Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-14 / 112. szám
1996. május 14., kedd HATTER Kikerülhetők a kényszerpályák Most csak formálisan van szükség arra, hogy régiókat hozzon létre az ország KM-illusztráció Balogh József Nyíregyháza (KM) — Hosszú vajúdás után született meg nemrég a területfejlesztési törvény. Sokan várták izgalommal, mert sok minden függhet tőle, s egy hozzánk hasonlóan hátrányos helyzetű megyének nem mindegy, milyen lehetőségeket kap a felzárkóztatásra. Vajon kapott-e? Olyan lett-e a törvény, amilyennek vártuk? Hoz-e megnyugvást, netán újabb feszültségeket szül a legyen-e megye, vagy szülessenek régiók? — Az egyik legsarkalatosabb pontja, talán ez váltotta ki a legtöbb vitát is, az ország területi igazgatása — mondja dr. Vincze István, a megyei önkormányzat terület- és településfejlesztési osztályának vezetője. — Mindenki tudta, mert hiszen a törvényt beterjesztő Területfejlesztési és Kömyezetfejlesztési Minisz- tériunji legális álláspontja volt, hogy ez a törvény azért annyira fontos, mert a gazdaságilag elmaradott országrész — legalábbis a fejlett nyugathoz viszonyítva elmaradott — egyik lehetséges kibontakozása abban van, ha különböző európai forrásokhoz lehet jutni. A pénz feltétele Az Európai Unió valóban működtet is ilyen forrásokat. Baja Ferenc elmondása szerint ez évi 22-25 milliárd ECU, ami valóban jelentős összeget jelent. De az már számunkra nem kedvező, ha végiggondoljuk: ebből milyen országok hogyan kapnak támogatásokat. Európai méretekben már nem is olyan jelentős ez az összeg. — Ettől függetlenül fontos kérdés, hogy az ország hozzájusson ilyen segítségekhez — mondja a főépítész —. Rögtön felvetődik azonban a kérdés, hogy milyen áron. Mert a törvényben egyértelműen kirajzolódik: gyakorlatilag egy területi átstrukturálásról van szó. Tehát nem jó az eddig kialakult kistérség, nem jó a megye, valamiféle olyan területi beosztásra van szükség, ami végül is a régiókat jelenti. Ez a pénzhez jutás feltétele. Középszint legyen És itt kezdődhet a diktálás. Kevés embernek lehet szimpatikus, hogy át kell alakítani az ország területi beosztását régiókra. Mindenki tudja, hogy Magyarországon történelmileg kialakult megyék vannak, ami sok-sok évtizeden keresztül jó volt és tudott működni, ha voltak is olyan időszakok, amikor ez a működés nem volt tökéletes. — Nem is az elnevezés a fontos, hanem az, hogy megfelelő középszint legyen. Mert nem biztos, hogy egy magyar- országi régió középszintet jelent, ami pedig fontos az ország igazgatásához. A mi megyénk kétszázhuszonnyolc települést érint, de vannak ennél nagyobb megyék is, például Borsod, ahol háromszázötven körüli a települések száma. Ez azt jelenti, hogy egy régió nemigen képes közigazgatási középszint lenni, mert abban a régióban már sokkal nagyobbak a különbségek, mint a mai területi struktúránál. Ha most csak formálisan van szükség arra, hogy régiókat hozzon létre az ország, mert csak így lehet hozzájutni az európai támogatásokhoz, másképp vetődik fel a kérdés. De akkor is megmarad a kétely: ha valami formális, jó-e az nekünk? Gondoljunk csak arra. hogy amikor létrehozták a köztársasági megbízotti hivatali rendszert, ahol két-há- rom megye csatlakozott egymáshoz, mindenki azt gondolta: ez azoknak a megyéknek jelent potenciális előnyt, ahol a köztársasági megbízott működik. És a feltételezés a gyakorlatban vissza is igazolódott. Ugyanígy várható ez egy ilyen fajta együttműködéstől is. Ezért nagy kérdés: hol lesz a régióközpont, hogyan fognak részesedni az érintett megyék azokból a forrásokból, amihez a területi átrendeződés kapcsán hozzá lehet jutni. Térségi szándék — A másik kérdés, mi lesz a korábban megalakult kistérségekkel, hogyan lehet megteremteni az egyensúlyt, miképp érhető el. hogy az így kialakított választási képviselői rendszer elfogadható módon működjön, amikor más egy adott kistérség problémaköre. Ráadásul ezek a megalakult kistérségek nem is felső akaratot tükröznek, hanem egy területi, térségi szándékot, mert ennek alapján jöttek létre. Nem várható, hogy ez fajta regionális besorolás vagy elosztás, segíteni fog azokon a problémákon, amelyek Magyarországon felütötték fejüket. Volt ehhez hasonló kísérlet a 60-as években, amikor úgynevezett