Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-13 / 111. szám
SPORT 1996. május 13., hétfő Gönczi tizedik Berepült az osztrák törölköző Nyíregyháza (KM) — Vasárnap délután jó másfélezren voltak kíváncsiak a buj- tosi csarnokban rendezett kick-box gálán. Nyolc óra is elmúlt, mikor a két főszereplő a kötelek közé lépett. Az egyik sarokban a sportág egyik világklasszisa, a nyíregyházi színekben versenyző Gönczi János állt, a másikban a profi Európa- bajnoki ranglista tizedik helyezettje, az osztrák Wili Kubrell. A tét az volt, hogy a mi fiúnk kerül fel a ranglistára, vagy marad ott az osztrák. Az első menetben jól mutatkozott be Gönczi, tisztán ütött és rúgott, biztos előnyhöz jutott. A második menetre feltámadt Kubrell, harcosabb lett ám igazán nem tudta meglepni ellenfelét. A harmadik menetben matekórát tartottak az osztráknak, aki egy szép sorozás után földre került, ám nyolc után felpattant. A negyedik menetben ismét a sarokba szorította ellenfelét Gönczi és alaposan megsorozta. Úgy tűnt, ellenfele túlvészelte a cséphadarást, ám az osztrák edző úgy gondolta elég és bedobta a törölközőt. így Gönczi magabiztos teljesítmémnyel jogosan váltotta le az osztrákot a profi EB-ranglista 10. helyéről. Gönczi keze a magasban Balázs Attila felvétele Minden a régiben NB I: Dobogóközeiben a Vasas Nyíregyháza (KM) — A kiesés és a bajnoki cím szempontjából is igen fontos mérkő- zésket vívtak az érintett csapatok az elsőosztályú labdarúgó-bajnokság huszonnegyedik fordulójában. Úgy tűnik, a Pécs hiába gyűjtögeti idegenben a pontokat, hazai pályán képtelen az eredményes játékra. Az angyalföldiek győzelmükkel viszont igen jó pozícióba kerültek. A debreceni tévés bronzrangadón a Kispest elveszítette idei veretlenségét. Szőcs János vezérletével első győzelmét aratta a Zalaegerszeg. A Haladás és a Fehérvár sem javított a pozícióján, előbbi az MTK vendégeként, utóbbi a Stadler otthonában veszített kétgólos különbséggel. A Fradi-pályán majdnem meglepetést okozott a Csepel, ám a bajnokesélyes tavaszi gól felelősei ezúttal sem okoztak csalódást. A másik bajnokjelölt vasárnap végül hozta a kötelező győzelmet. Eredmények: Pécs-Va- sas 1-3 (1-1), Stadler FC- Fehérvár 2-0 (1-0), Debre- cen-Kispest 2-1 (2-1), MTK-Haladás 3-1 (1-1), Zalaegerszeg-Győr 3-0 (2-0), Ferencváros-Csepel 2-1 (1-1). Újpest-Békés- csaba 2-0 (1-0), BVSC- Vác 1-0 (1-0). A bajnokság állása 1. BVSC 24 16 6 2 43-20 54 2. Ferencváros 24 17 2 5 45-20 53 3. Újpest 24 10 9 5 31-20 39 4. Vasas 24 10 8 6 32-26 38 5. Debrecen 24 11 5 8 35-31 38 6. Kispest 24 9 9 6 36-28 36 7. MTK 24 9 7 8 46-38 34 8. Stadler FC 24 7 12 5 30-27 33 9. Csepel 24 8 8 8 38-37 32 10. Vác 24 7 9 8 34-33 30 11. Zalaegerszeg 24 7 7 10 35-39 28 12. Haladás 24 6 6 12 22-38 24 13. Fehérvár 24 6 5 13 30-47 23 14. Békéscsaba 24 3 10 11 24-38 19 15. Győr 24 4 7 13 24-44 19 16. Pécs * 24 6 2 16 22-41 17 * három büntetőpont levonva Játék nélküli, de három pont NB II: Szilágyi góllal tért vissza • Tíz ember ellen sem tudták növelni az előnyt Tumultus a vendégkapu előtt Balázs Attila felvétele ö Tiszavasvári (KM LSc- — M. L.) — Szikszai Lajos, a tisza- ---------- vasvári labdarúgók mestere igazából nem arról híres, hogy hetente változtatna a pályára lépő csapatán. Erre az utóbbi időben nem is volt sok oka, hiszen az Alkaloida hat forduló óta veretlen. Ezzel szemben vasárnap kicsit felforgatta csapatát, aminek persze megvolt az oka. Fecsku a héten betegeskedett, így csak a padra ült le, felépült viszont Veres, aki helyet követelt magának a kezdőben. A legnagyobb meglepetés azonban Szilágyi pályára lépése volt. Tiszavasvári Alkaloida— Hódmezővásárhely 1-0 (1—0). Tiszavasvári, 2 ezer néző, v.: Marcsók (Nyilas, Szilágyi). Alkaloida: Szabó — Horváth, Szűcs, Havelant — Kurilco, Veres, Erdei, Bohács, Lente — Szilágyi, Rosu. Edző: Szikszai Lajos. Hódmezővásárhely: Soós — Tal- mácsi, Márta, Luczás — Gar- di, Sipos, Farkas, Győri, Mu- csi — Bozó, Varga. Edző: Pataki István. Csere: Erdei helyett Fecsku, Szilágyi h. Dencsuk (mindkettő a szünetben), Kurilco h. Pitács (78.). Gól: Szilágyi (43.). Sárga lap: Lente (19.), Győri (29.), Veres (45.), Tal- mácsi (69.), Pitács (89.). Kiállítva: Talmácsi (73.). Sokan voltak kíváncsiak arra, hogy vajon mi lehet a hódmezővásárhelyi csoda titka. Mint ismeretes, a vásárhelyiek legutóbb nem akármilyen végjátékban verték 3-2-re az élvonalba tartó Diósgyőrt. Aztán az első félidőben ebből a titokból semmi nem derült ki, amiben kicsit a vasváriak is hibásak. A vendégek ugyanis egyértelműen védekezésre kényszerültek, ám hősies harcra nem, ami a hazaiak nagyon gyenge játékának volt köszönhető. Hiába birtokolta többet a labdát az Alkaloida, fölényük csak meddő volt, különösen a szélek kihasználatlansága tűnt fel. Már úgy tűnt. hogy gól nélküli döntetlennel vonulnak pihenőre a csapatok, amikor Horváth nagyszerű átadását Szilágyi kapta meg a leshatáron, és a hetekre elfelejtett csatár nem is hibázott. A gólszerző aztán combját fájlalta, és a szünetet követően már ki sem jött az öltözőből. A második játékrészben már jobban kimerészkedett sün- disznóállásából a vendégcsapat, ám ezzel sem könnyítették meg Bohácsék dolgát. Mert a hazaiak ott folytatták, ahol a szünet előtt abbahagyták: gyengén játszottak. így aztán leginkább csak bosszankodtak a szurkolók és a vezetők, mert elemi hibák sorozatát vétették a játékosok. Pedig majd húsz percet emberelőnyben játszottak, mert a korábban már sárgát kapott Talmácsi (színész- kedett, rájátszott egy sérülésre) egy becsúszásnál kézzel ért a labdához, a játékvezető pedig talán túl szigorúan, de felvillantotta a második sárgát, majd a pirosat. Ezt nem bírta idegekkel a vásárhelyi edző, akit a reklamálás miatt elküldött a kispadtól Marosok. Szóval előnyben sem ment az előny növelése pedig Rosunak és Dencsuknak (ő fejelt egyet, de les miatt nem adták meg) a gólszerzés. Szerencsére a néhány nem is veszélytelennek tűnő vendégkontra végül nem okozott gondot a kapu előtt, így maradt az eredmény. Erről a kilencvenegynéhány percen nincs mit sokat beszélni. A hazaiak nagyon gyenge napot fogtak ki, szinte mindenki mélyen tudása alatt játszott. Talán már előre elkönyvelték a sikert, zsebben érezték a három pontot? Ha így volt, akkor a játékosok saját bőrükön tapasztalhatták, hogy ez rossz út, a könnyűnek tűnő meccseken is hajtani kell és koncentrálni. Főleg utóbbira lett volna nagy szükség. Szikszai Lajos: Nagyon gyengén játszottunk, rosszul sikerült minden, ám a legfontosabb az, hogy nyertünk. Pataki Tamás: Hibába támadtak többet udvarias vendéglátóink ez semmit nem jelent, mert végül egy ajándékgóllal nyertek. Pontrúgásgólok döntöttek NB II: Újabb 3-1-es vereséget szenvedett az FC Sényő Sportvilág Gödöllő (Torma Ferenc) — Kiesési rangadó előtt állt vasárnap délután az FC Sényő NB Il-es labdarúgó csapata. Falatovics László tizenharmadik helyen álló csapata az egy ponttal mögöttük álló Gödöllő vendége volt. Gödöllő-FC Sényő 3-1 (2-1). Gödöllő, 800 néző, v.: Dubraviczky (Jenei, Horváth). Sényő: Nagy — Somogyi, Tábori, Kiss, Szász — Czipper, Simon, Pavelcsák, Kovács P. — Grezsák, Stranyóczky. Edző: Jakab Elek. Sényő: Mező — Sinka. Barna, Czap — Lelt, Rubóczki, Kovács I., Horváth, Paulik — Tóth, Ber- náth. Edző: Falatovics László. Csere: Szász helyett Kádár (35. perc), Pavelcsák h. Bajkai (a szünetben), Czipper h. Török (81.), Horváth h. Ványi (85.). Gól: Szász (11-esből, 8.), Horváth (11.), Tábori (45.), Kádár (75.). Sárga lap: Lelt (8.), Czap (10.), Kiss (11.), Kovács I. (58.), Czipper (70.), Tóth (76.). Kiállítva: Lelt (50.). Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés, aztán egy ártalmatlan támadást követően Lelt kezére pattant a labda a büntetőterületen belül, mire a játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott. A „tizit” Szász a jobb alsó sarokba lőtte. Szerencsére nem sokáig kellett várni az egyenlítésre. A hazai gól negatív főszereplője, Lelt ezúttal nagyszerű jobboldali beadással hívta fel magára a figyelmet, Bernáth fejelhetett ezt követően kapura, a kapus még hárított, az érkező Horváth viszont nem hibázott. A játékrész utolsó percében egészen éles szögből jutottak szabadrúgáshoz a gödöllőiek. Tábori állt a labda mögé, és élesen a jobb alsó sarokba vágta a labdát. Amilyen rosszul fejeződött be az első, olyan rosszul folytatódott a második játékrész. Öt perc sem telt el, amikor Lelt sérelmezett egy ellene meg nem ítélt szabálytalanságot, a játékvezető pedig második sárga lapja után a pirosat is felmutatta a sényői hetesnek. Tíz perc múlva mégis a sényő- iek lőhettek volna gólt, ám Paulik ziccerben hibázott. Negyedórával a vége előtt pedig minden eldőlt: a hazaiak szöglete után Kádár fejelt a kapu bal oldalába. Igaz, meg kell jegyezni, hogy a gól előtti támadásnál Kovácsot igencsak A bajnokság állása: gyanús körülmények között szerelték a hazai védők a tizenhatoson belül. Három pontrúgásból kapott góllal veszített a szabolcsi újonc, ám jóval fájóbb, hogy a legnagyobb rivális otthonában maradtak pont nélkül Barná- ék. Pedig a mezőnyben egyenrangú partnerek voltak a sényői játékosok, ám a figyelmetlenségek, valamint a negyvenperces emberhátrány miatt nem sikerült a bravúr. Jakab Elek: Feszült és rengeteg sárgával tarkított mérkőzésen megérdemelten nyertünk. Falatovics László: Jobb volt a Gödöllő. Sajnálom, hogy ezt a feketeruhás „valakit” meg kellett ismernem. További eredmények: Sal- gótarján-Kecskeméti SC 3-0 (2-0), Diósgyőr-Hajdúnánás 1-0 (0-0), Tiszakécske-Kecs- keméti TE 3-1 (1-0), III. kér. TVE-Eger 2-0 (1-0), Ka- ba-Kazincbarcika 1-1 (0-0). 1. III.ker.TVE 24 16 5 3 52-16 53 2. Tiszakécske 24 13 6 5 44-22 45 3. Tiszavasvári 24 13 6 5 35-17 45 4. Kaba 24 13 6 5 36-21 45 5. Diósgyőr 24 12 8 4 40-18 44 6. Kecskeméti TE 24 13 4 7 30-25 43 7. Nyíregyházi FC 24 12 3 9 38-26 39 8. Salgótarján 24 9 9 6 27-19 36 9. Hajdúnánás 24 9 7 8 28-22 34 10. Eger 24 7 6 11 31-33 27 11. Hatvan 24 7 5 12 24-36 26 12. Kazincbarcika 24 5 8 11 28-31 23 13. Gödöllő 24 6 5 13 20-45 23 14. FC Sényő 24 5 6 13 24-49 21 15. Kecskeméti SC 24 4 6 14 23-36 18 16. Hódmezőv. * 24 2 2 20 10-74 8 Az Auxerre... ...első alkalommal nyerte meg az élvonalbeli francia labdarúgó-bajnokságot, miután a 37. fordulóban 1-1-es döntetlent ért el a Guingamp otthonában. Csank János... ...eredetileg kijelölt válogatott keretéből négy játékosra nem számíthat a szombati, Anglia elleni barátságos mérkőzésen. Torma (Cercle Bruges) kupa- mérkőzést játszik, Lőrincz (MTK) és Albert (Ferencváros)1' szombaton megsérült, a zalaegerszegi Horváth pedig gipszben van. Csank helyükre behítja a csepeli Baranyit és a ferencvárosi Teleket. (MTI) Már korábban... ...eldőlt, hogy az AC Milan nyerte meg az olasz labdarúgó-bajnokságot, így a piros-feketék nyugodtan léphettek pályára a zárófordulóban. Szavicevicsék gólzáporos győzelmet arattak, 7-1 -re nyertek a kieső Cre- monese ellen. A Bari, a Torino és a Padova is búcsúzott az első osztálytól. (Reuter) * három büntetőpont levonva