogy ezúttal is a gyerekek károsodnak ahelyett, hogy békében megegyezne a rokonság... Ráció és érdek Galambos Béla M áris késik a középszintű igazgatás reformja, amiről egyéb összefüggésekben a napokban ismét tárgyal a kormány. Késik pedig azért, mert május közepéig ugyan minden tárcának meg kellett volna vizsgálni a hozzá tartozó kormányzati szervek összevonásának lehetőségét. ám a több szinten is kitapintható ellenérdekeltség miatt ebben egyik sem tüsténkedett. Vegyük például a földművelésügyi tárcát. Kezdetben még arról volt szó, hogy megyei intézményei közül összevonja a földhivatalokkal a kárpótlási hivatalokat. s egy szervezetbe olvasztja a FM-hivatalokat az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrzés-, valamint a növényegészségügyi állomásokkal. Egy sor feladat kerülne át az agrárkamarához, s létrejönnének az egységes erdőrendezési, környezet-, és természetvédelmi szervezetek. Ehhez képest heves tiltakozást váltott ki a föld-, és a kárpótlási hivatalok fúziós terve az érintettekből. Minden tekintélyét és évtizedek óta közismerten hatékony lobbiját latba vetette az állategészségügy, hogy beolvasztását egy új hivatalba elkerülje. A hajdani tekintélyében kissé megtépázott növény- egészségügynek viszont a rossz nyelvek szerint nem maradt más hátra, mint hatásosan bizonyítani egyébként elvitathatatlan fontosságát. Ezért aztán kijátszotta a már korábban behúzott adu ászt: a Nyárlőrincen e célra félretett, s a szervezet önálló léte fontosságának demonstrálására most kapóra jött alma tűzelhalást. Az egyesítésre szánt trió harmadik tagjának az FM- hivataloknakr se lobbija, se aduásza. így például a megszüntetésükkel hajthatják végre a takarékossági programot. Ennek eredményeként mondjuk megtakarítanak országosan fél- milliárdot, ám azt a munkát, amit ők láttak el ennyiért, egy másik szervezet, amelyik átveszi tőlük, már csak a többszöröséért lesz hajlandó elvégezni. Mai lemezlovas Ferter János rajza Kommentár Elköszönt Thalia Nagy István Attila * 1 Y j éget ért a Móricz 1 / Zsigmond Színház \ idei évada. Ebben persze nincsen semmi ünnepélyes, hiszen amióta csak léteznek önálló színházak, azóta évadokban mérik az időt. A mostani zárás egy kicsit azért más volt, mint a korábbiak, hiszen első alkalommal került arra sor, hogy a nagy Oscar mintájára Os- tar-díjakat is kiosszanak azoknak a művészeknek, színházi szakembereknek, akik a legtöbb szavazatot kapták. A látványos és hangulatos ünneplés sem feledtetheti el azonban, hogy az idei évad — minden siker ellenére — a színház sebezhető pontjait is megmutatta. Jobban összhangba kell hozni a közönségigényt és a művészi törekvéseket, mert különben könnyen meglehet, hogy évről évre apad a színházlátogatók száma. A mi színházunknak sokféle igényt kell kielégítenie. Gondolnia kell azokra, akik szeretnének megmerülni az élményben, akik talán azt a parancsot is elvárják, hogy változz meg, mégpedig ebben az irányban. Aztán gondolnia kell azokra, akik jobban szeretik a dolgok felszínét érinteni, akik csupán a tartalmas kikapcsolódást keresik, a rekeszizmok megtornáztatását. Mások nosztalgikus dallamokat várnak el a színháztól, a derű, az öröm, a kellemes szerelem megmutatását. A fiatalok önmagukra szeretnének eszmélni a színházban, arra vágynak, hogy a darabok az ő gondjaikról szóljanak, az ő világfelfogásuk szerint. Vannak. akik a klasszikusok kedvéért mennének el egy- egy előadásra, mások a modern gondolatok megfogalmazását igényelik. Mert mi legyen a színház, ha nem a legmodernebb gondolkodás gyűjtőmedencéje, itt koncentráltan vannak jelen a legnyitottabb művészek. Amikor véget ér az évad, már javában folyik a következőnek az előkészítése. A színház, ismerve a lehetőségeit, minden bizonnyal még árnyaltabban töpreng azokon a kívánságokon, amelyek kívülről érkeznek hozzá. Talán a pihenés időszakában is.
