Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-23 / 120. szám
HIRDETÉSEK 1996. május 23., csütörtök Szabadságra rakétával St. Louis (MTI-Panoráma) — Talán már nincs túl messze az a nap, mikor az átlagember egy kis rakétával megérdemelt kéthetes szabadságára a világűrbe repülhet. Egy St. Louis-i székhelyű alapítvány most tízmillió dolláros díjat ajánlott fel bárkinek, aki egy három főt szállító, többször használható űrhajóval kétszer eljut legalább száz kilométerre a föld felszínétől és biztonságosan visszatér. Burt Ruttan, a Voyager űrrepülőgép konstruktőre szerint a díj akár már három éven belül is gazdára találhat — adta hírül az AP hírügynökség. A díj elnyerésének egyik alapvető feltétele, hogy magánkézből finanszírozzák a győztes konstrukció tervezését és építését. Ugyanakkor Daniel Goldin, a NASA igazgatója közölte, hogy a kormány kész rendelkezésre bocsátani a munkához minden eddig publikált adatot és különféle berendezéseket, például szélcsatornákat. A tízmillió dolláros pályázatot az X Prize Foundation — azaz X díj alapítvány — hirdette meg. Elnöke dr. Peter H. Dimandis élvezi többek között a NASA, az kutatók szövetsége és több mint húsz amerikai űrhajós támogatását. Dániel Goldin NASA-igazgató arra a kérdésre, hogy az egyszerű ember űrutazása nem csupán álom-e, utalt a polgári légiforgalomra, a mobiltelefonokra és az Internetre. — Néhány éve még senki nem hitte volna, hogy így lesz. Ha ebből a szemszögből nézik az X Prize célkitűzését, könnyebben elhiszik, hogy az űrutazás és az űrturizmus nem csak lehetségessé válik az átlagember számára, hanem egyenesen mindennapivá lesz majd — mondta. A bejelentés után néhány nappal egy többszöri felhasználásra szánt rakéta prototípusa első repülésének befejeztével kigyulladt és elégett UjMexikóban. A rakétát eredetileg a St. Louis-i McDonnell Douglas fejlesztette ki, de később átadta a NASA-nak. Az X Prize Foundation díjának bejelentését egyébként ahhoz az évfordulóhoz időzítették, hogy Charles Lindbergh 1927. május 20-21-én tette meg először egyedül, leszállás nélkül az utat New Yorkból Párizsba, a Spirit of St. Louis elnevezésű, egymotoros repülőgépén. Lindbergh útjával elnyerte a Raymond Orteig New York-i szállodatulajdonos által 1919-ben felajánlott 25 ezer dolláros díjat, amelyre rajta kívül még nyolcán pályáztak. Lanyhulás Hongkongban Hongkong (MTI-Panoráma) — Alig több mint egy évvel a brit koronagyarmat, Hongkong Kínának történő átadása előtt a gazdasági dinamika lanyhulása észlelhető a sziget- országban. Miközben 1994- ben a bruttó hazai termék (GDP) még 5,5 százalékkal növekedett, 1995-ben már csak 4,6 százalékkal, és az idei évre 4—5 százalék közötti értékre számítanak. Ezzel párhuzamosan az 1994-es 8 százalékos inflációs ráta 1995-ben 7 százalékra mérséklődött, és további csökkenésével lehet számolni. A lanyhulás további jele a munkanélküliség növekedése. Az 1994-ben még csak 1,9 százalékos munkanélküliség 1995 decemberére már 3,5 A vendég: Sting Budapest (MTI-Panoráma) — Kiemelkedő brit zenészt, régi ismerőst köszönthetnek csütörtökön a budapesti rockkedvelők. Az 1951-ben született Stin- get — tisztességes nevén Gordon Sumnerst — még az igényes rockzenét játszó Police