terv- és gazdasági körzeteket alakítottak ki. Ugyanúgy hat volt belőle, ahogy most hat régiót akarnak létrehozni. — A törvényalkotó szándéka, hogy az ország különböző területei közt meglévő nagy különbségeket csökkentse, valamiféle területkiegyenlítő feladatot lásson el. De vajon ilyen kényszerpályák mellett megoldható-e? S kérdéses az is, mennyire lesz hatékony ez a törvény a területkiegyenlítődés szempontjából, amikor az ország területi beosztásában olyan koordináták szerepelnek, mint Budapest és régiója vagy Észak-Dunántúl, akkor hogy veheti fel ezekkel a versenyt a Dél-Alföld vagy a Dél- Dunántúl, Észak-Alföld, vagy pláne Észak-Magyarország? Tulajdonképpen ezek a régiók jelentik a jelenlegi legnagyobb feszültségeket, mert a fejlesztéseket továbbra is azok a befolyásoló tényezők fogják motiválni, amelyek eddig is motiválták, hiszen a fejlettebb részek fejlesztése sokkal gyorsabban megtérül. Kiegyensúlyozott fejlesztést indukálni csak akkor lehetne, ha egy jó ideig csak a fejletlenebb részek felzárkóztatására költenék a pénzt. Ilyen fajta döntésre a közeljövőben nem számíthatunk. I-------------------í_---------------------------------------------1 Pl! i *T1 M fi ,jFTTM * * F; . I A hegyeket szerette volna látni. Ahogy a sziklák összefonódnak, s réseiken kitüremkedve igyekszik a fény elé cserje, fa és minden más. A síkság maradt, s a mészköveket szerető fenyők, tölgyek és bükkök helyett az akác, főleg a nyálfák, s azok között is afehérnyárfa. Különös története van ennek a fehérnyárfának. Nemcsak azért, mert az ő keze ültette, s rajta hintázva cseperedtek fel a gyerekek, hanem mert ez is sorra került. Nézi a kettéhasított törzset, melyen holta után is mozgolódnak a rügyek, a fehér belső részt. Mintha a holtágból kifogott hal fehér húsát nézné. A görcsöket, mely az ágakat tartotta, megkeményedve ott guggoltak a fehér húsban. Zsigmond megvakarta az üstökét. Hogy lesz ebből teknő? Tán még folyni is fog ott, ahol az ágak csomói vannak. Jegenyenyárfa lenne jó, vagy kanadai. De hol vannak már azok a nagytörzsű nyálfák? Melyeknek oly sima a kérgük, hogy nem kell attól tartani, hogy ágcsomóik tönkreteszik a minőséget. Az ám, a A fehérnyárfa minőség. Arra mindig büszke volt Zsigmond. Sosem adott ki a kezéből olyan teknőt, mely folyton, netán hosszában kettérepedt vagy megette a ragya, a nyehéznyavaja. De az ágcsomók most megelevenednek, ahogy emeli a fejszét, s a formát kiagyalva eltervezi az első csapást. Nyárelő, pirkad a folyó felől. A holtág egykedvűen ring. Aztán surrogni kezd és nyomni a víz. Indult a botért, hogy talán most a kárász meg a rablók. De alig ért fel már látta, hogy itt nem akármilyen nyomás van. Rebesgették. hogy jön az árvíz. Emberemlékezet óta erre még nem volt. Véd a zsilip, meg a gát. Elhessegette a gondolatot. Legalább felfrissül a víz, úgyis eluralta már alaposan a nád, meg a sás, hatalmas r zsombéktelepeket képezve. És persze a fűlencse, mely úgy rátapadt a vízre, mint a komló indája az égerfára. Szinte egyetlen szúnyogos fertő az egész. 0 már csak tudja, hiszen a vályogház ott van a parton, s annyit kell a sok repülő, si- pákoló muzsikus ellen füstölni, hogy néha már unja. Inkább ő muzsikálna kopott cincogóján, mely annyi lakodalomban húzta a talpaláva- lót. Valami hajtotta a városba, munkát kell a bandának találni. Kora hajnalban átgyalogolt a másik faluba, ahonnan a vicinális berobogott vele a városba. —Akkor számítok rátok— hallja most is a kőkerítés mögött a gazda hangját. — Az én rokonságom mulatós, ezek két napig is járják. —Nem fogsz csalódni bennünk testvér! — hajbókolt Zsiga még a kapufélfának is. Hirtelen nyilallott bele, hogy menni kellene. De vonat nincs. Gyalog messze van. Az országút tele van menekülőkkel, kavargás mindenütt. Egy traktor pótkocsijára csak felkapaszkodott. — Ember, hát nem tudja, hogy ái-víz van? — hallja mindenünnen. — Költöztetik a falvakat. A hídon, az egyetlen hídon, mely a holtágon átvezet, katonák állják útját. — Nem lehet átmenni kérem! Víz van mindenütt. — De ottmaradt mindenki. Az asszony, a gyerekek... A motorcsónak sebesen szelte a vizet. — Merre? — kérdezi a katona. És ő mutatott a fehérnyárfa felé. Most is hallja a sikoltozásukat, ahogy az ágakon ültek, foggal-körömmel kapaszkodva. y égigcirógatja a fejsze élét, s hallja, ahogy a törzs szinte feljajdul a szerszám éles vasától. Mennyi verítéket elhullattak valamikor az asszonyok, mire bedagasztották az egész hétre való tésztát. Ma már nem dagasztanak. A teknő is csak öncélúan készül, legfeljebb disz- nóságot sóznak bele, ha lesz aki megveszi. A lecsonkolt törzs hoz talán új sarjai. Zsiga tudja, hogy hozni fog. Mert a természet rendje a folytonos megújulás. gí Nézőpont Érni vagy beérni Kállai János eindult a nagy darálj ló, amit konszolidálja tabb nevén érettségi vizsgafolyamatnak szokás titulálni. Országszerte nyolcvannégyezren ültek be tegnap a tantermekbe a gimnáziumok és szakközépiskolák nappali tagozatán, hogy négy órát szenteljenek a magyar nyelv és irodalom dolgozatok elkészítésére. Persze a középiskolai tanulmányaikat befejezők ennél többen vannak, gondolván az esti, levelező tagozatok ma- turandusaira is. A helyzet mostanra a következeiképpen alakult: az állami költségvetés lehetőségeinek ismeretében központilag fogják megállapítani, mit tud garantálni a büdzsé, azaz: milyen hallgatói létszámú működtetéshez tud támogatást adni. Ha az egyetem, vagy a főiskola a kereten túli felvételi kapacitásra törekszik, ennek a fedezetét saját pénzeszközeinek önnyirbálásá- ból, az alap- és kiegészítő ösztöndíjak forrásaiból teremtheti elő. Ellentétes szándékok és cselekvések sora kezdődhet e szisztéma megvalósulásával. Csakhát a hozzá szükséges monetáris megalapozottság hiánya óvatosságra inti majd az intézményeket, tévén egyik sem saját érdekei ellen kíván dönteni. Ördögi kör, amit még diaboli- kusabbá tesz az egyetemek és főiskolák gazdálkodási helyzetének fokozatos romlása. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen már beütött a krach. A múlt hét végi tárgyalások — a kultusz- miniszter, a pénzügyi államtitkár, az ELTE vezérkara között — nem vezettek eredményre. A baj pedig nem kicsi, s nemcsak ott, a fővárosi universitas környékén. A csőd, sajnos, másutt is bekövetkezhet. Ezért tűnt igencsak furának a PM prominense szájából a kijelentés: az ELTE félpénzen kétszer olyan magas színvonalú képzést adjon a jövőben! Hírlik: a mondat az egyeztetésen részt vett professzorokból harsány nevetést váltott ki. Mit mondjak? Keserű kacaj lehetett! Kép szöveg nélkül Ferter János rajza I ■ I £*]iif iif^t * Hazai vendégvárók Marik Sándor A z indokoltnál szerényebb visszhangja volt a múlt héten az Országházban a turizmusról tartott miniszterelnöki konferenciának és nyílt napnak. Pedig nem előre megírt udvarias beszédek hangzottak el csupán. Olyan markáns véleménykülönbségek is voltak, hogy például a jelenlévő szakemberek egy csoportja egyszerűen kifütyülte a turizmust is felügyelő ipari minisztert. Elég nagy erők feszülnek tehát egymásnak, bár az alaptételben végül is sokan megegyeznek. Ezt a miniszterelnök így fejtette ki: „A kormány eltökélt az Európai Unióhoz való csatlakozásban és az ehhez szükséges modernizációs programfontos része a turizmus fejlesztése, amely bevételeinek devizahozama legalább 20 százalékkal felülmúlja az exportét.” Érdemes tehát az idegen- forgalomra nagyobb figyelmet fordítani — több ország (Ausztria, Portugália, Törökország és mások) példája mutatja, hogy a turizmus sikerágazat lehet. Még pénz is jön hozzá, hiszen csupán a Phare program keretében 460 millió ECU vár a magyarországi pályázókra. A nagyobb beruházók öt évre 50 százalékos, az elmaradt térségekben — így a mi környékünkön is— invesztálok 100 százalékos adókedvezményt kaphatnak. Mégis nagyon nehézkesen változik a szakma, pedig e .területen aránylag könnyebben lehet(ne) jó eredményeket elérni, mint például az acélgyártásban vagy a gyógyszeriparban. Am éppen ez is akadálya lehet a fejlődésnek: nem elegendő néhány kiemelt nagy létesítmény, a sok kedves, lakályos kisebb pedig kü- lön-külön nagyon nehezen érvényesül. Az összefogásra kel! tehát helyezni a fő hangsúlyt. Persze vannak nagyobb „falatok” is, elég szétnézni csupán a mi megyénk határátkelőinél: nem éppen kedvcsinálók a gyakran sok órás várakozások. Az ön- kormányzatok pénztelenek, minimális fejlesztésekre sem futja, nemhogy idegen- forgalmi célokra. A turizmus pedig így leginkább a feketegazdaság malmára hajtja majd a vizet.
