Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-01 / 77. (78.) szám
1996. április 1hétfő HAZAI HOL-MI KeJet-Magyarország 5 Biztatás a kormányzáshoz Budapest (KM, MTI) — Pénteken délután zárt ülésen főként az alapszabálymódosítására koncentrált az MSZP V., tisztújító kongresszusa. Szombaton délelőtt Hóm Gyula miniszterelnök-pártelnök mint- egy egyórás beszédében értékelte az elmúlt húsz hónap kormányzati és pártmunkáját. A kongresszus második napjának nagyobb része a plenáris, nyilvános vitáé volt. A felszólalók nagy többsége hitet tett a stabilizációs program folytatása mellett. Igen fontosnak ítélték ennek jegyében az adósságállomány megfelelő menedzselését és az államháztartási reform végrehajtását. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a jóléti rendszerek átalakításának alapelveiben társadalmi megegyezésre kell törekedni. Mint kiderült, többen igénylik az inflációellenes lépéseket, sürgették a társadalmi párbeszéd erősítését és profi, erős párt megszervezését. Elhangzottak a tisztségviselő-jelöltek „kortesbeszédei” is. Kósáné Kovács Magda szociáldemokrata szemléletű mondandója nagy sikert aratott — a fogadtatásból kiérződött, nagy a támogatottsága. Bár ahogy a folyosói beszélgetésekből kihallani véltem, Katona Béla szervezőkészsége is jól jönne a pártnak... Sokan szóba hozták a párt belső életének hiányosságait. Kinyilvánították, hogy a jelenleginél kommunikatívabb, aktívabb és cselekvőképesebb MSZP-t látnának szívesen, olyan pártot, amely világos és támogatható jövőképet ad a társadalomnak. Ha egy tapsgépet beszereltek volna, valószínűleg Békési László vitte volna él a pálmát, aki nem rejtette véka alá, Horn Gyulának még mindig nem kritikátlan támogatója, s aki egyértelműen sikeresnek ítélte a stabilizációs program eddigi végrehajtását, melynek eredményeire szerinte az egész ország büszke lehet. Cáfolta, hogy ez a program ellentétes lenne az MSZP programjával, s az sem igaz — mondta — hogy a stabilizációs programKiss Gábor kupaktanácsra hívta küldötteinket Baja Ferenc — pedig ekkor még nem volt választmányelnök... Szőke Judit felvételei mai a kormány túllőtt volna a célon. Kora estétől zárt ajtók mögött folytatta munkáját a kongresszus. A küldöttek beszámolót hallgattak meg a párt gazdálkodásáról, valamint az Országos Egyeztető Bizottság és az Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság munkájáról, s megválasztották a tisztségviselőket. 710 szavazattal ismét az ellenjelölt nélkül induló Horn Gyulát választották meg a párt elnökévé. Hárman pályáztak ellenben az ügyvezető alelnöki helyre. A kongresszus 390 szavazattal Kósáné Kovács Magdát választotta erre a tisztségre. Alelnök lett Katona Béla, Jánosi György és Szekeres Imre. A párt országos választmányának elnöke Baja Ferenc lett 395 szavazattal, a 381 támogató voksot kapott Vitányi Ivánnal szemben. Baja Ferenc különben nem kért szót az eseményen. (Mivel, bár szoros volt a végeredmény, érzékelhető volt a támogatottság mellette, még szombaton arra kértem, mondja el, mik a tervei megválasztása esetén, szokásos szerénységével elzárkózott a válaszadástól.) Kiss Gábor, az MSZP Szabolcs megyei elnöke továbbra is tagja az MSZP országos elnökségének. Ő egyébként a vasárnapi vitában megyénk küldöttcsoportjának időkeretét kihasználva (az eredeti tervekkel ellentétben Csabai Lászlóné helyett, aki időközben berekedt) az előadói emelvényre lépett. Részben egyes felszólalókhoz kapcsolódva főleg morális kérdéseket feszegetett, kifejtve a tárgyias kritika fontosságát. Suchman Tamás, akit nem választottak meg elnökségi tagnak, kilépése a pártból különben rányomta bélyegét a kongresszus vasárnap délelőtti vitájára. A szónokok közül többen a demokráciával ellentétesnek ítélték lépését, s volt aki úgy vélte: a privatizációs miniszter „primadonnaként” viselkedett, volt, aki sértődéssel vádolta. — Amennyiben Suchman Tamás ezt nem teszi lehetetlenné, miniszterként továbbra is számítok munkájára a kormányban —jelentette be Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök zárszavában. A kormányfő váratlannak és sajnálatosnak nevezte, hogy Suchman távozik a szocialista pártból. Mint mondta: nem érti a politikus döntését, mert a párt és a kongresszus erre nem adott okot. Tudomásul kell venni, hogy egy demokratikus párt demokratikus döntését mindenkinek el kell fogadnia. Horn Gyula úgy fogalmazott: minden értékes ember távozását