Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-13 / 137. szám

1996. június 13., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL ........I.r Az orosz ultranaciona­listák vezére, Vlagyimir Zsirinovszkij énekel, miközben egyik híve harmonikán játszik egy Függetlenség Napi felvonuláson, a Kreml előtt. Négy nappal az orosz elnökválasztás vasárnapi, első forduló­ja előtt az ünnepi megemlékezéseket kampányhangulat hatotta át, mivel a választási hadjárat utolsó szakaszában — a nyilvánosság erejé­ben bízva — számos politikai párt hívta sza­vazóit felvonulásra a fővárosba AP-felvétel Anpilov Jelcint vádolja Pol Pót életben Tokió (MTI) — A kambo­dzsai társminiszterelnök szerint Pol Pot, a vörös khmerek hírhedt vezetője nem halt meg, igaz vi­szont, hogy maláriában szenved. Hun Sen egy kambodzsai lapnak azt nyilatkozta, hogy Pol Pót ügyében politikai játszma folyik, egyes kambodzsai vezetők ugyanis azt szeret­nék, ha a phnom-pheni kormány békülékenyebb magatartást tanúsítana a gerillaszervezettel szem­ben, bevonná a gerillákat az ország politikai életébe. A kambodzsai kormány más illetékesei is úgy vé­lik, hogy egyesek Pol Pót halálhírének közzétételé­vel akarnak nyomást kifej­teni a kormányra, hogy az tárgyaljon a vörös khme­rekkel. A 68’ éves Pol Pót 1975-79 között rémural­mat vezetett be az ország­ban, ez idő alatt több mint egymillió ember halt meg. A gerillaszervezetnek már nincs politikai jelentősége, időnként kisebb méretű terrorakciókat hajt végre a thaiföldi határ térségében. Helikopterek ütközése Sydney (MTI) — Ausztrá­liában 17 katona életét vesztette, 11 pedig megse­besült szerdán két katonai helikopter összeütközése következtében — jelentet­te az AFP. A gépek Queensland szövetségi államban egy éjszakai hadgyakorlaton ütköztek össze, mintegy 50 méteres magasságban. Moszkva (MTI) — Egy szél­sőséges orosz kommunista szerint Jelcin elnök és környe­zete áll a kedd éjjeli moszkvai metrórobbantás hátterében — jelentette az AFP. Viktor Anpilov, a szélsőbal- oldali „Dolgozó Oroszország” mozgalom vezetője, a vasár­napi elnökválasztáson a ko- munisták jelöltjeként induló Gennagyij Zjuganov szövetsé­gese szerdán reggel egy politi­kai gyűlésen hangsúlyozta, Washington (MTI) — A The Washington Post című ameri­kai lap szerint az orosz kor­mány igyekszik nyomást gya­korolni az Izraelbe való zsidó­Ankara (MTI) — Az utóbbi napokban a kurdok független­ségéért harcoló szélsőbaloldali Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 72 harcosa és 6 török kormánykatona vesztette éle­tét a Törökország déli és dél­keleti részén folyó harcokban — adta hírül az AFP török hi­vatalos közlés nyomán. Az összecsapások Törökor­szág délkeleti iraki-iráni ha­tárvidékén, Hakkari tarto­mányban, valamint a szíriai­Pozsony (MTI) — Egyre erő­teljesebben jelentkeznek a szlovák kormánykoalíción be­lül érzékelhető válságjelek, de érdemi információk híján a részletekről inkább csak talál­gatnak. A kialakuló koalíciós válságban két meghatározó körülmény játszik szerepet. Az egyik a bankprivatizáció, a másik pedig Vladimír Meciar néhány hete tartó betegsége, mely utóbbival kapcsolatban különböző találgatások buk­kannak fel. A kormány hi vatal­hogy Jelcin és környezete kommunistaellenes hangulatot kelt. Anpilov szerint ők állnak a metrórobbantás mögött és ők szervezték azt a múlt heti me­rényletet, amelyet az újravá­lasztásáért kampányoló moszkvai polgármester, Jurij Luzskov oldalán induló alpol­gármester-jelölt, Valerij San- cev ellen követtek el az orosz főváros központjában. A moszkvai polgármesteri kivándorlást segítő Zsidó Ügynökség, s ezen keresztül közvetve az izraeli kormányra. Az utóbbi hetekben az Ügy­nökség számos