Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-25 / 122. szám

Forró drót Képességeiknek megfelelő kihívást keresnek a pályakezdő szakemberek. 15. oldal Lego a világ Nincs olyan probléma, amit ne tudnánk otthon megbeszélni a szüleimmel. 2. oldal Brüsszel (MTI) — A nem­zetek közössége nem tervez semmiféle egyezséget Ra­dovan Karadzic és Ratko Mladic sorsáról, a NATO pedig nem vesz részt egyet­len ilyen jellegű „üzletben” sem — szögezte le az atlan­ti szövetség szóvivője pén­teken, válaszul a The New York Times, (illetve a NYT írását idéző International Herald Tribune) e tárgyban született cikkére. Az említett újságokban megjelent értesülések sze­rint egyfajta megállapodás van készülőben Carl Bildt délszláv főmegbízott, John Kornblum amerikai állam­titkár-helyettes és Slobodan Milosevic szerb elnök kö­zött a boszniai Szerb Köz­társaság eddigi elnökének és volt főparancsnokának sorsáról. Az egyezség lényege, hogy Karadzic fokozatosan „eltűnne” a közéletből (nem vállalna többet tv- szereplést, nem tenne közzé nyilatkozatot, nem venne részt a boszniai közösség kormányának vagy parla­mentjének ülésén), csak­úgy, miként Mladic tábor­nok, aki már egy jó ideje a háttérbe húzódott. Cserébe megkímélnék őt attól, hogy formálisan le kelljen mon­dania jelenlegi funkciójá­ról. A NYT/1HT írása sze­rint Karadzic elviekben késznek mutatkozott egy ilyen megoldás elfogadásá­ra. A hét... ...parlamenti párt közül hat egyetértett abban, hogy to­vábbra is Solt Pál maradjon a Legfelsőbb Bíróság elnö­ke és Györgyi Kálmán tölt­se be a legfőbb ügyész posztját — közölte az új­ságírókkal Göncz Árpád köztársasági elnök. (MTI) Nincs... ...egyetértés az MSZP és az SZDSZ között a közok­tatás finanszírozását illető­en —- mondotta Jánosi György alelnök, az MSZP oktatási kérdésekkel foglal­kozó ügyvivője a szocialis­ták sajtóbeszélgetésén. Nem érinti... ...a Magyar Honvédség re­pülőseit a MIG-29-ek kül­földi lövészetéről folyó vita — erről tájékoztatta Gyar­mati István helyettes állam­titkár a Szentgyörgyi Dezső harcászati repülőezred állo­mányát. (MTI) Tényfeltáró... ...vizsgálat alapján megál­lapították: a Nemzetbizton­sági Hivatal Baranya Me­gyei Kirendeltsége nem folytatott célirányos infor- mációszerző tevékenységet a megyei kisebbségi önkor­mányzatokkal, illetve azok vezetőivel szemben — je­lentette ki Nikolits István, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli mi­niszter. (MTI) Moszkva... ...déli részén egy óvoda te­rületén péntek délután grá­nát robbanása három gyer­mek halálát okozta. Két másikat súlyos, életveszé­lyes állapotban szállítottak kórházba. Ugyancsak meg­sérült egy közelben tartóz­kodó felnőtt. (MTI) Találkozó Budapest (MTI) — Az MTI pozsonyi tudósítójá­nak diplomáciai körökből származó értesülése szerint Horn Gyula magyar mi­niszterelnök június 14-én Szlovákiába látogat, ahol meghívójával, Vladimír Meciar szlovák kormányfő­vel és Franz Vranitzky osztrák kancellárral Besz­tercebányán ül tárgyalóasz­talhoz. A szlovák kormányhiva­tal sajtóosztálya az MTI péntek délutáni érdeklődé­sére még nem tudott határo­zott választ adni, annyit azonban elárultak, hogy va­lóban „körvonalazódik” a hármas találkozó, de idő­pontról korai lenne többet mondani, mint azt, hogy valamikor június derekán esedékes. „A helyszín kér­dése egyelőre ennél is bi­zonytalanabb” — mondta az az MTI-nek Magda Pos- písilová, Vladimír Meciar szóvivője. Már virágzik a bűzakalász Mindenütt javult a kalászosok állapota #A megyében általános az exportigény A Nyírségben a gabona is meghálálta a kedvező időjárást Balász Attila felvétele Nyíregyháza (KM) — Úgy tűnik egyelőre hatásos volt a gabonakereskedők által megkongatott, az aratásig el­szabaduló búza-, és kenyérá­rakról zengő vészharang — mondják a búzatermelők —, hiszen máris esett a kenyér- nekvaló jegyzése az árutőzs­dén. A jelenleg körvonalazó­dó felvásárlási árak azonban épp hogy fedezik a gazdák megnövekedett termelési költségeit. Számunkra némi profitreményekkel így csak a kedvező májusi időjárás következtében „kipendült" búzatáblák szolgálhatnak. Megyénkben is javult a kalá­szosgabonák állapota március óta, derül ki a kamarai gazda­jegyzők napokkal ezelőtti fel­méréséből. Jelenleg már a te­rület mintegy 35 százaléka mi­nősül jónak. 