Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)

1996-04-15 / 88. szám

1996. április 15., hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Nem várunk más államokra Biztonságpolitikai konferencia • Az ezredfordulóra felmondaná a szolgálatot Budapest (MTI) — A NATO bővítése valójában a stabili­tás és a biztonság keletre történő kiterjesztését jelenti — mondta Kovács László külügyminiszter szombaton, a Friedrich Ebert Alapít­vány, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Köz­pontja Alapítvány, illetve az MSZP Biztonságpolitikai Tagozata által szerv ezett bu­dapesti tanácskozáson. A magyar diplomácia vezetője kijelentette: Magyarország ér­dekelt abban, hogy minél több szomszédja csatlakozzék az észak-atlanti szövetséghez, azonban nem hajlandó az in­tegrációval bevárni egyik más államot sem. Kovács László a bővítés je- HIRDETÉS lenlegi állását úgy értékelte, hogy 1996 nem a döntő előre­lépés, hanem a felkészülés éve lesz hazánk számára. A hama­rosan megkezdődő intenzív kétoldaló eszmecserék még nem a csatlakozásról, hanem azok előkészítéséről fognak szólni; az érdemi tárgyalások minden bizonnyal 1997-ben az orosz és az amerikai elnök- választások után kezdődnek meg. A külügyi tárca vezetője orosz kollégájával, Jevgenyij Primakovval folytatott megbe­szélései alapján úgy véleke­dett, hogy az orosz külpoliti­kai gondolkodásban elmozdu­lás történt a korábbi merev ál­láspontról a NATO keleti bő­vítésével kapcsolatban. Ko­vács László hangsúlyozta: a szervezet kiterjesztése után szükség van egy speciális kap­csolatrendszer kidolgozására Oroszországgal, Ukrajnával és a bővítés első köréből kimara­dó kelet-európai államokkal. A miniszter azon a vélemé­nyen volt, hogy Magyarország NATO-tagsága nem fenyeget egyetlen országot sem, és fegyverkezési versenyt sem gerjeszthet. Erre garancia, hogy az észak-atlanti szövet­ség még soha senkit nem fe­nyegetett, és egyetlen szuve­rén államot sem támadott meg —jelentette ki. Kovács László óvott azoktól az elképzelések­től is, amelyek szerint NATO- tagként más hangon beszélhe­tünk egyes szomszédos orszá­gokkal. Fehér József, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára rámutatott: gon­dot okoz az atlanti integráció feltételrendszerét illető isme­retek hiánya, azt önmagunk számára kell definiálni, és a visszajelzések alapján eseten­ként korrigálni. Hozzátette: nincs olyasfajta NATO-követelmény, hogy a szövetség tagjaival azo­nos fegyverzetrendszerre kell majd átállnunk, a kommuniká­ció tekintetében azonban szükség van a kompatibilitás megteremtésére. Erre az igen költséges műveletre azonban a NATO-tól függetlenül is sort kell keríteni, mivel a Magyar Honvédség kommunikációs rendszere az ezredfordulóra mindenképpen felmondaná a szolgálatot. Magyar Államkötvény 1998/H fix kamatozású Mindig voltak nagy pillanatok A JELEM NAGY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1996. március 21-én kibocsátott 1998/H jelű Magyar Államkötvényt a kibocsátó 1996. április 18-én újra felajánlja. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/H 2 év futamidő, évi fix 24% kamat. A kifize­tendő kamat mértéke az éves kamat időa­rányos része, amely a kamatfizetési időpon­tok között ténylegesen eltelt naptári napok és a 365 napos év alapján (0,01 %-ra kerekí- tetten) kerül meghatározásra. A kötvény kamatozása a kibocsátás napján kezdődik, és a lejárat után tovább nem kamatozik. Értékesítés feltételei: Az államkötvény ki­bocsátása aukció útján történik. Az aukciót követően az államkötvény újabb mennyisé­gét jegyzés útján értékesíti a kibocsátó. Az aukciót követő jegyzési időszak: 1996. április 15-19. A jegyzés a jegyzési időszak zárónapja előtt lezárható. Jegyzési árfolyam: Aukciós átlagár +0,2%+felhalmozott kamat • április 24-i felhalmozott kamat 2,24%. Az elérhető éves hozam 24,5%. A jegyzésen értékesíthető mennyiség: Maximum az aukción értékesített mennyi­ség 50%-a. A jegyzés pénzügyi teljesítési napja: 1996. április 24. Kamatfizetés félévente: 1996. szeptember 21., 1997. március 21., 1997. szeptember 21., 1998. március 21. ELSŐDLEGES FORGALMAZOK 1996. január 3-tól létrejött az állampapí­rok elsődleges forgalmazói hálózata. Ezen a széles forgalmazói hálózaton ke­resztül a befektetők bármikor hozzájut­hatnak az éppen kibocsátott vagy a for­galomban lévő állampapírokhoz és az or­szág egész területén lehetővé válik az ál­lampapírok lejárat előtti értékesítése. Az elsődleges forgalmazók a befektetők­nek teljes körű letéti szolgáltatást nyújta­nak és lejáratkor kifizetőhelyi feladatokat látnak el. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. AZ ALLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bank Rt. 4401 Nyíregyháza, Rákóczi út 1., Fehérgyarmat, Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, ' Vásárosnamény, Tiszavasvári • Magyar Hitel Bank Rt. 4401 Nyíregyháza, Egyház u. 9., Mátészalka • Inter-Európa Bank Rt. 4401 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 4440 Nyír­egyháza, Szarvas u. 1-3. VALAMINT: MNB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. „.,i,■. I m,IIw. I ni, JW,»»IPM A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Közbeszól a BT Elítélik a Libanon elleni támadást Síita muzulmán asszonyok és gyermekek érkez­tek vasárnap a dél-libanoni Tyre kikötőhöz köze­li falvakból Bejrútba AP-felvétel Kairó (MTI) — Rafik al- Hariri libanoni miniszterel­nök arra kérte Hoszni Mu­barak egyiptomi elnököt, támogassa az izraeli tüzér­ség és légierő libanoni támadásainak leállítására irányuló erőfeszítéseket. Ezt maga a libanoni kor­mányfő közölte újságírók­kal vasárnap, Mubarakkal tartott kairói tárgyalásait követően. A megbeszéléseken jelen volt Kamal Ganzuri egyip­tomi miniszterelnök és Amr Musza külügyminiszter is. Hariri, aki találkozott Esz- mat Abdel Megiddel, az Arab Liga főtitkárával is, kijelentette: — A gyilkolás szétszórja a polgári lakosságot, lerom­bolja a házakat, és folytatja az erőszak ördögi körét, anélkül, hogy megoldást je­lentene a válságra. — Hari­ri szerint a megoldás csakis politikai lehet, nem pedig katonai. Jasszer Arafat palesztin vezető vasárnap szintén el­ítélte a Libanonban végre­hajtott izraeli légi és tüzér­ségi támadásokat, és kije­lentette, hogy ezek befo­lyással lesznek a közel-ke­leti békefolyamatra. Arafat, aki az ortodox húsvét egy­házi ünnepségein vett részt Gázában, együttérzését fe­jezte ki az izraeli katonai csapásoktól szenvedő liba­noni lakosságnak. A libanoni külügyminisz­térium egyik tisztségviselő­je Bejrútban újságírókkal közölte, hogy hétfőn össze­ül az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa, az izraeli katonai ak­ciók miatt benyújtott liba­noni panasz megvitatására. Segély dollárban Boszniának megvan az 1,2 milliárd Brüsszel (MTI) — Össze­sen 1,23 milliárd dollárt (el­söprő többségében térítés- mentes segélyt) ajánlottak fel Bosznia-Hercegovina újjáépítésében idén felme­rülő kiadásokra a szomba­ton Brüsszelben véget ért kétnapos Bosznia-konfe- rencia résztvevői. Egyúttal az évtized végéig szóló idő­szakra is jelezték majdani hozzájárulási készségüket, ennek kapcsán azonban konkrét, összegszerű elkö­telezettségre most még nem került sor. Összességében a tanács­kozás teljesítette alapvető célkitűzését — hangsúlyoz­ták az ülésen elnöklő Euró­pai Bizottság és Világbank vezető képviselői, közölve egyúttal, hogy a konferen­cia ősszel, a boszniai vá­lasztások lezajlása után is­mét összeül, részint az ad­dig odaítélt pénzek felhasz­nálásának értékelésére, ré­szint a további évekre szóló támogatás újabb konkreti­zálására. Hans van den Broek és Carl Bildt, a tanácskozást követő záró sajtóértekezle­ten egyaránt jelezte, hogy a résztvevők sajnálattal ta­pasztalták a boszniai szer- bek távolmaradását, amivel elszigetelték magukat. — A világ ajtót nyitott a boszniai szerbek előtt, de Karadzic becsapta azt, mert a jelek szerint fél attól, hogy szembesüljön a külvi­lággal —jegyezte meg Carl Bildt. Úgy tűnik, a közép és hosszú távú segélyek kér­désében addig nem is kép­zelhető el tényleges együtt­működés Pale és a nemze­tek közössége között, amíg bizonyos politikai feltéte­lek nem változnak, így egyebek között amíg Rado­van Karadzic és Ratko Mla­dic továbbra is hatalmi té­nyezőnek számít a boszniai szerb közösségben — tette hozzá a svéd főmegbízott. H iriiiustr üi Az értéktőzsde... ...elnökének Járai Zsigmon- dot választották a hét végén a Balatonfüreden tartott közgyűlésen. A Magyar Hitel Bank elnöke Bokros Lajos volt pénzügyminisz­terrel szemben nyerte el a posztot. (MTI) Elhunyt... ...nyolcvanöt éves korában, pénteken éjjel Goda Gábor Kossuth-díjas, háromszo­ros József Attila-díjas író. Első könyve 1929-ben je­lent meg, ez még verseskö­tet volt, később prózát írt. (MTI) Gorbacsov... ...negyedikként jelöltette magát a nyári oroszországi elnökválasztásra. A volt szovjet államfőt szombaton jegyezte be a központi vá­lasztási bizottság. (MTI) A katolikus... ...egyház és az iszlám közti párbeszéd erősítését, a val­lási türelmetlenség veszé­lyére való figyelmeztetést szolgálja II. János Pál pápa tunéziai látogatása. A kato­likus egyházfő vasárnap reggel indult Rómából Tu­néziába, ahol egy napot töl­tött el. (MTI) £ •s 5

Next

/
Thumbnails
Contents