oroszországi iraki határvidéken, Simák tar­tományban folytak — közölte a PKK elleni hadműveleteket összehangoló főparancsnok­ság Diyarbakir városból. Harminckilenc kurd a Hak­kari tartománybeli Cukurca övezetében esett el, kettő az iráni határ közelében, har­mincegy pedig a szíriai határ közelében. A török közlemény szerint a harcokat a PKK teljes megsemmisítéséig folytatják. A török hadsereg április elején nak a miniszterelnök influen­zás szövődményeiről tájékoz­tató közlése szerint Vladimír Meciar rövidesen ismét mun­kába áll. A miniszterelnök „politikai passzivatása” alatt egyre gyakrabban merül fel az előrehozott választások gon­dolata. Ennek valószínűségé­ről korai lenne beszélni, jó­részt azért, mert egyelőre nyil­vánvaló, hogy ismét a Meciar vezette HZDS győzne. A poli­tikai csillagzat állása azonban bármikor módosulhat, akár hivatal álláspontja szerint a Sancev elleni merénylet egy­szersmind a (Jelcin bizalmát élvező) Luzskov ellen is irá­nyult, hiszen az orosz válasz­tási szabályok értelmében az alpolgásmester-jelölt kiesése esetén a polgármester-jelölt­nek vissza kell lépnie. Jurij Luzskov szerdán reg­gel „az elnökválasztás előtti helyzet megingatására törek­vő” kommunistákat vádolta a merénylet megszervezésével. irodáját záratták be, és további irodák felszámolásával fenye­getőznek — tájékoztatta a la­pot Pinkasz Goldsmidt moszk­vai főrabbi. kezdődött támadásában eddig hivatalos adatok szerint hat­százhuszonöt kurd partizán halt meg. A PKK 12 éve tartó fegyve­res függetlenségi harca eddig huszonkétezer ember életébe került. A kurdok gyakran Eszak-Irakból vezetnek táma­dásokat törökországi célpon­tok ellen, s a török hadsereg is rendszeresen megsérti a határt a kurd gerillák üldözése köz­ben. úgy is, ahogyan arról a hét vé­gén Olga Keltosová, a HZDS alelnöke nyilatkozott. Azt mondta: a HZDS saját egypár- ti kormányzásra akar beren­dezkedni. A koalíciós nemzeti párt (SNS) elnöke, Ján Slota ezt naív ábrándnak tartja. A másik partner, a Munkásszö­vetséget (ZRS) vezető Ján Lupták a sértődöttség jeleit mutatja, és egyik nyilatkozatá­ban „elfogadhatatlannak” ne­vezte a Meciar vezette mozga­lom „bizonyos módszereit”. Nehezített zsidókivándorlás Elesett hetvenkét kurd harcos Koalíciós válságjelek Szlovákiában Brit lottóbotrány magyarázkodással London (MTI) — A brit lottó jövedelmeiből képzett jóté­konysági alap mindegyik ked­vezményezettje megfelel a se­gélyek kiutalásához összeállí­tott feltételrendszernek — ez­zel az érvvel vette védelmébe szerdán a nemzeti lottójáték jótékonysági segélyalapja sa­ját odaítélési gyakorlatát, ame­lyet előző nap a kormányfő il­letett súlyos bírálattal. John Major hivatalos vizs­gálatot kezdeményezett annak feltárására, hogy miképp ke­rülhetett 400 ezer fontnyi, se­gélyekre elkülönített lottóbe­vétel homoszexuálisokat, lesz­bikusokat és prostituáltakat képviselő érdekvédelmi szerr- vezetékhez. A kormányfő fellépése an­nak a jelentésnek a közzététele után következett, amely rész­letezi: miképp osztottak szét 159 millió fontot a jótékonysá­gi lottóalapból a fiatalokat és a szegényeket segítő szerveze­tek között. Az összegzésből kiderült, hogy mintegy 82 ezer font ju­tott a skót prostituáltakat segé­lyező képzési alapnak, 50 ezer a leszbikusok, homo- és bisze­xuálisok leicesteri központjá­nak és több tízezer font továb­bi juttatás számos hasonló szervezetnek. Major az alsó­házban kijelentette: vélemé­nye szerint a segélyösszeg ilyen célokra fordított hányada „nem felel meg annak az el­képzelésnek,, amelyet a parla­ment és a közvélemény a lot­tójövedelmek célszerű elkölté­séről alkotott”. A segélyalapot kezelő testü­let vezetői szerdán az ügyben illetékes nemzeti