Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-17 / 115. szám
SPORT 1996. május 17., péntek 10 Kelet-Magyaroiszág Aranyos Anett Az Arany iskola első úszó aranyérme Nyíregyháza (KM - HZs) — Olimpiai ezüstérmes úszót is neveltek az Arany János Általános Iskolában, ennek ellenére eddig egyetlen egy aranyérmet sem szereztek az úszók a diákolimpiákon. Ezt a „hagyományt” törte meg Pécsi Anett, aki a Székesfehérváron megrendezett diákolimpián a 200 méteres vegyesúszásban 2:32,58 perccel aranyérmet nyert a III. korcsoportban. Anett az esélytelenek nyugalmával készült a versenyre. hiszen hetedikes létére az idősebbek között indult, emellett vetélytársai közül többen jobb eredménnyel rendelkeztek, mint ő. A felkészülését influenza, magas láz és arcüreggyulladás akadályozta. — A megyei bajnokságon 100 mellen és 200 vegyesen is első lettem, de az országos diákolimpián mindenki csak egy versenyszámban indulhat. A vegyes mellett döntöttem. Utólag persze már azon gondolkodom, mire lettem volna képes 100 mellen — tűnődik el Anett. — A verseny előtt mindig izgulok, a vízben azonban megnyugszom, akkor már csak úszni kell... Pillangón még együtt fordultam a mezőnnyel, háton már egy testhosszal vezettem. Az előnyömet tartottam mellen, gyorson pePécsi Anett A szerző felvétele dig tovább növeltem, végül 2 testhossz előnnyel csaptam a célba. A következő versenyem, június 11-én a felnőtt magyar bajnokság lesz, ahol egyéni csúccsal szeretnék bekerülni az A döntőbe. A verseny után Szondy György igazgató is úszott a boldogságban, meglepetést tartogatott diákjának: válasszon valamilyen ajándékot magának. Anett egy Panasonic walkman mellett döntött, amit ünnepélyesen adnak majd át neki. Az iskola vezetősége is támogatja Anett felkészülését, az első órákról felmentést kap. Ennek köszönhetően a reggeli edzéseit be tudja fejezni, hiszen reggel 6-8 óráig úszik, utána tanul az iskolában, majd délután 3—6-ig Vajda Tamás irányítása mellett ismét edzés következik. Münchenbe került a labdarúgó UEFA Kupa, amelyet éppen a csapatkapitány Matthäus emeli boldogan a magasba. Klinsmanék a hazai 2-0 után szerda este idegenben, Bordeux-ban is nyerni tudtak 3-1-re AP-felvétel _ ^ mm m Sportvilag Csank... ...János, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Orosz és Halmai sérülése miatt módosította a kezdő tizenegyét a szombati Anglia elleni barátságos válogatott mérkőzésre. A várható csapat (zárójelben az eddigi válogatottbeli szereplések száma): Petry (37) — Bánfi (16) — Pló- kai (1), Hahn (2) — Mracs- kó (10), Urbán (16), Illés (24), Balog (31), Nagy (3) — Horváth (1), Vincze (42). Az NBA... ...Keleti-főcsoportjának döntőjében a Chicago Bulls az Orlando Magic ellen viaskodik. A fináléba jutáshoz négy győzelem kell. A Nyugati-főcsoport fináléjának már biztos résztvevője a Seattle SuperSonics. A másik ágon még harcol egymással a Utah Jazz és a San Antonio Spurs. (AP) Az atlantai... ...olimpiai stadion ad otthont a 10. paralimpiai játékoknak, amelyen több mint 120 ország legalább 3500 versenyzője vesz részt augusztus 15-26-a között. A tervek szerint Bili Clinton amerikai államfő nyitja majd meg a rendezvényt. (AP) Miskolcon központban a kiesés A szerdai kupafőpróbán a kisvárdaiak és a nagykállóiak buktak el Nyíregyháza (LTL) — Elérkeztünk a bajnokság öthatodához, a csapatok célegyenesbe fordultak a labdarúgó NB III Tisza-cso- portjában is. Két kieső kiléte már biztosnak tűnik, viszont a többi pozíció birtoklója még elkerülhet mostani helyéről. A 25. forduló sajátossága, hogy immár mindegyik mérkőzés 17 órakor kezdődik. S amire szintén régen volt példa: a hat megyei együttes zöme szombaton lép pályára. A Kis- várda (J. helyezett, 41-28,40 pont, házi gólkirály: Oláh és Tóth 7-7)—Szikszó (7. h., 28-26,35 p., h. g.: Koszta 10) találkozón felszabadultan játszhatnak a játékosok, hiszen a pontszámok alapján a dobogós hely messze van tőlük, a középmezőnybeli létük pedig biztosnak tűnik. Múlt ősszel Szikszón 1-1 volt a végeredmény, a várdaiak részéről Oláh volt eredményes. Az elmúlt fordulóban Mészáros Károly edző együttese Baktaló- rántházán úgy nyert 1-0-ra Adámszki fejesgóljával, hogy előtte öt perccel Jávort kiállította a játékvezető. Ugyanekkor a szikszóiak a miskolci vasutascsapatot 2-0-ra győzték le. A Mátészalka (11. h., 27-43, 28 p., h. g.: Kása 5)-Hajdúböszörmény (15. h., 24^16. 