Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-13 / 87. szám
1996. április 13., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Csak a korrupciós lánc épült fel Súlyos visszaélésekre derült fény az encsencsi szociális támogatásoknál Cservenyák Katalin Encsencs, Nyírbátor (KM) — Azzal a reménnyel fogott lakásépítésbe még tavaly tavasszal Encsencsen több tucat cigánycsalád, hogy a gyermekeik után járó szociálpolitikai támogatásból végre rendes fedél lesz a fejük fölött. Lapunkat augusztusban azzal kereste meg az érintettek nevében, Czakó András encsencsi önkormányzati képviselő: mintha mégse lenne rendben minden az építkezések körül. Szavai szerint eleinte persze szépen mentek a dolgok. Az önkormányzattól ugyan nem kaptak támogatást, de jött egy fuvaros, aki felajánlotta: hitelbe hoz nekik anyagot... Gyakorlatilag egy fillér önJanuár 1-től a miniszteri illetmények és ezzel együtt az országgyűlési képviselők tiszteletdíja és egyéb járandósága közel 30 százalékkal növekedett. A járandóságok új értékeit figyelve elgondolkodtatják az olvasót egy frakciószakadás hátterének más indokairól is. A képviselői alaptiszteletdíj 87 750 forint. Erre egy bizottsági tagság 35 100 forint. Két bizottsági 70 200 forint pótdíjjal jár. A frakcióvezető az alapdíj 120 százalékát, azaz 105 300 forintot kap pluszként, helyettese pedig a 100 százalékát. A bizottsági elnök a pótdíj 100 százalékára, a bizottsági alelnök 80 százalékára, azaz 70 200 forintra jogosult. Az országgyűlés alelnöke erő nélkül megkezdődtek az építkezések, az OTP-től pedig csordogált a szociálpolitikai támogatás... Persze, nem ingyen, a készséges bonyolítók és folyósítók fix összegért dolgoztak... Az emberek akkor félve mondták el, hogy az ellenőrzések után egyik udvarról a másikra „vándoroltak” a téglarakások, a felépült falat másnapra lebontották, az „önerő meghitelezéséért" pedig súlyos kamatokat kellett fizetniük. A Kőműves Kelemen-féle építkezésre azonban egy idő után felfigyelt a rendőrség is, s bár a nyomozás még nem zárult le, néhány érdekes részletről pénteken tájékoztatta lapunkat dr. Meszesán Ferenc őrnagy, a Nyírbátori Rendőr- kapitányság bűnügyi osztályá180 százalékot, vagyis 157 950 forintot jelent több- lettiszteletdíjként. Nem kevés összegtől esett el tehát dr. Salamon László, a közelmúltban lemondott alelnök. Az ő lemondása azonban szükségszerű volt. Ellentétben Boros Péterrel, aki a bizottsági elnöki pótdíjat, azaz 87 750 Ft-ot veszített azzal a nagyvonalúsággal, amellyel megkönnyítette a Magyar Demokrata Néppárt alkuhelyzetét az országgyűléssel és az MDF frakciójával. Az új párt frakciójának a tagjai tehát elég jelentős tiszteletdíjtól estek volna el, ha fel- indultságukban csak az MDF- et hagyják el és független képviselőkké válnak. Mint tudjuk, a Házszabály szerint egy fraknak vezetője. Eszerint: a szociálpolitikai támogatásból építtetők, építési és fuvarozási vállalkozók, encsencsi önkormányzati tisztségviselők, nyírbátori OTP tisztségviselők ellen vesztegetés, magán- és közokirat-hamisítás gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség. A felkért szakértő megállapítása szerint a házak — dacára annak, hogy a használatbavételi engedélyt megkapták a tulajdonosok — nem a tervek szerint készültek el. Értékük csak kétharmada annak, ami szociálpolitikai támogatásként járt volna az egyes családoknak, s akkor még nem számítottuk az önerőt (ami amúgy sem volt). Volt olyan eset, amikor a kiadott engedélyen már az is szerepelt, hogy ciót elhagyó képviselő fél évig „független” képviselőként tevékenykedhet pótdíjak nélkül! Új párt új frakciójaként azonban tovább működhet, s ez esetben kell frakcióvezető, plusz 105 300 