Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-04 / 80. szám
1996. április 4., csütörtök A FŐSZERKESZTŐ POSTAJA Harminc év krízisben Balázs Attila felvétele Szemét Március 29-én, pénteken hallottam a televízióban, hogy Nyíregyházán lomtalanítás van. Konténereket helyeznek ki a Jósaváros- ban. De miért csak ott? Az Árpád utcán lakunk. Házunk, a 12-es számú, gyönyörű kertes villa a Madách utca sarkán. Ösz- szegereblyéztettem a sok őszi lombot és összetaka- ríttattam azt a mérhetetlen sok szemetet, amit a hajléktalanok a házunk előtt hagynak, kacatokat, üvegeket, dobozokat, s mindenféle koszt... Több ezer forintomba került a lomtalanításom. De hová tegyük a szemetet? A háztartási kukába nem fér, rengeteg! Telefonáltam a Városgazdálkodási Hivatal szemetes részlegéhez, második kérésemre hoztak egy ócska, rozzant konténert. Mire észrevettem, a szomszédok úgy telepakolták, hogy a mi szemetünk már nem fért bele. Az Arany János utcán egészen közel egymáshoz 7 konténert számoltam meg. Újak, jók, azok szinte állandóan ott vannak. Miért csak egyes városrészeknek kell tisztának lenni? A kertes, virágos utcákon torlódhat a szemét? Kérem, intézkedjenek, hogy az illetékesektől újabb, jobb konténert kapjunk, hogy a maradék szemetet is belehordhassuk. Az én helyzetem rendkívül rossz. Házam párká- nyos kerítésén ülnek télen- nyáron a hajléktalanok. Tehetetlen vagyok velük szemben, ha rájuk szólok szedjék fel a szemetet, megfizetek érte: vagy nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseket kapok, vagy sürgősen elmennek egy kis időre. Sajnos tehetetlen vagyok velük, el kell viselnem őket. Legalább abban segítene a város, hogy az összetakarított szemetet elszállítsák, adjanak konténert! Fizetünk a szemét- szállításért, az utcai szemetet is el kell takarítani és elszállítani. Tisztelettel: Antalóczy Tiborné Nyíregyháza Árpád u. 12- Madács u. 17. Az ÁCSI egyik lakója A társadalmi krízis erősen próbára teszi az egyéni, emberi képességeket. Az érvényesülés, a fennmaradás nagy alkalmazkodó képességet, mozgósítható energiákat igényel mindnyájuktól. Milyen esélyei vannak annak a még meg sem született vagy éppen csak megszületett magzatnak, újszülöttnek, akinek már az anyja is eltaszított, kitaszított a családból, az emberi értékekből? A társadalmi, gazdasági krízis növeli a számukat, és kétségbeesetten várják a segítséget. Előbb-utóbb rá kell jönnünk, hogy ha nem kapnak időben segítséget, ha nem tanítjuk meg az anyákat, nem Szüleim kisgyermek koromban állami gondozásba adtak. A nyírbátori nevelőotthonban voltam 15 éves koromig. Elvégeztem az általános iskolát. Két évig húsipari szakmunkástanuló voltam, a harmadik évet nem tudtam elvégezni, mert a nevelőotthon 16 évesen 2500 forinttal, egy váltó ruhával és egy pár cipővel szélnek eresztett. A jánosbokori nagy- szüleimhez kerültem, akik rettenetes körülmények között éltek, így nem volt mód továbbtanulnom. A húsiparnál mint betanított munkás helyezkedtem el. Onnan kb. öt éve munkanélküli lettem, azóta sem tudok elhelyezkedni. A feleségem szintén öt éve munkanélküli. Egy gyermekünk van. Jelenleg jövedelem- pótló támogatást kapunk, melynek összege nem éri el a 15 000 Ft-ot. Tíz kilométerről hordom be a gyereket iskolába, csak a bérlet 3000 forintba adunk esélyt az újszülötteknek, hogy saját erőiket, képességeiket kiépítsék, csak