Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-01 / 127. szám
MÚZSA Ady Endre költeményei Mert engem szeretsz Áldott csodáknak Tükre a szemed, Mert engem nézett. Te vagy a bölcse, Mesterasszonya Az ölelésnek. Áldott ezerszer Az asszonyságod, Mert engem nézett, mert engem látott. S mert nagyon szeretsz: Nagyon szeretlek S mert engem szeretsz: Te vagy az Asszony, Te vagy a legszebb. Félig csókolt csók Egy félig csókolt csóknak a tüze Lángol elébünk. Hideg az este. Néha szaladunk, Sírva szaladunk S oda ném érünk. Hányszor megállunk. Összeborulunk, Egünk és fázunk. Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér, Ajkad csupa vér. Ma sem lesz nászunk. Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap. Meg akarlak tartani Őrjít ez a csókos valóság, Ez a nagy beteljesülés, Ez a megadás, ez a jóság. Öledbe hullva, sírva, vágyva Könyörgök hozzád, asszonyom: Űzz, kergess ki az éjszakába. Mikor legtüzesebb az ajkam, Akkor fagyjon meg a tied, Taposs és rúgj kacagva rajtam. Hóhérok az eleven vágyak, Átok a legszebb jelen is: Elhagylak, mert nagyon kívánlak. Testedet, a kéjekre gyultat, Hadd lássam mindig hóditón, Illatos vánkosán a múltnak. Meg akarlak tartani téged, Ezért választom őrödül A megszépítő messzeséget. Maradjon meg az én nagy álmom Egy asszonyról, aki szeret S akire én örökre vágyom. (A XX. századi, modern magyar líra forradalmasán győztes kötete, Ady Endre Új versek című könyve kilnec- ven éve, 1906-ban jelent meg. Szemelvényeinket a Léda asszony zsoltárai című ciklusból válogattuk.) sík kötetemért. Megy evtizede annak elek, hogy egyszer kibeszélhessem magamból ötvenhatot. Akármilyen szerényen vagy álszerényen fogalmazok is, én 1956-ban benne voltam a világtörténelemben. Mint a gá- borjáni Forradalmi Bizottság titkára. Választott személy voltam, engem falugyűlésen választottak meg, egyetlen ellenszavazatot sem kaptam. Az elnök, egy paraszt- ember azt mondta nekem: „Tanító úr, vigyázzon, kis falu1— kis forradalom”. — 1956-nak van irodalma. Lehet, hogy nem elég gazdag és mélyenszántó, de van. Csakhogy a vidéki Magyar- országot eddig jószerével senki sem írta meg. Vajon miért nem? Talán azért, mert a bátor és tehetséges írók kizárólag a fővárosban élték meg ötvenhatot? — Még a fiatalabb írók is Pesten csellengtek, géppisztollyal a kezükben. Az ötvenhatos élménykor leszűkült a Corvin közre, az Üllői útra és a Széna térre. — Mit szólnak a falubéliek az életrajzi mozzanatokban bővelkedő regényhez? Hiszen Ön még azt a hibát is elkövette, hogy sok szereplőt a saját nevén emleget. — Eddig egyetlen gábor- jáni tiltakozott, egy hatvanéves hölgy, aki akkor mutatós kisasszony volt. A többiek inkább megtiszteltetésnek vették, hogy benne vannak a könyvben. Egy asszonyt például szexuális csatalónak neveztem. A lánya azt mondta, hogy ha az anyja élne, bizonyára nem örülne, de nekem megbocsátana. — A családtagjai megszokták, hogy kiírja őket? — Arról már leszoktak a környezetemben élők, hogy engem kezeljenek. Akkor sértődnének meg, ha nem az igazat írnám róluk. — Akinek ilyen erős az epikai tehetsége, az miért vesztegette az idejét kétes kimenetelű vállalkozásokra? Aki ennyire képes megérzékíteni a falusi ötvenhatot, az miért játszott éveken át kft-ügyvezetőt, kiadóigazgatót, lapszerkesztőt? 1996. JÚNIUS 1., SZOMBAT — A téma elől elmenekültem pótcselekvésekbe. Az is igaz persze, hogy huszonnégy órán át nem lehet írni. Mást is kell csinálni. — De hát ott voltak a birkák, a marhák, az almafák. — Én nyugtalan lélek vagyok. — 'Elismeri, hogy voltak bukásai? — Csak bukásaim voltak. — Megbánta, hogy irodalmi vállalkozásokra pazarolta az energiáját? — Csak azt szoktam megbánni, amin változtatni tudok. — A Fekete szivárvány hátsó borítóján ott vannak a könyvterjesztők. Névvel, címmel, telefonszámmal; budapestiek és vidékiek. Ezek jó emberei, akik könyörületből árulják az elszegényedett, megöregedett író legújabb kötetét? Vagy üzletet látnak benne, mert hisznek Végh Antal eladhatóságában, esetleg a tehetségében is? — A legtöbbjüket nem is ismerem. Talán