Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-26 / 98. szám
1996. április 26., péntek HATTER Szikrából tüzet, s meleget Amíg áru lesz egy ötletből • Hiányzik nálunk az elérhető kockázati tőke Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Egyre többen kongatják meg a vészharangot a magyarországi műszaki fejlesztések minimális mértékűre történt visszaesése miatt. Pungor Ernő akadémikus szerint egyenesen technológiai rabszolgaság vár az országra, ha így megy tovább, ha ilyen keveset költünk ezután is fejlesztésre, más szóval innovációra. A mai helyzetet a külföldi tulajdonú társaságok térhódítása jellemzi, ám ezek a cégek nem jeleskednek az innováció terén — vélekedik Kertész András innovációs menedzser, a PRI- MOM Agrár Marketing Centrum (AMC) munkatársa. Szenzációs dolog A szakember adatokkal bizonyítja, hogy a találmányok száma ötven százalékkal csökkent hazánkban az elmúlt időszakban. Említi Szekeres Imre Magyar Hírlapban megjelent nyilatkozatát, miszerint a mérnök-politikus támogatja egy modem technikai fejlesztési politika kialakítását, nevezetesen azt, hogy jövőre és 1998- ban a Központi Műszaki fejlesztési Alap kapja meg a költségvetésből legalább azt a 6 milliárdot, ami reálértékben még mindig csak az 1990 évi szintnek felel meg. — Amikor a megye műszaki fejlesztési tevékenységéről beszélünk, azt kell kihangsúlyozni, s így lesz kézzel fogható mindenki számára, hogy nincs egyébről szó, mint a munkahelyteremtő beruházások megalapozásáról — mondja Kertész András. — Csupán egy nyers ötletre alapozva azonban — legyen az bármilyen szenzációs dolog is — nem lehet üzemet, vállalkozást építeni. A folyamatba be kell lépnie az általunk is végzett innovációnak, ami viszont nem más, mint céltudatos fejlesztési, beruházáselőkészítési munka. Másként fogalmazva az innováció egy új ter-mék, technológia és ezekkel kapcsolatos ismeretek létrejöttének, bevezetésének folyamata. A PRIMOM AMC-nél felismerve fontosságát, ezt az innovációs tevékenységet vették fel a legfontosabb feladataik közé. A munka az ötlettől az értékesítésig a teljes folyamatot átfogja. Az egyik legnagyobb gond viszont, hogy jelenleg Magyarországon gyakorlatilag nincs elérhető kockázati tőke. Szakadék tátong — Egy vállalkozási ötlet (szabadalom, újítás) és a megvalósításához szükséges beruházási pénzek között óriási szakadék tátong. Mi a PRIMOM- nál ezt a szakadékot akarjuk áthidalni. A nyers ötletből megalapozott üzleti tervet formálunk. Ehhez elengedhetetlen maga a jó termék, de legalább ennyire a jó piac felkutatása is. Mindehhez szükség van viszont sok, erre a célra elkülönített pénzre, és kitartó menedzselésre. Egyelőre csak ez utóbbinak nem vagyunk híjával. Csak az ilyen alapossággal előkészített beruházással, illetve munkahelyteremtéssel érhető el, hogy a megyébe ne csak bérmunkát végezzünk, hanem a haszon is ittmaradjon, újabb munkahelyek létrehozására. □ Tudva, hogy kevés az e célokra rendelkezésre álló forrás, miként lehet mégis innovációs tevékenységet folytatni a megyében? — Rövid ciklusú, céltudatos kutatásfejlesztés szükséges, hogy egy ötletből mielőbb piaci áru legyen. Mivel az innovációs tevékenység hosszabb idő, akár 5-10 év alatt megtérülő tevékenység, állami pénz- juttatás nélkül aligha végezhető hatékony munka ezen a téren. Azért már többen jelentkeztek nálunk a PRIMOM AMC-nél a nyíregyházi Vállalkozói Inkubátorházban különböző ötletekkel, s magunk is minden erőnkkel igyekszünk felkutatni ilyeneket. Harasztosi Pál illusztrációja Már a belga piacot szondázza például az első ilyen nagy ötletből az AMC segítségével megcsinált áru a gombakolbász, ami még egy debreceni vállalkozás nagy ötlete volt. Mi azonban jobb’ szeretnénk már megyei briliáns ötletet sikerre, illetve piacra segíteni. Szerencsére már ilyenek is akadnak. Egy speciális salátanövényt exportra termelő vállalkozás például kétmillió forint forgóeszközt kért, hogy 20 hektáron beindíthassa a termesztést. Egy másik, különleges szójakonzerveket előállító vállalkozó viszont nem pénzt