Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-22 / 119. szám
SPORT 1996. május 22szerda Vasvári edzőcsere Szikszai helyett Dajka ül a kispadon Mán László Z Nyíregyháza-#V (KM) — Vasár- nap rangadót ve- ------—íl szített otthonában a Tiszavasvári Alkaloida NB Il-es labdarúgócsapata. Kedden kiderült, hogy Szikszai Lajos mester a három pontnál is többet veszített, hiszen edzőváltás történt a vasváriaknál, a hátralévő öt fordulón Dajka László kapusedző dirigálja majd Fecskuékat. Szikszai Lajost kedden este debreceni otthonában kaptuk telefonvégre, a szakember hangja nyugodt- nak tűnt. — Végül is nem lepett meg a csere, hiszen hétfőn már beszélgettünk Pethe elnök úrral arról, hogy valahogyan fel kell rázni a csapatot. Kedden aztán konkretizálódott minden, hiszen a vezetők azt szeretnék, ha az öt hátralévő mérkőzésen legalább tizenkét pontot szerez a csapat. Én tisztességtelennek tartanám, ha ilyen feltételeket vállalnék, ezért nemet mondtam. d Ezek szerint nem haraggal váltak el. — Nincs harag, egyébként pedig úgy tűnt, mintha a vezetőket jobban megviselte volna a nemem, hiszen talán nem tudták, hogy ez most jó, vagy nem jó. Ugyanilyen tanácstalannak tűntek a játékosok is.i~f Már olyan hangokat is hallottam, hogy önt megfúrták. — Szerintem nem ez történt. Egyébként Dajka Laci mondta, hogy ne haragudjak rá, és én nem is haragszom. Ilyen a labdarúgás! Az új edző tehát az a Dajka László, áki eddig mint a kapusok trénere tevékenykedett Vasváriban. Igaz tevékenyen részese a magyar labdarúgásnak, különösebb edzői múltja nincs, így bizonyára nem volt könnyű bólintani a nagy kihívásra. — Bizony ez óriási kihívás, ám végül azért mondtam igent, mert szerintem az NB II egyik legjobb játékosanyaga van Vasváriban. Éppen ezért úgy vélem, egy felpezsdítéssel elérhető a vezetők által kitűzött cél, a tizenkét pont. O Ezek szerint változások lesznek a csapatban, akár már a hétfői, nyíregyházi megyei rangadón. — Valóban így van, hiszen véleményem szerint vannak olyanok, akik érdemtelenül játszottak és akadtak akiket jogtalanul mellőztek. így aztán természetes, hogy lesznek változások. Szeles Mónika boldogan emeli fel ütőjét, hiszen 1993 óta, amikor egy német szurkoló késsel megsebesítette, újra a női tenisz világranglista élén áll AP-felvétel A Ferencvárosi Roméró fellépése III. Roma Kupa dedikálással, táncosokkal, expóval és több mint száz meccsel Térdsérüléssel... ...bajlódik az olimpiai bajnok távolugrónő, Heike Drechsler. A német versenyző több hetes pihenőre kényszerül, így alaposan felborul az atlantai felkészülési menetrendje, (dpa) A Monaco... ...a francia labdarúgó első osztályban szereplő együttes leigazolta a skót Celtic válogatott középpályását, John Collinsot. A 22 esztendős játékos három évre kötelezte el magát új együtteséhez. (Reuter) Nyolcvankét... ...esztendős korában rákbetegségben elhunyt Willi Daume, a Német Sportszövetség elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, (dpa) Hivatalosan... ...is a spanyol Real Madrid labdarúgó-csapatának vezetőedzője Fabio Capello, hiszen az olasz szakember aláírta három évre szóló szerződését. (Reuter) A török... ...Fenerbahce labdarúgó- csapatának mestere, Carlos Alberto Parreira bejelentette, hogy megválik klubjától. A brazil válogatott egykori szövetségi kapitánya családi okok miatt tér