Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-18 / 116. szám

1996. május 18., szombat Kelet-Magyarország 3 HÁTTÉR A gyáros a reptéren fogadta A legjobbak egészen biztos talpon maradnak • Kiegyeztek kétmillió forintban Balogh József Nyíregyháza (KM) — A nul­lásgép alaposan beleszaladha­tott a férfi hajába, aztán — gondolom én — az egészet ko­paszra vágatta. A serdülő haj viszont érett agyat takart. — Kellene vagy hárommil­lió. Jó lenne megvenni az egész évi takarmányt. Megint emelni fogják. Ősszel még 7- 800-ért lehetett kapni mázsá­ját, most meg lábon is elkér­nek érte 1600-at. — Egyezzünk meg kétmilli­óban. Eredj, vedd fel a pénz­tárban. Csak percekig maradunk kettesben Kelemen Tiborral, hogy el sem kezdett beszélgetésünket folytassuk, mert közben kis alacsony asz- szony érkezik. — Adjon mán 1500-at. Jaj, ne csapja félre a fejét, az nem jó jel! Három nap múlva fize­tek. — Rendben, megkapja, de csak akkor, ha arra megy a ko­csi. Ennyiért nem megy ki Eszlárra. — így megy ez reggeltől esetig — mondja a vállalkozó, s természetesen nem panasz­képp, mert nem azok az érté­kes percek, amikor egyedül van. Abból lesz pénz, ha zak­latják. Nyíregyházán, a Debreceni utca végén biztosan sokaknak feltűnt már egy széles, U betű alakban beépített telek keríté­se fölött a cégtábla: KELE- MEN-TEX. A Kelemen a csa­lád neve, a tex pedig arról árulkodik, hogy textilüzemük is van, paplankészítéssel is foglalkoznak. Ez persze csak amolyan melléktermék. A fő profil a liba. — A rendszerváltás előtt 14 évig a debreceni baromfifel­dolgozónál kétmillió liba tol­lát vettük át ezen a telepen. Csak akkor még nem volt így kiépítve, begépesítve. A rend­szerváltáskor alakult a családi vállalkozás. Meg akartuk mutatni a konkurenciának, megállunk a saját lábunkon, nem belföldi kereskedők se­gítségével adjuk el az árut kül­földön. — A rendszerváltás előtt csak a Hungaro-val kezdődő cégek szállíthatták ki az árut az országból. Nagy kihívás volt ez a kereskedők számára, s aki adott magára valamit, megmérettette magát az új helyzetben. Nekünk sike­rült. Négy éve felmenőágban vagyunk. Az idén a Lanotte Kft.-vel együtt elérjük a más­fél milliárdot. Ha leltárt akarunk készíteni: a Kelemen-Tex 350-400 ezer libát helyez ki termelőkhöz. Ezt egészíti ki a tápellátás, a szakmai tanácsadás. A tollat a japán piacon és Németország­ban értékesítik, a liba húsát — amelyet Pécsen, a Kolos Kft.- nél vágnak — Amerikába és Nyugat-Európába szállítják. — Amikor először elmen­tem külföldre eladni, azt gon­doltam, körülöttem forog majd a világ. Aztán amikor délig hozzám sem szóltak, akkor tényleg forogni kezdett — em­lékszik önállóságának elejére Kelemen Tibor. — Akkor ta­nultam meg, egészen másképp kell tárgyalni egy nyugati ke­reskedővel, mint kellett itt akármelyik Hungaro-akárki- vel. Ott nem az számít, hány aranylánc csüng a karján vala­kinek, hanem, hogy normális üzletről lehet-e tárgyalni vele. Én egy fél évet kértem a be­mutatkozásra. Amikor tavaly karácsonykor kimentem a lá­nyommal, a legnagyobb gyá­ros a repülőtéren fogadott. A lakásán vendégeskedtünk, s nem csak az üzletről beszél­tünk, hanem arról, hogy va­gyok. Emberileg elfogadták Kele­men Tibort, s hosszú távon ez jelenti az üzletet. Már