Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-31 / 126. szám
1996. május 31., péntek Hatalmas Pátyod Kihívás Napja megyei dobogósokkal Pátyod (KM - M. L.) — Szerdán hatodik alkalommal rendezték meg a „Legsportosabb település” címért kiírt Kihívás Napját. Pontosan nem lehet tudni, hogy a hét kategóriában hányán szánták rá magukat a mozgásra (hiszen többen többször is teljesítették a 15 perces penzumot), de a szervezők becslése szerint a résztvevők száma 1,2-1,3 millióra tehető. Nagy sikerként könyvelhetjük el, hogy az 1. kategóriában, a legkisebb települések között Pátyod végzett az élen. A legnépesebb városok kategóriájában Nyíregyháza a második helyet szerezte meg. A hasonló nagyságrendű településeknél Nyírbátor az ötödik, Nyírtelek pedig a hatodik helyen helyen végzett. Pethő András pátyodi polgármester rekedten és érthetően boldogan fogadta gratulációnkat. Csodálkozásunkra, miszerint Pátyo- don 38 órás egy nap (ha a valamennyi pátyodi, azaz a 643 lakos 98 394 aktivitást teljesített, egy emberre több mint 150 jut, ami közel 2300 perc, azazaz több mint 38 óra) a következőket mondta: — Többezren teljesítettünk, mert a környékről besegítettek az uraiak, csen- gerújfalusiak, csengenek, csengersimaiak, szamosan- gyalosiak, porcsalmasiak és a határőrség akciócsoportja is. Reggel ezer gyermek tornázott egyszere és annyian még nem voltak Pátyo- don mint az esti tűzijátéknál, amikor több mint háromezerén voltunk. □ Mikor tudták meg hivatalosan, hogy kategóriájukban az élen végeztek? — Szerda este 11 órakor mondták be a tévében, erre sokan visszajöttek még otthonról a nagy mulatságra. □ Melyek voltak a leginkább kedvelt próbatételek? — Hál’ istennek nagyon sok ilyen volt. A gyerekek imádták a gumidühöngőt, sokan vettek részt a virtusversengésekben (például szkander), három pályán egész nap fociztak. A falu egyik szakaszán valamennyi autót csak tolni lehet, a legnagyobb kocsi egy Kamaz volt, persze ennél sokan besegítettek a sofőrnek. Érdekes volt a legek versenye (legnagyobb lábú, leghosszabb bajuszú, stb.) valamint a főző verseny. Tavaly is sokan voltunk, de most jobban odafigyeltünk az adminisztrálásra és ott voltunk mindenhol. □ Ez valóban szép siker, értékét még inkább növeli, hogy az időjárás is kihívta a próbálókat. — így igaz. Mi is már előző este előkészítettük amit lehetett. Erre éjjel a szél mindent felborított, így hajnalban újra kellett kezdenünk. O Mikor veszi át a díjat? — Már megkaptam a táviraton. miszerint szombaton délelőtt 11-kor, Budapesten. Q Mire költik a nyere- ményt? — Úgy tudom százezer forintot kapunk. Bár voltak szponzoraink, sokat költöttünk, hiszen vendégül láttuk a besegítőket. így nem lesz gond az elköltés. A győztesek: 1. kategória: Pátyod lélekszám: 643, 98 463 sportolás). 2. kategória: Sáp (Hajdú-Bihar) 1068, 90 496. 3. kategória: Kevermes (Békés) 2697, 120 343. 4. kategória: Her- nád (Pest) 3296. 56 618 6. Nyírtelek 4404, 27 438. 5. kategória: Kapuvár (Győr- Moson-Sopron) 11 410, 126 260, 5. Nyírbátor 14 200, 63 410. 6. kategória: Nagykőrös (Pest) 26 650, 221 118. 7. kategória: Győr (Győr-Moson-Sop- ron) 130 000, 357 513, 2. Nyíregyháza 118 400, 233 026. Traktoros karatékák A kick-boxosok új néven versengenek Nyíregyháza (KM) — A Nyíregyházi Kick-Box SE szerda esti rendkívüli közgyűlésen az egyesület nevének megváltoztatása mellett döntöttek. Május 30-tól Farm Traktor Kick-Box SE néven szerepelnek az egyesület versenyzői. A névszponzor, a Farm Traktor Kft. mezőgazdasági gépalkatrészek exportjával és importjával foglalkozik. A klub elnöke továbbra is Károly István maradt, tagjai Bákány Zsolt. Hajas András, Karádi Sára és Mester Gyula. A kft. jelentős támogatást nyújt ahhoz, hogy a klub versenyzői hazai, illetve nemzetközi színtéren versenyezhessenek. Idén ilyen viadal lesz a szegedi junior EB, az októberi full contact magyar bajnokság Nyíregyházán, valamint a belgrádi novemberi felnőtt EB. Emellett a társaság Gönczi János profi Európa-bajnoki ranglistás mérkőzéseinek megrendezéséhez is segítséget nyújt. $ 8 iáígi------------------------------------------------------------------------------------------------Kiesés ellen győzelem a gyógyír A rakamaziak és a nagykállóiak otthonukban küzdhetnek majd a dobogóért A labdarúgás... ...történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS nyilvánosságra hozta legfrissebb klub-világranglistáját. Az éllovas a spanyol FC Barcelona, a második a Bayern München, harmadik az Ajax. Roy Keane... aki engedély nélkül távozott a portugálok elleni barátságos mérkőzésre készülő ír labdarúgó-válogatott edzőtáborából elmondta, a klubcsapatával átélt megerőltető sorozat után pihenésre van szüksége. Lothar... ...Matthäus 122-szeres német válogatott labdarúgó valószínűleg nem fogja többször magára ölteni a címeres mezt, legalábbis Berti Vogts szövetségi kapitánysága idején, (dpa) Nyíregyháza (LTL) — Beharangozó sorozatunk lassan véget ér, hiszen a labdarúgó NB III Tisza-cso- portjában ezen a hétvégén immár a 27. fordulót rendezik. A szabolcs-szatmár-be- regi együttesek közül kettő a dobogós helyért, kettő pedig a kiesés elkerüléséért lép pályára. Egyetlen megyénkbeli együttesjátszik szombaton, a Mátészalka (12. helyezett, 32—46, 31 pont, házi gólkirály: Kása 5)-Szikszó (7. h„ 28-28, 36 p., h. g.: Koszta 10) párharc tétje a vendéglátók szempontjából a kiesés mielőbbi elkerülése. Ősszel Szikszón jobb volt Fehér Zsolt edző együttese, akkor Krizán gólja döntött. A szalkaiak a múlt heti baktai vereségükkel újból veszélyes pozícióba kerültek, eközben a szikszóiak is két góllal kaptak ki (otthonukban, a feljutásra esélyes tiszaújvárosiaktól). Kósáék számára azért is rendkívül fontos a három pont be- zsebelése, mert a sorsolásuk a hajrában kedvezőtlenül alakul. Páran lábadoznak a keretben, eltiltottjuk nincs. Vasárnap a Rakamaz (3. h., 55-20, 48 p., h. g.: Túróczi 9j-Hajdúböszörmény (16. h.. 24-51,14 p., h. g.: Kocsis, Lipők, Kelemen, Andirkó egyaránt 3> találkozó kimeneNyíregyháza (KM) — Negyedik alkalommal rendezi meg a Nyíregyházi Kosárlabdáért Alapítvány a megyeszékhelyen az utcai kosárlabda-fesztivált. Ezúttal nem egynapos lesz a rendezvény, hanem június 15-től augusztus 17-ig tart és a Converse utcai kosárlabda-bajnokságot nevet viseli. Ezzel az egész nyárra sportolási lehetőséget kínálnak a szervezők. Ebben az Infinity Kft., a Converse amerikai sportszergyártó cég hazai képviselője a támogató. A csütörtöki sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy 12 palánkot helyeznek ki a következő helyszínekre: Bujtosi tele tűnik a legegyértelműbbnek, itt csak a rakamaziaknak van veszítenivalójuk, ráadásul az előző szezonban már nyertek Marcsekék Böszörményben (2—1). Kiss Miklós együttese tavaszi tizenkilenc pontjának köszönhetően immár dobogós helyen tartózkodik, utóbb fontos három pontot szereztek Ózdon, Papp gólja győzelmet jelentett. Szerdán elbúcsúztak a Magyar Kupa további küzdelmeitől, 1-0-ra kaptak ki a tiszavasváriaktól. Bár a hajdúböszörményiek már kiesőnek tekinthetők, a múlt héten nagy küzdelemben vesztettek egy találattal a balmazújvárosiakkal szemben. A mérkőzés játékvezetője az a Nagy József volt, aki utoljára dirigált felnőtt meccset az NB Ill-ban. (A Tisza-csoport versenybizottságának képviseletében Samu Gyula és Kruj Géza adott át a bírónak emlékplakettet a helyszínen.) A harmadosztályban öt éven át bíráskodó nyírbátori illetőségű „spori” elmondta, hogy a tabellán elfoglalt szerény pozíciójuk miatt a böszörményiek felszabadultan játszottak, vagyis a rakamaziak sem mehetnek biztosra ellenük. A másik megyei meccs, a Nagykálló (4. h., 46-30,48 p„ h. g.: Vágó 14)-Mád (8. h., 29-32, 36 /)., h. g.: Nagy 9) párosítás esélyese is a saját pályáján játszó együttes. Múlt Csarnok, városi stadion, Krúdy gimnázium, 2-es gyakorló és 7-es iskola. A palán- kokat nyíregyházi vállalkozók támogatásával a Voest-Alpine I.C.E. Kft. szereli össze. Egy pár kosárpalánk százötven- ezer forint, amelyek a bajnokság után is a helyükön maradnak. A viadalra eddig több mint 20 csapat nevezett, de további nevezéseket várnak június 8- ig a serdülő és a kadett kategóriában. Nevezni a Bujtosi Csarnokban, a megyei kosárlabda szövetségnél, a Trend cipőboltban és Molnár Bélánál lehet. A csapatok bármikor és bármelyik pályán lejátszhatják a találkozókat. A döntőt augusztus 17-én a Bujtosi Csarősszel a mádiak győztek 1-0- ra. Múlt hétvégén pedig a kál- lóiak újból nyeretlenek maradtak, hiába vezettek a félidőben még Boros találatával, a végén a 2-1-nek a nyírbátoriak örülhettek. Ebben a fordulóban a mádiak 1—1 -re mérkőztek a Borsodi Volán csapatával. Mivel Boda Mihály edző társulatának hétközben nem volt kupakötelezettsége, intenzíven készülhettek a bajnokira, ahol Vágó valószínűleg a kispadon kap helyet, Polonkai szereplése pedig attól függ. hogy a fegyelmi bizottság helyet ad-e a kállóiak fellebbezésének. A helyezések alapján a Tiszafüred (1. /?., 51-16, 59 p„ h. g.: Csillag 75)-Kisvárda (5. h„ 41-31,41 p.. h. g.: Oláh és Tóth 7-7) mérkőzés lesz a forduló rangadója. A fürediek éppen csak nyertek Vámos- pércsen 1-0-ra, így maradt a kétpontos előnyük a tiszaújvá- rosiakkal szemben. A várdaiak 3-0-ra kaptak ki a Miskolci VSC otthonában, emiatt valószínűleg az 5. hely megőrzése lehet csupán a céljuk. Középmezőnyhöz tartozó együttesek találkoznak a Balmazújváros (6. h., 47-31, 40 p., h. g.: Loós 8)—Baktaló- rántháza (9. h., 47-45, 35 p., h. g.: Gdovin 18) meccsen. A baktai ak egy hete három vesztes találkozót követően a mátészalkaiak ellen vigasztalódhattak (3-1), ráadásul embernok előtt rendezik a Bessenyei Kupával egy időben. Erre a kupára várhatóan vagy a bajnok Körmend, vagy a kupagyőztes ZTE látogat Nyíregyházára, ugyanis ők a következő bajnoki idényben Converse és Champion szerelésben játszanak. Mellettük a debreceniek és a salgótarjániak szereplése lehetséges. Várhatóan augusztus 13-án a TK-Isobau gárdája egy amerikai egyetemistagárdát fogad a bujtosi csarnokban, amely egy hétig hazánkban edzőtáborozik. A sajtótájékoztatón a csapat edzőjéről csak annyit mondtak, egyelőre nincs aláírva a szerződés. Ugyanez vonatkozik a korábban válogatott centerre is. hátrányban fejezték be a kilencven percet, Vidát második sárga lapját követően kiállította a játékvezető. Az újvárosiak Böszörményben nyertek 1-0- ra, ennek következtében továbbra is esélyük van arra, hogy akár az 5. helyet szerezzék meg a bajnoki év végeztével. Gdovinék bejutottak az MK megyei négyes döntőjébe, mivel 2-1-re legyőzték a nyírbátoriakat. Az egyiknek nem sikerült, a másiknak még sikerülhet... A Vámospércs (15. h., 18—81, 15 p., h. g.: Berecz 9)—Nyírbátor (13. h., 33-57, 31 p., h. g.: Lukács 6) összecsapáson a már kiesett pércsiek a bennmaradásért küzdő bátoriakat fogadják. A közelmúlt annyiban szól Lukácsék mellett, hogy ’94 őszén 5-0-ra, ’95 hasonló évszakában pedig 4-0- ra diadalmaskodtak az akkor is vegetáló pércsiek felett, viszont múlt év tavaszán a hajdú-bihari mérkőzésen 1—1 lett az eredmény, tehát bizonyos esetekben képesek ellenállni Bereczék. A nyírbátoriak a rakamaziak után a nagykállóiak- kal szemben is vesztes állásból fordítottak, és nyertek 2-1-re. Szerdán viszont vesztettek 2-1-re, a Magyar Kupában Baktalórántházán maradtak alul ilyen eredménnyel. A 2-1 -et vasárnap is egy-kettőre elfogadnák, ha ez számukra három pontot jelentene... Göncz próbajátéka Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi FC csütörtöki edzéséről hiányzott a jó formában lévő Göncz Bertalan. Híreink szerint a szőke középpályás a szomszédos Szlovákiában, Eperjesen vesz részt próbajátékon az elsőligás csapatnál. Kíváncsian várjuk, hogy megfelel-e, illetve meg tud-e egyezni a két klub. TENISZ. Négy győzelmet szerzett a Nyíregyháza Város Tenisz Klubja az elmúlt bajnoki fordulókban. Az OB II-es férficsapat Budafokon és Fehérgyarmaton egyaránt 8-1 arányban nyert. Az OB Ill-as férficsapat mindkétszer pályaválasztóként diadalmaskodott, a Debreceni Ziccer ellen 8-1-re, Ru- dabánya ellen pedig 9-0- ra. TÖMEGSPORT. A Kihívás Napján Újfehértón rendezett 10 km-es Csuk- rán-futáson Szabados András ért elsőként a célba. A kispályás fociban a fehértói öregfiúk megismételték tavalyi sikerüket a Mály váskert és a Mocsár együttesei előtt végeztek. KOSÁRLABDA. NB II. férfi: Nagvkálló-D. Príma 85-81 (51-36). Végig vezetve biztosan nyertek a hazaiak. Ld.: Szabolcsi 25, Zomborszky 24, Takács 11. Szolnok-Nagy- kálló 74-65 (32-31). Visszavágtak a szolnokiak. Ld.: Csizmadia 19, Papp 18, Takács 12. A japán Kimiko Date nyújtózkodik azért, hogy vissza tudja ütni a labdát a jugoszláv Tatjana Jecmenica ellen a francia nyílt teniszbajnokság második körében. A Roland Garros salakján Date nem okozott csalódást, 6-4, 6-2-re nyert AP-felvétel Egész nyáron kosarazhatnak Amerikai egyetemi csapatot fogadnak a bujtosi csarnokban M