vissza hazájába, (dpa) Nyíregyháza (KM - M. L.) — Szombaton romáktól lesz hangos a nyíregyházi városi stadion, hiszen ekkor rendezik a III. Magyarországi Roma Kupa kispályás focitornát, amelynek tegnap a helyszínen tartották a sajtótájékoztatóját. Az egybegyűlteknek a főszponzor. egyben a kupaki- ötiő Balogh Gyula és Fia Kft. vezetője, valamint a védnök és főszervező Dajka László adtak tájékoztatást. Ez a harmadik találkozó, az elsőn huszonnyolc, a másodikon negyven csapat vetélkedtet. A mostanira hatvan jelentkezést vártak és mindössze három hely kiadó, illetve lehet, hogy már ezeket is betöltötték, csak késik a nevezési csekk. A lényeg az: hatalmas mezőny jött össze az ország minden részéről. Érdekes, hogy az első nevező zalaegerszegi együttes volt, egyébként sok a Dunántúli résztvevő. 13 megyéből érkeznek csapatok. Itt lesz az első győztes Szekszárdi Dan- kó és a címvédő Balassagyarmati Roma-válogatott. És persze az eddigi nagy vesztes, a kétszer is döntőbe jutott ám ott hetesekkel alulmaradó nyíregyházi KGST. A résztvevőket 12 csoportba osztották, így tizenkét pályán megy majd a körmérkőzéses csata. A csoportok első és második helyezettjei jutnak tovább, ezt követően már kieséses rendszerben megy a küzdelem a 2x15 perces meccseken. Itt lesz a ferencvárosi B-kö- zép kemény magja is, ám remélhetőleg nem kell balhétól tartani, hiszen a nem éppen puhány franczstadtiak focizni jöttek Ferencvárosi Bohém FC Vásárosnamény (LTL) — Amikor elkészült a tavaszi idény sorsolása, egységesen úgy vélekedtek a megyei futballbarátok, hogy május 27-én a bajnoki cím szempontjából létfontosságú mérkőzést rendeznek. Még négy nap van a Demecser- Vásárosnamény derbi kezdetéig, és a várakozás egyre inkább fokozódik... Az elmúlt fordulóig a deme- cseriek egy ponttal előzték az őket üldöző vásárosnaményia- kat, ám a távolság ma már három pont. mivel múlt vasárnap előbbiek Záhonyban nyertek 1-0-ra, utóbbiak pedig csupán 1—1-es döntetlenre voltak kénéven. A döntőt a füves pályán rendezik, mert a legutóbbi finálé bizony botrányszagű volt. Ezt fogják meglőzni azzal, hogy csak a csapatok lehetnek a küzdőtéren, a szurkolók maradnak a lelátókon. Az egész napos program alapján egyébként akár búcsú is lehetne a buli. Mert színpad lesz felállítva, ahol a tokaji Halászcsárda cigányzenekara mellett mások is húzzák majd a nótát. Lesznek táncosok, így példul a nyíregyházi 22-es iskola tanulói. Az ifjúsági atlétikai EB-hez hasonlóan kiállítás is lesz, mégpedig Roma Expo néven. Ezen dedikál majd Lakatos Menyhért író, lesznek fazekasok, mini kirakodóvásár. Rendeznek sorsolást is, amelyen a Tombola Roma szelvényeivel lehet nyerni. Jön a fővédnök Farkas Flórián, a Cigány Kissebségi Önkorpesek a hozzájuk látogatott ib- rányiakkal szemben. — Görcsös volt a játékunk, a kínálkozó lehetőségekkel nem tudtunk élni — emlékezett vissza Farkas Béla, a na- ményiak edzője. — Csakis előre nézünk, mert bár fontos volt ez a meccs is, de a deme- cseriek ellenit jelentősebbnek tartjuk. Ez lesz az utolsó alkalmunk arra. hogy bebizonyítsuk: jobbak vagyunk riválisunknál. A két csapat közötti pontkülönbség nem befolyásolja a taktikánkat, mindenképpen győzelemre törünk, döntetlenre semmi esetben sem játszottunk volna. A demecserieknek hozzánk képest több olyan játékosuk van, akiben „benne mányzat