Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-13 / 137. szám

SPORT 1996. június 13., csütörtök A készülő sporttörvényről, a magyar sport jelenlegi helyzetéről tartott előadást tegnap délután Nyíregy­házán Tibor Tamás, a már átalakult ÁISH volt elnöke, a Magyar Szocialista Párt sportbizottságának elnöke Harasztosi Pál felvétele Káliéi különítmény Osztrák pingpongozok magyar erővel Nvíregyháza(KM - M. L.) — Amint arról lapunkban már többször is hírt adtunk, magyar szakvezetője van az atlantai olimpiára készülő osztrák asztaliteniszezők­nek. Az a Karsai Ferenc a kapitány, aki egykoron Nagykállóban ismerkedett meg a sportággal. A napok­ban kiderült, hogy egy újabb egykori kállói sport­ember vesz részt a sógorok felkészítésében. Schreiber József, a kitűnő kosárlabda­szakember (nyíregyházi Kossuth gimnázium testne­velője) ezúttal a kisebb lab- dásokkal foglalkozik, ő lesz az erőnléti edző. Pisztolyt rántott O' Neal: rap, jet-ski, videojáték New York (Reu­ter) — Shaquille O’ Neal körül mindig történik valami. A tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Orlando Magic együttesének 24 esz­tendős szupersztárja most például egy „Superman” fi­gurát tetováltatott a karjára. Tudott, a kosaras nem csak a parketten bemutatott játékáról híres; jeleskedett már a rapzenében — leme­zei is jelentek meg -, szere­pelt több mozifilmben és reklámban is. Ezekkel a szereplésekkel, ebben az évben eddig 17 millió dol­lárt kasszírozott. Emellett megszállott jet-skiző. A kedvenc időtöltéséről azon­ban most újságírók előtt nyilatkozott: — A legjobb szórakozás, amikor a szomszédommal festékpisztollyal lövöldö­zünk egymásra vagy videó- játékozunk... — mondta. Aki hóbortjai ellenére melegszívű ember, csapat­társai szerint arra törekszik, hogy mindig jobb legyen, emberként is, kosarasként is. Ja, és a rapzenében is szeretne maradandót alkot­ni. O, Nealre a bajnokság befejeztével újabb nagy fel­adatok várnak: az olimpiai szereplés. Tudott. „Shaq” oszlopos tagja az ötkarikás játékokon szereplő ameri­kai gárdának. Amikor egy sajtótájékoz­tatón az „Óriásbébi" — ez O’ Neal (egyik) beceneve — azt a kérdést kapta, mi­lyen lesz az olimpia, ő így válaszolt: — Frankó... Sportvilág Megkezdődött... ...a svájci országúti kerék­páros körverseny. A proló- got a Giro d’Itaíia 1994-es győztese, az orosz Jevge- nyij Berzin nyerte. (AP) Az argentin... ...sajtó keserű szájízzel vet­te tudomásul, hogy a dél­amerikai ország legjobb női teniszezője, Gabriela Saba- tini 1986 óta először kike­rült a világranglistán a Top 10-ből. s jelenleg csak all. helyet foglalja el. (Reuter) Közeledik... ...a nyári olimpia rajtja, ám a bizakodó megnyilatkozá­sok mellett többen aggodal­muknak is hangot adnak. Ennek oka, hogy a sporto­lók szálláshelyének, az olimpiai falunak a közvet­len közelében egy atomerő­mű található. Sokan félel­meiket fejezik ki egy lehet­séges terrortámadás, vagy környezeti katasztrófa be­következte miatt. (AP) Huszonkét... ...csapat nevezett az idei francia kerékpáros körver­senyre, amely június 29-én a hollandiai Hertogenbosch városából rajtol. A Tour de France-on az olaszok kép­viseltetik magukat a legna­gyobb számban, egészen pontosan kilenc együttes­sel. A franciák négy. míg a spanyolok három csapattal indulnak, (dpa) Liszabonba... ...utazik Ulf Kirsten, a né­met Bayer Leverkusen vá­logatott csatára, hogy át­igazolásáról tárgyalásokat folytasson a portugál Ben- fica labdarúgócsapatának vezetőivel. Volt klubtársa. Bernd Schustert, a mexi­kói elsőligás Puebla csapa­ta szeretné szerződtetni, (dpa) Új lovarda a város szélén Kevés az igazán képzett szakember • A lovasturizmus segíthet a versenyzésben Kovács IstVán és talán az egyik leendő nagy versenyző Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - M. L.) — Nyíregyházról Kálmánháza felé tartva, a várost éppen el­hagyva balra fekszik a min­denki által Simái úti iőtér- nek ismert terület. Az útról nem is látszik, hogy milyen hangulatos, buckás-dombos, tipikus nyíri táj húzódik meg itt. Egykoron amatőr rali­versenyeket rendeztek, most egy másfajta sportág próbál­kozik meg szárba szökkeni a homokon. A Bem József utcában találha­tó a Nyíregyházi Lovasklub, az istállókból szinte azonnal terepre vágtathatnak a legő­sibb magyar sportág késői képviselői. A klub vezetője is­mert a szakmában, hiszen Ko­vács István három esztendeig volt a magyar militari váloga­tott kapitánya. Most a sportág­ról. a régi-új klubról váltot­tunk szót. — Bár több klub is van Nyíregyházán, már nincs meg­felelő minőségű képzés, nin­csenek eredmények — kezdte a kitűnő lovasszakember. — Sajnos már alig vannak igazán képzett szakemberek. Czifra Jóska bácsi is 82 éves, ő már nem tudja intenzíven átadni azt a hatalmas tudást, amit hosszú évtizedek alatt tett ma­gáévá. U Milyen céllal vágnak neki a göröngyös útnak?— — A régi klubot a privatizá­ció széthullasztotta, most új alapokról kell kezdeni min­dent. Építettünk egy tizenhat boxos istállót és hozzákapcso­lódó létesítményeket. Angol telivér lovaink vannak, úgy gondolom a feltételek adottak egy remélhetőleg eredményes versenyzői gárda alapjainak lerakására. Ezenkívül szeretnénk az egész megyében terjeszteni a lovaskultúrát, a lovassportot. Éppen ezért nyitottak vagyunk és minden érdeklődőt szívesen látunk. □ Hányán pattanok rend­szeresen nyeregbe? —- Mintegy lélszáz tagja van a klubnak. Vannak régi versenyzők, is, és sok az új lo­vas. Érdekesség, hogy például a nyíregyházi Sipkay szakkö­zépiskolából egy egész osztály jelentkezett. O Sokfelé népszerű a lovas­turizmus. Megyénkben is adott a környezet az ilyenfajta tevé­kenységhez. Ön mint szakeme- ber milyen lehetőséget lát eb­ben? — Sajnos mint mindenhez, a lovassporthoz is pénz kell. A versenysporthoz méginkább. A saját bevételeket is növel­hetnénk a lovasturizmussal, hiszen a kettő szorosan kap­csolódik egymáshoz. Miként a lovasturizmushoz az a lovastá­bor, amelyet a szünidőre a kezdők és haladók számára szervezünk. Természetesen el­sősorban olyan gyerekek szá­mára, akik vonzódnak a ter­mészethez. Megtanítjuk a lo­vaglás alapjait, a gyerekek megismerkedhetnek a korsze­rű lótartás alapjaival, megsze­rethetik a lovat. Ezenkívül hangulatos tereplovaglás, tá­bortűz és nem nyelvtanulás színesíti a kínálatot. Botrányos bajnokavatás A Tiszavasvári Alkaloida az Erdőhát Vépisz Kupa győztese Nyíregyháza-Túr- ricse (KM) — Bár még két forduló van hátra az NB I- es labdarúgók pontvadásza­tából. már megvan a ba jnok. A Népstadionban harminc ezren voltak kíváncsiak a korábban nagy slágernek ígérkező BVSC-Fradi össze­csapásnak, amelyet a zöld­fehérek nyertek, ezzel már aranyérmesnek tekinthetők. A meccsnek botrányos köríté­se volt, hiszen öt perccel a vé­ge előtt ferencvárosi szurko­mindig óriási küzdelem várha­tó az alsóházban. Itt még akár a váciak vagy éppen a za­laegerszegiek is osztályozom kényszerülhetnek, olyan kicsi a különbség a csapatok között. Eredmények: BVSC-FTC 0-1 (0-1). Újpest-Vác 2-2 (2-2), Kispest-Haladás 4-0 (2-0), MTK-Csepel 1-2 (0-1). DVSC-Győr4-l (1-1). ZTE-Parmalat 0-2 (0-0). Bé- késcsaba-Vasas 2-3 (2-1). Pécs-Sladler 3-1 (2-1). A bajnokság állása Túrricsén rendezték a labda­rúgó Magyar Kupa utolsó me­gyei körét. Az első találkozó döntötte el. hogy a finalisták mellett ki kerül harmadikként az országos táblára. Ezen a mérkőzésen Baktaló- rántháza 5-0-ra nyert Nyírlu- gos ellen. Ezt követte az Erdő­hát Vépisz Kupa döntője, amelyen ugyancsak gólokban gazdag meccsen a Tiszavasvá­ri Alkaloida 6-0-ra győzött a kupaspecialistának számító Tiszamenti SE ellen. lók (nem érdemlik ezt a jelzőt) rohantak be a pályára, mert két 1. Ferencváros 28 20 3 5 52-22 63 kapu is kinyílt. '(Talán még- 2. BVSC 28 16 7 5 45-27 55 sem a lakattal volt gond koráb- 3. Újpest 28 11 12 5 38-26 45 ban az Üllői úton sem?). Juhos 4. Vasas 28 12 9 7 41-35 45 játékvezető persze nem merte 5. Csepel 28 11 9 8 44-38 42 lefújni a találkozót, pár perc 6. DVSC 28 12 6 10 43-38 42 várakozás (közben rendőröket 7. MTK 28 11 7 10 55-42 40 dobáltak a lelátóról, a ferenc- 8. Kispest 28 10 10 8 43-33 40 városi játékosok könyörögtek 9. Stadler 28 8 12 8 34-37 36 a nézőknek) után folytatódott. 10. ZTE 28 8 9 11 38-42 33 majd véget ért a találkozó. Vác 28 7 12 9 38-42 33 Tovább tart még a Va- 12. Parmalat 28 8 6 14 36-51 30 sas-Újpest bronzviadal, hi- 13. Haladás 28 8 6 14 28-46 30 szén a lilák otthonukban dön- 14. Győr 28 5 9 14 29-51 24 tétlenül játszottak, míg az an- 15. Békéscsaba 28 4 11 13 28-44 23 gyalföldiek izgalmas hajrában 16. Pécs* 28 7 4 17 28-47 22 nyertek Békéscsabán. Még *három büntetőpont levonva ■ ■ Ütni fognak a rendőrök A hétvégén Nyíregyházán rendezik a belügyi bajnokságot Nyíregyháza (KM) — A cím kissé fél­revezető, legalábbis pontosításra szorul. Mert valóban ütni fognak a rend őrei. de nem egyenruhá­ban és nem rossz embereket. Teniszütővel a kezükben, sportosan felöltözve próbál­nak majd kiszúrni a kollégák­kal. Mert az idén két nagy baj­nokságnak is otthont ad a Vá­rosi Stadion teniszparadicso­ma. Az egyik a hétvégi bel­ügyi bajnokság, amelynek kö­zel félszáz résztvevője mérkő­zik majd a kitüntető „Legjob­ban teniszező rendőr” címért. Szombaton az egyeseket ren­dezik, vasárnap miként a jár­őrpárok. ketten alkothatják majd a legkisebb számú csapa­tokat és indulnak a párosok küzdelmében. A házigazda nyíregyháziak vesznek részt a legnépesebb mezőnnyel és és a mieink bíznak abban: nem maradnak bajnoki trófea nél­kül. Erre a legnagyobb esély- lyel Fára Csaba pályázhat, aki eddig már négyszer nyert baj­nokságot. Rövideii Korlátozott... ...számban jelentkezhetnek még 7-8 osztályosok és kö­zépiskolások a Megyei Di­áksport Tanács és a Spori által szervezett vízi sport­táborba, amelynek főhadi­szállása a tokaji vízibázis. A résztvevők alapismere­teket szerezhetnek a kenu­zásban és kajakozásban, vízi- (Bodrog és Tisza) és kerékpáros (Zemplén) tú­rákon vehetnek részt. A négy turnus időpontja : jú­nius 24-30.. július 1-7., 8-13.. és 22-28. Érdeklőd­ni a Spori-nál (Nyíregyhá­za, Mártírok tere 9„ Szoóh Béla. (KM) Csak egy... ...mérkőzést rendeznek va­sárnap a Közép-szabolcsi labdarúgó-bajnokság I. osztályában. Ekkor a ko­rábban félbeszakadt Nyír- telek-Buj találkozót ját- szák újra, a mostanra kiírt záróforduló pedig egy hét­tel később lesz. (KM) Gyönyörű... ...környezetben, a tivadari Tisza-parton 2x12 sze­mélyes hideg-melegvizes faházakat igen mérsékelt árakon lehet bérelni a Fe­hérgyarmati FC-től. Ér­deklődni a gyarmati pol­gármesteri hivatalnál ( 06- 44-364-122. Piros József). Huszadik... ...felnőtt bajnoki címét szerezte a napokban a két­szeres tájfutó világbajnok Oláh Katalin, aki Nyíregy­házán kezdte a pályafutá­sát. Csütörtökön egyedül­álló versenyen (3 km-es távon, a város szívében) indul finnországi Vasa vá­rosában. egy négyfordulós pénzdíjas sorozat első állo­máshelyén. (KM)

Next

/
Thumbnails
Contents