Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-01 / 127. szám
SPORT 1996. június iszombat Olimpiai kocogás Vasárnap 10 órakor a Kossuth téren A versenykerékpár és az ajándékok vasárnap gazdára találnak Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM) — Vasárnap 10 órától Nyíregyházára, a Kossuth térre várunk mindenkit, aki szeretne ebéd előtt egy jót kocogni. Olimpiai távot, 1996 métert jelöltünk ki a résztvevőknek. Arra kérünk mindenkit, hozza magával kitöltve a lapunkból kivágott nevezési lapot. Azok, akik már beküldték a nevezési lapot, és lefutják a távot, külön ajándéksorsoláson vesznek részt. Egyébként minden befutó részt vesz az ajándéksorsoláson, amelynek fődíja egy Csepel versenykerékpár. Ezenkívül egy 15 és egy 10 ezer forintos sportutalványt, valamint két walkmant is kisorsolunk. Az első 40 befutó pedig Kelet-Magyaror- szág feliratú pólót kap. A Coca-Cola pedig valamennyi befutót megkínálja egy üdítővel, emellett lesz bőven Túró Rudi is. A rendőrség munkatársai pedig segítenek bennünket abban, hogy zavartalan legyen a futás, amelynek útvonala a következő: Kossuth tér, posta, Bercsényi utca, megyeháza, irodaház, Kossuth tér. Ezt a kört kell háromszor lefutni a résztvevőknek. És hogy ne maradjon el a zenei aláfestés, erről a Dongó együttes gondoskodik. Hétvégi sportműsor Szombat ATLÉTIKA. Mini Kupa megyei verseny, Nyíregyháza, városi stadion, 10. RÖPLABDA. Nemzetközi női torna, Bem iskola tornacsarnoka, 10. KOSÁRLABDA. Adidas streeetball, Nyíregyháza, Kossuth tér, 8. LABDARÚGÁS. NB lies utánpótlás: NYSI-Kaba FC Cukor-Hajdúszoboszló, ifj. „B”, v.: Nagy János, 11, ifj. „A”, v.: Bendik J„ 13. Sényő-Hódmezővásárhely, ifj. „B”, v.: Veres A., 12, ifj. „A”, v.: Éva, 14. Vasárnap TÖMEGSPORT. KM Olimpiai kocogás, Nyíregyháza, Kossuth tér, 10. TRIATLON. FITT 7 Próba, megyei diákolimpia. Sóstógyógyfürdő, Igrice Camping, 10. LABDARÚGÁS. Megyei I. (Sutler Só) osztály (kezdés: 17): Tiszalök-De- mecser, v.: Kerezsi (Varga, Nagy), V.namény-Fehér- gyarmat, v.: Lőrincz (Éva, Sinka), Biri-Ibrány, v.: Bendik T. (Kozsla, Nagy József), Kisléta-Hardware, v.: Radványi (Mónus, Király), Újfehértó-Túrricse, v.: Karácsony (Szlomo- niczki, Balogh), Záhony- Nyírkarász, v.: Ficze (La- bancz, Franyó), Nyírcsa- holy-Levelek, v.: Vámos (Szilágyi, Zahorán). Nagy- halász-Csenger, v.: Bodnár (Török, Lippa). Megyei II. osztály, 1. sz. csoport (kezdés: 17): Ke- mecse-Nyíribrony, v.: Szegedi, Gávavencsellő-Nyír- tura, v.: L. Tóth, Tuzsér- Napkor, v.: Varga, Anarcs- Ajak, v.: Sitku I., Kárpát- Hús Volán-Komoró, v.: Hollik. Dombrád-Kótaj. v.: Nagy, Kállósemjén-Kál- mánháza, v.: Tamaskovics. Erimpex-csoport (kezdés: 17): Nyírmeggyes- Jánkmajtis, v.: Márta, Ho- dász-Nyírbéltek, v.: Seregi, Balkány-Nyírvasvári, v.: Kertész, Vaja-Tiszamenti SE, v.: Berencsi, Nyírlu- gos-Olcsva, v.: Farkas I., Encsencs-Tarpa, v.: Gyúró. Sportvilág m mm Az olasz... ...labdarúgó-élvonalba jutott Reggiana csapatához igazolt az osztrák válogatott és a Rapid Wien védőjátékosa, Michael Hatz. (Reuter) Az észak-amerikai... ...profi jégkorongligában (NHL), Keleti-főcsoport, döntő: Florida Panthers- Pittsburgh Penguin 4-3. A párharc állása: 3-3. (Reuter) Az új neve... ...BVSC-MÁV lesz ősztől a Szőnyi úti NB I-es focicsapatnak. (MTI) Az első negyedóra dönthet Az EB-döntős olaszok ellen a Népstadionban • Idegenben már nehezebb lesz Nyíregyháza (KM) — Nem lesz forduló az NB I-ben, mert hamarosan kezdődik az Európa-bajno- ki Tináié, a résztvevők az utolsó simításokat végzik csapatainkon, a taktikákon, így lesz szombaton este a Népstadionban, ahol a labdarúgóvilág egyik vezető nagyhatalma, a legutóbbi Mondial ezüstérmese, az olasz együttes vendégszerepei. Csank János kapitány megpróbálja kialakítani a világbajnoki keretet, meghívottjaink számára nem kis erőpróbát jelent az olaszok elleni meccs. A taljánok azért választottak minket, mert szerintük focink hasonlít a csoportjukban szereplő csehek és oroszok játékára (de jó lenne!), ráadásul megfelelő önbizalomnövelő ellenfélnek bizonyulunk. Talán nem így lesz! NB II. Vasárnap: Tisza- vasvári Alkaloida-Salgótar- ján 17., v.: Szabó (Megyebíró, Koch). Az edzőváltás pszichikai próbatételét győzelemmel vészelte át a vasvári együttes. Ráadásul Fecskuék a megyei presztízsrangadón 0—2-ről fordítva tudtak nyerni. Ez a fajta erő igen biztató a hátralévő fordulókra nézve, amelyek közül a legkönnyebbnek ígérkező lesz a mostani. A salgótarjáni együttest le lehet és le is kell győzni. A játékosok közül egyedül Erdei nem lehet ott a holnapi meccsen, mert nem jött rendbe Nyíregyháza, Kiskörös (KM) — Van hivatalos információ, van zuhanyhír és füles. Utóbbiak közül jó néhány végül álhímek bizonyul, ám sokszor az igazságot takarja. A drukkerek beszélnek erről is, arról is. így az is felröppent. hogy Sándor István edző visszajön Nyíregyházára, ismét ő fogja dirigálni a fiúkat. Ráadásul ezt erősítheti meg az a tény, hogy pár napja valóban Nyíregyházán járt Sándor mester, aki készséggel vállalkozott a beszélgetésre. — Valóban voltunk Nyíregyházán, ám ennek a látogatásnak nem tudtam maradéktalanul örülni — kezdte Sándor István. — A nagyobbik fiamat vittük el Pikó főorvos úrhoz, aki szerencsére megnyugtatott, hogy nincs nagy baj. Gyurka csak megerőltette a lábát és pihenőre van szüksége. Egyébként pedig szoktam, majdnem azt mondtam hazajárni, hiszen sok barátom van Nyíregyházán, és számomra a legkedvesebb magyarországi hely ez a város. O Ezek szerint nincs szó arról, hogy visszajönne edzőnek. Egyébként mikor jár le a szerződése a Stadlernél? — A szerződés a bajnokság befejeztéig szól, ám ez .nem igazi szerződés, hanem inkább szóbeli megállapodás, amire kezet adtunk Stadler úrral. Nálunk pedig ez többet ér egy írásos szerződésnél. Szóval lejár a megállapodásunk, ám én nem akarok mindenáron elmenni, mert nem érzem magam rosszul itt. Az is igaz, hogy komoly ajánlataim vannak NB I-es kluboktól, de még nem döntöttem. Ami egy eseta sérülése, és nem akarják megkockáztatni az újabb sérülést. — Nagyon fontos mérkőzést nyertünk Nyíregyházán, hiszen ezzel a sikerrel talán visszanyertük közönségünket és a játékosok megnyugodhattak — közölte Dajka László edző. — Emellett kellő önbizalmat szerezhettek a fiúk a hátralévő erőpróbákra. Egyébként szoros volt a hetünk, mert hétfőn volt a bajnoki, szerdán pedig kupameccset játszottunk. Egy szívósan és jól védekező Rakamaz ellen sikerült továbblépnünk, és remélem jól felkészülnünk a tarjániak ellen. mert várhatóan ők is hasonló szellemben fognak játszani. O Hétfőn úgy tűnt, a cserékkel frissített csapat az eredményesebb. Lesz változás az akkori kezdőcsapatban? — Igen, minden bizonnyal a Nyíregyházán a második félidőben remeklő együttes kezd majd vasárnap. Szeretnénk már az első negyedórában eldönteni a mérkőzés sorsát, mert egy korai gól meg- könnyíthetné a helyzetünket. Persze azért nem fogunk felelőtlenül kitámadni, mert abból könnyen lehet baj-. Bízom benne, hogy jó játékkal gyűjtjük majd be a három pontot. Kábái Cukor FC-Hajdú- szoboszló-Nvíregyházi FC, v.: Marcsók (Márta, Bogár). Ez bizony kemény dió! Nem strandolni mennek majd Gönczék Szoboszlóra, ám remélhetőleg derűsen érkeznek vissza. A szőke középpályás egyébként csütörtökön a hírek szerint fájó térde miatt hagyott ki edzést és nem járt Eperjesen. Persze ez nem jelenti azt, hogy a szlovákok nem figyelik, igaz ettől most fontosabb a vasárnapi meccs. Mert van mit javítaniuk Csehiéknek. — Drobnira és Varróra a lapok miatt nem számíthatók, a Vasvári ellen megsérültek közül Göncz, Kovács és Ká- kóczki könnyített munkát végeztek, de remélhetőleg nem lesz gond a játékukkal. Szo- boszlón gólt kell rúgnunk, mert csak ez vezethet sikerhez. Úgy gondolom a hazaiak nem fognak ránkrontani, megpróbálják majd a pozíciós játékkal kicsikarni a sikert. Éő- ként a széleken veszélyesek, így ennek hatástalanítására készültünk. O A lélektani előny Szatké- éknál, hiszen a kabaiak sokat veszíthetnek a pont, vagy pontok elhullajtásával. — Ez így igaz, olyan tömör az élmezőny, hogy az itt ta- nyázók sokat veszíthetnek egy botlással. Számunkra csak a győzelem az elfogadható eredmény, én bízom abban, hogy ki tudjuk majd használni ellenfelünk hibáit, és kiköszörüljük a hétfőn esett csorbát. Hódmezővásárhely-FC Sénvő, v.: László (Herbály, Sápi). A vársárhelyiek elveszítették jó pár emberüket, és úgy néz ki, a tartásukat is, hiszen legutóbb nyolcat kaptak a kabaiaktól. Igenám, de otthon játszanak, és ilyenkor mindenkiben nagyobb a bizonyítási vágy. Egyébként pedig számukra már nincs különösebb tétje (feljutás, kiesés, minél jobb helyezés) a találkozóknak, hiszen úgymond totális utolsók. A sényőiek viszont sokat nyerhetnek vagy éppen veszíthetnek. — A tavasz legnehezebb mérkőzése vár ránk, noha sokan éppen az ellenkezőjét gondolják. Számunkra létfontosságú pontot, vagy pontokat szerezni, ám mi nem igazán tudunk támadószellemben játszani. Mint ismert, Czapra már nem számíthatok, Mező lába még mindig fáj, Ványi és Torda viszont már edzett. O Milyen taktikával próbálkoznak, úgymond amolyan rá- rohanással, vagy kivárással? — Még igazándiból nem álmodtam meg a nyerőnek tűnő taktikát, de úgy gondolom ez nagyban függ majd attól, hogy a vásárhelyeik mit akarnak játszani. Nincsenek információink a csapatról, ám bízom abban, hogy kiteszünk magunkért. Úgy vélem a biztonságos védekezés mellett megfelelő mennyiségű és minőségű támadójáték hozhat eredményt. További mérkőzések, szombat: KSC-Gödöllő. Vasárnap: Eger-Diósgyőr, Hat- van-Tiszakécske, Kazincbar- cika-III. Kér., KTE-Hajdúná- nás. NB III. Szombat: Máté- szalka-Szikszó, v.: Soós (Nagy Cs., Dobi), Tiszaújvá- ros-MVSC, B. Volán-Ozd, Vasárnap: Rakamaz-Hajdú- böszörmény, v.: Szemán (Dávid, Nyitrai). Nagykálló-Mád, v.: Szabó I. (Vilmányi, Kovács I.). Tiszafüred-Kisvárda, Balmazújváros-Baktalóránt- háza, Vámospércs-Nyírbátor. Röviden LABDARÚGÁS. Pénteken tartotta közgyűlését a Nyíregyházi Football Club. A tagok elsőként az elnökség beszámolóját hallgatták meg az elmúlt időszakról, értékelték az NB II- ben szereplő labdarúgócsapat tavaszi teljesítményét és egy előkészítő bizottságot választottak. TRIATLON. Június 2-án Sóstógyógyfürdőn, az Igrice camping lesz a helyszíne annak a nagyszabású triatlonversenynek, ami egyben a nyíregyházi FITT 7 Próba 3. állomása, a Konzol-Plusz viadala, a Saucony országos sprinttávú ranglistaverseny I. fordulója és az OTB Bank diákolimpia megyei döntője lesz. 10 órától a Pepsi-Cola, 10.30-tól a Divius, 11- től az OTP Bank, 11.40-től a Mini Grafika, 12.20-tól a Konzol-Plusz ranglista, 15- től a Túró Rudi családi és baráti versenye kezdődik. ASZTALITENISZ. Karsai Ferenc, az osztrák asztali- tenisz- válogatott szövetségi kapitánya tart bemutató edzést június 3-án, hétfőn délután 6 órától Nagykál- lóban, a Budai szakközép- iskola tornatermében. LABDARÚGÁS. A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága döntése alapján Felsőczy Zsolt (Kárpát-Hús Volán), Márt- doki Zsolt (Demecser) két- két. Nagy Gábor (Ajak) 1 mérkőzésen nem játszhat, a demecseri Czinke Csabát 1996. december 31-ig tiltották el a játéktól. Nehezen mondana nemet Sándor István szíve mindig is visszahúz Nyíregyházára Búcsúzott Nyíregyházáról, talán nem végleg A szerző felvétele leges nyíregyházi kérést illeti: amennyiben komoly célt tűznének ki és az NB I-et kellene megvalósítani, bizony nehezen tudnék nemet mondani. O Milyen a kapcsolata azokkal a játékosaival (Molnár, Kertész, Csehi Zoltán és István), akikkel már Nyíregyházán is dolgozott? — Egy edző nem tehet kivételt a játékosok közül, ám nem titok, hogy ezek a srácok azért közelebb állnak a szívemhez. Főként azért, mert megbízhatóak. Játszanak ők is gyengébben, ám csődöt még nem mondtak. O Meggyengültek, hiszen a húzóemberek közül ketten is a Fradihoz távoztak. Köztük egy szintén régi játékosa. Nagy Norbert. — Valóban gyengültünk, mert Norbi és Nicsenkó személyében két kitűnő játékos távozott tőlünk. De hát ez az élet. O Az utóbbi időben ismét reflektorfénybe került a klub névadója, Stadler úr. Ez mennyire hat a csapatra, a játékosokra? — Ennek nem szabad beszivárognia az öltözőbe, ott nem is beszélünk ilyenről. Ám a játékosok olvasnak újságot, hallgatnak rádiót és néznek tévét, így tisztában vannak a történésekkel. Egyébként a főnökről rosszat nem tudok mondani sem én, sem a játékosok, mert eddig tartotta a szavát. Akadt néha pár napos csúszás, de amit ígért, azt teljesítette.