Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-28 / 123. szám

iWb.május 28., kedd SPORT Pontszerzés Mező-bravúrokkal NB II.: Az előjelek ellenére sikerült megszakítani a nánásiak tavaszi, hazai sorozatát Hajdúnánás (Tor­ma Ferenc) — Ami nem sikerült a Ti- szavasvárinak, a Nyíregyházi FC-nek, a III. kerületnek, azzal punkösd vasárnapjának délutánján a kieső helyen álló FC Sényő próbálkozott. A nanásiak ugyanis tavasszal megcsak pontot sem veszítettek hazai pályán, így az NB II. Keleti csoportjának meghatározó tagjává nőtték ki magukat. Hajdúnánas-FC Sényő 1-1 (1—1). Hajdúnánás, ezer néző, v.: Megyebíró (Marcsók, Hra- bovszky). Hajdúnánás: Nagy III. — Nagy I.. Papp, Vígh, Pi- pó — Szemán, Kondora. Vo- nyigás, Fazekas — Kanál, Vass. Edző: Vígh Tibor. Sé­nyő: Mező — Sinka, Barna, Stefanik — Bemáth, Rubócz- ki, Kovács, Horváth, Balogh — Tóth, Paulik. Edző: Falato- vics László. Csere: Vass helyett Bajusz (55. perc), Vígh h. Nagy II. (60.), Balogh h. Svelta (85.), Vonyigás h. Boros (87.), Ko­vács h. Kegye (89.), Paulik h. Szikszai (90.). Gól: Balogh (11.), Kanál (27.). Sárga lap: Pipó (31.), Ba­logh (32.), Nagy II. (67.). A gyakoribb koreográfia szerint az első percekben csak ismerkedett egymással a két csapat, így aztán váratlanul született meg a vendégek ve­zető találata. Az eltiltását le­töltő Kovács végzett el szögle­tet, a labda veszélyesen csava­rodott a kapu elé, ám a védők menteni tudtak. Igaz, röviden, mert Balogh a kapunak háttal állva lecsapott a játékszerre, és tíz méterről, félfordulattal szép gólt lőtt a kapu jobb olda­lába. Ennél jobb kezdést alig­ha terveztek a sényőiek. ám sajnos nem sokáig érezhették magukat nyeregben, mert bő negyedóra elteltével már egyenlő volt az állás. Előbb a 22. percben Vass fejese még fölé szállt, ám öt perc múlva Kanál szabadrúgásánál már a szerencse sem segített. A gól tűzbe hozta a hazaia­kat, akik az addiginál is na­gyobb lendülettel támadtak, így volt ez a második félidő­ben is, ám a sényőiek védelme Mezővel az élen minden pró­bálkozást menteni tudott. Két igazán nagy helyzetet lehetett ekkor feljegyezni, az 50. perc­ben egy szöglet után Vígh öt méterről fejelt mellé, majd tíz perccel a vége előtt Nagy II. hatalmas kapáslövését hatásta­lanította Mező kapus. Értékes pontot szerzett tehat a sényői csapat, amelynek já­tékán meglátszott, hogy újra a rutinos Mező állt a kapuban. Az egykori NB I-es kapuvédő jelenléte ugyanis óriási nyu­galmat kölcsönöz a pályán lé­vőknek, és így volt ez most is. Hiába támadott tehát végig a nánási csapat, ezúttal nem volt szerencséjük, így megszakadt a hazai pályán több hónapja tartó győzelmi sorozatuk. Vígh Tibor: Szinte végigtá­madtuk a mérkőzést, de Mező kapus kivédte a szemünket. Falatovics László: Szeren­csés és igen fontos pontot sze­reztünk. További eredmények: Salgótarján-K.barcika 1-0, T.kécske-KSC 1-0. Gödöl- lő-Eger 1-1, III. ker.