38 közepesnek és csak 27 százaléka gyenge álla­potú. A kialakult helyzet első­sorban a csapadékban gazdag májusi időjárás számlájára ír­ható, mert a fejtrágyázások — annak ellenére, hogy sokan látva a jobb értékesítési lehe­tőséget a magas műtrágyaárak ellenére mégis csak a zsebük­be nyúltak — ezúttal is elma­radtak a kívánatostól. A meg­hirdetett exportlehetőséget a megye úgy látszik maximáli­san igyekszik kihasználni, hi­szen az agrárkamarai adatok szerint az összesen beadott 111 exportigény gyakorlatilag lefedi a teljes megyei búzave­tésterületet. A szakminisztéri­um az itteni, mintegy 43 ezer hektárról összesen 30 ezer ton­na búzára adott exportenge­délyt a termelőknek, illetve azok integrátorainak. Most már az a gazdák legfontosabb dolga, hogy igyekezzenek mindent „kihozni” a búzatáb­láikból, már ami a termést ille­ti. Van védekezni való, hiszen lisztharmat és vetésfehérítő bogarak is „támadják” a nö­vényállományt. A legnagyobb gondot azonban a gyomirtások nagyon gyakori — most már bepótólhatatlan — elmaradása okozhatja. Zöld út az egyezménynek Fontos a vízminőség-védelem, adat- és információcsere Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Tegnap befejeződtek a ma­gyar-ukrán határvízi kor­mánymeghatalmazotti tárgya­lások. A tárgyalóküldöttsége­ket dr. Varadi József, a KHVM főosztályvezetője, illetve Jurij Goncsaruk ukrán vízügyi mi­niszterhelyettes vezette. A je­lenlegi határvízi egyezmény 1997-ben hatályát veszti. Olyan ütemtervet fogadtak el a tárgyalásokon — tudtuk meg a sajtótájékoztatón —, amely biztosítja az új egyezmény gyorsított előkészítését. Ennek során, amennyire lehetséges, figyelembe veszik azokat a nemzetközi dokumentumokat, melyeket az elmúlt években a különböző nemzetközi fóru­mok elfogadtak. A nemzetközi ajánlások figyelembe vétele tovább javítja az együttműkö­dés hatékonyságát, különösen a vízminőség-védelem, vala­mint az adat- és információ- csere területén. Megállapodtak továbbá ab­ban, hogy folytatják a felső-ti­szai árvízi megfigyelő és ri­asztórendszer kifejlesztését. Ehhez a magyar fél további műszaki és tervezési segítsé­get ajánlott fel. Megteremtik a feltételeit annak, hogy a Nyíregyháza-Napkoron lévő meteorológiai radarállomásról az ukrán fél is rendszeresen megkapja a radarmeteorológi­ai adatokat a csapadéktevé­kenységekről. Emlékezés Nyíregyháza (KM) — A I . Történelmi Igazságlétei Bi- j zottság Keleí-magyarorszá- J gi Szervezete, a Szabolcs- : Szatrnár-Bereg Megyei Közgyűlés és Nyíregyháza ! Város Önkormányzata kö­zös szervezésében; rendezi < «5- , jS* meg május 26-án, pünkösd j vasárnapján 10 órai kezdet- j tel a hősök napját. A meg- í emlékezés, koszorúzás he- i lye nyíregyháza. Hősök te­re az I. világháborús emlékr ! műnél. . j Csak a specialitást lehet eladni Célszerű összekapcsolni a felső-tiszai nyaralást a templomturizmussal Nyíregyháza (KM - T. K.) — Egyelőre nem tudjuk eladni a természeti környezetben, a vallási, kultikus hagyomá­nyokban és a sajátos termé­kekben — például a szatmári, a panyolai szílvapálinka, a magyar konyha — rejlő lehe­tőségeket — ez is elhangzott a Magyar Szálloda Szövetség keleti régiójának tegnapi ta­nácskozásán Nyíregyházán a Korona Szállóban. Mint azt Hupuczi László, a Szabolcs, Hajdú, Szolnok, Békés és Csongrád megyét összefogó keleti régió vezetője hozzáfűz­te: túl kell lépni a megyei szemléleten, hiszen ha közös programokkal lép ki a régió a nyilvánosság elé, több idegen lesz kíváncsi a kifejezetten ránk jellemző specialitásokra. Célszerű kapcsolni például a felső-tiszai nyaralást a temp­lomturizmussal, egy lovasbe­mutatóval. Tetszés szerint vá­logathatjuk a kínálatot, egy a lényeg: a külföldi vendég csak a minőségért fizet. A marketingmunkán még bőven van javítanivaló, de a turizmusban rejlő tartalékok igen komoly bevételt hozhat­nak a gyér iparral rendelkező megyének — állípították meg a tegnapi értekezleten. A magyar exportbevétel harminc százalékát adja az idegenforgalom, a Szálloda Szövetség keleti régiójának szakemberei szerint Szabolcs- Szatmár-Bereg ezúttal a vi­szonylagos fejletlenségét, az autópálya, az infrastruktúra hi­ányát, ugyanakkor a gyógyvi­zekben, az egészségmegőrző programokban rejlő lehetősé­geket anyagilag is kamatoztat­ná. A vendégek megtekin­tették a felújított Korona Szál­lót. Az impozáns épület Balázs Attila felvétele Ajánlatunkból: A Kelet-Magyarország hét végi melléklete: Interjú • Riport • Vers Ritmus • Rejtvények 9—15. oldal SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA un. évf., 122. sz. 1996. május 25.. szombat Ára: 25,20 Ft Nincs alku 1 ............... * ........... . •m-

Next

/
Thumbnails
Contents