Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-20 / 93. szám
ressel kötött szerződésüket. A szerződésre tekintettel az alperesek többek kötelesek megtéríteni a felperesnek a désszegésből eredő kárát. A Ptk. r. (4) bekezdése szerint többszöri elitén az a vevő követelheti a tulajdon- az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzé- i elsőnek jóhiszeműen birtokba lépett, ig ilyen nincs, a korábbi vevő, kivéve, ésőbbi vevő tulajdonjogát az ingat- ilvántartásba bejegyezték. Az adott i tényként állapították meg, hogy a fel- ipett először birtokba, aki a birtokba 1 egyidejűleg a lakás felújítását is megső eladók fellebbeztek. Tavaly novem- a megyei bíróság helyben hagyta a városi bíróság döntését az alábbi kiegészítéssel: „A perbeli adatok szerint... a felperes a lakás kulcsaival felek egyező akarata figyelembe vételével a megállapodást követően már rendelkezett, mely körülmény a megyei bíróság álláspontja szerint a lakás részére történő birtokba adásának minősül.” Ez alapján őt megillette volna a birtoklás joga is. E jogában azonban korlátozva volt, ezért jár neki az említett kártérítés. A második vevő, jelen esetben ők voltak a III-IV. rendű alperesek, nem éltek fellebbezési jogukkal, s bár az első fok felhívta a figyelmüket arra, hogy az I. és II. r. alperesekkel kötött szerződésből eredő esetleges igényeiket külön perben érvényesíthetik, ők ezzel (Hát nem furcsa? Hagyták a 900 ezer forintjukat veszni!) nem éltek. Sőt, tettek egy óvatos kísérletet arra, hogy a pernyertes B-től 190 ezer forintot szerezzenek, mondván felújították az ingatlant, felszereltették a vízórát meg miegymás. Ám erre B. természetesen nem volt hajlandó, hiszen erre nem kérte őket... A nem vitatott, de szándékosan kézhez nem vett hátralék kiegyenlítését követő 30 napon belül a második vevő gyermekének el kellett volna hagynia a lakást, ám márcsak a macera kedvéért az eladó húzta az időt. Végre, februárban méltóztattak az összeget átvenni, úgyhogy április első napjaira szabad lett a 39 négyzetméter. Ottjártunkkor elég lehangolt képet mutatott. Minden drágább lett, pedig lehetett elölről kezdeni a takarítást. Csi- nosítgatás? Ugyan, lakhatóvá tétel! Csak a csupasz betonaljzat látszik, szörnyű a foto- poszter a falon, minden barna, a radiátor, az ajtók is. A kádat, a WC-kagylót, a mosogatót újra ki kell cserélni, elmondhatatlan ál^ Az angol mondja: hiszek Istenben, de mindenki mást kérek kápé fizetni. lapotban van a tűzhely. B. ahogy kézbe kapta az új kulcsokat, azonnal lecseréltette a zárat. Szeptemberig lakhat ott, ahol eddig élt kényszerből. Lehet, hogy a legszívesebben eladná az elátkozott lakást, de s néz rám kérdően, mi lesz, ha most meg eladóként fogok ki egy szélhámost?! S hogy mi a történet .tanulsága? A prózai tanács az, hogy ingatlanvásárlásnak csak tiszta tulajdoni lappal érdemes nekiindulni, ellenkező esetben kellemetlen meglepetésben lehet részünk. A szerződés legyen kifogástalan, mert akkor legyen bármilyen tehetséges is, aki bennünket szándékosan vagy menet közben meggondolva magát be akarna csapni, minimális eséllyel tehesse ezt. Na jó, persze, van olyan, hogy ha mégis megtenné, ahogy a mellékelt példa mutatja, büntetlenül úgyis megússza. A mi történetünkben a pervesztest nemhogy senki nem büntette meg, még az illetékfizetési kötelezettség teljesítése alól is mentesítették... Másrészt — még ha alaptermészetünktől idegen, akkor is — legyünk mindig inkább gyanakvóak, jegyezzük meg az angol puritánok jelszavát: hiszek Istenben, de mindenki mást kérek kápé fizetni. Talán, ha vigasztalni akarnék, azt mondhatnám, az igazságszolgáltatás malmai általában lassan őrölnek, meg emlegethetnék bölcsességeket élettapasztalatról, illúziókról. De minek? Ezek a velünk megesett bosszantó, dühítő, kárt okozó események olyanok, mint a legyengített bacilusokat tartalmazó védőoltások. Életünk egyik-másik szakaszában valahol, valamikor valamilyen formában valamennyien át kell essünk rajtuk. Balázs Attila illusztrációja őre csaknem kiment a divatból. Baj cultúrával, amely mintha végnapjait na már Pesten és máshol... a régi kulturált, erkölcsös, házikenye- ádias világból első fecskeként tér visz- osszú szoknya — éppen a régi fecs- súzása idején —, igaz, hogy még csak k, divathölgyek