vár, hanem azt kérte, menedzselési tevékenységgel szálljunk be az üzletbe. Van hazai ötlet — Van tehát már hazai ötlet, de nagyon reméljük, hogy a megyéből minél több hasonlót sikerül majd célba jutatnunk az elkövetkezőkben. Pontosan azért, hogy egyre több vállalkozás induljon el, s általuk létesüljenek újabb és újabb munkahelyek. Mert ez a lényeg. Y y iába. már meghalni l—J sem lehet a régi, egy- A A szerű módon. Azaz meghalni éppen lehet, de a temetés, az ezzel járó kegyeleti aktus, no meg az elhunyt emlékét őrző műalkotások össze sem hasonlíthatók a korábban szokásosnál. Az egyesek által nádfedeles szocializmusnak nevezett féloldalas jólétben kezdtek divatba jönni a több tízezer forintba kerülő síremlékek. Egy-egy település temetőjéről csaknem hitelesen meg lehetett tudni kik, milyenféle emberek lakják. Azért tettem hozzá e megjegyzéshez a csaknemet, mert igazában nem mindig tükrözték az elhunyt anyagi körülményeit, rangját az állított síremlékek, sem pedig az életben maradt családtagok jólétét. Nagyon sokszor ugyanis a „ki állít nagyobb, drágább síremléket” címszóval zajló össznépi versengés a kispénzűeket is túlköltekezésre késztette, ha nem akarták, hogy megszólják őket. Minderről karcolatok, szatirikus írások, kabaréjelenetek sokasága született az idők során. De ez kevésbé zavarta a kegyeleti versengés résztvevőit. Sőt, méginkább arra buzdította a gyászoló hozzátartozókat, hogy rádobjanak egy-egy lapáttal... TermészeKegyeleti repülés tesen nem a sírra, hanem a temetési pompára, illetve az ezzel járó ceremónia költségeire. Ez volt a múlt. De milyen a jelen? Bármilyen hihetetlen, de nemrég hallani lehetett egy újgazdag temetéséről. A pompa több mint kétmillió forintba került. A szemtanúk szerint még a lézertechnikát is bevetették a temetési ceremónián, a különleges márványoszlopot külföldről rendelték, és az onnan érkező szakemberek a fejlett sírkőtechnológia birtokában készíttették el a csodálatosnak mondott síremléket. S akárcsak az amerikai filmekben, a temetés utáni gyászpartin a meghívottak tejben, vajban fürödhettek. Az elhunyt emlékének adózva... Számítsuk le, persze az ilyenkor szokásos túlzásokat, mende-mondát, rosszindulatú torzítást. Az mégis érzékelhető, ha az ember nem is jár minden nap a temetőbe, vagy temetésen, hogy az elhunytakat kísérő kegyeleti szokások is átrendeződnek. Úgymond igazodnak a társadalmi változásokhoz. S így van ez rendjén. Elvégre, ha az egypárti világban a politika, az állami élet, vagy más posztok vezéralakjainak búcsúztatásakor kijárt az osztályon felüli temetés — a kitüntetések a kispárnán, fúvószenekar, énekkar — miért ne járna ugyanez a mai élet vezető figuráinak, akik gazdagságot tudtak teremteni önmaguknak, családjuknak. Őket is megilletheti, hogy osztályon felüli kísérettel vonuljanak a másvilágra. Sőt... akár repülhetnek is a másvilágra... Nem túlzás repülésről beszélni, valószínű sokan látták az egyik tévéhíradóban, hogy a fővárosban egy repülőgépes katolikus pap jóvoltából, kegyeleti repüléseket is igénybe vehetnek a gyászolók. A levegőben kísérhetik utolsó útjára az elhunytat, a gépen, akár egy repülőtemplomban, gyászmisén búcsúzhatnak el a megboldogulttól. De még ez sem minden. Lehetőség van arra is, hogy a halott porait a repülőgépről a Dunába szórják, miközben a gyászoló családtagok, rokonok, barátok a gépen ülve szemlélhetik a földi maradványainak szétszóródását a természetbe. Ha valaki esetleg aggódna, az illetékes mindenkit megnyugtatott; ez a megoldás nagyon is természetbarát, így semmilyen természeti veszélyt nem okoz. Sőt... Szó esett, természetesen a kegyeleti repülés és légi temetés áráról is. Erről csak annyit érdemes megjegyezni, kiskeresetűek, munkanélküliek, kisnyugdíjból élők ne nagyon számítsanak e korszerű és felemelő kegyeleti aktusra. Elégedjenek meg a hagyományos, földi temetéssel. Mindezek ellenére nem érdemes háborognunk. Sőt örülni kellene, hogy már ezzel is közeledünk Európához. M ár a másvilágra való útunk sem a régi. De azt sem szabad lenne