Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-12 / 86. szám
10 Kelet-Magyarorszag SPORT 1996. április 12., péntek A hetedik helyért A cél eléréséhez le kell győzni a Pemüt Nvíregvháza (KM) — Ma délután erre a bajnoki évre elbúcsúzik közönségétől a Kárpát- Hús Nyíregyházi KC elsőosztályú férfi kézilabdacsapata. A szép búcsúhoz minden feltétel adott, hiszen a solymári Pemü lesz az ellenfél, amely egyértelműen a „verhető” kategóriához tartozik. Bár, a solymáriak otthonában még sosem szerzett pontot az NYKC, a Pemü viszont már kétszer is eredményesen távozott a bujtosi csarnokból, évekkel ezelőtt egy gólszegény (12-12), két esztendeje pedig egy gólgazdag (26-26) mérkőzésen szereztek egy pontot. Ősszel 27-24-re kaptak ki a nyíregyháziak, akik még nem mondtak le a hetedik hely megszerzéséről. Jelenleg ugyan húsz pontjával a kilencedik helyen áll Uzej- rovics mester csapata, de a nyolcadik Debrecen és a hetedik Pécs még megelőzhető. A 21 pontos hajdúságiaknak ugyanis még hazai pályán az Elektromos és vendégként a Hort lesz az ellenfelük, a Pécsre pedig a bajnokjelölt Szeged vár. Tehát nem elképzelhetetlen, hogy egyik csapat sem fog pontot szerezni a hátralévő találkozókon, és akkor a ma délutáni nyíregyházi győzelem esetén megszerezhető lenne a hetedik hely. Erre minden esély megvan, hiszen a keretből senki sem sérült, így a legjobbnak vélt csapat kerülhet a pályára. Ellopták az iratokat Nyíregyháza (KM) — Tegnap délben telefonon jelentkezett rovatunknál Glückmann Pál, az NYVSC súlyemelő-szakosztályának vezető edzője. Ezúttal sajnos nem egyik tanítványának kitűnő eredményéről számolt be, hanem sokkal szomorúbb eseményről. A kiváló szakember gépkocsiját ugyanis tegnap feltörték és belőle több személyes irata mellett ellopták az edző olimpiai felkészülési tervezetét, illetve a testnevelési egyetemre készülő szakdolgozatát. Mivel ezeket az iratokat az eltulajdonítok úgysem nagyon tudnák hasznosítani, a szakember kérésére juttassák vissza az NYVSC Tiszavasvári úti irodájába. Futballázban... ...ég Dortmund. Olyannyira, hogy a labdarúgás már a színházba is betört. A Söp- rögető című darabnak — amelynek ősbemutatóját pénteken tartják a Fletch Bizzel színházban — ugyanis a Borussia (a bajnoki cím várományosa) az egyik főszponzora. A történet egy 89. percben kihagyott tizenegyesről szól. (dpa) Két megsérült... ...rendőr, négy letartóztatott szurkoló, lovasrendőrök rohama. Ez a mérlege a szerdai Millwall-Birmingham angol I. osztályú labdarúgó-találkozónak. A botrány a hazaiak által 2-0-ra megnyert mérkőzés után robbant ki, amikor is a Mill- wall-szurkolók egy csoportja megpróbálta megtámadni a pályáról levonuló birminghamieket. (Reuter) Pat Bonner... ...az ír labdarúgó-válogatott egykori kapusa kész visszatérni a nemzeti tizenegybe. Az íreknél megsérült az első számú „portás” Shay Given, ennek nyomán ajánlkozott be a 36 esztendős Bonner. A kapusmatuzsálem esélyeit némileg rontja, hogy utoljára tavaly játszott tétmérkőzést, a skót kupadöntőn védett a Celtic színeiben. (Reuter) Fél évre... ...eltiltották az angol labdarúgó I. osztályban szereplő Huddesfield játékosát, Craig Whitingtont. Az ok: tíz hónapon belül immár másodszor mutattak ki kábítószert (cannabist) a szervezetében. (AP) Fogathajtó idénynyitó Budapest (MTI) — Pénteken Tápiószentmártonban kezdődik a fogathajtók versenyidénye. A nyitóviadalra rekordnevezés érkezett, hiszen eddig a rendezők 10 négyes-, 23 kettes- és 2 egyesfogathajtó jelentkezését rögzítették. Az első napon a díj-, szombaton a ma- raton-, míg vasárnap az akadályhajtásra kerül sor, a verseny mindháromszor 10 órakor kezdődik. Legnépesebb a kettesfogathajtók mezőnye, több tehetséges versenyzőnek ez lesz az első komolyabb megméretése. A Lázár testvérek új lipicai fogataikkal indulnak, a szilvásváradia- kat Dallos Andor és Boros Péter képviseli. Ott lesz a rajtnál Benkő Sándor, az elmúlt év bajnoka is. A legnagyobb érdeklődés alighanem a négyesfogathajtók versenyét kíséri, már csak azért is, mert ők világbajnokságra készülnek. Bárdos Györgynek és Juhász Lászlónak, a két korábbi világbajnoknak nem lesz könnyű dolga az utazó csapatba kerülésért folyó versengésben, mert ifj. Dobrovitz József és Józsa Vendel mellett Fehér Mihály is okozhat meglepetést. Kecskeméti László, aki kettesfogathajtó világbajnok, ezúttal a négyesfogathajtók vetélkedésében indul. Uj városokban lesznek a rangadók Ebben a fordulóban a kisvárdaiak három pontja tűnik a legbiztosabbnak Sportvilág Nyíregyháza (LTL) — Hatan hatfelé... Ez nem a széthúzás jele, pusztán arra utal a szám és az irány, hogy a labdarúgó NB III Tisza- csoportjában szereplő megyei csapataink ezúttal elkerülik egymást. A 19. fordulóban hárman saját pályájukon, hárman pedig az ellenfél játékterén próbálnak szerencsét. Nem csak az otthonukban és az idegen környezetben játszó együtteseink aránya egyezik meg, a szombatra és vasárnapra jutó mérkőzések száma is hasonlóképpen alakul. A három szombati bajnoki közül kettőt rendeznek a megyében, mindkét helyszínen 15 óra 30 perckor kezdődik a meccs. Baktalórántházára (9. helyezett, 36-36. 22 pont. házi gólkirály: Gdovin 14) a ..tabellaszomszéd” ózdiak (10. h.. 24-27. 20 p.. h. g.: Farkas T. és Konyha 3-3) látogatnak. Ősszel a borsodiak a gól nélküli első félidőt követően alaposan beleerősítettek, s nyertek 3-0-ra. Amióta Kozma Józsefe baktaiak edzője, a csapat a múlt héten szenvedte el első NB III-as vereségét. A két tavaszi győzelem után Mádon botlottak meg Maricsék (0-2). Szemben az ózdiakkal, akik ebben a szezonban eddig százszázalékosak. Előzetesen kevesen hitték volna... Mádon nekik sikerült három pontot szerezniük (2-1), utána a listavezető tiszafürediek ellen is diadalmaskodtak (1-0), legutóbb pedig a hajdúböszörményieket „kapták el” (2-1). Minimális különbségű, de annál értékesebb sikerek. A védelmük valamelyest gyengül, hiszen a piros lapot kapott Kertész kényszerpihenőjét tölti. Mátészalkán (II. h., 19-36. 20 p.. h. g.: Kása 5) a héten hálátlan feladata volt Fehér Zsolt edzőnek: rendeznie kelleti a sorokat, igyekezett feledtetni a rakamazi 0-7- es vereség okozta sokkot. Hogy ez mennyire sikerült, a Borsodi Építők Volán (13. h., 23-32. 17 p.. h. g.: Szmol- niczky 7) elleni mérkőzésen kiderül. Az elmúlt bajnokságban a szezonok első fordulóiban találkozott egymással a két együttes. A szalkaiak idegenben 2-1-re nyertek, a visszavágó eredménye 1-1 lett. Az őszi miskolci „randevún" egy gól döntött — a vendéglátók javára. A mostani mérkőzés előtti előjelek egyik csapat számára sem kedvezőek. Az agyonismételt 0-7 a szalkaiak oldalát gyengíti, ám a borsodiaknak sincs olyan eredményük, ami az önbizalmukat növelné, hiszen tavasszal mindhárom meccsüket elbukták, ebből kettő otthoni találkozó volt. Mindkét oldalon fogadkoznak, reménykednek a pontszerzésben. A szal- kaiaknak ráadásul még a gólarányukon is illene javítaniuk... Egyértelmű, hogy a forduló rangadójának Tiszaújváros (3. /;.. 39-18. 35 /;.. h. g.: Bordás 7) ad otthont. A vendég sem akárki, a zsinórban hat forduló óta veretlen nagykál- lói együttes (2. /?.. 36-19. 39 p.. h. g.: Vágó 14). A komoly terveket szövögető tiszaújvá- rosiak három kétgólos győzelemmel kezdték a tavaszi idényt. így pontok tekintetében megközelítették azokat a kállóiakat, akik ellen van szé- pítenivalójuk. '94 őszén a Ti- szaújváros-Nagykálló derbi Ónodi góljával 0-1 lett. múlt tavasszal 3-2-re nyertek Vágóék. Ebben a bajnokságban egyszer már találkozott a két csapat, akkor 2-2-re végeztek egymással. A szombati együtt- lét alkalmával eltiltások miatt a tiszaújvárosiak Göndört, a nagykállóiak Polonkait kénytelenek nélkülözni. Utóbbiak háza táján újság még, hogy várhatóan Vágó és Barczi sem lép pályára, őket sérülésük hátráltatja a munkában. Ha totómérkőzés lenne a Kisvárda (6. /?.. 32-23, 30 p., h. g.: Oláh 7)-Vámospércs (16. h., 14-69,10 p., h. g.: Be17 forduló után újra győzelem A roppant lelkes tizenévesek meghálálják a bizalmat Nyírbátor (KM) — Az utolsó helyezett együttesek az esetek többségében látványosan összezuhannak, pofozógépekké válnak. A kivétel a múlt hétvégén erősítette a szabályt. A nyírbátori NB 1/B-s férfi kézilabda-csapat a bajnokságban utoljára az őszi második fordulóban a Lajosmizse ellen győzött. Az azt követő sérüléshullám következtében végig küszködték a szezont, majd közös megegyezéssel az edzővel is felbontották a szerződést. Páll István és Gyenes József, az új edződuó egyértelműen azzal a céllal látott munkához, hogy folyamatosan építsék a jövő csapatát. Ha kiesnének, már a következő kiírásban az NB II bajnoki címének elnyerésére törekednének. Tavasszal zsinórban ötször vesztettek (Mizsén és Szarvason sokáig volt esélyük a győzelemre), minekután a szintén kiesőhelyen szerénykedő Tisza Volán együttesét látták vendégül a 19. fordulóban. — Ellenfelünknek szinte létkérdés volt a két pont megszerzése — állította Petneházy Zsolt, a nyírbátoriak szakosztályvezetője. — Ennek érdekében komoly szerepet szántak a kettős játékengedéllyel pályára lépett Berta, aki az NB I-ben bajnokesélyes Pick-Sze- ged kézilabdázója. Tíz gólra volt képes, ám hiába, mert a végén mégis mi örülhettünk. Úgy nyertünk 21-20-ra, hogy Először nemzetközi a Roma Kupa Nyíregyháza (KM) — Túlzás nélkül állíthatjuk. hogy az utóbbi időben Nyíregyháza lett a honi kispályás labdarúgás fővárosa. Elég, ha arra gondolunk, hogy az utóbbi években rendre a bujtosi csarnokban rendezik az országos 4+1-es bajnokságnak, de igen népszerűek a Fesztivál Kupa küzdelmei és más rangosabb tornák. Ebből a sorból cseppet sem lóg ki az országos Roma Kupa. amelynek május 25-én immár harmadszor ad otthont a nyíregyházi városi stadion. A torna főszervezője, Dajka László, az MLSZ kispályás bizottságának elnöke beszámolt arról, hogy egyre népszerűbb ez a rendezvény, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a tavalyelőtti huszonöt és a tavalyi negyven csapathoz képest ezúttal már ötven gárda részvételével számítanak. Harminc hely már betelt, így húsz csapat még jelentkezhet a városi stadionban, illetve a főszervező lakásának címén. A Tizenöt nevezés a főiskolás vébére Nyíregyháza (KM) — Lezárult az elő- nevezés a nyíregyházi. XIV. férfi főiskolai kézilabda világbajnokságra. A viadalra — amelyet december végén-január elején rendezne1' meg — tizenöt ország , Magyarország, Olaszország, Ukrajna. Törökország, az Egyesült Államok, Fehéroroszország, Litvánia, Lengyelország, Japán, Oroszország, Franciaország, Belgium, Izrael. Jugoszlávia és Portugália jelezte részvételi szándékát. A szervezők várják még Románia és Dél-Korea jelentkezését is. recz 8) párharc, nem lenne nagy merészség fix egyest tippelni. Bár a várdaiak egy hete Nagykállóban kikaptak 2-1- re. egyértelműen ők a vasárnapi mérkőzés esélyesei. Utóbbi három bajnokijuk során 3-1- re, 1-0-ra és 3-0-ra győzött a KSE. Azért az intő jel, hogy az eddigi egyetlen tavaszi idegenbeli meccsükön a vámos- pércsiek hatalmas meglepetést okoztak, hiszen Szikszóról hoztak el három pontot. A helyezések szerint szintén rangadónak minősül a Balmazújváros (5. h., 37-18, 31 p.. h. g.: Loós és Veress 6- ói-Rakamaz (4. h.. 41-13,33 p.. h. g.: Búzás, Kapusztyin, Kocsis és Balogh egyaránt 5) összecsapás. Az alaposan meggyengült újvárosiak nem lehetnek büszkék a három vereségükre, egyetlen góljukat is 11 -esből érték el. A rakamazi- aknál hiányozni fog Papp, valamint Hudák (három sárga lapjuk miatt), viszont valószínűleg újból kezdő lesz a tehetséges Marcsek. Alsóháziak találkozójára kerül sor a Miskolci VSC (14. h., 15-30.16 p„ h. g.: Lehoczki 9) pályáján, ahol Nyírbátor (12. h.. 26-44. 20 p„ h. g.: Lukács 5) együttese lesz a vendég. A bátoriak utoljára az első fordulóban nyertek idegenben, ezzel az eredménnyel ezúttal is elégedettek lennének. Bajna másodpercekkel a hármas sípszó elhangzása előtt szerezte a sikerünket jelentő találatot. Reálisan látjuk helyzetünket, nem kergetünk hiú ábrándokat. Akkora a lemaradásunk, hogy roppant kicsi a valószínűsége a bennmaradásunknak. Az vigasztal bennünket. hogy a 16-18 év közötti fiatalok (Gyenes, Kádár. Simák, Szabó és Madai) ígéretesek, eddig nagyszerűen éltek a bizonyítási lehetőségekkel. Ami szintén öröm: az önkormányzati képviselők pozitív döntést hoztak Nyírbátor sportjának ez évi pénzügyi támogatását illetően, ez a tény újabb biztatást adhat az újjászervezett. megfiatalított, immár főként helyiek alkotta együttes számára. bajnokság rangját növeli, hogy jó idő esetén a stadion füves játékterén kialakított alkalmi kispályán rendeznék a döntőt. Idén a határokon túlról is várják a csapatok érkezését, illetve a foci mellett számos kulturális rendezvény is várja a várhatóan szépszámú érdeklődőt. Egy nagy színpad felállítását tervezik a stadionban, ahol cigányzenekarok. folklóregyüttesek fellépésére kerülhet sor. Az együttesek jelentkezését a szervezők még várják. A hét viadalból álló Keleti Körverseny első állomásán, Debrecenben álltak rajthoz az elmúlt hét végén az NYVSC fiatal teniszezői. Eredményeik, férfi egyes: 1. Horváth Gábor, 3. Békési Zoltán és Lábas Tibor. Fiú 16: 1. Káplán Krisztián. Fiú 14: 2. Káplán Krisztián, 3. Tamás János. Fiú 10: 2. Bogár Gábor, 3. Pótor Zsolt. Női egyes: 2. Varga Rita; 3. Nagy Enikő. Leány 16: 2. Nagy Enikő, 3. Bartha Nóra. Leány 14: 3. Hete Krisztina. FITT 7-PRÓBA. Április |4-én, vasárnap rajtol a FITT 7-próba akció, a legkönnyebben teljesíthető sportággal, a túrázással. A szervezők reggel 8 órától várják a jelentkezőket az Arany János Gimnáziumban (Ungvár sétány 22.), ahonnan 11 óráig bárki nekivághat a 10 kilométeres távnak. Tatán rendezték meg a hónap elején a súlyemelő diákolimpia országos döptőjét. Eredmények, serdülők. 64 kg: 5. Rózsa Sándor (Nyírbátor. 142,5 kg). 83 kg: 3. Fazekas Péter (NYVSC, 160). Ifjúságiak, 54 kg: 4. Pál Barna (Nyírbátor, 142,5). 59 kg: 4. Tóth László (Nyírbátor. 160). A részt vevő csapatoknak június végéig kell befizetni az ezerdolláros nevezési díjat. Ezt követően véglegesítik a világbajnokság menetrendjét, készítik el a csoportbeosztást. Egyébként április 26-án Nyíregyházán ülésezik a világbajnokság Védnöki Testületé és Szervező Bizottsága. Mai műsor KÉZILABDA. NB I, férfi: Kárpát-Hús Nyíregyházi KC-Pemü SE, bujtosi csarnok. 17.30. NB II, női: Vásárosna- mény-Ozd. 17. 4-.