a későbbi terheket fokozzuk. Vannak intézmények, annak szakemberei, akik arra specializálták magukat, hogy ezt a segítséget, indító erőt közvetítsék a rászorulónak. Ilyen intézetek egyike megyénkben az Anyás-Csecsemőotthon Sóstófürdőn, mely 30 éves múltra tekint vissza. Szakemberei, dolgozói speciális attitűddel rendelkeznek, minden alig élő életben is az értéket, a fejlődés lehetőségét keresik, apró sikerekért keményen dolgoznak. A normális emberi közösségbe be- és visszaintegráló törekkerül. A jövedelmünk másik részét elviszi a háztartási energia, (gáz, villany, stb.) szinte nem marad megélhetésre. Van olyan, hogy nem jut ennivalóra, csak éhezünk egész nap. Hiába járunk a munkaügyi központba, nem tudnak munkát ajánlani, ha a jánlanak is, kimegyek, és azt mondják, hogy betelt vagy pedig azt húzzák be, hogy betelt az állás. Szeretnék ebből a helyzetből kikerülni, de nem tudok. Mindenütt falakba ütközők, voltam a Városi Polgármesteri Hivatalban, a Megyei Önkormányzat elnökéhez, de senki sem tudott segíteni az elhelyezkedésben, az volt a válasz, ők nem kényszeríthetik a munkáltatót, hogy felvegyenek dolgozni. Vettem magamnak 5,2 AK-t, Jánosbokorban kimérettem magamnak a földet, beszereztem egy kis házhoz való anyagot (gerendát, faanyagot) hogy építünk mavéssel nevelgetik a rájuk bízott gyermekeket, anyákat. Hisznek munkájuk értelmében, a rájuk bízott gyermekek jövőjében. Munkájuk komoly figyelmet, megbecsülést érdemel — mindazok alkalmazottai ők, akik az adójukból és az adományaikból arra is szánnak, hogy a legelhagyottabb megszületők is esélyt kapjanak az emberi életre. Köszönjük minden adózó és adományozó polgár segítségét gondozottaink nevében. Dr. Pethő Ágnes igazgató főorvos Anyás-Csecsemőotthon, Sóstófürdő Mindenütt csak a fal... Az emelés csak mérsékli a távolodást Tisztelt Főszerkesztő Úr! Először is megköszönöm, hogy az 57. számban, a főszerkesztő rovatában megjelent a nyugdíjemelésről írt véleményem. Gondoltam, hogy lesznek rá reagálások, de nem olyan, mint amilyet a 68. számban A nyugdíj ellentmondásai c. alatt leírtak. Tudom, hogy a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet a közölt írásokkal, de ennek közzétételét mégis furcsának találom. Röviden elmondom, hogy miért. Elöljáróban annyit, hogy a mostani nyugdíjemelésem a minimum és maximum érték közepe táján van. Nem vagyok érintett fél egyiknek a megállapításánál sem, csupán az igazságérzetem diktálta, hogy feltegyem a kérdést. A további vitában sem kívánok részt venni, amennyiben lesznek érintettek, akik válaszolnak Temesvári úr írására. Engem az háborított fel a cikk olvasásakor, ahogyan pocskondirozza a kisnyugdíjasokat. Elismeri ugyan, hogy sok az önhibáján kívül elesett ember, de szerinte nem az a többség, amikor ilyeneket ír: „sokan a nyugdíjkorhatár előtt leszázalékoltatták magukat” és most elvárják, hogy „ők is annyit kapjanak, mint aki megdolgozott a többletért?” (Szerintem azok, akikre a cikkíró céloz, nem várják el.) Vagy: „éppen elegen vannak olyanok is, akik önhibájukból kerültek jelenlegi helyzetükbe.” Meg aztán, hogy az értékpapírok kibocsátásánál kisnyugdíjasok állnak sorba vásárlási szándékkal. Az idézett dolgok annyiban igazak, hogy vannak ilyenek is, de nem ez az általános a kisnyugdíjasokra. Ugyanis lehetne emlegetni a magasnyugdíjasok között azokat, akik