14 p., h. g.: Kocsis, Lipők, Kelemen, Andirkó egyaránt 3) meccs kapcsán a zuhanyhíradót idézzük: állítólag a csalódott, kiesőnek tekinthető böszörményiek el sem utaznak Szálkára. Szombaton kiderül, hogy mekkora a pletyka valóságalapja... Mindenesetre a szalkaiak ősszel 3-2-re nyertek a Hajdúságban, akkor Kocsány, Kosa és Oláh szerezte a gólokat. Egy hete Ózdon szintén 3-2 lett az eredmény, ám akkor vesztett Fehér Zsolt edző csapata, noha a félidőben még Kósáék 2- 0-ra vezettek. S még egy 3— 2: a hétközi MK-mérkőzé- sen Kemecsén ilyen mértékben győztek a mátészalkaiak (a megyei másodosztályú ellenfél 0—3-ról szívta fel magát). Ötvösnek ezúton is gratulálunk, a szálkái játékos a mérkőzés napján ünnepli fennállásának negyedszázados évfordulóját. Szombaton két megyei együttesünk vendégeskedik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Tiszaújváros (2. h., 57—21, 51 p., h. g.: Papp 7ó)-Baktalórántháza (9. h., 43-42,32 p., h. g.: Gdovin 17) összecsapást igencsak komolyan veszik a vendéglátók, hiszen csupán két pontra vannak a listavezető tiszafürediektől. Egy hete Hajdúböszörményben bajnokaspiránshoz méltó módon 4-0-ra diadalmaskodtak az újvárosiak. A baktaiak a remek tavaszi kezdést követően az utóbbi két fordulóban nem szereztek pontot, és Gdovin is leállt a góllövéssel. Szerdán az MK-ban Záhonyban 2-0-ra győzött Kozma József edző együttese, tehát a főpróba sikerült. Alsóházi, mindkét fél szempontjából létfontosságú bajnokit rendeznek Miskolcon. A Borsodi Építők Volán (14. /?., 26-36, 27 p„ h. g.: Szmol- niczky 7)—Nyírbátor (12. h., 31-55, 28 p., h. g.: Lukács és Lőrincz 5-5) derbin a kiesésről, annak elkerüléséről esik főként szó. A borsodiak Vámospércsen éppen nyertek 1-0-ra, a bátoriak is végre-va- lahára három ponthoz jutottak, amit a rakamaziak 3—2-es legyőzésével érdemeltek ki (persze, úgy is fel lehet fogni, hogy immár három forduló óta veretlenek...). Egy mérkőzésen egy gólnál többet utoljára a 12. (!) fordulóban értek el Lőrinczék. Ami az egymás elleni mérleget illeti: az utóbbi három bajnoki során egyaránt a nyírbátoriak győztek. A vasárnap érdekelt megyei csapataink saját pályájukon látják vendégül riválisukat. A Nagykálló (3. h., 47-17,47p., h. g.: Vágó /4j-Vámospércs (16. h„ 18-80, 14 p„ h. g.: Horváth 7) mérkőzés kimenetele elég egyértelműnek tűnik. Ősszel Pércsen 8-O-ra volt jobb Boda Mihály edző együttese, ekkor szerzett Vágó „Rozoga” egymaga hét gólt, aki nem sokkal utána megsérült, és tavasszal bajnokin még nem lépett pályára. Talán most... Polonkai viszont bizonyára kimarad a keretből, ő Tiszafüreden piros lapot kapott. A hétközi MK-találkozón Túrricsén 1-1 lett az eredmény, ennek következtében a kállóiak kiestek a kupából. A Rakamaz (4. h., 52—20, 42 p.. h. g.: Túróczi 8)-Mád (8. h., 28-29, 35 p., h. g.: Nagy Zs. 9) találkozó a rakamaziak- nak a dobogós hely megközelítésének érdekében fontos. Kiss Miklós edző csapatának egyúttal feledtetni kell az elmúlt heti nyírbátori kisiklást, ahol hiába vezettek kétszer is... A mádiak önbizalom híján vannak, múlt vasárnap otthonukban buktak el a balmazújvárosiak ellenében (0-3). A rakamaziak nevéhez fűződik a Úszóesélyek Válogatottak Vasváriban Budapest (MTI) — A MOB sportági szakvezetőket megszólaltató sorozatában csütörtökön Széchy Tamás, a férfi úszók szövetségi kapitánya volt az újságírók vendége az Új Sipos Halászkertben rendezett találkozón. A Mester elmondta, hogy Atlantában Egerszegi Krisztinától, Rózsa Norberttól és Günter Károlyiéi várja a legtöbbet. Czene Attiláról a szövetségi kapitány azt nyilatkozta: nincs esélye rá, hogy győzzön a nyári ötkarikás játékokon, viszont, ha jól összpontosít, akár három számban is dobogós helyen végezhet. T Nyíregyháza (KM) IAk“ — Igen rangos sportesemények ad---------- otthont pénteken a tiszavasvári sportcsarnok. A debreceniek válogatott kézi- labdatomát szerveznek, amelyen négy férfiegyüttes szerepel: az amerikaiak, az algériaiak. a csehek és a magyarok. Jó ötletként a háromnapos küzdelem nyitánya Tiszavas- váriban lesz, majd szombaton és vasárnap Debrecenben folytatódik a küzdelem. A vasvári program első meccse igazi kuriózumnak ígérkezik, hiszen Algéria Csehország ellen méri össze tudását. Ezután'a közelgő kontinensviadalra készülő magyar válogatott a szerdán Nyíregyházán döntetHeath szerdán hét gólt dobott Balázs Attila felvétele lent játszott amerikaiakkal játszik. Szombat és vasárnap OB ll-es fordulót rendez a sóstói uszodában a Sóstói Vízilabda Sport Club. Az ellenfelek: Békéscsaba, Szentes, Miskolc, Szegedi VE. A középmezőnyben tanyázó nyíregyháziakat (képünkön), akik közül Járdán és Bokor várhatóan az UTE-ba igazol. Takács Márton játékosedző és Varga Sándor irányítja. A sóstóiak a következő szezontól ismét az OB ll-ben indulnak, emellett utánpótlásgárdát és női vízipólógárdát is szerveznek Amatőr felvétel kupaszerda legnagyobb különbségű győzelme, a kisvár- dai városkörzeti bajnokságban harmadik helyezett gyulaháziak otthonában 13-2-re hengereltek Baloghék. A mádiak ellen szerényebb sikerrel is beérnék... * * * Szerdán rendezték az Erdőhát Vépisz Magyar Kupa első megyei fordulóját. A jó néhány meglepő eredmény közül az élre kívánkozik a nyíregyháziak veresége, pontosabban a gergelyiugomyaiak győzelme. A megyei másodosztály ötödik helyen álló amatőrök 2-0- ra nyertek az NB II-ben szereplő profik ellen ( A vendégek így kezdtek: Feke - Kar- kusz, Szatke, Kákóczki — Kovács, Unchiás, Bessenyei, Kiss — Herczeg, Gerliczki, Sira). így az NYFC — miként már évek óta —, most sem tudott kijutni az országos táblára, mert a kiscsapatok sorra kiverték a gárdát. A találkozóra így emlékezik vissza Kovács János edző: — Felébredtem álmaimból! Annyi baj és gond van a csapatnál, ez csak amolyan hab volt a tortán. Mindenképpen meg kell dicsérnem az ellenfél játékosait, akik önfeláldozóan, hatalmas akarással fociztak. A mieink saját bőrükön tapasztalhatták, milyen pluszerőt adhat illetve jelenthet az ilyenfajta hozzáállás. O Milyen következményei lesznek a csúfos vereségnek? — Lesz büntetés, a mértékét majd később döntjük el. Vasárnap talán valamit köszörülhetünk a csorbán a barcikai bajnokin, ahol a most hiányzó játékosok közül már többen is játszhatnak. Ujjvágó Philadelphia (AP) — Kerti munka közben balesetet szenvedett Joe Frazier ex- ökölvívó, aki egy emlékezetes mérkőzésen legyőzte a legendás Muhammad Alit. A délutáni olvasás után szánta rá magát a kerti tevékenységre, közben megbotlott, s így lábujja a fűnyírógép alá került. Totó 20. hét 1. Anglia-Magvarország 1 2. Rostock-FC Köln 1 x 3. Dortmund-Freiburg 1 2 4. B. München-Düsseldorf 1 5. Bremen-Schalke x 6. M.gladb.-1860 Münc. 1 2 7. St. Pauli-Uerdingen x 8. Stuttgart-Karlsruhe 1 9. Frankfurt-Hanburg 2 10. Leverkusen-K.lautern x 11. Bologna-Lucchese 1 2 12. Andria-Reggiana x 13. Foggia-Cesena 1 14. Reggina-Pescara 1 Mai műsor KÉZILABDA. Férfiválogatottak tornája, Tiszavasvári: Algéria-Csehor- szág (17). Magyarország- Amerikai Egyesült Államok (19). NB I/B„ női: Nyh. Köl- csey-Miskolc, bujtosi csarnok, 17.30. NB II., női: Nyírbátor-DSI, 18. Vásá- rosnamény-D. Medicus, 18.