Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-28 / 123. szám

1996. május 28., kedd HATTER Divat — keletről nyugatra A Diruváll-ban már a télre készülődnek — A minőséget megfizetik a vevők Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Oda­kint tombol a május végi nyár, idebent őszi, koratéíi ruhadarabok készülnek a szalagokon. A Nyíregyházi Divat Ruházati Kft. műhe­lyeiben felborulni látszik az évszakok rendje. Nyáron a téli holmik, telente a könnyű blúzok, ruhák szezonja van. Aki végignéz a katonás rend­ben sorjázó fogasokon, egyetlen pillanat alatt azt is megállapíthatja, milyen lesz a nagyvilágban az aktuális divat. Ami — akár az évsza­kok — megintcsak folyama­tosan változik, visszatér. Most éppen olasz megrende­lésre varrnak olyan blézere­ket nőknek, amilyet kamasz­koromban kínáltak — férfi­aknak. A barna, modern vo­nalú kabát anyaga meg meg­tévesztésig olyan, mint a ha­talmas sikerű, nemzeti vise­letnek számító orkánkabáté volt valaha. Ha lehet mondani, az állandó­ság ennyiben szinte ki is me­rül. Az örökös körforgást és a folyamatosságot ennél a cég­nél másban kell keresni. A legjobbaknak — Jelenleg három német cég­nek, a franciáknak és olaszok­nak dolgozunk, valamennyi­nek neve jól cseng a könnyű­iparban, a divatszakmában — mondja Holp János ügyvezető igazgató, aki szívesen kalau­zolja végig a látogatót az üze­men. Eközben aztán kiderül: az egykori Diruváll mára is megtartotta, sőt jelentősen nö­velte korábbi hírnevét, melyet a 1993 végére befejeződött átalakulással új pályára állítot­tak. A ma száz százalékban magán, s száz százalékban magyar tulajdonban lévő cég 51 százaléka egy hatfős me­nedzsmenté, 44 százaléka a dolgozóké, 5 pedig a városi önkormányzaté. Mint az igaz­gató szavaiból kiderül, az úgy­nevezett amerikai—angol mód­szer náluk is bevált. A mód­szer lényege mindössze annyi: ha egy dollárral is, de a dolgo­zók gazdáik legyenek munka­helyeiknek, érdekeltségük így egyértelmű és számokkal mér­hető. A privatizáció után folytató­dott a majd’ tíz éve elkezdett szemléletváltás is. Annak ide­jén bevezették a mozdulate­lemzést, amely a legcélsze­rűbb, leggazdaságosabb eljá­rás kidolgozása után lerövidí­tette az egyes munkafolyama­tokat. Útjára indították azt a japán módszert, amely alfája és ómegája lett nemcsak a pri­vatizációnak, de a további mű­ködésnek is. A SWOT elem­zési eljárás lényege, hogy négy fő területen — a terme­lésben, a marketingben, keres­kedelmi és pénzügyi téren, va­lamint a humán szférában elemzi, boncolja a kiszemelt cég több éves tevékenységét. A vizsgálatok eredményeként a négy terület erősségeit és gyengeségeit fogalmazza meg, leírja a további lehetősé­geket, és előrevetíti az esetle­ges fenyegető veszélyeket. Eves bontásban figyelembe veszi, milyen műszaki, techni­kai fejlesztéseket kell meglép­ni ahhoz, hogy mindeközben a dolgozók se járjanak rosszul, sőt nőjön jövedelmük, a cég megtartsa piacait, sor kerül­hessen a technikai előrelépés­re is. — Az elemzés erősségünk­nek tekintette, hogy sikerült megvalósítanunk azt a szemlé­letbeli változást, melynek se­gítségével a többség megértet­te: az egyre nehezedő piacon csak minőségi munkával tu­dunk talpon maradni. Erősségek Erősségünk az is, hogy a dol­gozók személyes érdekeltsé­gét meg tudtuk teremteni, ma már tulajdonosnak érzik ma­gukat. kötődnek a vállalkozás­hoz, s a szociális hálónak kö­szönhetően az effajta juttatás­ból az átlagosnál többet kap­nak. Nálunk rendszeresek az orvosi vizsgálatok és különös­képpen