-Hatvan 1-1, Kaba-H.vásárhely 8-2, Diósgyőr-KTE 7-1. A bajnokság állása 1. III. ker.TVE 26 16 6 4 54-19 54 2. Tiszakécske 26 15 6 5 46-22 51 3. Kaba 26 15 6 5 46-23 51 4. Diósgyőr 26 14 8 4 53-20 50 5. Tiszavasvári 26 14 6 6 39-21 48 6. Kecskeméti TE 26 14 4 8 32-32 46 7. Nyíregyházi FC 26 12 4 10 42-31 40 8. Salgótarján 26 10 9 7 28-21 39 9. Hajdúnánás 26 10 8 8 30-23 38 10. Hatvan 26 8 6 12 27-37 30 11. Eger 26 7 7 12 32-35 28 12. Kazincbarcika 26 5 9 12 30-34 24 13. Gödöllő 26 6 6 14 21-47 24 14. FC Sényő 26 5 7 14 26-56 22 15. Kecskeméti SC 26 5 6 15 25-38 21 16. Hódmezővásárhely* 26 2 2 22 12-83 5 * három büntetőpont levonva Vendéggyőzelem a demecseri rangadón Megyei I. osztály: Tovább tart az őszi pontjaiból élő Nyírcsaholy mélyrepülése » Nyíregyhaza-De- mecser (KM) — ^ Demecser-Vásá­---------* rosnaménv 1-2 (1-2). Demecser, 2 ezer néző, v.: Hajdó. Demecser: Szőr — Kovács, Illés, Nagy, Riskó, Mónus (Ónodi), Seres, Bran- kovics. Majchrovics, Budahá- zi (Búzás, Darai), Molnár. Edző: Eszenyi Dénes. Vásá- rosnamény: Tuza (Hegyi) — Ésik, Varga, Balogh, Sándor, Oláh (Homyák), Szécsi (Tiva­dar), Szabó, Linguár, Szpod- nyi. Kocsis (Tóth). Edző: Far­kas Béla. Az óriási érdeklődés mellett lejátszott „bajnoki döntőn" az első tíz percben akár kétgólos előnyhöz is juthatott volna a hazai csapat. A gól után azon­ban kimaradt egy nagy helyzet és jó huszonöt perc elteltével magához ragadta a kezdemé­nyezést a naményi gárda, és meg is fordította az ered­ményt. Szünet után támadott a listavezető, de nagyobb bra­vúrt a másik oldalon Szőrnek kellett bemutatnia. A nagyobb akarással játszó naményiak megérdemelten nyertek. Gól: Molnár (7.), illetve Szécsi (27), Kocsis (41). Ibrány-Tiszalök 3-0 (1-0). Ibrány, 500 néző, v.: Sándor. Ibrány: Vattai — Nagy, Ignácz, Hermann A., Szegedi, Bíró, Balogh (Her­man L.), Bárdi, Papp (Muri), Mikhárdi, Korpái. Edző: Sza­kács László. Tiszalök: Balázs — Gáli, Márton, Rékasi (Vár­nai), Kurucz, Maros (Juhász), Szurkos, Gombás, Kovács, Feczkó, Papp. Edző: Gáli Sándor. Szépségdíjas gólokkal nyertek az ibrányi fiúk. Gól: Bárdi 2, Mikhárdi. Tűrricse-Kisléta 4-1 (2-1). Túrricse, 300 néző, v.: Veres L. Túrricse: Szálkái — Czuprák (Székely), Dolgos, Gencsár, Garda G., Kocsány, Kövesligeti (Garda E.), Pus­kás, Cádár (darabant), Béres, Lengyel (Szabó). Edző: Gen- csán János. Kisléta: Séra — Gyarmati (Pénzes J.), Arezo- nau, Pénzes G., Nyisztor, Réz­műves G. (Pénzes S.), Túró- czi, Berettyán, Rézműves L., Illés, Császár. Edző: Czirbik Ríchárd. Ilyen arányban is Egy edző mennybemenetele.a levegőben Farkas Béla megérdemelt hazai siker. Gól: Puskás, Dolgos, Gencsán, Székely ill. Császár. Ifi: 3-0. Csenger-Riri 2-2 (1-1). Csenger, 350 néző, v.: Mónus. Csenger: Juhos — Csontos (Szabó I.), Petrik, Szilágyi, Ju­hász J., Osváth, Juhász J., Sza­bó F., Székely, Mester (Cziff), Becző. Edző: Magyari Fe­renc. Biri: Cziotka — Szobo- nya. Varga, Dávida, Kiss, Vass, Koskovics, Tóth, Virtás, Hercku. Mészáros. Edző: Czeczeli Károly. Igazságos döntetlen. Gól: Juhász Zs., Ju­hász J. ill. Dávida, Virtás. Fehérgyarmat-Záhony 0-2 (0-1). Fehérgyarmat, 400 néző, V..- Tomasovszki. Fehér- gyarmat: Barta — Szűcs, Nagy, Mikes, Magyar, Kon­dor, Kovács, Gubacsi (Kriszti­án), Bandies, Gyüre, Hadadi (Kiss). Edző: Balogh Csaba. Záhony: Muhi — Lőkös, He­gedűs, Pfeifer, Orosz, Veres, Kutasi, Bogdán, Győri Pokol L., Pokol Zs.. Edző: Madalina György. Megérdemelt ven­déggyőzelem. Gól: Orosz, Győri. Ifi: 3-1. Levelek-Nagyhalász 1-3 (0-0). Levelek, 300 néző, v.: Dr. Jekő. Fehérgyarmat: Steckler — Svelta, Busák, Kapdos (Sitku P.), Takács I. (Szép), Törő, Molnár, Takács II., Pál, Sitku M„ Butik (Buk­ta). Edző: Takács János. Nagyhalász: Borza — Urbtn, Müller, Ballai, Földi, Bihari (Lippai), Nagy (Kamarás), Oláh, Tanyi, Szilágyi. Edző: Oláh László (megbízott). A vendégcsapat a második fél­idei játékával bizonyított. Gól: Törő (11-esből) ill. Földi, Ta­nyi, Szilágyi. Ifi: 0-2. Nyírkarász-Ujfehértó 2-0 (1-0). Nyírkárász, 400 néző, v.: Szabó. Nyírkárász: Virtás — Oláh, Kozma, Kántor, Véghső.’Tóth, Gazdag, Badar (kapin L.), Dudás Z., Dudás I., Matyi (Török), Fecsku. Edző: Ragány Ferenc. Újfehértó: Vámos — Lácza S., Leskó, Lácza F. (Rácz), Lácza J., Ki­ser (Szalóki), Nagy, Úr, Lácza Gy., Horváth (Barna), Polin- ka. Edző: Pataki István. A Balázs Attila felvétele múlt vasárnapi kisiklását né­mileg korrigálta a hazai csa­pat. Gól: Dudás Z., Lácza J. (öngól). Ifi: 0-2. Nyh.Hardware-Nyírcsa- holy 1-0 (0-0). Nyíregyháza, 150 néző, v.: Szlomoniczki. Nyh.Hardware: Újhelyi — Barkóczi, Tóth, Kulcsár, Meggyesi, Főfai, Gombkötő, Lövei, Ablonczi, Minya (Mol­nár), Mihályfalvi. Edző: Szil- vási István. Nyírcsaholy: Ger­gely — Komán, Kokas, Pulyá- ki, Cservenyák Z., Cservenyák J., Kiss, Korbács, Láposi, Czi- ne, Petrohai. Edző: Virovecz Pál. A nyíregyháziak együttes végül az utolsó percben