sajnálja, de a kilépések nem rendítik meg a pártot. Horn Gyula a kongresszus legfőbb értékének azt tekintette, hogy megmutatta: a szocialisták megfelelő realitásérzékkel és felelősségérzettel rendelkeznek. A további munka és a következő választások szempontjából egyaránt fontosnak ítélte a most felmutatott következetességet. Lakat alatt a gyógyszertár Kisvárda (KM - K. B.) — Rekordgyorsaság alatt elkészült, eleddig mégsem nyitották meg Kisvárdán a kórház tőszomszédságában felépült gyógyszertárat, amely a városban a negyedik patika lesz, illetve lenne. Az egyáltalán nem véletlenül Béres Patikának — ünnepi keresztelő nélkül is — elnevezett új közforgalmú gyógyszertár megnyitásához „mindössze” a népjóléti miniszter aláírására van szükség, legalábbis formailag. Tény ugyanis, hogy az újabb gyógyszertár megnyitását a megyei gyógyszerész kamara elutasító állásfoglalása miatt nem ír(hat)ja alá az egészség- ügyi tárca vezetője. A kezdetekről A napokban mégiscsak megnyitották a patika ajtaját, igaz a küszöböt átlépők nem medicinákért jöttek, hanem a kialakult patthelyzet feloldásának szándékával. A minitanácskozáson ott volt a Béres Rt. vezérigazgatója, Heimann Zoltán és természetesen maga dr. Béres József is. A lakosságot, mondhatni a közvéleményt a Rákbetegek Országos Szövetsége helyi szervezetének vezetősége. valamint néhány városszerte közismert személyiség képviselte. Valamennyien értetlenségüknek adtak hangot. amiért a patika még mindig zárva van, hiszen mint hangsúlyozták, sok érv szól a mielőbbi megnyitás mellett. A történet persze korántsem ilyen egyszerű, ezért nem árt a múltba nézni. A kisvárdai önkormányzat még tavaly októberben elfogadta, sőt elvi síkon támogatta az újabb patikanyitás ötletét. Sőt, a kórház területéből kiszakított földdarabot beépítési kötelezettséggel adta el a beruházóknak. (Az is igaz ugyanakkor, hogy az ominózus városrészen egy magánlakákás- ban létesítendő gyógyszertár kialakítása útjába sem gördített akadályt a testület.) Más kérdés, hogy a megyei gyógyszerész kamara egyik patika megnyitását sem tartotta indokoltnak, hivatkozván a törvény betűjére. Érvek és ellenérvek A törvényi előírások szerint ugyanis 5 ezer lakosra jár egy patika, márpedig Kisvárda lakosainak száma nem éri el a 20 ezret, így a meglévő három gyógyszertár elég — vélik a kamarában. Igaz ugyan, hogy a törvényi 5 ezres lélekszám- határ merev alkalmazásától bizonyos esetekben — közlekedési viszonyok, település- szerkezeti jellemzők — eltérhet a miniszter a személyi jog megadásakor, ám ezt csak az illetékes megyei gyógyszerész kamara egyetértésével teheti meg. Az új patikapártiak, közöttük a kórház igazgatója és az önkormányzat, valamint hat környező település — cirka 6 ezer lakost képviselő — vezetése úgy gondolja, hogy a kórház évi 250 ezres járóbetegforgalma és a felüljárón túli városrész ellátatlansága indol- kolja az új gyógyszertár mielőbbi megnyitását. Ez ügyben egyébként nemrégiben aláírás- gyűjtési akció is kezdődött, információink szerint néhány nap alatt ezernél is többen támogatták a Béres Patika megnyitását. (A kórház igazgatója egyébként nemrégiben a fenti érveket is felsoroló levelet írt az illetékes miniszterhez.) A patika névadója, dr. Béres József költői kérdésére, mely szerint kiknek állhat érdekében az ügy „megfúrása”, majd’ mindenki tudja, vagy legalábbis sejti a választ. A részvénytársaság igazgatója ugyanakkor nem érti egyesek ellenérzését a város híres szülöttével szemben. Kusza helyzet A patikában rendezett fórum — az ügyben közvetlenül és közvetve érintett — résztvevői úgy vélik, a gyógyszertár megnyitása akár több hónapig is elhúzódhat. Jelenleg bejelentések, kérelmek, elutasítások és fellebbezések kusza szövevényében kell eligazodniuk a téma érdekeltjeinek. Az erővonalak mindenesetre érdekesen alakulnak. A városban jelenleg működő gyógyszertáraknak természetesen nem érdeke, sőt ellenérdeke az új patika megnyitása. Mindazonáltal az is nyilvánvaló, hogy a Béres Patika „ellenlábasai” között a másik kezdeményezéssel is számolni kell. A már „harcrakész”, korszerű és gyakorlatilag optimálisan felszerelt Béres Patika mielőbbi megnyitása mellett ugyanakkor a fenti érvek meggyőzőnek tűnnek. Mindazonáltal ma még sok a bizonytalanság a patikavitában. A kérdés tehát hamleti: Lenni, vagy nem lenni? Ezt persze a népszerű társasjátékkal szólva úgy is feltehetnénk: Vajon, ki nevet a végén? Városházi ráhangoló Nyíregyháza (KM) — A Móricz Zsigmond Színház tevékenységéről, a Bujtos részletes rendezési tervéről, a lakáshoz jutók helyi támogatásáról tárgyal ma, április 1-jén, délután egykor kezdődő ülésén Nyíregyháza közgyűlése. A 14. Számú Általános Iskola elnevezése is napirenden lesz, miután az intézmény alkalmazotti közössége, az iskolaszék, a diákönkormányzat, a nevelőtestület és a szülői munkaközösség is támogatta: Móricz Zsigmond nevét viselje ezentúl az intézmény. Közalapítványt kíván létrehozni az önkormányzat Rászoruló hallgatókért elnevezéssel. Ebből a felső- oktatásban részt vevő, nyíregyházi állandó lakhelyű, hátrányos helyzetű, tehetséges diákok tanulmányi és képzési költségeit fogják támogatni. Az induló vagyon egymillió forint. * Közoktatási közalapítvány létrehozásáról is döntenek hétfőn, mely a középiskolai és kollégiumi körzeti feladatok pénzügyi támogatását, a kiemelkedő képességű, hátrányos helyzetű tanulók segítését tűzi ki célul. A közalapítványt a megyei és a városi önkormányzat alapítja, az induló vagyon (melyen fele-fele részben osztoznak) hatmillió forint. A Bujtos részletes rendezési tervének kidolgozását az a törekvés vezérelte, hogy a településszerkezet történetileg kialakult formái, az egyes területek hagyományos rendeltetése megmaradjon, markáns vonásait minél inkább megőrizze. s közben az újonnan meghatározott igények befogadására is alkalmas legyen. A terv a meglévő településszerkezet megtartásával számol. Apportálni kívánja a nemrég vásárolt, Színház utca 24. szám alatti (313 négyzetméter alapterületű), 861 ezer forint forgalmi értékű ingatlant a Nyíregyházi Fürdők Kft.-be az ön- kormányzat. A terület a Júlia Fürdővel szomszédos. A cég törzstőkéje az apportá- lással 383 millió 761 ezer forintra emelkedik. Cserbenhagyás miatt ugrott a jogosítvány Nyíregyháza (KM — K. D.) — Törvénytelen és büntetendő, ha valaki karambolozik, de nem áll meg. Még abban az esetben is, ha nem történt személyi sérülés. L. Jánosné példája okulásul szolgálhat mások számára is, hiszen cserbenhagyás vétsége miatt nemcsak pénzbüntetésre ítélték, de emellett eltiltották a járművezetéstől. Az asszonyt elsőfokon 15 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a nyíregyházi városi bíróság, s két évre eltiltotta a közúti gépjárművezetéstől. Ő enyhítésért fellebbezett, így került ügye a dr. Péli-Toóth Sándor vezette fellebbviteli tanács elé. Tiszaadonyban autózott L. Jánosné a múlt év novemberében, s egy útkereszteződésből balra kikanyarodva nekiütközött egy, az útpadkán álló autónak. Megállás nélkül hajtott tovább, anélkül, hogy meggyőződött volna a karambol következményeiről, például hogy történt-e személyi sérülés. Később ugyan visszament, s a kárt is rendezték, de ez nem mentesít a felelősségre vonás alól, hiszen azonnal meg kell állni. A fellebbviteli tanács — enyhítő körülménnyként figyelembe véve, hogy az asszony első alkalommal állt bíróság előtt, s őszinte, beismerő vallomást tett, valamint férjének segít (sofőrként is) a vállalkozásba — enyhítette az elsőfokú ítéletet, a pénzbüntetés meghagyása mellett csupán egy évre tiltotta el a járművezetéstől. Erre viszont szükség volt a súlyosító körülmények — több alapvető KRESZ-szabályt sértett, s a nagymértékben fellazult közlekedési fegyelem — miatt. Városról városra Gyermek-... ...felügyeletet, beteggondozást is közvetít a nyíregyházi családsegítő szolgálat a jövőben. Erre egy új akció keretében nyílik lehetőség, hisz szeretnék összehozni a segítséget kínáló és arra váró rászorulókat. Nyírségi... ...Tájközpont elnevezéssel elkészült a volt szakiskola újbóli hasznosításának terve Nagykállóban. Az egykori földműves iskola így újból ismét a köz céljait szolgálná. (KM) Tátika... ...vetélkedőt tartottak nemrégiben Ibrányban. A Rét- közi Iskolaszövetség intézményeiből húsz csapat képviseltette magát, és látványos produkcióknak tapsolhatott a szépszámú nézősereg. A szervezők hagyományossá kívánják tenni ezt az érdekesnek bizonyult versenyt. (KM) Több... ...mint a fele a nyugdíjba vonulóknak, sajnos, nem azért hagyja abba aktív működését, mert betöltötte a nyugdíjkorhatárt, hanem kényszerből leszázalékol- tatja magát. Megszűnik a munkahelyük, másutt nem tudnak elhelyezkedni — hallottuk a hétvégén Virág Gyulától, a Nyudíjbiztosí- tási Igazgatóság vezetőjétől a nyugdíjasklubok Életet az éveknek megyei szövetsége összejövetelén. (KM)