együttesben ismerhették és szerethették meg a rajongók. Művészneve — amely fullánkot jelent —— nem igazán egyezik természetével. A Police még egy évtizedig sem létezett, mert tagjai számára nem volt elegendő az együttesen belüli munka, ugyanakkor a szólókarrier- hez nem mindegyikük tehetsége volt elegendő. Pedig Stingen kívül ott volt ásznak Andy Summers is, aki az utolsó Animals együttes tagja volt. A zenészek szólóalbumainak anyagából, illetve egyéb maszek tevékenységükből, fellépéseikből egyértelműen kiderült: közülük Sting a legtehetségesebb. Ezért sem volt váratlan, hogy 1984-ben — más források szeint 1985-ben búcsút intett társainak. Még ebben az évben kiadta a The Dream of Blue Turtles című lemezét, amelyen kiváló zenészek muzsikáltak együtt: például Wynton Marsalis trombitán és Brandon Marsalis szaxofonon, Omar Hakim pedig dobokon. Az 1986-os esztendő újabb lemezsikert hozott számára: a Bring on The Night dupla koncertlemezéért, a legrangosabb zenei elismerést, a Grammy-díjat is megkapta 1987-ben. Sting számára csak igényes munkának van értelme, ezért nem árasztotta el a piacot lemezeivel. Szívesen turnézott, gyakran vett részt más zenészek felvételein. A jótékonysági koncertek szervezőinek könnyű volt dolguk vele. Az 1985-ös Live Aid koncerten Phil Collinsszal és Brandon Marsalisszal együtt állt a közönség elé. Egy évvel később egy Amnesty Intemational-kocer- ten még egyszer fellépett volt zenésztársaival, a Police együttessel. Egyik mániája az emberi jogok védelme, a másik pedig a környezetvédelem, s minden ezzel kapcsolatos rendezvényre kapható volt. Elszökött a mozdony Tirano (MTI-Press) — A Rekordok könyvébe kívánkozó kérdés: hány kilométert utazhat egy vasúti szerelvény úgy, hogy elszökik a mozdonyvezető elől? Nos, ez a vonat, amely az olaszországi Tirano állomáson, a svájci határ közelében szolgálatba lépett volna. 20 kilométert tett meg, elúnva a várakozást és a masiniszta nélkül megindult. Utasai sem voltak, a mozdonyvezető, miközben két további kocsi rákapcsolására várt, leszállt a vezetőállásból. Aztán már csak azt láthatta, hogy a szerelvény meg őt hagyta el, sőt egyre gyorsuló tempóban az állomásról is távozik. Mint később megállapították, a fékrendszerben volt a hiba, műszaki feladványt is okozva a vasutasoknak. A mozdonyvezető, aki lekéste ugyan a vonatát, végül is meg tudta állítani a menetrendet felrúgó fantomszerelvényt. Miután a helyzetet felismerte, az állomás előtt parkoló autójába ugrott és üldözőbe vette a vonatát. Eközben minden útkereszteződés sorompóját lezárták, így a szerelvény baleset nélkül haladt, amíg a vezető beérte, felugrott a mozdonyra és megállította. százalékra nőtt. A gazdasági megtorpanás eme jelei ellenére a külkereskedelem továbbra is jól fejlődött, és az 1995-ös 17 százalékos többlettel elérte a 367 milliárd amerikai dollárt. Ennek nagy részét az újbóli kivitelek teszik ki. Visszaesett a magánfogyasztás. A múlt évben 38 százalékkal kevesebb személygépkoYES KFT. ajánlata viszonteladóknak! — Wiener Extra 250 g: 224,— Ft — Africana 100 g: 59,90 Ft — Sport, Autós, Kapuciner: 24,70 Ft — Merido 250 g: 260,60 Ft — Pampers Uni: 259,— Ft — Duna szelet: 22,90 Ft Továbbá: választékunk alapvető élelmiszerekkel bővült! — Liszt 1 kg: 49.50 Ft — Rizs B1 kg: 121,50 Ft — Étolaj Vénusz: 176,50 Ft — Só asztali: 23,90 Ft Cím: YES KFT., Nyíregyháza, Jég u. 2/A. Tel.: 408-401 _______________• 196341/1 H-06.23/8* »Mt »sw «6» xew o«» 4»» ww xeotx tmv Vállalkozók! I Mezőgazdasági gépalkatré- 1 I szék értékesítését megkezd-1 I tűk Csenger, Foglár u. 26. I 1 szám alatt. E-512-es, E-514- I j es kombájn, K-453 és H- jj J 5580-as bálázók, RK fűkasza J | és MTZ-alkatrészek kaphatók jj I és megrendelhetők. Tel.: 44/1 341-687. •19560Ó/IK-05.21/6' ? csit adtak el, és az áruházak forgalma is 15 százalékkal csökkent. Az utazási irodák is visszaesésről számolnak be. Elemzők szerint ez a tendencia valószínűleg csak átmeneti. Az anyaországhoz történő csatlakozás előtt ugyanis lélektani okokból sokan idegenkednek attól, hogy végső soron Kínában fektessenek be. Magas törzsű, egyöntetűen csíkos, tiszta étkezési napraforgómag-felvásárlás napi legmagasabb áron, minden mennyiségben. Érd.: Janics Tibor Nagy- kálló, Sport u. 22. Telefon: 42/263-045 •196333/ 1H-05.23/8* $ SUZUKI SPECIÁL FORMA KFT. KISVÁRDA, Árpád u. 27. S 45/415-214,06-60/357-111 Nálunk akció alatt leg-legolcsóbban vásárolhatja SUZUKI-ját május 31-ig. KAMATMENTES hitel 50% ELŐLEGGEL 9992 Ft/hó törlesztéssel Kedvező kamatozású hitel. Hitel 20% előleggel, maximum 5 éves futamidőre. HITEL, LÍZING, TARTÓS BÉRLET Nálunk megtalálja az Önnek megfelelő hitellehetőséget! Szerviz, karosszériajavítás, alkatrészeladás! Csomagtartó és egyéb extra tartozékok. Telephelyünk: SÜlUKI CENTRUM, Nyíregyháza, Jég u. 4. Tel.: 06-20/441-312, (421408-405 mazoa szervizt GARANCIÁLIS ÉS AZON TÚLI SZERVIZEK Javítások, elektromos munkák Műszaki vizsgáztatás — zöldkártya helyben! Felvilágosítás, bejelentkezés: 490-026 Nyíregyháza, Debreceni út 318/A.Tel.: 42/490-026 OPEL Astra 1992-es 1,4i extrákkal eladó. Részlet, csere lehetséges. 06-30/435- 696.*196184 /1K* OPEL Kadett SR nagyon jó állapotban sürgősen eladó. Irányár: 280 000.42/371 - 855. *196187/1 K* ’88-as Ford Orion 1.6 dízel, megkímélt állapotban extrákkal, eladó. 30/582-289. *196207/1H* ’81 -es VW Passat 1,3 benzines és Simson segédmotorkerékpár eladó. Oros, Kis utca 38. * 196214/1K* DÍZEL Citroen BX új műszerfalas, kitűnő állapotban 9,5 évesen eladó. 451 -627. *196244 /l K* MOTOROK S 51 -es Simson megkímélt 4,5 éves kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nyíregyháza, Palánta u. 12. *195839 /1K* SUZUKI-RAN robogó, önindítós és be- rugókaros (piros) 1,5 éves, megkímélt állapotban eladó. Érd.: 17.30-tól, telefon 45/420-958.*! 96224/1K* KERÉKPÁR B—— Nyltaza, Kiss Lajos u. 64. (Korányiból) T; 462-4U ALKATRÉSZ ÜZEMKÉPES Barkas bontott alkatrészei, 126 PF bontott alkatrészei eladók. Érd.: Nagykálló, Szakolyi 103. Horváth László. *195977 /IK* IPARI JÁRMŰVEK IZS furgon 1984-es, vizsgával eladó, cserélhető. Érd.: 06-30/456-485. *195807 IK* MERCEDES 307 dízel zárt 1986-os évjáratú eladó. Érd.: 06-20/428-643 Nyírpazony. Nyíregyházi u. 2. sz. Ár: 600 000 Ft. *196017/IK* 6 éves Star-szerelvény eladó. Felsősima, Barázda 16. *196054/IK* LIAZ nyerges vontató 8 éves, jó állapot- ban eladó. Érd.: 30/432-270. *196063 / IK* ROBUR 6 éves, 1 év műszakival eladó. Tel.: 06-42-291-209.*l96069/lK* KB. 2,5 légköbméteres, ponyvás utánfutót vásárolnék. Tel.: 47/312-730. *196151 /!K* FIAT Fiorino 1984. gy. év 430 kg teherbírású, kitűnő állapotban eladó. 42/491- 450 te!efonon.*196182 /1H* ÁLLÁS ÉS MUNKA Állást kínál NYÍREGYHÁZA A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei .Jósa András” Kórház-Rendelőintézet felvételt hirdet 1 fő pénzügyi előadói állásra, GYES-en lévő helyettesítésére. Feltétel: szakirányú végzettség, számítógépes ismeret. gépírás. Jelentkezni: a hirdetés napjától egy hétig a pénzgazdálkodási osztályvezetőnél.* 195841 /I H* NYUGAT-NYÍREGYHÁZI Szöv., Simái út 40. sz. (volt Ságvári TSZ) takarmánykeverő üzemébe katonaviselt, erősáramú villanyszerelésben jártas fiatalembert technológiai gépkezelőnek felvesz. Érd.: 7—16-ig 313-025 telefonszámon Krajcsovics Zoltán üzemvezetőnél. *195855/K* TERÜLETI képviselőket keresünk. Biz- tos megélhetés a Prodima Kft.-nél. 45/ 371-094. *196024/IK* KERESKEDELMI végzettségű fiatal fér- fi alkalmazottat keresek csempeboltba. Tel.: 06-60/356-434.* 196042 /l K* C jogosítvánnyal rendelkező mindenest keresünk. „Rugalmas munkaidőben” jeligére a kiadóba. *196076 /IK* G YAKORLATTAL rendelkező főépítésvezetőt termelésirányító munkakörbe felveszünk. Kezdés: 1996. júniusOl. Jelent- kezni „Megbízhatóság 196128” jeligére a kiadóba, önéletrajz, jövedelemigény megjelölésével.* 196128 /1H* VARRÓNŐT felveszek állandó jó munkára. Jelentkezni: 491-496 telefonon. *196200 /1H* VIDÉK A nyírturai Aranypatkó étterembe azonnali belépéssel 1 fő felszolgálónőt, 1 fő konyhai kisegítőt azonnal felveszünk. Érdeklődni: helyben, vagy telefonon: 06- 20/424-683, 06-42/231-009. *195967K* VÁLLALKOZÁS NYÍRBOGÁTON Lilla Presszó telekkel együtt kedvező áron eladó. Tel.: 06- 44/377-668, 06-30/357-116. *192420 /8K* LASKAGOMBA-TERMELŐK! Szerződést kötünk, termést visszavásároljuk. Zsákos alapanyag kapható. Ventilátort. 10-es műanyag rekeszt veszünk. Érpatak, TSZ major. 42/361-777. *195368 IK* AZ Adler-féle pékség újraindításához tőkéstársat keresek. 06-20/435-721. *195908/IK* ÉPÍTŐANYAG és SZÉNVÁSÁR! Lyukói dió 630,—/q Lyukói kkd 665,—/q Berentei dió 705,—/q Berentei kkd 735,—Iq áfás Tűzifa 500-590 Ft/q áron E-jelű gerendák, áthidalók, béléstest gyári áron kaphatók. Szállítást is vállalunk. Bodrog Kft. , Bodrogkeresztúr i (Vasútállomás mellett) T.: 47/396*049 * 196402/1 H-05.23/8' FÉMVÁZAS, új előregyártóit csarnok 100—2000 nm-ig eladó. Érdeklődni: 30/553-171. 42/310-110. *195944 IH* NYÍREGYHÁZA, Búza téren bevezetett élelmiszerüzlet bérleti joga berendezéssel. árukészlettel eladó. Érd.: 06-20/428- 643 bármikor. *I96016/1K* NAGYKÁLLÓBAN, a Castrol-kúttal szemben félkész üzlethelyiség telekkel eladó, vagy elcserélhető. Érd.: 60/304-919, 8.00— 17.00-ig.* 196056 /IK* TOLDI utcán garázssorból kialakított üzlethelyiség kiadó. Érd.: 310-505. *196068 /IK* RAKAMAZON, Shell-kút mellett üzleti tevékenységre alkalmas terület eladó. Tel.: 06-20/236-107. *196127 /IK* FORGALMAS helyen autókereskedés eladó, vagy bérbe kiadó. Érdeklődni: 06- 30/586-048. * 196147/IK* TISZANAGYFALUBAN horgász-, papír-, ajándékbolt bérleti joga és árukészlete átadó, vagy külön az árukészlet eladó (sürgős!). Gépjárműcsere érdekel. Érd.: 42/371-521 telefonon. *196150 /IK* ______________________________ RAKTÁRHELYISÉG 2x20 nra kiadó. Deák Ferenc u. 54. *196155 /IK* VÁROSKÖZPONTBAN, frekventált he- lyen 12 nm-es üzlet kiadó. 