figyelünk a nagyobb idegmegterhelésű csoportok­ra. Tekintettel arra, hogy dol­gozóink döntő többsége nő, szervezetten zajlik például a rákszűrés is. Gyengeségeink jelentős részét műszaki gond­jaink okozzák. Szükségünk lenne további, különféle speci­ális, a legmodernebbnek szá­mító gépekre, berendezésekre, alkalmaznunk kellene jól kép­zett szakembereket. Az igazgató szemében utób­bi különösen fontos szempont. Igencsak sajnálja, hogy az ál­taluk képzett szakmunkások közül sokan nem hozzájuk szegődnek, hanem pályát mó­dosítanak. — Ennek okát nemcsak ma­gamban. magunkban keresem, hanem a korszellemben is. A fiatalok kitanulják a szakmát, de gyorsabb, könnyebb megél­hetésre vágynak. Pedig igé­nyelnénk munkájukat, mert nemcsak a megrendelésünk lesz napról napra több, az el­várás is egyre nagyobb. Dön­tően nyugati piacokra dolgo­zunk, termékeinknek alig húsz százaléka marad Magyaror­szágon. Az igazgató szerint a fekete- gazdaság virágzása mellett ez nem is csoda. A minőséget csak kevesen tudják megfizet­ni, a KGST-piacokon olyan igénytelen termékekhez lehet hozzájutni, amelyek árban verhetetlenek. Amíg ez így van, addig a minőségnek a ho­ni vásárlók között nemigen le­het sikere. Ráadásul ezzel a gazdaság, a nemzetközi kap­csolatok is csorbát szenved- • nek. Holp János épp a minap tapasztalta, hogy egy üzleti tárgyaláson milyen jelentős mértékben rontja ez a lehető­ségeket, nyomja le az árakat a könnyen megszerezhető bóvli. A feketekereskedelem mel­lett mára újabb veszélyek is felütötték fejüket. A nyugati megrendelők, a gazdag tőké­sek is keresik a mindig ol­csóbb és olcsóbb lehetősége­ket, s ma már az ukrán, szlo­vén, román, orosz, sőt bulgári­ai bérmunka költségeivel kell felvenniük a harcot. A tengerentúlról — Minden nehézség ellenére jó jelnek tekintem, hogy cé­günk iránt a tengerentúlról is van érdeklődés, ami további lehetőségeket jelent számunk­ra. Bármilyen nehéz is a hely­zet, a jó munkára igenis van igény, a minőséget megfizetik. Német partnerünk például már most lekötötte a jövő évi összes mennyiséget. Remé­lem, előbb-utóbb a magyar gazdaság is magára talál, emelkedik az életszínvonal, s akkor mind többen lesznek azok, akik a minőséget itthon is képesek megfizetni. Páll Géza tárcája ____: i- —X ................................*________—— X............................................................................................................... y an-e ettől embersége­sebb társadalom, amelyben még a halá­la után is ura maradhat az em­ber önmagának. O dönthet minden lényeges kérdésről. A demokrácia meghosszabbí­tott keze ez, amelyről eddig ál­modni sem mertünk. Az embe­ri jogok érvényesítése az el­múlás után. Igen megadatott ez a hihetetlen lehetőség is. E nagy találmány prózai, mond­hatnánk civil neve pedig nem más, mint kegyeleti előtaka- rékosság. így nevezik az új pénzintézeti találmányt, amelynek segítségével leve­hetjük a terhet a túlélő család­tagok, rokonok válláról. Már életünkben mi magunk gon­doskodhatunk a temetésünk­ről. „Erre bizony nagy szükség van. A sírhelyek árai a csilla­gos égig emelkedtek, a ke­gyeleti szolgáltatások költsé­gei csakúgy. Ha még életünk­ben ki akarunk fogni az inflá­ción, ez kínálkozik a legjobb megoldásnak. Az ember el­dönti mennyit szán a saját te­metésére és ennek fejében mennyit kíván havonta befi­zetni a kegyeleti előtakaré- kossági számlára. A többi már nem az ő dolga..." — Ilyenképpen érvelt az egyik érdekelt, akiről sejteni lehe­Élni talán olcsóbb