imbolyognak, tapo- k, bizonytalankodnak, hogyan talál- ; a „fess”, a „sikk”, a „báj”, ábécé- oknyaviselethez, de már bizonyos, őszi kertekben, a Duna-parti korzón, utcában holnapra nem találkozunk itogtatott női térddel, hogy már félig-meddig elment a kedvünk a női szoknyatitoktól. Régi kedvünk tér vissza a hosszú szoknyával, amidőn majd érdemes lesz megint a villamos lépcsőjén kapaszkodó, az emeletre járó, az omnibusz (vagy autóbusz) imperiáljá- ra törekvő hölgyeket a pesti utcán szemügyre venni. A női boka ismét megtalálja a maga arany-értékét, a „devalvált” harisnyakötő, a már megunt lábikra visszatér a költők verseibe, a fiatalemberek ábrándjaiba, ahonnan a divat miatt száműzettek. Ha a régi aszfaltbetyár felébred a hosszú szoknya jöttével, megint követendő hölgyből. Régi regényességek ifjodnak meg a tovasuhanó, titokzatosan suttogó, selyemhangú, lágy mozdulatú, hosszú szoknyával, mert a szoknya ismét elfoglalja régi, ünnepélyes, ceremóniás helyét a női öltözködésben. Nem lehet többé fitymálni a szoknyát, amely rövidségével mind jelentéktelenebb lett, miután jóformán már nem volt mit eltakarnia a női bájokból. Menyasszonyok uszálya, bálhoz öltözött úrinők szoknyája, titkos, verses, ritmikus, bájjal, szeretetreméltósággal és kacérsággal fodrozott hosszú szoknya végre megint eljött az időd! A kisleányok képzeletében az első hosszú szoknya ismét jelentheti a nagylány- ságukat, a férfiak megint viselnének szalagocskákat, amelyek rokonságban vannak hölgyeik harisnyakötőikkel, a térdszalagrend- del, és ki volna egyedül oly vakmerő megcsippenteni a hölgyek lábikráit, miután azok megint a szentélybe, a szoknya alá rejtettek! Bármiként fordul az élet, a hosszú szoknya a tőle elszokott nővilágot megint megtanítja bizonyos dolgokra, amelyeket már végleg feladtak. A hosszú szoknyával sok mindenféle női báj, kecsesség, formaiság, lendület érvényesülhet, amelynek addig nem sok értelme volt, amíg a hölgyek térdüket az utcán mutogatták. Az 1930-iki ősz emlékezetes lesz a kiábrándultságukban egykedvűvé válott férfiak életrajzaiban. De annál emlékezetesebb lesz ez az ősz a nővilágnak, amely a világháborúk és forradalmak után a maga döntő harcát vívta meg a rövid és hosszú szoknya között. A piros és fehér rózsa harcának is vége lett egyszer Angliában. A szoknyaharc utolsó ütközeteit nézzük mi, akiknek alkalom adatott e korban élhetni. Félek, hogy a divathoz roppant ragaszkodó Óbudára kell jönni maholnap annak az úriembernek, aki az utolsó, hamisítatlan, polgári rövid szoknyát akarja még életében látni. Nézzük meg őt. Táncon kívül is látható. MÚZSA Cselényi István Gábor: Szó Szó — anyanyelv — anyacsók, szavak — lelkemre záporozok. Szavak — kezek — odaátról jött üzenet. Kezdetben volt a Szó, a világalkotó. Szavak csapnak ki az ágak alól, föllángol az égő csipkebokor. Szavak — sikoly — segélykiáltás — az idők falain túl valaki vár rád. Ige — szó — megtestesülés — benned nyer végleg arcot a Lét. Szavak —nem lát és mégis láthat a vak. Igék — szavak — szellem-kromoszómák — ti szabjátok meg az ember sorsát. Szó — fölharsan az angyali hang, föltámadást muzsikál a harang. A sorsunkban osztozókboz „Ki az Atya keblét el nem hagytad, meglátogattad a mi szegénységünket” (görög liturgia) Örök, tündöklő fény után a föld: istálló-félhomály. Amott uralkodsz mindenen, itt koldus lettél, nincstelen. Mi hajt hozzánk, mi űz közénk? Sejted-e, mit kapsz mindezért? - Bezárt ajtót, bezárt szívet... Aztán kereszt, rozsdás szögek... Hisz tudod — mégis vállalod, mit rádró ez az'állapot. És mégis jössz... talán azért, hogy átélhesd a szívverést, az ember-élet ritmusát: sziiletésünk-haláltusánk, szorongásunk és álmaink... a végesség korlátáit. Eljössz, hogy megmártózz a másban, s így gazdagodj — önátadásban. Eljössz, sorsunkban osztozol, hogy megmutasd: ránk szomjazol. Éhségünk így megmarad: Isten éhe, fájdalmunk: Isten szenvedése, álmunk-álmod már Isten álma, mely új világot hoz világra. Szemedben menny visszfénye lobban, Eljössz, hogy szólhass földi szóval, s lehess számunkra Annak tükre, kit látni engedsz mindörökre. Amen. (Cselényi István Gábor most készülő kötetéből, illetve a Ki vált meg minket? című megyei versantológiában közölt műveiből választottuk e két költeményt.) Nagy Tamás illusztrációja 1996. ÁPRILIS 20., SZOMBAT 231