408-751. *196206/IK* HÁROM helyiségből álló különálló épület rendelőnek vagy irodának kiadó. Érd.: 402-912. *196228/IH* BELVÁROSI 15 nm üzlethelyiség forgalmas helyen kiadó. Tel.: 311-541 munkaidőben.* 196260/IK* KÖZLEMÉNYEK SZOLGÁLTATÁS REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, szalagfüggöny részletfizetéssel, 20% árengedménnyel. Lukács Zsolt Vásárosna- mény, Rákóczi 24., 06-60/353-595. * 194174/5H * OKTATÁS GYERMEK Agy kontrol l-tanfolyam lesz június 1—2-án. Jelentkezés: 42/475-031. *196091 /IK* ______________________ A Magyar Nemzeti Bankban valutapénztárosi és ügyintézői tanfolyamot indítunk. Érdeklődni és jelentkezni a Széchenyi u. 3. szám alatt, vagy a 418-888 telefonszámon lehet. *196117/1K* ÉRTESÍTÉS A Jánkmajtisi „Dózsa” Mezőgazdasági Szövetkezet Igazgatósága értesíti a szövetkezet tagjait, külső üzletrész-tulajdonosokat, hogy a zárszámadó közgyűlést 1996. május 31 -én 8.30 órára a szövetke- zet irodahelyiségébe összehívja. Amennyiben a fenti határidőre nem lesz határozatképes, úgy azonos napirendekkel 9 órakor a közgyűlést megtartjaa meg- jelentek létszámától függetlenül. Igazgatóság. * 195618/l K* EGYÉB ______ ABÁDSZALÓKON nyaraló kiadó. Érd.: 42/319-817.* 195625 IK* TŐZEG 300 literes kiszerelésben, olcsón eladó. Érd.: 30/438-039. 20/428-004. *195701 /K* ELADÓ vendéglátáshoz nagykonyai tűzhely + sütő, fritőz, rostonsütő, szalaman- der, melegentartó gázzsámoly, edények, kerti asztal stb. 06-20/435-721.*195907 /!K* IKER babakocsi eladó. Peg-Perego, 3 funkciós. 27 000 Ft-ért, egy kiságy 10 000 Ft-ért. Érd.: Lakatos György, Tompa M. u. 11.2. Ih. 4/1. 17 órától. *195972 /IK* PARADICSOM-, és Alba Regia papri- kapalánt eladó. 441-611.*!95974/1K* PALLAGI dohánypalánta eladó. Érd.: 312-775 telefonon. *195984/IK* 4 szálas interlock-ot, garázst bérelnék Árok út környékén. Érd.: 20.00 után 437- 354 telefonon.* 196013 /l K* CSEMPE, fürdőszoba-felszerelések boltjában Nyíregyháza, Inczédy sor. Tel.: 06- 60/356-434. A hirdetés napjától minden termék árengedménnyel vásárolható. „Alkudni lehet”!*196043 /IK* KIVÁLÓ minőségű étkezési burgonya zsákolva, olcsón eladó. Érd.: 475-957. *196061 /IK* ÖTSZEMÉLYES motorcsónak eladó. 06-30/356-884. egész nap. * 196078 /IK* BONTÁSBÓL megmaradt cserépkályha, ajtók, viilanyboyler. tégla eladó. Érdeklődni: 42/404-457. Nyíregyháza. Molnár u. 55. *196132/IK* 4 tégelyes hagyományos típusú fagylaltgép eladó. Érd.: de. 7—9, 44/313-099. *196161 /IK* PARADICSOMPALÁNTA eladó. Varga Mihály Papos, Ady u. 6. * 196162/1K* POPCORN-nak kukorica eladó. Érd.: 42/282-557. »1962I7/1K* ÉTKEZÉSI burgonya nagy tételben eladó Kábán. Tel.: este 54/460-386.*196242 UK* HASZNÁLT pianinóeladó. Érd.: 30/458- 019. *196215 IK* r eTrAiH (épületfelújítás) É I jty-íregvháza. Lengyel u. 78. z | ^TeMTaxt 12/115-852. |j I--------------------------------------j Különlegesen kialakított, beivé- ) rosi, bérelt divatáruüzlet áru- j készlettel, berendezéssel eladó. Érd.: Z-Blokk, Egyház köz. Tel.:405-989. . *19A?ál/lK-fl5 23/8*