jelent nekik valamit a negyven könyvem. És tisztességes jutalékot kapnak minden eladott példányért. — Itt az ünnepi könyvhét. A Fekete szivárvány miért jelent meg korábban? — Azért, mert nem tették be az ünnepi listára. A könyvhét a brancsé. — De azért elmegy dedikálni, író-olvasó találkozókra. — Miért ne mennék? Nekem nem az olvasókkal van bajom. Hét helyre is van meghívásom. — Ilyenkor hogyan teszi szabaddá magát? Hogyan szabadul meg egy hétre a birtoktól, a szarvasmarháktól és az almafáktól? — Előre behordjuk a takarmányt, rendbe tesszük a kertet. — Juk? Szűk? Kik? — Én meg a gazdatársam. O és a családja részesedést kap a termésből. Marxtól azt az egyet tanultam meg, hogy a dolgozót érdekeltté kell tenni a termelésben. mával foglalkozó szociológusok állítják. Sokakkal való beszélgetés tudatában, személyes tapasztalataim birtokában állítom, a házgyári épületekben élők kimondottan kedvelik is ezt az életformát. Ha pedig ez mégsem így lenne, akkor mások vágynak az összekomfortra, a kényelemre. Főleg, persze, azért, mert nincs más lehetőségük. Ki ne szeretne önálló kertes házban lakni? De nemigen akar mozdulni a lakáspiac, nulla a mobilizáció. Ha pedig mozdul is, inkább a családi házak irányába. A panelházak árai nyomottak, nem szerepelnek ugyanis a vágyálomlistán. Nemzedékek nőnek fel társasházban, a különben nem túl egészséges betonfalak, padlószőnyegek között. A nyíregyházi Art-Vitai Kft. két fiatal építész-ügyvezetője, Végh József és Cserpák Zoltán (magá is egy felső emeleti házgyári elemekből épült lakásban él) még a SZÁÉV-nél találkozott a paneles építkezés gyakorlatával. Hozzászólásuk a témához műszaki szempontból mindenképp megnyugtató. Igazolják, hogy a paneles lakások akár több száz évre is kulturált élet- körülményeket biztosíthatnak, tudomásuk szerint még a legszigorúbb műszeres vizsgálatok sem jeleztek eddig olyan körülményeket, amelyek veszélyeztetnék e lakások fennmaradását. Ez vonatkozik a paneles épületek legérzékenyebb pontjára, a hegesztéssel összekötött részekre is. A köztudat a paneles építést a szocialista rendszer fejlesztési baklövésének tartja, holott az egész technológiát hajdan nyugatról hozták be — oszlatták el a politikai színezetű tévhitet. Nálunk előbb szovjet típusú házgyártás folyt, majd az ágazat nemzeti sajátosságokat vett fel. Tehát nem keleten találták fel, csak nyugaton hamarabb abbahagyták. Arra mindenesetre kitűnő volt, hogy gyorsan, tömegesen és olcsón kielégítse az átlagos, 50 négyzetméteres lakásigényeket. Aztán a 80-as évekre megtaláltuk a magunk építési kultúráját, ami nem egyezett a panelessel... Az élettartam-prognózis kulcsai a csomóponti összekötések, kibetonozások, de ezekkel nincs nagy baj. Szerkezetileg a panelházakra most is lehet jósolni száz évet, vagy még többet. Az egyetemen annak idején ugyan ötven évet tanították, mondogatták is a hallgatóknak, hogy azokkal már maguknak lesz bajuk... Probléma lehet a panelkéreg alatti hőszigeteléssel — ha lenne pénz hőfényképre!... A panelból épült házak statikailag biztonságosak, hiszen dobozszerkezet. A panelházakat földrengésre kellett méretezni. Gond lehet esetleg a gépészeti berendezésekkel... Miközben egymás szavába vágva bizonyítják, hogy a panel tulajdonképpen jó, eszembe jut egy szaktanulmány, melyben egy építész filozófiai fejtegetéseit olvastam: „A természettel való szerves kapcsolat lazulása gondolkodásunkban is szervetlenüléshez vezet. Minden szervetlen forma között is a legszervetlenebb a négyzet és a belőle építhető négyzetraszter, a lét legalacsonyabb, ásványi szerveződésének a jele. Nem véletlenül lett a négyzetháló minden Balázs Attila felvétele régi kultúrában a minden irányú teljes gá- toltság, a lezártság, a halál, a sötétség jele.” Hogyan uralkodhat mégis el ez a jel emberi világunkon? — teszi fel a kutató a kérdést. Jó, jó, nem szépek ezek az épületek, nem javítják a városképet sem. De bennük családok élnek. S az már csak rajtuk múlik, hogy jobb híján az összkomfortos kalodákból teremtsenek otthont. Édes otthont. Végh Antal