csak azért sem mindegy, ki hogyan veti meg a lábát egy piacon, mert volt szocialista országok elárasztják áruikkal a nyuga­tot. — A magyar gazdaság tra­gédiája az, hogy a versenyhi­vatal nem ellenőrizte, van-e monopolhelyzet ebben az or­szágban a termelésben, s egy ilyen közepes nagyságú cég­nek mint az enyém, milyen nyomásokkal kell szembenéz­ni. Mert a baromfiiparban nem konkurencia van. hanem mo­nopolhelyzet, emiatt dőltek ki vállalkozók ebből a kíméletlen versenyből. De engem fordít­va raktak össze. Én az ellensé­gemet szeretem legjobban, mert a verseny még több mun­kára késztet. Abból a nagy tor­tából így is mindenkinek jut egy szelet. — Nagy húzás volt, hogy megvonták a baromfiipartól az állami támogatás egy részét. Én megvontam volna az egé­szet, mert szerintem a támoga­tás a baromfiipart sújtotta. A közös piac országaiban meg­határozzák, hogy miből meny­nyire van szükség, mennyit le­het abból termelni. Mi hozzá­szoktunk a szocializmusban, hogy az volt a jobb üzem, amelyik többet termelt. Erről most már el kell feledkezni. Annyit szabad mindenből ter­melni, amennyire szükség van, amennyi eladható. Ha el­vonják a támogatást, akkor a legjobbak maradnak talpon, azok, akik olyan körülmények között is gazdaságosan elő tudják állítani. Lesz aki ter­meljen támogatás nélkül is, s nem kell az állami vállalatok zsebébe tömni a költségvetés pénzét. Onnan kell elvenni a pénzt, ahol van, s oda adni ahol nagy szükség van rá, az öregeknek, a nyugdíjasoknak, azoknak, akik támogatásra szorulnak. Egyszer, még amikor a mai­nál magasabb volt a banki ka­mat, megkérdeztem Kelemen Tibort: ugyan, miért kockáz­tatja a már meglévő vagyonát? Nem egyszerűbb volna és ke­vesebb lenne a kockázat is, ha nem libáznának, hiszen bármi­kor elviheti egy betegség az egész állományt? Dehogynem — válaszolta. De mit monda­nék azoknak az embereknek, akik a vállalkozás kezdetén mellém álltak? Csináljatok, amit akartok? Nem a nagy ha­szon a lényeg. A pénz persze kell, nem is lehetne pénz nélkül vállalkozni, de hosszú távon meghozza a gyümölcsét a sze­rényebb jövedelem is. Megnéztünk egy libate­nyésztőt, aztán visszakanyaro­dunk a Kelemen-birodalomba, melynek körülbelül száz csa­lád neveli a libát. Aztán a pe- helyüzemben ismerkedünk a legkorszerűbb tollfosztókkal, s hogy milyen pehely lesz be­lőle, arról — mert a világban is óriási újdonságról van szó —, külön számolunk be. A tollfosztó gépek a legmodernebb kategóriába tar­toznak A szerző felvétele Gerhard Merzellí krimije A százados nyugodt, bátorító hangon be­szélt. — Nézze őrmester, tudom, hogy nehéz a helyzete. A csa­ládi gondokhoz most még ez is. — Telefonáltak már a kór­házból? — kérdezte az őr­mester. A százados a fejét csóválta, aztán cigarettát vett elő és megkínálta Knoxot is. — Most beszéljen. Ne hagyjon ki semmit. A főnök­nek szóló jelentésben nem le­het mellédumálni. — Hát az úgy történt, hogy tegnap éjjel, szolgálatban, láttam, hogy valaki gyanú­san mozog egy kapubejáró­nál. Kiszálltam a kocsiból és megközelítettem. A vézna alak gyorsan zsebrevágott valamit, amikor megpillan­tott. Én, a szolgálati szabály­zat szerint, kézben tartott fegyverrel a falhoz paran­csoltam és megmotoztam. A zsebe tele volt kokainnal. Is­mertettem