Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-11 / 110. szám
1996. MÁJUSI!., SZOMBAT Napkelet • /I KM hét végi melléklete ii Belánszky-Demkó Péter reprodukciója szem le ezt a koszorút. Eljöttünk mi is magyar királyi testőrök, hogy bajtársunk, Bessenyei György emléke iránt tiszteletünk adóját lerójjuk!” Ezen a napon a Schlicter-ház tornácán a fényképezőgép lencséje elé állt a négy testőr teljes díszben. A Hunyady és Harth nyíregyházi fényképész cég készítette az itt látható, eredetiben színezett fotót, melyet a testőrök alá is írtak. Balról jobbra haladva Szathmáry Király Bertalan, Miticzky Kálmán, Barcsay József (pálcával) és Schlichter Gyula látható a képen. Ezt a fotót aztán Schlichter Gyula a szintén akkor megnyitott megyei múzeumnak adományozta örök emlékül. A kép felső és alsó részére az alábbiakat írta dr. Jósa András vármegyei főorvos, a múzeum megalapítója és vezetője: „A Bessenyey György szobrának leleplezése alkalmával Ferencz József magyar királynak engedélyével megjelent küldöttsége a magyar királyi testőrségnek. 1899. május hó 9-én. A Bessenyey szobor leleplezésének alkalmával lakásán felvett ezen testőrcsoportot kedves emlékül adta Schlichter Gyula testőr százados a megyei múzeumnak, átvette Dr. Jósa András 1899. VI. 8.” A bekeretezett színes fotót a Jósa András Múzeum helytörténeti gyűjteményében őrizzük. BeneJános Testőrök teljes díszben Vidéki város még nem részesült ilyen megtiszteltetésben A múlt század utolsó évében, 1899. május 9-én nagyszabású ünnepség keretében leplezték le Nyíregyházán a Vármegyeháza előtt Kallós Ede Bessenyei szobrát. A kiváló testőrírót, a magyar felvilágosodás úttörőjét, atyját mintázó szobor volt az első jelentősebb köztéri alkotás Szabolcs vármegye székhelyén. A szobor avatására megjelent nagyszámú világi és egyházi előkelőség mellett az ünnepség igazi fényét a magyar királyi testőrség négy tagja adta, akik szintén eljöttek tisztelegni az egykori bajtárs szobra előtt. A magyar királyi nemesi testőrséget Mária Terézia királynő 1760 júniusában alapította. Tagjainak számát 120 nemes ifjúban állapította meg, kiket a vármegyék válogattak ki, és az ő ajánlásukra vármegyénként két-két ifjút vettek fel e nemes testületbe. A testőrség fenntartási költségeit a vármegyék állták. Tiszti testőrség volt, minden testőr hadnagyi, a testőrőrmester őrnagyi, a testőrség parancsnoka, a kapitány pedig tábornagyi rangot viselt. A testőrség állandóan az uralkodó székhelyén tartózkodott és minden utazására elkísérte. Őrszemeket állított a királyi, királynéi lakosztály elé, és lovon kivonuló osztagaival az ünnepek, ünnepélyek fényét emelte. A testőrség létrehozásával Mária Terézia be nem vallott szándéka arra is irányult, hogy a közismerten rebellis magyar köznemesség fiatalabb generációjának válogatott tagjait a császári udvartartás fokozottabb befolyása alá helyezze és saját politikai céljai és érdekei számára megnyerje. Zömük azonban nemcsak, hogy nem ezt az utat követte, hanem mindent megtettek a császárvárosban a magyar kultúra, a magyar nyelv fejlesztéséért. Elég, ha csak Barcsay Ábrahám, Báróczy Sándor, Bessenyei György, vagy a későbbiek során Kisfaludy Sándor nevét említjük. Háború esetén a testőrség fiatalabb tisztjei önként jelentkeztek a harctérre és rendszerint a huszárezredek tiszti helyeire kerültek. Később nemcsak a vármegyék küldtek ifjakat, hanem a hadseregből is sok — főleg lovas — tisztet helyeztek át a testőrséghez. Az évek hosszú során a magyar nemesi testőrség feladatai nem változtak. 