tett, igen előrelátó, bölcs el­me, aki nem akarja a vélet­lenre bízni a földi búcsút. Igazában talán még a cere­mónia forgatókönyvet is ő szeretné megírni, netán a sa­ját búcsúztató szövegét is, el­végre ő ismeri magát a leg­jobban... Elgondolkozhat az ember, hová is fejlődött a világ az utóbbi öt-hat évben. Valami­kor a haláltól nem félő, vele cinikusan szembenéző idős emberek legfeljebb a saját koporsójukat vették meg, egyesek a sírhelyet, mások arról rendelkeztek, milyen végső búcsút szeretnének maguknak. A hagyományos koporsós, vagy a hamvasztá- sos megoldást. Sok idős falu­si asszony a halotti ruháját előre elkészítette és gondo­san eltette a szekrénybe a többi ruha mellé. Aztán még életében sokszor elővette, né­zegette. miközben a család­tagok szörnyülködve nyug­tatgatták. ráérünk arra még... „Az előtakarékosság nincs korhoz kötve. Akár már húsz­harminc éves korban elkez- dődhet. így, természetesen előnyösebb az ügyfélnek, a kevesebb pénzből — amelyet esetleg évtizedekig fizet a számlájára, — osztályon fe­lüli temetésre számíthat. Ez­zel szemben, ha valaki úgy hatvan-hetven éves korában a nyugdíjából kezdi el a ke­gyeleti előtakarékosságot, az bizony érzékenyebben érinti. Minél idősebb az ember, an­nál nagyobb összeget kell be­fizetnie, ha nem akarja anya­gi romlásba dönteni a csa­ládtagjait, rokonait..." —Ez az érvelés is elfogadható, s magára vessen, aki nem él a felkínált lehetőséggel. Meg­nézheti magát, ha olyan ke­gyeleti szertartást kap majd, ami teljesen méltatlan hozzá. De már akkor hiába rekla­málna... Nem akarok ünneprontó lenni, de a korszakalkotó öt­letet már évszázadok óta fel­találták. Kevés olyan idős ember él közöttünk, aki ne kuporgatna néhány ezer, né­hány tízezer forintot a taka­rékkönyvében arra az esetre, ha meghalna. Hogy az ele­gendő lesz a temetésükre vagy sem. azt senki nem tud­hatja. De ők mindenesetre spórolgatnak, hogy keveseb­be kerüljön majd a gyerekek­nek, a hozzátartozóknak az évről évre dráguló teme­tés. Mégsem gondolom, hogy az új pénzintézeti szolgálta­tásnak ne lenne helye az éle­tünkben. Sőt csodálkoznék azon, ha egyszer a tévében azt hallanám: „Ha nálunk köt kegyeleti előtakarékossá- gi szerződést, már holnap nyugodtan meghalhat.” De jöhetne a jól bevált reklám- szöveg is, az „Élj a maximu­mon" példájára ekképpen: „Élj és halj a maximumon.” C sak arra nincs pilla­natnyilag holtbiztos tippem, mi történik azokkal, akik naponta a fo­gukhoz verik a garast, szűklá­tókörűén inkább költik csirke- nyakra, villanyra, gáz, víz és egyéb kiadásokra, no meg pa­tikára a drága pénzt. Talán észre sem veszik, közben el­herdálják a pompás temetés költségeit. Az ilyeneknek az­tán találhatnak ki bármilyen új takarékossági formát, tör­hetik magukat a pénzintézeti emberek. Hiába. Az ilyenek megérdemlik, hogy élve ma­radjanak... Ehhez, valószínű Káhn bácsi még hozzátenné: „Olyan drágaság van kérem, hogy már meghalni sem érde­mes...” Bankuralom Esik Sándor 1^ aradox helyzetnek LJ nevezte Dunai Imre A. ipari miniszter egy múlt hétvégi tanácskozáson azoknak az élelmiszeripari cégeknek a jelenlegi állapo­tát, amelyek mögött tulaj­donképpen bankok állnak. A konszolidációban kapott pénzből nem ezeket a válla­latokat állították talpra, ha­nem a kapott államkötvé­nyek kamatait zsebelték be. Érre megoldás csak az lehet, hogy a bankokat privatizál­ni kell, mert a külföldi tulaj­donosok talán ésszerűbben fognak gazdálkodni a meg­vásárolt élelmiszeripa­ri cégekkel — mondta Du­nai. Talán... A helyzet