rúgott góllal döntötte el a mérkőzést. Gól: Ablonczi. Ifi: 5-1. A bajnokság állása 1. Demecser 27 21 2 4 75-21 65 2. Vásárosnamény 27 20 5 2 60-22 65 3. Ibrány 27 17 4 6 63-25 55 4. Kisléta 27 15 4 8 76-43 49 5. Nyírcsaholy 27 14 4 9 55-38 46 6. Újfehértó 27 12 5 10 43-32 41 7. Tiszalök 27 11 7 9 40-29 40 8. Záhony 27 11 6 10 53-44 39 9. Túrricse 27 10 3 14 29-68 33 10. Nyírkárász 27 9 4 14 40-53 31 11. Csenger 26 9 4 13 35-47 30 12. Nyh.Hardware 26 9 2 14 34-41 29 13. Fehérgyarmat 27 7 7 13 29-43 28 14. Nagyhalász 27 7 6 14 21-42 27 15. Levelek 27 5 3 19 35-67 18 16. Biri 27 2 4 21 17-80 10 Hazai sikerek NB III.: Rakamaz dobogón m Nyíregyháza (KM) — Hazai X győzelmek szü­--------3 lettek az NB III szombati megyei ranga­dóin. Mindezt Nagykálló azzal bánta, hogy leszo­rult a dobogóról, a Ra­kamaz ugyanis idegen­ben nyert. A Szalka Bak­tan elszenvedett veresé­gével pedig az igen tömör kiesőzóna tagjává vált, csakúgy, mint a bátoriak, akik a megyei rangadón elért győzelmükkel felzár­kóztak a 31 pontos csapa­tok táborához. Sima vere­seget szenvedtek a kisvár- daiak Miskolcon, így helyzetüket nem tudták javítani. Nyírbátor-Nagykálló 2-1 (Ck—1). Nyírbátor, 500 néző, v.: Fridely. Nyírbátor: Kormos — Szilvási (Si­pos), Szakács, Kosán, Lu­kács, Erdei, Hadházi (Laka­tos), Szabó (Erdősi), Lő- rincz, Lengyel, Tóth. Edző: Baracsi János. Nagykálló: Cziotka — Horváth (Ku- lánda T.), Balogh, Kigyósi, Kulánda Zs., Kaszab (Vá­gó), Balázs, Boros, Drágár (Lukács), Spisák, Lengyel. Edző: Boda Mihály. 42. perc: Kapu előtti ka­varodás után Boros közel­ről a hálóba kotorta a lab­dát, 0-1. 47. p.: Lőrincz tört be a tizenhatoson belülre, Czi­otka szabálytalan szerelé­sét követően, a tizene­gyest Lukács értékesítette. 1-1. 49. p.: Lőrincz futott el a bal oldalon, beadását Had­házi hat méterről a kapu kö­zepébe rúgta, 2-1. Alacsony színvonalú mérkőzésen mindkét csa­patnak voltak helyzetei. Végül is a szerencsésebb hazaiak örülhettek a meg­szerzett három pontnak. Jók: Lukács, Lőrincz, Len­gyel, illetve Cziotka, Kí- gyósi, Boros. Ifi.: 6-2. Baktalórántháza-Má- tészalka 3-1 (2-0). Bakta- lórántháza. 800 néző, v.: Kerezsi. Baktalórántháza: Vitkai — Húsé, Zákány, Cselószki (Benkő), Né­meth, Bamucz, Vida, Ma­ries (Szabó, Kormány), Soós, Gdovin, Knoblok. Edző: Kozma józsef. Má­tészalka: Krizsanovszki — Bartha, Krasznai Zs., Krasznai A., Bíró, Szűcs, Ötvös, Varga (Czibere), Tardi, Kosa, Tácej (Ju­hász). Edző: Fehér Zsolt. 36. p.: A hazaiak sakk­A bajnokság állása matt helyzetbe hozták Knoblokot, 6 önzetlenül visszagurított Maries elé, aki tizennyolc méterről ha­talmas gólt lőtt a jobb felső sarokba, 1-0. 