dicstelen munkával vagy spekulációval szerezték meg. Áz ilyen vádaskodásoknak nincs értelme. Ezekről a dolgokról sok szó esett a sajtóban is három évvel ezelőtt, amikor az Alkotmánybíróság elé került a téma. Áz Alkotmánybíróság döntésének indoklásában emlékezetem szerint az ország nehéz gazdasági helyzetére is hivatkozott. A kormány is erre hivatkozik a megszorító intézkedések meghozatala alkalmával mind a mai napig. Ezért merült fel bennem a kérdés, hogy miért nem használja ki a kormány az Alkotmánybíróság által is támogatott lehetőséget a nyugdíjemelés maximálásánál. Ugyanis ha továbbra is ilyen ütemben növeli a maximális emelés értékét, akkor az hamarosan elveszti a jelentőségét, hiszen eléri a legmagasabb nyugdíjakra vonatkozó értéket, míg a gazdasági helyzet változatlan marad. (Különösen fontos ezt figyelembe venni, amikor olyan hírek szivárognak ki, hogy veszélyben van a nyugdíjak rendes kifizetése is, még ha ez meg is lett cáfolva.) Még egy idézet Temesvári úr írásából: „E módszerrel ... rövid idő alatt olyan helyzetet teremt, hogy mindkettőt összehozva egységes szint jön létre.” Aki ilyet állít az nem tud számolni! Hiszen százalékos emelésnél a szint mindig csak távolodik egymástól. A nyugdíjak minimum és maximum emelési értéke csak mérsékli ezt a távolodást. És akiket ez hátrányosan érint, viszonylag észre sem veszik. Csak legyünk őszinték. Tisztelettel: Bátyi Sándor Záhony, József A. u. 4. Földalap(talanságok) Olvasom Leitner úrnak Skolnyik János korábbi cikkére írott észrevételét. Leitner úr válaszában azt írja, hogy a földalapokat az „önként jelentkezőkből verbuválódott földrendező bizottság” jelölte ki. No de miért a bizottság és miért nem a szövetkezet, személy szerint Ön, Leitner Úr? A földalapképzést az 1992. évi II. törvény 13. § 2. bek. az alábbiakban szabályozza: ,,A mezőgazda- sági szövetkezet a közös használatában álló, továbbá a bármilyen címen tulajdonába került földekből — helyrajzi szám szerint meghatározva — elkülöníti.” Tehát a szövetkezet és nem a földrendező bizottság az, aki a földalapokat elkülöníti, megjegyezve, hogy itt még a földrendező bizottság nem is létezett. Az idézett törvény a 14. §-tól a 27. §-ig részletesen szabályozza, hogyan kell a földalapképzést elvégezni. Azt, hogy a törvényben előírt feltételek megvalósuljanak, az önkormányzat 47/ 1992(111. 9.) sz. határozatával szövetkezetenként érdekegyeztető fórumokat alakított. A Ság vári Tsz esetében a fórumban a kárpótlásra jogosultakat az önkormányzat választása alapján 8 fő, a szövetkezetét Siska András volt nyugdíjas tsz-el- nök, míg a részaránytulajdonosokat Bellus József képviseli, az önkormányzat megbízottja Ver eb László. Szabad legyen felhívni figyelmét a Sz.-Sz.-B. Megyei Kárrendezési Hivatal 131-7/1992. számú határozatára. Ezen határozatnak a tárgya: Nyíregyházi Ságvá- ri Mgtsz, földalap-elkülönítési tervezetének egyezsége. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy a földalapok elkülönítését a Ságvári Tsz végezte és nyújtotta be jóváhagyásra a Kárrendezési Hivatalhoz. Gondolom, Ön most utólag nem állítja azt, hogy az idézett határozatban dr. Sveda Béla a határozat meghozatalakor valótlan tényeket rögzített. A földrendező bizottságot az önkormányzat 193/ 1992.(VIII. 17.) számú határozatával alakította meg az 1992. évi II. tv. 4. § alapján azon kárpótlásra jogosultak köréből, akik a föld- vásárlási igényüket e törvény alapján bejelentették. A bizottság e törvényben meghatározott feladatok elvégzésére alakult, amely feladatok között a földalapok elkülönítése nem szerepelt, így azzal nem is foglalkozott. Az írás egyéb részével nem foglalkozom, mert nem vagyok illetékes. Any- nyit azonban megjegyeznék, ha a földkiadó bizottság megalakulásakor nem volt meg a fedezet a tulajdonosok aranykorona igényére, úgy az 1993. évi II. törvénynek 13. § 5. bekezdését kell alkalmazni. A törvény itt egyértelműen kimondja, hogy ha eltérés mutatkozik, akkor a földkiadó bizottság az eltéréseknek megfelelően arányosan módosítja az egyes részarány-földtulajdonok aranykorona értékét. Gál János földrendező bizottsági tag (Szerkesztőségünk ezennel a nyílt vitát e témában befejezettnek tekinti.) A kergemarhakór Szétverték a közös gazdaságokat Angliában emiatt a betegség miatt már másfél évtizeddel ezelőtt is több tízezer szarvasmarhát irtottak ki. Jelenleg ez a betegség a szarvasmarha-állomány sorsát megpecsételte. Az angliai marhahús előtt az USA és az Európai Unió országai megrémülve húzták le a rolót, pedig az unió által kiszabott kvótát kötelesek lennének felvásárolni. Az előírt kvóta átvétele a küszöb előtt álló országokra nézve is kötelező. Azért, hogy a vész tovább ne terjedjen, az Európai Unió az angol marhahúsra exporttilalmat rendelt el. Néhány évvel ezelőtt Magyarországon is átvonult egy olyan példa nélküli marhavész, amely kiirtotta a szarvasmarha-állománynak több mint a felét. A genetikailag értékes állatok tízezrével kerültek a vágóhídra. Az állam a költségvetésből több milliárd forintot fizetett ki, azért, hogy az állatok elpusztítása minél gyorsabb ütemben befejeződjék. (darabonként tízezer forintot) Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében nem egy község van olyan, ahol az a vész hatszáz darab szarvas- marhából mindössze tizenöt darabot hagyott. Ezt a marhavészt nyugodtan nevezhetjük magyar politikai kergekórnak. Ennek a kórnak a vírusa akkor keletkezett, amikor egyes politikusok kezdték szétverni a közös gazdaságokat és a korszerűen berendezett szarvasmarhatelepeket. Hiába volt az intő szó, a figyelmeztetés, hogy gondolni kellene a holnapra is, a gyűlölettel telített vezérek nem hallgattak a jó szóra. Most már hiába a sopán- kodás, hogy milyen jó volna az angol marhahús helyett a magyar marhahússal megjelenni a piacon, sajnos a magyar állattenyésztés nincs abban a helyzetben, hogy a marhahúspiacon keletkezett űrt most betöltse. Vincze József nyíregyházi lakos A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. gunknak egy kis otthont, ha mást nem, akkor egy szobakonyhát. De az ottani gazdák tiltakoztak, kihúzták a karót, és azt mondták, hogy oda cigány nem építhet. A földemet egy nádas területen adták ki, ahol nem tudok semmit kezdeni. Pedig szeretnék a mostani lakhelyemről elkerülni, mert az udvarban öt család lakik együtt. Nem tudok magamnak máshol földet venni, mert nincs rá pénzem. Még arról sem tudok álmodozni, hogy egy biciklim lesz valaha is. Sajnos ha a lányom is ebben a környezetben fog felnőni, nem tudom mi lesz a sorsa. Nagyon szívesen vállalnék bármilyen munkát, bízom benne, hogy valaki felfigyel a sorsomra, és valamilyen formában segíteni tud rajtunk. Ádám Zsolt Nyíregyháza Jánosbokor61