1790- ben részt vettek a magyar korona haza- szállításában Bécsből Budára, kivonulásukkal még ünnepélyesebbé tették a királykoronázásokat mindaddig, míg a bukott forradalom és szabadságharc után 1850-ben a testőrséget az uralkodó fel nem oszlatta. Az 1867. évi kiegyezés egyik pontja azonban tartalmazta a testőrség újbóli megszervezését, s I. Ferenc József magyar királlyá koronázásakor, 1867. június 8-án ismét kivonult, ha még csak ideiglenes egyenruhában is, a magyar királyi testőrség. A végleges egyenruhát 1869 januárjában hagyta jóvá az uralkodó és az egészen 1918-ig érvényben maradt. A díszegyenruha, az úgynevezett gálaöltözet skarlátvörös színű atillából és nadrágból állt, mindkettő dúsan kivarrva ezüst lánczsinórokkal és magyaros suj- tással, vitézkötésekkel. Á testőrök és az altisztek mente helyett a párducbőrt vetették a vállukra, melynek csatján a magyar címer látható. A gálaöltözetet zöld leffentyűs, toll- bokrétás kalpag és szintén ezüst vi- tézkötéses sárga sarkantyús csizma egészítette ki. A kalpag jobb oldalát aranyzsinóros vitézkötés díszítette. A ruházathoz vállszíjas tölténytáska és ezüstveretes kard tartozott még. A Bessenyey-szobor új helyén, a múzeummal szemben Elek Emil felvétele Ebben a díszes egyenruhában jelent meg Nyíregyházán, 1899. május 9-én a négy testőr. Külön királyi engedéllyel jöttek, mert egyébként a testőrség tagjai csak az uralkodó kíséretében szerepelhettek nyilvánosan. Ez az esemény a helyi sajtó, a Nyírvidék érdeklődését is felkeltette, s egy rövid cikkben számolt be a testőrök érkezéséről: „A magyar királyi testőrségnek hivatalos küldöttség által való kép- viseltetése a Bessenyei szobor leleplezési ünnepélyén olyan megtiszteltetés, amilyenben vidéki város alig részesült még idáig az országban, mert nem tudunk rá esetet, hogy a király testőrsége Ő Felsége nélkül valahol megjelent volna, annál kevésbé arra, hogy — mint nálunk történt — teljes díszben jelent volna meg. Mint értesültünk, egyedül gr. Pálffy András lovassági tábornok, a magyar királyi testőrség kapitánya hazafias érzelmeinek köszönhető, hogy a magyar királyi testőrség hozzánk eljött küldöttsége teljes díszben jelenhetett meg.” Az ünnepélyre megjelent négy gárdistából hárman, a küldöttség vezetője, nagy- barcsai Barcsay József, főrendiházi tag, testőrőrmester (őrnagy), Szathmáry Király Bertalan testőr (százados) és nemes miticzi és csütörtöki Miticzky Kálmán testőr (százados) május 7-én este érkeztek meg Nyíregyházára, ahol a vasútállomáson a nyíregyházi Schlichter Gyula testőr, huszár százados fogadta társait és vitte őket otthonába. Háza ma is megvan, kissé átalakítva ez á Malom Utcai óvbdá. Másnap a testőrök a megye, a város és az itteni katonaság elöljáróit látogatták végig, majd a testőrség tiszteletére Schlichter Gyula adott díszebédet, este pedig a főispán, br. Berthold tartott fényes fogadást. Május 9-én a szobor avatásakor a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy és a Petőfi társaság koszorúi után harmadikként a testőrök koszorúztak. Barcsay József a következő szavak kíséretében tette le a szobor talapzatára a testőrök színét viselő zöld selyemszalagos babérkoszorút: „A magyar királyi testőrség nevében te# Ä KM VENDÉGE A tudós tréner Szőke Judit Nem volt könnyű eldönteni, „milyenre vegyem a figurát”. Mert — bár nagyon vonzott a dolog — túl humorosra mégse sikeredhet, elvégre a hadtudományok kandidátusa titulus tiszteletre méltón hangzik. Túl mogorva, olyan klasszikus tudósképet festeni meg maga lenne a hazugság, hiszen aki ismeri dr. Komor Leventét, az tudja jól, hogy ha csínyről, tréfáról van szó, nem ismer pardont. Egy tanárom régen azt mondta, neki csak az a komoly ember, aki amikor nevetni kell, nevet, ha meg szakmai méltóságos- nak kell lenni, akkor meg ahhoz mérten viselkedik. Nos, hát Komor Levente ilyen. A portré tehát dinamikus, izgalmas, derűs. Mint a középpontjában álló személy maga. Mert ha már nincs dolga a budapesti Atalanta International menedzsmen-kép- zési igazgatójaként, akkor tanít a külker főiskola kommunikációs tanszékén, vagy épp más felsőoktatási intézményben. Esténként a Népjóléti Minisztérium 1-es fiúnevelő intézetében — mely a fiatalkorúak előzetes fogvatartására van kijelölve — dolgozik. S más effélék. A KLTE-n végezte el a pszichológia szakot, később a munka világára, a szervezetfejlesztésre (is) szakosodott. Vezető tréner. Tíz éve ment el Nyíregyházáról, de családja, sokszor a munkája bizony ideköti. Jól ismeri a várost, a megyét, az itt élő embereket. Nagyon figyelemreméltó elmélete van panaszos régiónk fejlődési esélyeiről, de most főleg a tréningekről kérdeztem. Tekintettel arra, hogy fogalmunk sincs arról hányán, hányféleképpen használják (akár használják ki) ezt a divatos fogalmat. A T-csoport technikájára, a tréning módszertannal még az egyetemen ismerkedett meg, ez számára egyfajta „ezt akarom csinálni felismerésként, ráismerésként hatott. Ebben akkori tanárának, mesterének, jelenlegi ba rátjának, Bar- lai Róbertnek is volt némi része... A szakdolgozatai, a kandidátusi értekezése mindmind ezzel a témával foglalkoztak. Mindig izgatta, hogy egy szervezet Dr. Komor Levente kultúrája, szerkezete, teljesítményei hogyan függnek össze egymással, s hogyan használható az emberi erőforrásra alapozott szervezetfejlesztés. S akkor már itt is vagyunk a tréningnél, mely praktikus (nálunk főleg magatartásmódosító) gyakorlást, fejlesztő technológiát jelent. Optimális esetben emberi erőforrás-szakértők, egyetemet végzett, magasan kvalifikált, a leggyakrabban pszichológusok, kommunikációs szakemberek, akik évek alatt speciális képesítést szereznek, művelik ezt. (Többen vannak a „tréningtech- n i k u s o k ” , akik azért nem egészen ugyanezt tudják kínálni.) A profik tréning közben megvezetik a gondolkodást, a tapasztalat- szerzést, ala- A szerző felvétele kítják az önismeretet, miközben csoportélményt is nyújtanak. — A trénernek nem kell értenie sem a pénz-, sem mondjuk a vízügyekhez, neki együttműködést kell szervezni a résztvevők között, vagy problémamegoldást, konfliktuskezelést kell elősegítenie, miközben a kommunikációs eredményességet növeli. Ez a pár kiemelt kör az egyén vagy a szervezet hatékonyságát erősíti. Óriási élménynek értékeli azt, amikor az informális szerkezetbe nyúl bele, amikor sikerül megemelni a bizalmi szintet, a kommunikáció nyíltságát. E tevékenységben nincsenek sémák, no persze nem is a tréner problémáit kell megoldani, hanem a szervezetét. Amikor megkapnak a trénerek egy megbízást, érkezzék az akár gazdálkodó szervezettől, akár államigazgatási egységtől, akkor egy specifikus metódust dolgoznak ki. Ami nyilván mindig más. Rájöttem, ha más szavakkal is, ha a mondatok mögött is, órákig tartó beszélgetésünk minden tíz percében előbukkant ez a gondolatkör. Úgy, hogy rá kellett jönnöm, ez az, ami igazán izgatja a tudós trénert. A „ne dolgozz — csak mindig” életstílus és ritmus annak a türelmetlen várása, hogy holnap újabb, nagy feladatok jönnek, amiket persze Sikerrel old meg az ember, nagy hajtóerő. S ami nem kevésbé fontos, hogy aztán elérkezik az este, amikor belenéz a tükörbe, boldog-fáradtan a hajába túr, elismerő arcot vág, biztatóan bólint és aztán az önmagáról alkotott jó véleménnyel hajtja álomra a fejét. JC