való­ban nem nevezhető rózsás­nak. azonban a bankok vi­selkedése sem bankszerűt- lennek. Különösen hazánk­ban, ahol a bankfelügyelet­től úgy rettegnek a pénzin­tézetek, mint az ördög a tömjénfüsttől. A bankban a pénz beszél, és a kamat igazgat. Amíg a belső adós­ság fedezésére vonzó kama­tú papírok csábítgatják az egyszerű polgárt és a nagy­bankot egyaránt, nincs mit csodálkozni azon, hogy ve­szik, mint a cukrot. Kocká­zat nincs, a haszon biztos. A megvásárolt élelmiszeripa­ri cégek pedig a nélkülözés hosszú évei alatt megtanul­tak minimumon élni. A privatizált bank magán tulajdonosa is kétszer meg­gondolja majd, hog/y koc­káztasson, amikor kocká­zatmentesen fektethet be. A több mint háromszázmilli­árdos bankkonszolidáció évében még azok is megme­nekültek a biztos csődtől, akik eme aranyszabályt nem tartották meg. Az ál­lamháztartás reformjának kellene meghozni mielőbb azokat a változtatásokat, amelyek után megszűnnek a biztos hozamú állami befek­tetési lehetőségek. Mert ezek nem mások, mint a pa­zarlás fedezésének álcázott útjai. A bank nem jó tulajdo­nosnak, és ez nem csak az élelmiszeripari váltatoknál van így. A sajtó egy részét is uralja egyikük. A bank banknak jó, ha jó. Vizet! Ferter János rajza Kommentár _______________________________________________________ Közművelési vetésforgó Kállai János Á talakult megyeszék­helyünk közművelő­dési intézmémyháló- zata. Az alternatívaként ja­vasolt három pólusú decent­ralizálás helyett kétfőnöksé- gű szervezet jött létre. Köz­tudott immár, hogy a nyír­egyházi önkormányzat kép- viselő-testülete végül amel­lett döntött: maradjon az új centrumok élén—újabb pá­lyázatok procedúráit meg­spórolva — két korábbi, ki­próbált vezető. Lehet, hogy ez így van jól, bár sokan vitatják: tényleg ez volt-e a legké­zenfekvőbb megoldás a kényszerítő, bővülni, gaz­dagodni nem igazán aka- ródzó financiális feltételek között. Megszületett a Vá­rosi Művelődési Központ és a hozzá társított intézmé­nyek formációja, valamint a Lakókörzeti Művelődési Házak Igazgatósága. Ez utóbbi meglehetősen eltérő feltételrendszerű házak együttese. Magában foglal­ja a városmajori, a kertvá­rosi, a jósavárosi, a vajda­bokori és a borbányai mű­velődési házakat, valamint központjukként az „ alvége - sit”. A racionalizálás hozadé- ka nyilvánvaló. A korábban független és elsőszámú ve­zetők — akik immár nem azok—visszasorolása nép­művelői (vagy másként titu­lált) státuszba; ami, ha a pótlékok megtakarítását il­leti, valamit azért visszahoz a közös konyha költségveté­sébe. Az sem titok, hogy az új felállásban további lét­számmérséklési szándékok is megjelentek. Merthogy: valahol meg kell fogni a mi­nimálisra zsugorodott pén­zecskéket. Csak egy gond van: az egy kalap alá vont egységek kondíciói igen­csak eltérőek. Vegyük mindjárt a bor­bányai, tíz éve alapfunkció­it ellátni képtelen művelő­dési házat. Ott, egyelőre, rendezvényt lebonyolítani nem lehet. Mert nem alkal­mas rá! Ez ennyire egysze­rű. De nem hiszem, hogy sokkal jobb szituációban tetszeleghetne a tanyabok­rok művelődési háza. Szó­val: az átszervezés okossá­gának valamiképpen tár­sulnia kellett volna a továb­bi — rendeltetésszerű — funkcionáltatásra vonatko­zó elképzelésekkel. Mert, mint korábban sem: a köz művelésének kérdése soha­sem az apparátus létszámá­tól függött, hanem a szak­mai hozzáértéstől, a mone­táris viszonyoktól. Ez ma sincs másképp. av születnek a modellek Balázs Attila felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents