Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-23 / 120. szám

1996. május 23., csütörtök HAZAI HOL-MI Csodát vagy csődöt várnak Megégette a gáz a település önkormányzatát • Már áramszolgáltatás sincs Szondi Erika Nyírkáta (KM) — Megkínál­nám egy kávéval — mondja Kozma Péter Nyírkáta jegyző­je -—, ám sajnos nem tudunk főzni, mert nincs villanyunk. De gáz sincs már a polgármes­teri hivatalban. A TITÁSZ a tartozásaink miatt kikötötte az áramot az iskola egy részében és az orvosi rendelőben is. — A hivatalban szerencsére van egy mechanikus írógé­pünk és még működik a tele­fon. Ha tél lenne, egyrészt megfagynánk, másrészt söté­tedéskor haza kellene men­nünk, mert nem tudnánk dol­gozni. Az iskola konyhájában sincs áram, így a hűtőnkből a romlandó árut az ott dolgozók hazavitték a saját hűtőszekré­nyükbe, hogy ne menjen tönk­re. Aram nélkül az orvos sem rendelhet a faluban. A TIGÁZ egy héttel ezelőtt még a gázó­rákat is elvitte, s ősszel sokba kerül majd a visszakötés. Tel­jes csődben vagyunk. Eljutot­tunk odáig, hogy sem az alap­fokú oktatást, sem az egész­ségügyi ellátást nem tudjuk Végső búcsú Nyíregyháza (KM) — Gyászszertartással helye­zik örök nyugalomra má­jus 25-én, szombaton 13 órakor riagykállói Kállay András magyar királyi testőrfőhadnagy, máltai lo­vag hamvait. A múlt év október 14-én 76 éves korában, németor­szági családi otthonában elhunyt Kállay András hamvait katonai tiszteleta­dás mellett helyezik örök nyugalomra a kállósemjéni családi kápolna kriptájá­ban. A gyászszertartást Basák Nándor püspök, a Debre- cen-Nyíregyházi Egyház­megye főpásztora végzi. Országos tisztség Nyíregyháza (KM) — A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szak- szervezete (MKKSZ) VI. kongresszusán új vezetősé­get választottak, melyben több Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei küldött is helyet kapott. Gozman Józsefnét, a TÁKISZ osztályvezetőjét alapszervezeti titkárt or­szágos alelnöknek, dr. Pá­pai Lászlót, a Környezet­védelmi Hivatal osztályve­zetőjét az országos elnök­ség tagjának, Kakuk János nyugdíjas TÁKISZ igazga­tót a pénzügyi ellenőrző bizottság elnökének, Lázár Ferencet, a kisvárdai pol­gármesteri hivatal pénz­ügyi irodavezetőjét és dr. Kovács Mihályt, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetőjét az or­szágos választmány tagjá­nak választották. Tornyi Lajosnét, a TÁ- KISZ belsőellenőrét a PEB tagjának választották. biztosítani a faluban. A közal­kalmazottak és a köztisztvise­lők két hónapja nem kaptak fi­zetést. A jövedelempótló tá­mogatást, segélyeket sem tud­tuk kifizetni. A nettó finanszí­rozás miatt nehéz helyzetbe kerültünk. — Minden hónapban mun­kabérhitelt kell felvennünk, de lassan már hitelt sem ka­punk, mert nincs jelzálog cí­mén felajánlható ingatlanunk. Az állami normatívából ha­vonta befolyó összeg két és fél millió forint és nekünk a legszükségesebbek kifizetésé­hez hárommillió forintra van szükségünk. így minden hó­napban félmillióval tovább növekszik a hiányunk. Tavaly ősz felé már érezhetők voltak a csőd jelei. Az önhibáján kí­vül hátrányos helyzetbe került települések pályázatán kap­tunk 7,5 millió forintot, amitől egy kicsit fellélegeztünk. Ki­vetettük mi az adókat is, ám ezekből nagyon kevés folyik be a kasszába. Ahogy a lako­saink egy része a segélyt, mi is úgy várjuk havonta a 26-át hogy megérkezzen az állami támogatás. Még az áprilisi munkabért sem fizettük ki, és már aktuális lenne a májusi is. Ennek ellenére mindenki dol­gozik, ám nagyon elkeseredet­ten. A jövedelempótlósok sem kapták meg a pénzüket. Na­ponta jönnek a polgármesteri hivatalba, veszekedni, vitat­kozni, a múltkor még az abla­kot is betörték. Kollégáim — akik semmiről nem tehetnek — lassan az idegosztályon