Magyarorszgi Elnöke, és az MLSZ több vezetője is jelezte érkezését. A hírek szerint angol tollforgató kolléga is jelen lesz. mert a londoni Daily News is képviselteti magát. A csoportbeosztások, A- csoport: KGST Nyíregyháza, Amóti Aranylábúak SC. Hajdúhadházi RÉSZ. Kakucsi Kukucskálók. Napkori Nagyok. B-csoport: Arany Cadillac. Ózdi Flamengó SE, Baranya megyei CIKO Pécs. Ferencvárosi Bohém FC, Mán- doki CIKŐ. C-csoport: Balogh és Fia KFT Rakamaz, Onga KIO, Hosszúpályi. Kerepesi ÖK, Gacsályi Vadkacsák. D-csoport: BEA-BAR Nyíregyháza, Putnok Városi Roma SE, Egerszegi Romák Zalaegerszeg, Budapest Válogatott. Piricsei Póker SC. Ecsoport: Guszevi Flamengó, Veszprém megyei Roma válovan” a gólszerzés, mi főleg a fegyelmezettségünkre és a higgadtságunkra / alapozhatunk. A Tuza — Esik, Varga, Sándor. Oláh, Tóth, Szabó. Szécsi, Linguar. Szpodnyi. Kocsis kezdőcsapatra számítok. Pankotai Pál pedig arra számít, hogy a leikés naményi szurkolók nem pusztán elkísérik a csapatot, hanem az eddiginél hangosabban buzdítják kedvenceiket. „Erre a kis pluszra nagy szükségünk van” — állapította meg a szakosztályvezető. Tóth derékbántalmain kívül mindenki egészséges, viszont valószínűleg ő is vállalja a szereplést a vasárnapi csúcsrangadón. gatott, Balassagyarmat, Apátfalva Roma Válogatott. F-cso- port: Túrricsei Romák, RUSS TEAM KFT Miskolc, Ferencvárosi Roméró, Szekszárd Dankó SE. Tiszadobi KIÖ. G- csoport: Nyírcsaholy, Szerencsi Fekete Sasok, Hajdúböszörményi KIÖ, Kompolti Romák. Ibrányi Fekete Ördögök. H-csoport: Baktalórántházi Feketelábúak, Püspökladányi C Klub. Gödöllői Csillagok, Siroki Romák, Kocsordi Romák. I-csoport: Gávavencsel- lő, Létavértes Ballábasok, Kerepes 1., Jászfény szaru, Kislé- tai Roma. J-csoport: Ramocsaháza, Taktaszada KIO, Szekszárd Harc SK, Lungo- drom Szolnok. K-csoport: Tiszavasvári, Szolcai SC, Hajdúhadházi Testvériség, Tiszta- bereki KIÖ. L-csoport: Debreceni Roma Csapat, Nyírpa- rasznya, Szatmárcseke Roma, Abonyi Betyárok. TENISZ. Tamás János, az NYVTC teniszezője nyerte a hét végén korcsoportjában a debreceni országos viadalt. LABDARÚGÁS. Nagyhalászi tudósítónk Ballai Mihály felesége adta le a hét végi megyei I. osztályban lejátszott Nagyhalász- Nyh. Hardware mérkőzés tudósítást. Értékelésként a következőt mondta el: Gyenge színvonalú mérkőzésen a szerencsésebbik csapat nyert. Mivel a tudósítás után megtudtuk, Ba- bicz Tamás játékosedzőt nem engedték védeni, a csapatot sem ő állította össze, emiatt a kispadra sem ült le, ezt fontosabbnak ítéltük meg, így az értékelés szövegét lapunk munkatársa adta. Mai műsor LABDARÚGÁS. Erdőhát-VÉPISZ Magyar Kupa, megyei selejtező, a legjobb nyolc közé jutásért (kezdés: 17): Deme- cser-Tiszavasvári, v.: Lő- rincz, Nyírkarász-Raka- maz, v.: Nagy Ferenc, Kis- léta-Baktalórántháza, v.: Éva, Nyírbátor- Sényő, v.: Szlomoniczki, Nyírmegy- gyes-Ibrány, v.: Kerezsi, Nyírlugos-Túrricse, v.: Varga Z. I., Tiszalök-Má- tészalka, v.: Dudás, Tisza- menti SE-Újfehértó, v.: Mónus. A Nyíregyházán megrendezett Pedagógusok Országos Sporttalálkozóján a Regős József edző vezette Nyíregyházi Tanárképző Főiskola férficsapata (képünkön) elsőséget szerzett Harasztosi Pál felvétele A naményiak utolsó lehetősége Megyei első osztályú labdarúgó-csúcsrangadó előtt (1.) Harmadszor küzdenek a romák a kupáért Balázs Attila felvétele