Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-27 / 99. szám
14 BŰVÉSZROVAT Dominótrükk Hegyaljai Sándor A bűvész megkéri az egyik nézőt, hogy az asztalon lévő dominókövekből egyet válasszon ki magának. A bűvész ezalatt hátat fordít az asztalnak, és a következő műveletek elvégzésére kéri fel a nézőt: először is, a kiválasztott dominókövön szereplő két szám közül a nagyobbikat szorozza meg kettővel. Aztán adjon hozzá négyet, az egészet pedig szorozza meg öttel. Ehhez az eredményhez végül adja hozzá a dominókő kisebbik számát, a végeredményt pedig mondja be hangosan. A bűvész ezek után pillanatok alatt megmondja a néző kezében lévő dominókő számait. Magyarázat: Tegyük fel, hogy a néző által választott kő száma hat és három. A fent leírt műveletek ez esetben így festenek: 2x6=12; 12+4=16; 16x5=80; 80+3=83. Ezt a végeredményt mondja be hangosan a néző. A bűvész gondolatban levon belőle 20-at, az eredmény 63. E két számjegy pedig egyben a kérdéses dominókő két száma. A trükk megismétlésénél a nagyobb hatás kedvéért ügy módosítjuk a számtani művelet menetét, hogy a nagyobb szám kettővel való megszorzása után nem négyet adunk hozzá, hanem hatot vagy nyolcat. Ilyenkor azonban a hangosan közölt végeredményből nem 20-at, hanem 30-at, illetve 40-et kell levonni, tehát mindig a hozzáadott szám ötszörösét. AFORIZMÁK A szerelem olyan, mint a láz, megszületik és elmúlik, anélkül, hogy abba akaratunk beleavatkoznék. ... egy nő, midőn szeretőt választ, inkább a többi nő véleménye szerint ítéli meg, mintsem a saját véleménye alapján. Világos, hogy a szemérem háromnegyed része nevelés dolga. A szemérem rendkívül hízelgő élvezetekhez juttatja a szerelmes férfit: figyelmezteti, hogy milyen kemény törvényeket szegtek meg érette. A hölgyek élvezete viszont mámorítóbbá válik; mivel egy erős szokást kell megtörni, a lélek annál jobban felkavarodik. Minél emelkedettebb jellemű egy nő, annál borzalmasabbak kitörései. Semmiféle szemtelenséget sem követ oly gyorsan a bűnhődés, mintha egy bizalmas barátunknak megváltjuk, hogy szenvedélyesen szeretünk. Két szerelmes érzései csaknem sohasem egyformák. A szenvedélyes szerelemnek megvannak a maga állomásai, egyiken egyik, másikon a másik fél szerelme erősebb. ... hála fölényes társasági nyelvének és irodalmának, Párizs Európa szalonja, s az is lesz mindig. ... egy ország gazdagságát nem néhány mértéktelen vagyon alkotja, hanem nagyszámú közepes vagyon. Nem gáncsolok és nem dicsérek, csupán megfigyelek. A fiatal lányok jelenlegi nevelése — a véletlennek és a legostobább gőgnek ez a gyümölcse — parlagon hagyja a legragyogóbb képességeket, a legértékesebbeket az ő, valamint a mi boldogságunk szempontjából. Csak egyetlen eszköz biztosíthat a nők részéről a mainál több hűséget a házasságban: a fiatal lányoknak szabadságot adni, valamint a válás lehetőségét a házasoknak. Stendhal Napkelet • A KM hét végi melléklete 1996. ÁPRILIS 27., SZOMBAT KERESZTREJTVÉNY írói meggyőződés Az április 13-i rejtvény jó megfejtése: „Optimista vagyok, de olyan optimista, aki magával hordja az esőkabátját. „Könyvjutalmat nyertek: Jónás Károly, Varga László- né, Periinger Imréné, Bartha Lászlóné, Nyíregyháza; Juhász Zoltánná, Ibrány; ifj. Juhász Ferenc, Tiszadada; Lakatosné Nagy Nóra, Tiszakanyár; L. Szabó Magdolna, Mátészalka. Az Interspan nyíregyházi márkaboltja ajándékát nyerte: Lekka István, Levelek. Mai rejtvényünk megfejtésének beküldési határideje: 1996. május 6. Címünk: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. InterspaoQ Márkabolt, Nyíregyháza, Pacsirta utca 23-25. Tel./Fax: (42) 310-204 PARDON... E világ legmulatságosabb visszássága az, hogy az emberek úgy hiszik, tudják azt, amit nyilvánvalóan tudniuk kellene. Hallgassuk csak meg őket, ha politikáról, erről az annyira bonyolult tudományról beszélnek, vagy a házasságról és az erkölcsökről. TÖRD A FEJED VÍZSZINTES: 1. Ez a pacsirta is (zárt négyzetekben: A, M, D). 6. Arany vegy- jele. 7. E helyre. 8. Kiejtett mássalhangzó. 9. És, németül. 11. Paraszt, régiesen. 12. Tejtermék. 14. Megfejtendő. 16. Megfejtendő. 18. Kettőzve dunántúli városi. 20. Érzékszerv. 21. Feltételezés. 22. Verssorvégi összecsendülés. 24. Forgástest. 25. Alak, test, forma. 27. Jód, oxigén, kén, urán vegyjele. 28. Azonosak! 29. Hangtalanul meszel! FÜGGŐLEGES: 1. Megfejtendő. 2. Római 51. 3. Üreg. 4. Szintén ne. 5. Hor- dó-űrmérték. 6. Megfejtendő (zárt négyzetben: Z). 10. Félig mondja! 11. Sütőipari szakmunkás. 13. Össze-vissza tol! 14. Szeszes ital. 15. Szidalmaz. 17. ... és kontra (érvek-ellenérvek). 19. Ismert Verdi-opera. 21. Összetett szám. 23. MOA. 24. Hím-állat. 26. E napon. 27. Római 999. Megfejtendő: Szomszédos ország (függ. 6.), fővárosa (vízsz. 14), legnagyobb folyója (függ. 1.) és jellegzetes hegyvidéke (vízsz. 16). Múlt heti megfejtés: Szentendre, Dömös, Visegrád, Göd, Vác. Könyvjutalomban részesültek: Molnár Szilárd, Kálmánháza; Vasi Dóra, Szabolcs; Renn Gábor, Vállaj; Oláh Tímea, Lövőpetri; Mikulás Diána, Újkenéz; Takács László, Szabolcsbáka; Tóth Sándor, Nyíregyháza; Kelemen Ildikó, Vásáros- namény; Szögi Zsuzsanna, Tiszavasvári, Nagy Tamás, Nyírbátor. HORGÁSZOKNAK Zsebpecától a profi szeieiéki Dankó Mihály A jó idő csábító hatása egyre több horgászt csal ki a vízpartra, közöttük olyanokat is, akik elfoglaltságuk miatt csak 3—4 óra kinttartózkodást engedhetnek meg maguknak. Az éjszakai bevetéssel még sokan várnak, mert hidegnek találják az időt. Ilyen rövid horgászáskor az eredményesség érdekében az egyik fenekezős bot mellett (vagy helyette) időnként érdemes elővenni a dugós készséget is, amivel össze lehet szedni rövid idő alatt egy kis sütni vagy alaplébe való apróhalat. Emellett van, aki direkt a snecihorgászatot kedveli, mert abból kiváló háziminőségű ruszlit készíthet. Horgászboltokban kaphatók az úgynevezett zsebpecák, melyek már készre vannak szerelve. (Ehhez már csak botot kell szerezni.) Igen ám, csak ami az előnye egyben a hátránya is ennek a pecának, mivel köztudott, hogy nem a legfinomabb módon vannak szerelve. Az igénytelensége az árában is megmutatkozik, hiszen a gyerekek zsebéhez van méretezve. A minőségi és több halra vágyók saját maguk is elkészíthetik szerelékeiket, amihez