örökségügyi minisztertől kértek személyes meghallgatást, hogy elmagya­rázhassák, miért volt helyes szerintük a legmagasabb szin­ten kifogásolt szervezetek tá­mogatása. A mintegy másfél éve útjára indított nemzeti lottójáték egyébként hatalmas siker: a britek hétről hétre több száz­millió fontért vásárolják a cet­liket az esetenként 10 millió fontnál (2,4 milliárd forint) is magasabb főnyeremény meg- ütésének reményében, de a közjótékonyság ügye is jól jár, mert már eddig is mintegy 2 milliárd font gyűlt össze ilyen célokra a bevételből. \ Amerikai diploma magyar tábornoknak Washington (MTI) — Az amerikai Nemzetvédelmi Egyetemen szerdán meg­tartott diplomaosztó ünnep­ségen a 485 végzett hallga­tó között egy magyar tábor­nok, Fodor Lajos vezérőr­nagy is átvette diplomáját, amely a biztonságpolitikai és stratégiai tanulmányok terén megszerzett „master” tudományos fokozatot ta­núsítja. Az 1976-ban létrehozott washingtoni Nemzetvédel­mi Egyetem közvetlenül John Shalikashvilinek, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnö­kének a felügyelete alá tar­tozik. Több szakon nyújt akadémiai képzést, s Fodor tábornok a nemzeti hadtu­dományi szakon (National War College, NWC) végez­te el az egyéves kurzust. Előzőleg szintén egyéves angol nyelvtanfolyamon vett részt, ugyancsak az Egyesült Államokban. Raj­ta kívül 31 külföldi ösztön­díjas található az egyetem idei friss diplomásai között. Magyarországról folyama­tos az utánpótlás: a követ­kező tanévben újabb ma­gyar főtiszt kezdi meg ta­nulmányait Washington­ban. A diplomaosztó ünnep­ség díszvendége volt — és ott beszédet mondott — Anthony Lake, az amerikai elnök nemzetbiztonsági fő­tanácsadója. A Magyaror­szágra hazatérő Fodor La­jos — mint azt a washingto­ni Nemzetvédelmi Egyete­men elmondták — Végh Ferenc altábornagynak, az új magyar vezérkari főnök­nek az első helyettese lesz. Nem írták alá... ...Oslóban a megszabott ha­táridőre, vagyis kedd éjfé­lig a volt Jugoszláviára vo­natkozó leszerelési megál­lapodást, amelyet a múlt héten az osztrák fővárosban dolgoztak ki. A problémát az okozta, hogy a felek nem tudtak megegyezni, milyen néven szerepeljenek a meg­állapodásban. Bosznia ko­rábban jelezte, hogy nem járul hozzá a boszniai Szerb Köztársaság államként tör­ténő feltüntetéséhez. (MTI) Hariri libanoni... ...kormányfő kedden előre be nem jelenteti tanácsko­zást folytatott Damaszkusz- ban Háfez Asszad szíriai el­nökkel. A megbeszélésről semmilyen érdemi tájél- koztatás nem hangzott el. Az ENSZ... ...Biztonsági Tanácsa aggo­dalommal vette a hírét an­nak, hogy az iraki hatósá­gok megakadályozták az ENSZ-megfigyelőket a Köztársasági Gárda egyik Bagdad melletti létesítmé­nyének megvizsgálásában — közölte az ENSZ-testü- let soros elnöke. New Yorkban arra számítanak, hogy a BT szerdán határo­zatban fogja bírálni az iraki magatartást. (MTI) Négy hónap... ...leforgása alatt másodszor kezdődtek parlamenti vá­lasztások szerdán Bangla- desben. Február közepén a Haleda Zia vezette jobbol­dali orientációjú Banglade­si Nacionalista Párt nyert az erőpróbán, amelyet azon­ban az ellenzék, Seik Ha- szina mérsékelt Avami Li­gája bojkottált. (MTI) Joulwan... ...tábornok, az Európában állomásozó NATO- és amerikai erők főparancsno­ka utólag fizetni kényszerül hat külföldi útjáért. Felesé­gével együtt hat alkalom­mal utazott katonai repülő­gépen, ami 5573 dollárjába kerül — ennyit kell ugyanis befizetnie a kormány­kasszába — közölték Pen­tagon-források. (MTI) Horgászással töltik idejüket a Gdanski Hajógyár mun­kásai, akik szerdán kétnapos gyárfoglaló sztrájkba kezdtek, tiltakozva a létesítmény tervezett szanálása ellen AP-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents