Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-20 / 93. szám
MAGÁNVÉLEMÉNY Feketesör A kocsi hirtelen fordult rá a széles járdára, négyen kiugrottak belőle, s hiába próbált egérutat nyerni a fiatalember, nyakon- csípték, s betuszkolták a kocsiba. A nyíregyházi piaccsarnok előtt lehettünk tanúi ma egy hete e pillanatok alatt játszódó eseménynek, s mindenki tudta, megint elkaptak egy zug cigiárust. Vagyis izmosodik a feketegazdaság elleni küzdelem. Nem kell ennek felfedezéséhez piactéri akciókat látni, akkora teret kapott mostanában a „legyen kormányzati nyomozóhivatal, vagy ne legyen” körül kialakult szópárbaj, hogy sűrvedéstől már mosogatni sem merünk, nehogy feketének lássuk az otthoni kis gazdaságot. A vita tart, a feketgazdaság pedig közben virágkorát éli. Nem a kis zug cigiárusra gondolok, arról van egy külön történetem. Egy 19 éves, munkanélküli fiú beutazott a nyíregyházi kgst-re cigit venni. Hazafelé menet az állomáson igazoltatták, megtalálták a cigarettát, néhány hét múlva megkapta a vámhatóságtól a büntetést: százezer forint. Nem tévedés, százezer. Felfoghatnám úgy is: csak a kemény és határozott fellépés hozza meg a várt eredményt, ám igaz szívvel nem tud azonosulni az ember ilyen intézkedésekkel. Nemcsak azért, mert a feketegazdaságnak van közismert és elismert haszna is, például, hogy segít az elszegényedést megakadályozni, vagy az árusítóknak kisegítő jövedelmet jelent, hanem leginkább azért, mert a feketegazdaság elleni igazi küzdelemnek nem az utcán, nem a piacok környékén kellene zajlani. Hanem a törvényhozásban. Egy szakértőtől tudom, a feketeüzletek 90 százaléka életképtelen lenne a törvényes gazdaságban, mert a mai adóterheket nem lenne képes elviselni. Kupa Mihály nyilatkozatában olvastam, mekkora döbbenetét váltott ki, amikor 1993-ban pénzügyminiszterként a legfelső adókulcsot 35 százalékban akarta megállapíttatni. (Most, 48 százalék). Surján László exminisz- ter néhány napja Nyíregyházán a magas nyugdíjterhek és a tb-járulék miatt emlegette ugyanezt, hozzátéve: a szociálpolitika gyengeségei nem a feketegazdaság létéből fakadnak. Ki az, aki szívesen bevallja jövedelmét, ha felét adóba kell fizetni- Hol az a vállalkozó, aki akkora jövedelmet vall be, hogy a tébéjáruléka a maximum legyen, ráadásul olyan nyugdíjat kap majd — ha megéri —, amiből lehetetlen megélni. Az adókat tehát nem növelni, hanem csökkenteni kell, s olyan helyeken emelni, ahol az fizet többet, aki többet fogyaszt. Mert a feketén keresett pénzből is vesznek sört. Balogh József Tűi a speciális érdekszférán Pécsi Ildikó a színházról, a társadalmi gondokról, képviselői munkájáról AKTUÁLIS INTERJÚNK Pécsi Ildikó színművész, országgyűlési képviselő Harasztosi Pál felvétele Kissé fáradtan, mégis tele dinamizmussal, cselekvő energiákkal érkezett esti fellépésre iskoláztató, felnevelő városába, Nyíregyházára Pécsi Ildikó színművész, országgyűlési képviselő. A színpad és a filmvászon napjainkban is méltán népszerű, sikeres szereplője mint közéleti ember, mint az ország dolgaiért felelősséggel tartozó „honanya” már ténykedése kezdetén felhívta magára a figyelmet, jóllehet a ciklus elején sokan kétkedőén mondták róla: ugyan, mit keres egy teátru- mi elhivatottsággal és tehetséggel megáldott ember a politika porondján, a parlamenti pulpitus körüli emelkedett hangulatokban. — Ha jól belegondolok, igazándiból nem politizálok. Tudom, sokan nem ilyennek képzelik az országgyűlési képviselőt, mint amilyen habitusomnál, mentalitásomnál, temperamentumomnál fogva én vagyok. Persze, az ember — mindenki és mindig — a tetteivel politizál. Ilyen értelemben tehát tőlem sem idegen az egész, sőt! Inspirálóim — hogy induljak a legutóbbi választáson — természetesen voltak. A Színházi Dolgozók Szakszervezete elnökségének régóta tagja vagyok, s mint színész a mostani kormány több miniszterét módomban állt közelebbről megismerni: találkozókon, fogadásokon, egyéb alkalmakkor. Nyitott ember vagyok, széles kapcsolatrendszerben tettem és teszem a dolgomat. Lendvai Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő keresett meg a delegálásomat megelőzően. Kérdezte: lenne-e kedvem vállalni a jelöltetést. Napokig gondolkodtam. Egyik este csörgött a telefon: Horn Gyula hívott; elmondta: örülne, ha vállalkoznék a közéleti megméretésre, siker estén a szereplésre. MSZP- támogatással, de párton kívüliként indultam Zuglóban; választókerületemben egyéni jelöltként győztem, így kerültem be a parlamentbe. □ Az országgyűlésben az ön szakmája, a színház most nincs oly mértékben képviselve, mint volt az Antall-kormány ide^ Engem egyébként sem a szakma küldött, hanem Zugló választó polgárai, jén. Egyáltalán: mennyire jut érvényre a szakmai motiváció képviselői munkájában? — Színészként egyedül én vagyok jelen, aztán a zalaegerszegi színház rendezője, Halasi Imre és a díszlettervező Rajk László mint színi ember. De ez valójában mellékes, hiszen az országgyűlési képviselő feladatköre nem szűkülhet le speciális érdekszférák megjelenítésére. Engem egyébként sem a szakma küldött, hanem Zugló, az ott élő polgárok. Ezért számomra egy percig sem kérdéses: őértük kell szólnom, az ő problémáikkal kell foglalkoznom; a nyugdíjgondokkal, a szociális anomáliákkal. De természetesen a színházak sok-sok ügyes-bajos dolga mellett sem tudok elmenni szó nélkül. Tudom, pillanatnyilag nem a legégetőbb ügy, amit említek, de nagy szerepem van pl. abban, hogy az Érdemes és Kiváló Művész-díjakat felélesztettük az elfeledés csöndes homályából. Kellenek ezek a középdíjak, szükség van rájuk. □ A budapesti színházi térkép átrajzolása a Thália körüli, esetenként botrány- szagú kavarodások alaposan felkorbácsolták a szakmabeliek és a civilek indulatait. Miként vélekedik erről? — A befogadó színház mint működtethető, nívós tartalommal megtölthető forma szerintem jó dolog. Amit a szakma újrafogalmazásán értek, az több ponton kötődik a befogadó tetátrumhoz. Persze, hogy szokatlan, kimunkálatlan az egész, de a folyamatok már megindultak. A fiatalság nem tudhatja, hogy régebben, ha egy igazi sztárt akart az ember látni, biztosra mehetett, mert egy-egy csillag, mint amilyen mondjuk Ruttkai Éva volt, évadszámra ugyanott, ugyanazzal a társulattal lépett fel. Ma, s ismét csak ötletszerűen említek egy nevet, ha történetesen Hernádi Judit szereplésére kíváncsi valaki, akkor válogathat, hogy Szolnokon, a Víg Színházban, a Játékszínben, netán a Karinthy Színpadon akarja a kiváló színművész játékát megtekinteni. — A befogadó színház éppen a rugalmasságával, a sokszínűségével lehet vonzó, s talán tényleg a megoldás egyik alternatívájaként üdvözölhető. És még egy lényeges momentum: egyetlen államilag támogatott színháznak sem lehet százmilliós adóssággal terhelni a költségvetést. Az állami táma- gatásról természetesen a befogadó teátrumok sem mondhatnak le, de az kétségtelenné vált: „állam bácsi” folytonos, megmentő célzatú zsebbe nyúlására a jövőben egyáltalán nem lehet számítani. A kapitalizációs folyamatok zajlanak; ezek — a tervezhető haszon reményében — semmiféle lazítást nem engednek meg színházi vonalon sem. Csakúgy, mint a családi költségvetésben, az államháztartási ügyek realitásától a színházak sem rugaszkodhatnak el. Lehet, hogy kíméletlenül hangzik, de nem tudom másként megfogalmazni: milyen jogon követeli egy veszteséges intézmény, hogy tartsák el (fenn)?! □ Térjünk vissza néhány gondolat erejéig az általánosabb értelemben vett parlamenti munkálkodásához. Milyen prioritások befolyásolják, amikor döntenie kell, amikor megnyomja a szavazógép gombját? — Mindig az ügyek, a döntéssel kapcsolatos területek fontossága az, ami az álláspontomat alakítja, ami igenre, nemre, vagy tartózkodásra ösztökél. Az egzisztenciális veszélyeztetés hazánkban az utóbbi években felerősödött. A megkapaszkodás lehetősége sokaknak csak a vágyak szintjén tűnik fel. Munkanélküliség, elszegényedés, demográfiai csökkenés, oktatás- és egészségügyi gondhalmaz. Igen, a testi és a lelki egészség állapotának óvása, karbantartása, minőségének emelése — ennél semmi sem lehet fontosabb. Abszurd, amit mondok, de halott ember nem jár színházba... Ezért, bár szívem-lelkem a színház, a szakma, képviselői döntéseimben mégsem kerekedhet fölébe választóim napi problémáinak. Akik a parlamentbe delegáltak, úgy érzem, bíznak bennem. Toleranciájuk, higgadtságuk, ahogyan a nehézségeket kezelik, tanúbizonysága állampolgári felelősségérzetüknek. Számomra ez jelenti a mércét. A megkapaszkodás lehetősége sokaknak csak a vágyak szintjén tűnik fel. yy — Anélkül, hogy az igazságosztó szerepében tetszelegnék, a véleményem a Schiffer János alpolgármester képviselte állásponthoz közeli. A vállalkozói szemlélet és gyakorlat a színház világában is egyre nagyobb teret kell, hogy kapjon. Ki kellene találni azt a módszert, amivel a szakmát életben lehet tartani. Menteni a színészeket, az egész teátrumi mechanizmust a kiszolgáltatottságtól. Mert most az egész nagyon kiszolgáltatott... Nincsenek bejáratott szerződésminták, nem tisztázottak a jogok, a pluszjogok még kevésbé. Bár sántít kicsit a példa, mégis elmondom. Most, hogy Madonna itt forgat Budapesten, számára — az ő érdekében — minden keményen le van írva a szerződésekben. Minden! Az, A befogadó színház mint működtethető, nívós tartalommal megtölthető forma jó dolog. amit neki profiként nyújtania kell, de az is, hogy a teljesítményért mit követelhet. A pakliban az is benne van: ha nem tud olyat prezentálni, amit elvárnak tőle, akkor nem követelhet. Ez így fair. □ A színházi szakma működésének, struktúrájának változásaival kapcsolatban sokszor hallhattunk a befogadó színházról mint megoldásról. Jónak tartja ez utóbbi formációt? Kállai János