a teljesség igénye nélkül szeretnénk egy pár jó tanácsot adni. íratlan szabály, hogy a felszerelésünk minden része egymással összhangban legyen, ezért általánosságban a 12-es damil- vast'agságon 10-es élőké és 16-os horog a használt. Ettől természetesen a halak nagysága és kapókedvétől függően eltérhetünk a durvább vagy a finomabb szerelék felé. Nézzük részletesen a készség összeállítását. Vegyünk alapnak egy 5 méteres gyű- rűzetlen teleszkópos botot. Aminek a spiccére jó ha a bot megvásárlásakor már a helyszínen egy méretben megfelelő damil- rögzítő „stonfót” tetetünk fel. Ezzel a felkötést nagyban meggyorsítjuk és leegyszerűsítjük. A damil (zsinór) kiválasztásánál lényeges szempont, hogy ha élőkével használjuk a szerelést, az mindig véknyabb legyen legalább kéttizeddel a főzsinórnál. Erre azért van szükség, mert így még természetesebben tudjuk a csalit felkínálni, és ha leakadunk vagy szakít a hal, akkor csak az élőkét veszítjük el és nem az egész szerelést. Érdemes tehát már előre otthon többféle élőkét elkészíteni. Ma már az úszók parafa helyett modern műanyagból, kemény habból és balsafából készülnek. Kiválasztáskor jó ha figyelembe vesszük, hogy folyón vagy állóvizén akarunk-e horgászni. Alak szempontjából folyóvizén inkább a testesebb úszókat, míg az állóvizeken a nyújtottabb, karcsúbb úszókat ajánljuk. Jó ha figyelembe vesszük azt is, hogy esetenként szemben fújó szélben kell horgászni, vagy a víz felső rétegében tanyázó apró halak elkerülése végett — akik minduntalan elkapják csalinkat, mielőtt az leérne a fenék közelébe — nagyobb teherbírású úszót kell alkalmazni. Akkor is, ha ezzel a szerelésünk érzékenységét csökkentjük. A súlyozást kétféleképpen oldhatjuk meg, egyrészt a kapásgyengébb időszakban, amikor a vízközt „bóklászó” halakra megyünk, az osztott súlyozású finomabb módszert alkalmazzuk. Ezt 5-6 sörétólom- mal oldhatjuk meg, de úgy, hogy ezek a damilon elmozdíthatok legyenek. Másik megoldás, amit főleg a fenéken való horgászatkor alkalmazunk, az egy darab műanyagbetétes cseppólom használata. A sö- rétólom helyett felszerelhetünk esetenként stilólmot is. Az ólomra jó odafigyelni, hogy az puha legyen, és ne maradjon éles sorja, mert akkor könnyen elvágja a damilt. A horog kiválasztásánál a fogandó halak fajtájához kell igazodni. Általában 14- es és 22-es közötti horogméretet ajánljuk. A horog színének meghatározását a csali fajtája befolyásolja. Ne ijedjünk meg az apró horgok fölkötésétől, gyakorlat teszi a mestert, de ha van profi ismerősünk, érdemes jó tanácsért hozzáfordulni. * * * Beindult a megyei horgászverseny-szezon, aminek első állomása a hagyományos évadnyitó horgászverseny. A Megyei Horgászszövetség Versenyszakbizottsága élve a Kisvárdai Dolgozók Horgászegyesület vezetőségének felajánlásával, április 28-án az egyesület kezelésében lévő Báger-tavon rendezi meg a versenyt. * Horgászati tilalom lesz május 5-én (vasárnap) 4.21-től 13.30 óráig a megyei ifjúsági csapatbajnokság versenye miatt a nagykállói Kis-tavon. * A megyei horgászok által kedvelt tar- cali Kengyel-tavon a hét közben haltelepítés volt.