42, p.: Barnucz bal oldali beadását Gdovin mintegy három méterről pörgette a vendégek kapujába, 2-0. 55. p.: Gdovin a tizenha­toson belülre tört, Knoblok elé tálalt, aki közelről a léc alá rúgta a labdát, 3-0. 69. p.: Vida második sár­gája után a kiállítás sorsára jutott. 76. p.: A vendégek Krasznai Zs. révén jogos büntetővel szépítettek, 3-1. Izgalmas mérkőzést ho­zott a megyei rangadó, me­lyen a baktaiak magabizto­san késztették megadásra a becsületesen, időnként jól játszó szalkaiakat. Jó: Cse­lószki, Vida, Knoblok, il­letve Krizsanovszki, Ötvös, Kosa. Ifi.: 3-1. Ózd-Rakamaz 0-1 (0-0). Ózd, 400 néző, v.: Németh. Rakamaz: Szabó — Galambosi, Karóczkai, Illés, Csorna, Bodnár (Pász­tor), Balogh (Tóth), Papp, Marcsek (Gáspár), Hudák, Varga. Edző: Kiss Miklós. 52. p.: Takács eladott labdájával Papp iramodott meg és huszonkét méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 0-1. Alacsony színvonalú mérkőzésen egyetlen gól döntött a szabolcsiak javá­ra. Jók: Papp, Varga. Ifi.: 8-0. Miskolci VSC-Kisvár- da 3-0 (0-0). Miskolc, 500 néző, v.: Nagy. Kisvárda: Petranics — Vikor, Kozics, Lipták, Oláh, Kőrizs, Vach- ter, Tóth (Deák), Jávor, Adámszki (Kántor), Ocse- nás. Edző: Mészáros Ká­roly. 48. p.: Márkus fejelt a jobb felső sarokba, 1-0. 75. p.: Szabó jobbal nyolc méterről a bal alsó sa­rokba lőtt, 2-0. 84. p.: Lehoczki hét mé­terről fejelt a kapu közepé­be. 3-0. Közepes színvonalú mér­kőzésen, a második félidő­ben ugrásszerűen feljavult a hazaiak teljesítménye, így megérdemelten jutottak há­rom ponthoz a gyengén ját­szó kisvárdaiak ellen. Jó: Lipták, Oláh. További eredmények: Szikszó-Tiszaújváros 0-2, Mád-B. Volán 1-1, Hajdú- böszörmény-Balmazújvá- ros 0-1, Vámospércs-Ti- szafüred 0-1. 1. Tiszafüred 26 19 2 5 51-16 59 2. Tiszaújváros 26 17 6 3 61-22 57 3. Rakamaz 26 14 6 6 55-20 48 4. Nagykálló 26 26 14 6 46-30 48 5. Kisvárda 26 11 8 7 41-31 41 6. Balmazújváros 26 11 7 8 47-31 40 7. Szikszó 26 9 9 8 28-28 36 8. Mád 26 10 6 10 29-32 36 9. Baktalórántháza 26 11 2 13 47-45 35 10. B. Volán 26 8 7 11 28-37 31 11. Miskolci VSC 26 8 7 11 26-38 31 12. Mátészalka 26 9 4 13 32-46 31 13. Nyírbátor 26 ~ 9 4 13 33-57 31 14. Ózd 26 9 3 14 35-36 30 15. Vátnospércs 26 4 3 19 18-81 15 16. Hajdúböszörmény 26 4 2 20 24-51 14 Tudósítóink voltak: Bodnár Tibor, Cserepes Sándor, Fábi­án László, Haluska András, Kozma Attila, Lengyel Zoltán, Ragány Ferenc, Somogyi József, Szilvási István, Térbócs László. Ügyeletes munkatársaink: Dankó Mihály, Mán László, Nyéki Zsolt.

Next

/
Thumbnails
Contents