forint, frakcióvezető-helyettes plusz 87 750- ért, legalább egy bizottsági elnök ugyanennyiért és járnak a bizottsági helyek utáni pótdíjak is, és ugye egy pártot alapítani Magyarországon nem túlzottan nehéz. Képviselőhelyet szerezni azonban már nem egyszerű. Majd látjuk 1998- ban, mennyire fontos a most alakult új párt a választóknak. Dr. Szendrei László megyei önkormányzati képviselő (MDF) a házat kőporozták. Az egy hónappal későbbi helyszíni szemlén azonban kőpomak nyomait sem látták a házon... Még nem tudni, milyen módon használták fel a vállalkozók, az építtetők a tetemes különbözeteket. Vannak, akik most néhány százezer forintért kótyavetyélik el bontásra házaik építőanyagát. Magánokirat-hamisítást követtek el az építtetők, amikor használatbavételi engedélyért folyamodtak az önkormányzathoz. A kivitelező és a műszaki ellenőr viszont — amikor aláírta a papírt — már közokirat-hamisítást követett el. A meglehetősen szövevényes korrupciós ügyben folyik a nyomozás, a részletekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat. Lopások, betörések Nyíregyháza (KM) — Elloptak egy VW Transporten Nyíregyházán, a Kodály Zoltán utcáról, egy piros Citroent pedig a Kert utcáról péntek reggelre. Egyik értéke kétmillió, másiké félmillió forint. Az ablak felfeszítése után behatoltak tegnap Nyíregyházán, a Vay Adám körúton a Körúti Ételbárba ismeretlen tettesek. Édességet, cigarettát és élelmiszert vittek el 25 ezer forint értékben. Iparosok a hét végén Lássuk, mi mennyi a parlamentben? HIRDETÉS • gyors és takarékos építhetőség • minimális habarcs- és vakolatszükséglet és ami az energiaáremelések miatt most igazán időszerű: • páratlanul jó hőszigetelés k = 0,40 W/m5 K • alacsony fűtési költség Kérje ingyenes tájékoztatónkat az otthonteremtés legkorszerűbb anyagairól! Címünk: YTONG Hungary Kft. 1393 Budapest, Pf. 330 1 Kérem, küldjenek számomra díjmentes1 1 ismertetőt az YTONG falazóelemekról! i i i Név: ......................................i i Házszám:.........Irányítószám: ...........i i Felhasználói kategória: i !□ Tervező □ Kivitelező □ Beruházó j i □Magánépítő □Építőanyag-forgalmazói i □Egyéb:....................................i I _____________________96 212Jl | YTONG A bölcsek köve Nyíregyháza (KM) — A hét végén az alábbi kisiparosok tartanak ügyeletet: Butenkov János automata mosógép, hűtők, fagyasztók javítása Nyíregyháza, Zimony u. 14., tel: 06-60/487-887. Batta György, lakatos és zárjavító, Nyíregyháza, Garibaldi u. 61., tel: (42) 445-360, (30) 535-097. Si- moncsik János, lakatos, mező- gazdasági és faáru kisgépek javítása, Nyíregyháza, Alkony u. 8. Brezina Gyula, villany- motorok, vízszivattyúk javítása, Nyíregyháza, Debreceni u. 90. Rinyu Miklós, duguláselhárítás, Nyíregyháza, Naplemente u. 10. Pataki Sándor, műanyaglökhárító javítás, Nyíregyháza, Alkony u. 11., tel: (42) 342-034. Kállai Gábor bútor- és épületasztalos, Nyíregyháza, Harangozó u. 5. Szalanics Attila Napkor, Sé- nyői u. 62., fényező, karosszéria lakatos, tel: (42) 411-504. Hagymási Károly, fogsorjavító, Nyíregyháza, Korányi u. 178., tel: 443-554. A víz-, gáz- és központifűtés-szerelők közül Fábián András (Nyíregyháza, Gádor B. u. 1., tel.: 445-779), Sánta Sándor, Nyíregyháza, Krúdy Gyula u. 34./B, telefon: 445- 533, Máté Dezső (gázkazán-, gázbojler- és olajégőjavítás, Nyíregyháza, Ady E. u. 34/D, tel.: 461-431 és 30/531-010). Villanyszerelés: Huclák András (Nyíregyháza, Fazekas János tér 15., tel.: 458- 052). Háztartásigép- és villanyszerelés: Petrikovics István (Nyíregyháza, Újház sor 50. tel.: 342-790), Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443-483), Gubik Mihály hűtőgépek, háztartási gépek javítása (Nyíregyháza, Május 1. tér 7. tel.: 448-143). A lakosság rendelkezésére áll még Vigh István üveges (Nyíregyháza, Szőlő u. 5.), telefon: 491-385. Munka nélkül Nyíregyháza (KM — D. M.) — A miniszterelnök és több kormánytag részvételével szakmai egyeztetést tartott szerdán, a Parlamentben a két koalíciós frakció a nyugdíjreformról. Immár bizonyos, hogy a nyugdíjkorhatár férfiak és nők esetében egyaránt 62 év lesz, és az új szabályozás csak 1998-ban lépne életbe. Ez a megyei adatokat figyelembe véve, mintegy 3500 embert érint, akiknek nyolcvan százaléka nő. — Ezt még jóvá kell hagyni a kormánynak és a Parlamentnek is — erősítette meg Csománé Móré Ágota, a Megyei Nyugdíj- biztosítási Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese. — De dönteni kell arról is, hogy milyen fokozatossággal történik a bevezetés (egy- vagy kétévente növekedne a felső határ). Szakmailag indokoltnak tartom az emelést, mert a járulék- bevételek csökkenése mellett a kiadások egyre emelkednek. A bevételek visszaesését elsősorban a munkanélküliség növekedése okozza. Emberileg viszont vitatható az elképzelés, mert különösen Szabolcsban, ahol kevés a lehetőség, még tovább növelné a munkanélküliséget. Számunkra az átállás nem jelent majd igazán gondot, az viszont már előre látható, hogy egyre több lesz a rokkantsági nyugdíjigények száma, amely már most is majdnem duplája az évi korosztályos nyugdíjigényeknek. Perczel Zita temetése Budapest (MTI) — Perczel Zitától, a Nemzeti Színház, majd a Vígszínház egykori tagjától, a magyar film népszerű csillagától vettek végső búcsút pénteken családtagjai, művészkollégái, tisztelői a Farkasréti temetőben. A három évtizeddel ezelőtt Rómában letelepedett Perczel Zita április 4- én Budapesten hunyt el hetvennyolc éves korában. Végső akaratának megfelelően szülővárosában temették el. A filmes szakma képviseletében a ravatalnál András Ferenc búcsúzott a művésznőtől. Perczel Zitát a katolikus egyház szertartása szerint helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. A síron elhelyezték a megemlékezés virágait a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége, a Magyar Színész Kamara, a Budapest Filmstúdió és a Magyar Rádió képviselői is. HIRDETÉS Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Igazgatósága a Takarékszövetkezetben 1996. május 01-től átlagosan 2%-kal csökkenti a betétek kamatát. Részletes felvilágosítást a kirendeltségekben elhelyezett hirdetmények tartalmazzák. Igazgatóság •18W0/1H-13O7’ Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság VETÉSI ÜGYELET Tájékoztatjuk a mezőgazdasági gépek tulajdonosait, hogy a tavaszi munkákat erősített alkatrész-ügyelettel szeretnénk segíteni. ▲ Ügyeleti időszak: 1996. április 09-től május 10-ig. ▲ Raktáraink nyitva tartása: — Hétfőtől péntekig: 7.30-tól 18.00-ig — Szombatonként: 7.30-tól 15.00-ig — Vasárnaponként: 7.30-tól 13.00-ig A Központi raktár: 4181 NÁDUDVAR, Bem J. u. 1. Tel: 54/480-401. Fax: 54/480-429. Tx.: 72-780. Az alábbi géptípusokhoz tudunk alkatrészeket, műszaki árukat kiszolgálni: Talajművelő' gépek: KÜHNE-IH ekék, tárcsák RÁBEWERK ekék, kombinátorok KVERNELAND ekék Magágvelőkészító'k: KONSKILDE kombinátorok RAU-licenc kombinátorok DÁN-zöld színű kiváló minőségű rugóskapák. Vetógépek: KÜHNE-IH Cyclo 400/800, IH—6200, Lajta, Becker Hassia, Rau Exakta, Multisem Traktorok: JOHN-DEERE, RÁBA, FIAT Legközelebbi KITE Rt. alközpont: 4440 TISZA VASVÁRI, HÉTVEZÉR U. 18. Telefon: 42/372-274 Telefax: 42/372-933 Telex: 73-296 Postai utánvéttel, EMS-gyorspostával, és NVS éjszakai express járattal is a rendelkezésükre állunk. Részletesebb tájékoztatót kérésére küldünk. KITE Rt. ALKATRÉSZKERESKEDELMI ÜZLETÁG •189123/2H-1307*