elfelejteni, hosszú még az út, hisz a fejlett országok már ott tartanak, akár a föld körül keringő műholdas temetőkben is elhelyezhetik az elhunyt hozzátartozók halotti porait és az ott keringhet talán az idők végezetéig. Nekünk meg le is kell szállni a gépről, le a földre... Nem érdemes hiú ábrándokat kergetni. Legyünk a körülményeinkhez illően, szerények. Jó nekünk az anyaföld is. Csak minél később fogadjon be bennünket... A kiszemelt Kováts Dénes A jelek szerint a gazdasági életben jelentős szerep hárul —s immár nem csak külföldön—az úgynevezett fejvadász cégekre, akik főként a nagyvállalatok vezetői posztjaira kutatnak fel jól képzett szakembereket. Egy adat szerint a fejlett országokban a vezetők 90 százaléka így kerül új pozíciójába, de egyre többen hazánkban is. Állítólag nem olcsó igénybevételük, de rövid távon megtérül a befektetés. Igazából a megbízók tudnának választ adni arra, mennyire hasznos ez a tevékenység, bár az, hogy felkérik e cégeket, már jelzésértékkel bír. A háttérben bizonyára az áll, hogy még a multinacionális vállalatoknak sincs elég ideje és energiája a kollégakeresésre, a pályázatokra sem mindig azok jelentkeznek, akiket számításba vennének, ez a fejvadászat egyfajta körszélesítést eredményezhet, s nagyobb választékot. A megbízottak nyilvánvalóan célirányosan tudnak kutatni a megfelelő embert a megfelelő posztra elv alapján, s azoknak is ajánlatot tesznek, akik egyébként biztosan ülnek jelenlegi vezetői székükben, nem foglalkoztatja őket a váltás gondolata. De könnyen meglehet, hogy egy nemcsak anyagilag, de szakmailag is kecsegtető állásajánlat mégis meggondolásra készteti őket. Még nem volt alkalmam arra, hogy fejvadásszal, vagy ily módon új beosztásba került személlyel beszélgessek, de úgy gondolom: ez is egyfajta szolgáltatás. Olyan, amire igény van, s ami hosszú távon haszot hoz a megbízónak. Nem véletlenül hallani világcégek háza tájáról, hogy egyikmásik vezető beosztású emberük a konkurenciához, vagy máshová igazolt. Előfordult az is, hogy vitte magával a fejlesztési elképzeléseket. Az ügyben a kiszemelt személye is érdekes. Mert aki ilyen ajánlatot kap, az minden bizonnyal olyan ember, akire érdemes vadászni. Egy házban élni Marik Sándor-» j agy kérdés: miként l\l élhetünk együtt az új L V helyzetben a lakótelepi lakásokban, miközben körülöttünk megváltozik minden. Régen egyszerű volt: a papa-mama elment dolgozni a munkahelyére, a gyerekek a bölcsődébe, óvodába, iskolába. A lakás lakás volt, a garázs garázs, a munkahely pedig munkahely. Ma nagyon sok szülőnek nincs lehetősége munkahelyen dolgozni, a lakás — kényszerből — sokaknak munkahely is, a garázs úgyszintén: műhely, üzlet lett. A lakásokban szükséges szolgáltatást — fúrást, faragást, festést— nem munkaidőben dolgozó szövetkezetek vállalják, hanem ki-ki magának, vagy barátnak szívességből, netán munka mellett maszekolók este, szombaton vagy vasárnap. Mindez persze egy nagyobb házban azzal jár, hogy nincs az embernek nyugta, nem tud pihenni, mert a földszinttől a tizedikig valakinek valamit mindig javítani, újítani, fúrni, faragni, kalapálni kell. Leginkább szombaton, vasárnap —jobb esetben reggel hat és este tíz között. Ha valaki véletlenül a leghalkabban, udvariasan szólni mer, hamar megkaphatja, hogy a lakásában mindenki azt csinál, amit akar, meg különben is kinek mi köze hozzá, mikor mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Igaz, ezt is meg kell érteni. Am nem árt gondolni arra sem, hogy egy-kettőre nem jut majd pénz mindenkinek családi házra, tartósan együtt kell élni másokkal, s azoknak a másoknak ugyanúgy lehetnek jogos érdekei. Nagyon nehéz a lakóközösségekben új — netán korlátozást is magában foglaló — házirendeket készíteni. Talán az önkormányzatoknak kellene lépni — sokan megköszönnék —, hogy legalább ajánlásokat, mintául szolgáló házirend- tervezeteket készíttetnének hozzáértő jogászok, szociológusok, a témában járatos emberek bevonásával. Sok vitát, idegességet takaríthatnánk meg. sisznznEiiB Nézőpont I MM Mt