a jogait és a kocsi­hoz kísértem. Ott, hirtelen a gyomromba vágott és futni kezdett. Utána eredtem. De ez a futásban is olyan volt, mint egy agár. Felszólítot­tam, hogy álljon meg. Nem reagált. Előbb figyelmeztető lövést adtam le. Semmi. Ek­kor már a lábára céloztam és lőttem. — Nem tudom, honnan, de előbukkant egy idegen és saj­nos a lövés őt érte. A lövedék a szíve fölött hatolt be. Én azonnal hívtam a mentőket... Ennyi volt, főnök. — Hihetően hangzik — bó­lintott a százados. — írja meg a jelentést és én megfe­lelően záradékolom. A vizs­gálatot, sajnos nem ússza meg, de rám számíthat. Ekkor megszólalt a telefon. A rendőrtiszt eltűnődve hall­gatott. — A kórház volt. A férfi, akire véletlenül rálőtt, a mű­tőben meghalt. Már hajnalodon, amikor az őrmester hazaért. Fáradt volt és pocsék hangulatban ment a konyha felé. A felesé­ge, megdöbbenésére, az asz­talnál ült, pongyola volt raj­ta. Knox kávét készített ma­gának. — Szóval már tudod, hogy mi történt. Az asszony elfordította a fejét, felállt és kiment. Knox utánanézett és a tenyerébe temette az arcát. Amikor az asszony ismét megjelent, már nem pon­gyola, hanem testre feszülő ruha volt rajta, ez kiemelte pompás alakját. A férjéhez lépett. — Meghalt? — Igen. Az asszony elsápadt. — Ördögi ötlet volt — mondta hűvösen. —Mindig tudtam, hogy ra­vasz vagy, de erre nem gon­doltam volna. Meddig szag­lásztál, amíg megtudtad a cí­mét?! Gondolom, elszántan dolgoztál. És hidegvérrel. Megölted, akiről én csak jót mondhatok. Szándékosan vé­geztél vele, mert volt valaki, aki olyannak fogadott el, amilyen vagyok. Az egyetlen volt, aki megértett. Knox felugrott és az asztal­ra csapott. — Szóltam neked. Mond­tam, hogy nem tűröm, hogy bárki is hülyének nézzen. Sem a feleségem, sem a sze­retője. Senki, érted?! — Én meg most szólok, hogy mindent tönkretettél. Már egy hónapja szakítottam vele. Lehetőséget akartam adni neked. Újra akartam kezdeni az életet, a házassá­gunkat. Knox kővé meredten nézett az asszonyra. — Vissza akartam térni, Jim. De már félek tőled. Hi­szen lehet, hogy egy napon engem is hidegvérrel elteszel a láb alól, mint ezt a szeren­csétlent. Az őrmester úgy érezte, mintha nagyon távolról szól­nának hozzá. — Te... te... új életet akar­tál kezdeni velem? — Motyo­gott még valamit, majd ma­gába roskadt.—Oh istenem, mit tettem?! Az asszony hisztérikusan felnevetett. — Mit tettél? Megöltél egy embert, aki jobb volt, mint te... Azzal kiment a konyhából, felvette a telefont és a száza­dos lakásszámát tárcsázta. Nézőpont A látszat csal Angyal Sándor A szélhámosság útjai is kifürkészhetetle- nek. Sőt! A klasszi­kus formák szédületes gyor­sasággal finomulnak, gaz­dagodnak a nagy cél érde­kében: jótettként feltüntetni a piszoknagy áttérést. Mert mit hallhattunk a héten is? Egy arab-magyar tulajdonosokból álló kft. emberek százait vezette fél­re csábítóan kedvező lakás­ígéretével. Az átejtettek fi­zettek, mint egy katonatiszt. (350 ezer forintos tagdíj és havi 12 ezerforintos életjá­radék.) A fővárosban történt mindez, s nem csoda, hogy az ügyfelek tolongtak. Ez a kft. nem másutt, mint az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium csillogó üvegpa­lotájának a Vili. emeleti irodájában székelt, innen