kötnek ki a rengeteg zaklatás miatt. Több mint százötvenen kapnak jövedelempótló támo­gatást, s ez összesen 1,2 millió forint. Millió kötelezően ellá­tandó feladatunk van, de pén­zünk nincs. A lakosság is sze­gény, őket sem terhelhetjük tovább. — Túl nagy falat volt szá­munkra a gázberuházás. Fel­vettünk huszonötmillió forint hitelt, s ebből 17 milliót kor­mánygaranciával. Kimarad­tunk az első körből, amikor még ötvenszázalékos volt az állami támogatás, s mi már csak 26,7 százalékot kaptunk. A hitelt és kamatait eddig min­dig visszafizettük, ami ne­gyedévente 1,25 millió forint volt. Kínnal-keservvel végig­tőinek rövid időn belül meg­tartott második értekezletén tegnap, amely a racionalizá­lással foglalkozott. A nevelőotthonok átszerve­zése tekintetében fontos meg­jegyezni, hogy pályázati lehe­tőséget nyújt a Népjóléti Mi­nisztérium — hárommillió fo­rintot házanként — amennyi­ben a családotthon nevelőott­hont vált ki. A saját részt (fe­lét) az önkormányzat teszi hozzá dologi kiadások formá­jában. A pályázatokat május 28-áig kell benyújtani a me­gyei önkormányzatnak, ame­vittük a tavalyi évet, de a de­cemberi és a tizenharmadik havi bér kifizetésére kétmillió forintos hitelt kellett felvenni. Sokan mondják, felelőtlenül gazdálkodtunk, amikor bele- ugrottunk a gázberuházásba. Ám nem hiszem hogy felelőt­lenség lett volna megadni az itt élő embereknek azt, ami más településeken jár nekik. Mivel hatvan napon túli tarto­zásunk van a Titász-nak és a TIGÁZ-nak, a június 12-én hatályba lépő csődtörvény ér­telmében valószínűleg megér­kezik hozzánk a csődgondnok. Nem tudom miből elégítjük ki a hitelezőket, mert vagyontár­gyunk nincs. Az önkormány­zati testületből hárman le­mondtak a gazdasági nehézsé­gek vagy éppen egyéb okok miatt. Beadtuk a pályázatot is­mét a hátrányos helyzetű tele­pülések megsegítésére, de nem bízom benne, hogy ez se­gít­—Tizenhétmillió forint kel­lene most és azonnal, hogy egyensúlyba kerüljünk. Most itt állunk, gáz, villany és pénz nélkül és várjuk a csodát, vagy a csődöt. lyeknek 30-áig a minisztéri­umban kell lenniük. Megtud­tuk: mintegy 15-16 ilyen csa­ládi otthon vásárlására nyílik lehetőség pályázati támogatás­sal. A Tiszadobi Gyermekváros­sal kapcsolatban — lapunk keddi számában foglalkoztunk az intézménnyel — megtud­tuk: szó sincs a megszüntetés­ről, hanem a racionalizálás je­gyében annak átalakításáról, átszervezéséről. A nevelőott­hon családotthonos formában működik majd tovább, és a szakmunkásképző is marad. Hagyományápolók az oviban Gyulaháza (KM — K. J.) — A millecentenárium jegyében hagyományápoló szakmai na­pok kezdődtek tegnap a gyula­házi óvodában. A kicsiknek-nagyoknak egyaránt élményt adó prog­ramban — többek között — előadás hangzott el a népzenei hagyományok átadásának, to­vábbvitelének óvodai lehető­Nyíregyháza (KM) — A je­lenleg Németországban élő — Mezőfényen született, Temes­váron tanult — grafikusmű­vész Stefan Gnandt és a Nyír­egyházán munkálkodó — Tas- nádon született, Kolozsváron tanult — festőművész Petkes József alkotásaiból nyílik rep­Nyíregyháza (KM) — Szólít­suk meg egymást! — lesz a jelmondata annak a családi napnak, amelyet pünkösd má­sodnapján rendez a nyíregyhá­zi római katolikus egyház Sós­tón, a megyei oktatási köz­pontban. A reggel 9-től este Nyíregyháza (KM) — A me­gyeszékhely egyik legszíne­sebb gyermeknapi programját a városi stadionban kínálják a szervezők. Május 26-án, va­sárnap 10 órától több helyszí­nen folynak majd az esemé­nyek. Fellép Csepregi Éva, ségeiről; volt néptánctanítás, népi játékok bemutatása és kipróbálása, citeramuzsika, bográcsos ételkészítés, lán- gossütés. Este, a helyi általános isko­la aulájában Léleknemesítő jeles napjaink világa címmel tartott előadást dr. H. Tóth Ist­ván főiskolai docens. Simon Józsefné, a népművészet mes­rezentatív tárlat május 25-én 16 órakor a nyíregyházi Koro­na Szálló előcsarnokában. Mindkét képzőművész igen sok egyéni és csoportos kiállí­tással szerepelt már a nagykö­zönség előtt, mígnem most el­jutottak az egyidejű bemutat­kozásig. fél 9-ig tartó családi napon lesz éneklés, tábori szentmise, foci, játékok, szalonnasütés, bográcsolás, cserkészbemuta­tó, hittanosverseny, családi vetélkedő, tánc, ének, vers, táncest és litániával búcsúznak a résztvevők. Szandi, a Mandala Dalszínház, és a 100 Folk Celsius, a Prima- vera balettegyüttes. Ezenkívül többek között lesz még bábe­lőadás, rajz- és táncverseny, repülőmodell-, BMX-, rendőr­ségi, tűzoltóbemutató, környe­zetvédelmi vetélkedő. tere népdalaival szerzett kelle­mes perceket az egybegyűl­teknek. Ma nagyjából a fentiekhez hasonlóan zajlanak az esemé­nyek az óvodában, ahol a ren­dezvényhez kapcsolódóan Ju­hász Imréné naiv festő munká­it és a Gyulaháza díszítőművé­szete című tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők. Adomány Nyíregyháza (KM) — A BGYtF Német Tanszéke a Goethe Intézet támogatásával idén is folytatja az óvodák, ál­talános, közép- és főiskolák könyvsegélyezési akcióját. Azoknak az oktatási intézmé­nyeknek a jelentkezését vár­ják, ahol német nyelvet oktat­nak, és a szaktanárok megíté­lése szerint a szakkönyvellá- tottság nem kielégítő. Az ak­ció résztvevői átlagosan 300 DM értékben rendelhetnek in­gyenesen könyvet, hang- és videokazettákat. Jelentkezés és további tájékoztatás szemé­lyesen vagy a 402-488-as te­lefonszámon Havacs And­rásáénál. Szivárvány '96 Nyíregyháza (KM) — Tuzsé- ri és mátészalkai gyerekek nyertek korosztályos különdí- jat, arany, ezüst és bronz okle­velet a zánkai Gyermeküdülő centrum képző- és iparművé­szeti pályázatán. A díjkiosz­tást és eredményhirdetést má­jus 25-én tartják. Két művész tárlata Szólítsuk meg egymást! Vasárnap — gyereknap Országgyűlési napló Nyíregyháza (KM) — Tör­vénytelenül tartózkodott nyolc magyar MIG-29-es vadászgép május közepén egy éleslövészettel is egy­bekötött lengyelországi hadgyakorlaton — ismerte el a miniszterelnök Póda Jenő (MDF) felvetésére vá­laszolva. Az MDF-es hona­tya szerint Keleti György honvédelmi miniszter el­mulasztotta az Országgyű­lés előzetes engedélyét be­szerezni és nem semmisí­tette meg a kiküldést elren­delő, jogszabálysértő dön­tést, ezzel megsértette a tör­vényt és az alkotmányt is. Wekler Ferenc (SZDSZ) azt firtatta, igaz-e, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat éveken át — titkosszolgála­ti eszközöket is bevetve — megfigyelte a Baranya me­gyei német nemzetiségi szervezetek választott ve­zetőit, s a vizsgálat eredmé­nyeiről titkos minősítésű je­lentéseket készített. Niko- lits István tárca nélküli mi­niszter elmondta: miután a sajtóból értesült a történtek­ről, azonnal vizsgálatot kezdeményezett, amely ugyan még nem zárult le, de részeredményeiről pén­teken tájékoztatja a nemze­tiségi szervezeteket és a nyilvánosságot. Szilágyiné Császár Terézia megyénk KDNP-s képviselője arra volt kíváncsi: mikor, mi­lyen körben és milyen mér­tékű egyszeri kompenzáci­óra számíthatnak azok a nyugdíjasok, akiknek élet- színvonala jelentősen rom­lott. Szabó György népjólé­ti miniszter elmondta: a kérdésre csak akkor tud rö­vid és konkrét választ adni, ha a kabinet megtárgyalta a lehetőségeket. Az interpellációk sorában Bogárdi Zoltán (MDF) arra volt kíváncsi, hogy Horn Gyula megfelelőnek tartja- e az FM vezetését. A képvi­selő emlékeztetett arra is, hogy a földművelésügyi tárca jelenlegi vezetésének működése során sok csa­pást szenvedett el a mező- gazdaság; volt borügy és búzaügy, jelenleg pedig a kukorica importjával kap­csolatban vannak gondok. A miniszterelnök válaszát Csiha Judit igazságügymi­nisztériumi államtitkár is­mertette. Hóm Gyula vála­szából kiderült, a kormány­fő elégedett a tárca munká­jával, s nem tervez változta­tást a minisztérium élén. Kedden délután gyors egymásutánban három gaz­dasági jogszabályt fogadott el az Országgyűlés. Nagy többséggel mondtak igent a képviselők a postáról szóló törvény módosítására, s szinte egyhangúlag fogad­ták el a kamarai törvény végrehajtásának tapasztala­tairól és az ezzel kapcsola­tos intézkedésekről szóló országgyűlési határozatot. A T. Ház döntött arról, hogy az Országgyűlés el­nökének kezdeményezésé­vel egyetértve, negyven­órás időkeretben történik majd az alkotmány szabá­lyozási elveiről szóló hatá­rozati javaslat általános vi­tája. A képviselők határoz­tak arról is, hogy az Or­szággyűlés sürgősséggel tárgyalja meg a Nagy Imre mártírhalálthalt magyar mi­niszterelnök emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslatot, valamint a házszabály módosításáról benyújtott határozati javas­latot. A parlament elfogadta a nemzeti és etnikai kisebb­ségi szervezetek költségve­tési támogatásáról szóló or­szággyűlési határozati ja­vaslatot. A határozathoza­talok sorában — az MDF- frakció kérésére — név sze­rinti szavazással, 207 igen, 73 nem szavazattal, 5 tar­tózkodás mellett döntöttek a Polgári törvénykönyv módosításáról is. Lefolytat­ták a Büntető törvénykönyv módosítását kezdeményező törvényjavaslat részletes vitáját. A módosító javaslatokról várhatóan a jövő héten ha­tároznak. A Parlament vé­gezetül a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló tör­vény végrehajtásának érté­keléséről szóló országgyű­lési határozati javaslatot vi­tatta meg. A honatyák csütörtökön reggel kilenc órakor foly­tatják munkájukat. Városról városra Módosította... ...az üdülőhely rendjéről szóló rendelete legutóbbi ülésén a vásárosnamény önkormányzat. Az új sza­bályozás szerint az üdülő­hely árvízvédelmi töltésen belüli területe csendes öve­zetnek minősül. Az említett területen a pénteki és a szombati napokon üzemel­tethető diszkó, mindkét na­pon legfeljebb 23 óráig. (KM) Diáknapot... ...rendeznek május 29-én Csengerben, ahol lesznek ügyességi vetélkedők, kö­zös játékok, diák-tanár mérkőzések, valamint egy rockopera ősbemutatója és diszkó is szerepel a prog­ramban. (KM) Országos... ...francia nyelvű gyermek­fesztivált rendez május 24- én és 25-én a Mátészalkai 5. Sz. Általános Iskola. Ti­zennyolc általános iskola mutatkozik be a rendezvé­nyen. A városi művelődési központ színháztermében, közreműködik Bardóczy Attila, a Rock Színház mű­vésze és a Pódium Duó. Nemrégiben... ...megalakult kisvárdai Rei- ki-klub a Várszínház és Művészetek Házában ma, május 23-án, 17 óra 30 perckor tartja foglalkozá­sát. (KM) A Képzőművészeti... ...Stúdió és Alkotóház mű­vészeti körei jubileumi ki­állítást rendeztek munkáik­ból a nyírbátori Báthory Ist­ván Múzeumban. Az érdek­lődők július 8-áig tekinthe­tik meg a tárlatot. (KM) Véradást... ...szervez a Magyar Vörös- kereszt megyei szervezete Nyíregyházán a Keletfa Kft. Lujza utca 6. sz. alatti telepén. A donorokat május 28-án, 11 órától várják. 1 Leépítés a nevelőotthonokban Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — A tavaly létrehozott ad hoc bizottság átvilágítása alapján mintegy nyolcszázalékos lét­számleépítés várható az átala­kulási folyamat végéig az önkormányzati intézmények­ben. (A számokról majd a köz­gyűlés dönt.) Ez a nagyobb létszámú nevelő- és csecsemő- otthonokat érinti elsősorban. Persze, mindezt nem kell készpénznek venni, hiszen az intézmények átrendezését a születendő oktatási törvény is befolyásolja majd — hangzott el a megyei intézmények veze-

Next

/
Thumbnails
Contents