Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-03 / 79. szám
1996. április 3., szerda HÁTTÉR Határtalan vállalkozásfejlesztés Elégedett a nemzetközi szatmárnémeti üzletember-találkozó helyi szervezője Hét ország vállalkozói a patinás szatmárnémeti Hotel Daciában A szerző felvétele Nézőpont Otthoni ágyban Galambos Béla Szatmárnémeti (KM) — Kritikus szóval nem igen illették a szatmárnémeti Business Fórum ’96-ról hazafelé tartó magyar vállalkozók a nemzetközi üzletember-találkozót. A múlt hét pénteken zsúfolásig telt Hotel Dacia patinás dísztermében a hetvenfős kelet-magvaror- szági vállalkozói küldöttség minden tagjára jutott egy külföldi — erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, osztrák, s német — üzletember. A profi szervezésnek köszönhetően mégis könnyen találhatta meg minden résztvevő a „párját”, s tán egy vállalkozó sem maradt, aki a rendezvény végén üres kézzel, azaz új, reményteljes kapcsolatok nélkül tért volna haza. Pécsi Ferenc a találkozót megrendező szatmárnémeti Vállalkozók Fóruma Egyesület elnöke méltán lehetett elégedett a sikerrel. Közös célok — Hét országból 140 cég jött el, ami nagy siker a tavaly még csak kétoldalú, román-magyar üzletember-találkozó után egy évvel. Szervezetünket 1993-as megalakulásunk óta tapasztalataival támogatja a nyíregyházi PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány. A velük kialakult jó kapcsolataink alatt vált meggyőződésemmé, hogy az anyagi eszközöket alapítványoknak kell juttatni. Csak így, intézményes formában kerül oda a pénz, ahová vagy amire azt eredetileg szánták. Egyesületünk partnerkeresési céllal alakult, s azóta működtet egy ugyancsak alapítványi fejlesztő központot, harmadik lépcsőként pedig létrehozta a Fórum Exim Kft.-t. Mára Ukrajnában és Szlovákiában is kiépült külföldi kapcsolataink négy éve a PRIMOM-mal indultak. Velük együtt, s a román és magyar kormány hozzájárulásával csatlakozni akarunk a PHARE határ menti együttműködési programjához, közösen megpályázva a brüsszeli támogatást a csen- gersimai határátkelő fejlesztéséhez, valamint a Szamos vize tisztaságának javításához. Kapcsolatok Gheorghe Racován a Szatmárnémeti Ipari és Kereskedelmi Kamara titkára felhasználta az alkalmat a nevéből következőkön kívül a szolgáltatói és az agrárszférát is integráló szervezete bemutatására. Szolgáltatásaik között a romániai regionális kamarák rendszerbe foglalt számítógépes információs adatbázisát, valamit az üzleti igények, kapcsolatkeresések egész országba történő továbbítását ajánlotta az üzletemberek figyelmébe. Az egyes gazdasági ágazatokba tartozó, s ott is lassacskán növekvő tagsága számára a kamara főként kereslet-kínálati információkat nyújt, kiállításokat szervez, továbbképző tanfolyamokat indít, s gazdasági missziókat teljesít. „Ez utóbbi eredménye az a jó kapcsolat, ami a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei Ipari és Kereskedelmi Kamarához fűz bennünket”, tette hozzá a titkár. Varga Gyula gazdasági együttműködési főosztályvezető-helyettes a Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH) képviselte a fórumon. Segítő kézfogás — A külföldön élő honfitársaink identitásmegőrzésének elősegítésére létrejött HTMH a ’94-es kormányváltás után felvállalta, a határainkon túl élő magyarok gazdasági érdekeinek érvényesítését is. Ennek megvalósítására térségi gazdaságfejlesztési programot dolgoztunk ki, amely etnikailag semleges és távol tartja magát a politikától. Az erre szánt pénz fölött nem a hivatal rendelkezik, hanem azt az Új Kézfogás Közalapítvány kezeli, idén 300 milliót. Anélkül, hogy az egyes országok bel- ügyeibe beavatkoznánk, piac- konform módszerekkel gazdasági segítséget igyekszünk adni, a gazdaság fejlesztésére. Tapasztalataink szerint a zömében 4-5 éve létrejött vegyes vállalkozások 80 százaléka kereskedő cég. Alakulnak újabban termelő vállalkozások is, amelyeknél viszont ismétlődő gond a tőke-, és piachiány, amelynek a mindenütt alacsony fizetőképes kereslet az oka. így aztán, ha kritika éri a hivatalt, az többnyire a kevés pénzt és dolgok lassú menetét bírálja. — Eldöntött szándékunk, hogy támogatni fogjuk a vállalkozásfejlesztési szervezetek létrehozását, hogy azok kapcsolódási pontként működjenek a többi hasonló alakulat számára. Segíteni akarjuk a hazai alapítványokat is, határon túli tevékenységük kiterjesztésében. Kovács Éva A betegágyról nézve egész életünk más megvilágításba kerül. Végérvényesen eldől, mi az igazán fontos, s mi az, ami nem. Talán ez is oka annak, hogy a legtöbb ember csak addig marad kórházban, amíg állapota azt mindenképpen igényli, s hazafelé igyekszik, mily est csak lehet. Saját lakásában, saját ágyában még ami fáj, az sem fáj annyira... A dolog érzelmi része ez, a másik, objektív része pedig az anyagi következmény, amelyről mostanság oly sok szó esik. Számokkal bizonyított tény, hogy a legdrágább a kórházi gyógyulás. A szakemberek ezért a költségek csökkentését irányozták elő, mégpedig úgy, hogy eközben a betegek hangulata, ellátása lehetőleg ne romoljon nagyon. Mindez persze nem könnyű feladat, mint ahogyan kivitelezése sem az. Ezért is érthető az állam törekvése, amely a legolcsóbbnak tartott ellátást, az otthoni ápolást szorgalmazza. A legfrissebb hírek szerint nemcsak szorgalmazza, de anyagilag támogatja is, hiszem az egészségbiztosító idei költségvetéséből otthoni ápolásra már hatszázmillió forintot irányoz elő, s a számítások szerint ebből a pénzből összesen tizennyolcezer beteget lehet ellátni. A társadalombiztosítás költségvetésében 1994 óta szerepel efféle tétel. Akkor egy vizit átlagdíja 1765 forint volt, mára ez az összeg jócskán emelkedett. Mégis, még így is igaz a megállapítás, hogy az egészségügyi kiadások között ez a fajta a leggazdaságosabb. A módszer nyugaton már régóta él, s igen jól bevált. A páciens a legszükségesebb időt tölti a kórházban, lábadozni már otthonában is tud. Ráadásul nem marad magára, mert szakképzett ellátásban részesül, s mindent megkap, ami betegsége révén a kórházban is megilletné őt. Az ötlet él, másutt már jól bevált, van hitele a magyar egészségügyben is. A kormány döntött, a biztosító meghatározta az e célra fordítható összegeket. Most már csak az kell, hogy mindezek hasznát élvezhessék maguk a betegek... Tiszta őrület! Hát mindenkinek csak bal kupakja van?... Ferter János rajza Enni vagy melegedni Györke László okfelől kapjuk mi, a V ma még aktív dolgo- L/ zók, ám egy-két évtizeden belül nyugdíjas korba sodródók a vészjelzéseket: nem biztos, hogy mire odaöregszünk, lesz még egyáltalán nyugdíj ebben az országban. Nemrég környezetvédelmi miniszterünk egy lakossági fórumon azt mondta, hogy az elmúlt húsz évben elkártyázták a nyugodt öregkor alapjait. Azért az megdöbbentő, hogy valaki egy aktív életen át fizeti a járulékot, ami ugye nem kis összeg, s a végén szinte a semmi ágára kényszerül. Szinte minden fórumon, ahol a téma szóba kerül, sürgetik a nyugdíjrendszer reformját. Kétségtelen, erre is szükség van, ám nem csak itt van a kutya elásva. A minap például arról szereztem tudomást hivatalos helyről, hogy a nyugdíjba menőknek több mint a fele rokkantnyugdíjas. Hogy miként lehet rokkanttá válni 40,30 vagy akár 25 évesen? Egy komolyabb szűrés esetén nagy valószínűséggel ezeknek döntő többsége fennmaradna a rostán. De hát ez már az orvosok lelkiismerete, felelőssége (is)! Nem hivatalos forrásból tudom, hogy egyik szorgalmáról híres településünkön már alig akad olyan, aki ne százalékoltatta volna le magát. Az ellentmondás, úgy vélem, jól érzékelhető. Meg arról is szólt a fáma, hogy a leszázalékoláshoz szükséges okmányokat potom ötezerért meg lehet vásárolni. Persze, lehet érvelni a nagy arányú munkanélküliséggel, a szociális háló lyu- kasodásával, elrongyoló- dásával. Ez a megoldás, azaz a tömeges leszázaléko- lás, nemigen vezet sehová. Nyilvánvaló, hogy nem azok ellen szólok, akik valóban rokkantak, hanem azok ellen, akik ügyeskednek, akik minden eszközt megragadnak, hogy jogtalanul pénzhez jussanak, miközben a kisnyugdíjasnak meg kell gondolnia, hogy most eszik-e vagy melegszik. r------------------------------------------------------------—-----------------—-----—