hirdette magát. Mármost hogyne hinne az ember egy ilyen • cégnek, amely egy fedél alatt van a minisztéri­ummal. (Állítólag — taka­rékosság miatt — használ több cég bérbe ott irodát!) Megtévesztettek így sze­rencsétlen kárpótoltakat a mi megyénkben is több száz milliós értékben, aminek úgy tűnik, bottal üthetik a nyomát. Ez volt a nevezetes Vén-ügy, amikor rózsaszínű ígéretekkel a megyeháza épületében egy egyébként tiszteletre méltó szervezet irodájába invitálták a kár­pótlási jegyüket megforgat­ni szándékozókat. Közülük is sokan mondták: hát, hogyne hittünk volna neki, amikor a megyeházára a TIB irodájába invitáltak bennünket... Bizonyára sok más példa is akad, amikor a látszatból egyesek jogtalan milliókat profitálnak. Hasonló a helyzet olyan, ma még fel nem fedezett esetekben is, amikor bárhol, bárki társa­dalmi funkcióját, netán lát­szólag létező magas kap­csolatait dobja be csalétek­nek, s ezzel „hitelesíti” ma- gat. (Épp a napokban ol­vashattunk róla, hogy a Vi- co-birodalom vezéralakja is előszeretettel fényképez- kedett magasbeosztású em­berekkel, egészen a kor­mányfőig.) A látszat ezúttal is csalt. Pontosabban: a látszat se­gítségével sikerült becsapni a rászorultakat. Könnyűnek találtatik Ferter János rajza Kommentár Gyógyírt találni Tóth Kornélia A köszönő szó is gya­korta elmarad, nem­csak a borítékon le­mérhető társadalmi megbe­csülés — egyebek közt ez is elhangzott tegnap az ápolá­si egyesület ünnepi ülésén. A betegágynál, a laboratóriu­mokban, a szociális ottho­nokban szolgálatot teljesítő nővérek ezúttal ünnepelni és a legjobbakat elismerni gyűltek össze az egészség- ügyi főiskolán az ápolók nemzetközi napja alkalmá­ból. Kevés okuk van a tényle­ges ünneplésre. Húsz, har­minc, akad aki negyven esz­tendőt töltőd el az egész­ségügyben. Általános ápo­lói és asszisztensi képesíté­sük mellé szereztek szakosí­tott ismereteket, néhányon diplomát is. Az egészség- ügyi reformfolyamat során viszont köztük is jelentős az állásukat elvesztők aránya. Vannak, akik elébemennek a várható leépítésnek és ön­ként néznek más megélheté­si forrás után. A jövőben sem lesz ez másként, mivel a kórházi ágyak számának csökkenté­sével valószínűleg kevesebb ápolónőre, asszisztensre lesz szükség a kórházak­ban, rendelőintézetekben. Felértékelődik viszont az a lehetőség, hogy otthonuk­ban ápolhatnak olyan bete­geket, akik épphogy elhagy­hatták a kórházat, de még a gyógyulási folyamat hosz- szabb, szakszerű ápolást vesz igénybe. Már most is vannak olyan műtétek, amelyek után nemcsak élet­módbeli, de fontos szakmai útmutatással segítik a bete­gek rehabilitációját az ápo­lónők. így a sztómaterápiás nővér kifejezetten az ott­honápolási szakterületen fejti ki tevékenységét. Az orvos jobb kezének tartott nővér ma egyre kva­lifikáltabb, sokrétűbb mun­kával kapcsolódhat a meg­előző, gyógyító szolgálat gépezetéhez. Diplomás ápolók egy-egy szakma ma­gas szintű művelői lehet­nek, s a hivatástudatot ér­zők közül már jó néhányon elkezdték felsőfokú tanul­mányaikat. Ok, akik a böl­csőtől a sírig elkísérik a rá­szorulókat, hogy bajukban vigasztalást, testi, lelki pa­naszaikra gyógyírt találja­nak. x. x Lövés a szívre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents