Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-08 / 33. szám

1996. február 8., csütörtök HAZAI HOL-MI Balogh József ossz alvó vagyok. ) Persze ez magánügy. JL V Hogy mégis szóba hozom, annak a rádió az oka. Az a kis zsebrádió, amit éjszakánként a fülem mellé teszek, halkra állítom, hogy ne zavarja a családot és hallgatom. Pardon, hall­gattam. Mert mostanában már nem hallgathatom. Egy ta­karékossági intézkedés nyomán született döntés, hogy középhullámon éjsza­ka nem sugároz a Kossuth rádió, csak az URH-n lehet fogni az adást. Am mint közismert: a kis zsebrádió­kat nem áldotta meg a gyár­tó az ultrarövidhullámmal, az éjszakai rádiózás pedig nem hasonlítható a nappa­lihoz, amfkor asztali rádiót is bömböltethetünk, nem zavarunk vele senkit. Vagy­is gyakorlatilag nem fogha­tó a műsor. Illetve talán a Petőfin fogható lenne középhullá­mon is. Csak a Petőfit nem lehet megfogni. Annyira a sűrűjébe rakták az állo­mást, hogy megtalálhatat- lan, így aztán marad a rádi­ózás helyett a forgolódás. Persze, mit morgoló­dunk? Tíz évvel ezelőtt sem volt éjszakai műsor, még­sem aludtunk. Csakhogy most van és így sem hall­gathatjuk. A fő, hogy ott a pagodában elkészül. Kit ér­dekel, hogy nem jut el azok­hoz, akik hallgatnák is. A műsorkészítők saját igénye­it kielégíti. Mozi KRÚDY MOZI: Ace Ven­tura — Hív a természet. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: A rettent­hetetlen. Előadás kezdete: 16 és 19 óra! MONTÁZS MOZI: D’Artagnan leánya. Elő­adás kezdete: 18 és 20 óra. Ace Ventura — Hív a ter­mészet Ea: 22 óra. Kiállítások Nyíregyházán a Jósa And­rás Múzeumban állandó be­mutatóként Benczúr Gyula és a Jósa András emlékkiál­lítás, Krúdy Gyula élete és kora és a Nyíregyházi hu­szárok című kiállítás látha­tó. A Nyíregyházi Városi Galéria emeleti termében Nagy Lajos Imre szobrász- művész kiállítása február 11-ig tekinthető meg. A földszinten Paulius Nor- mantas fotóművész kiállí­tása látható. A Csengeri Helytörténeti Múzeumbarf 70 éves a ma­gyar rádiózás címmel régi rádiók, televíziók és lemez­játszók gyűjteményét te­kinthetik meg az érdeklő­dők. A vásárosnaményi városi művelődési központban Stonawski Tamás, máté­szalkai festőművész mun­káiból rendeztek kiállítást. Ez még megtekinthető feb­ruár 10-ig, szombatig. Vár­ják a művészetszerető kö­zönséget. Tarr János festőművész képei a vajai Vay Adám múzeumban február végéig láthatók. Dévényi Sarolta tűzzo­máncaiból a nyíregyházi görög katolikus templom­ban nyílt kiállítás. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban február 8-án 15.30 órától a Velen­cei kalmár című darab (Sar- kadi-bérlet) kerül színre. Szabolcs-Szatmái-Beieg megye függellen napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika). Kováts Dénes (aktuális), IVIáthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adam. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Ríchárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Balázs Attila felvétele A záhonyi határátkelőhelyen: no, nézzük csak, egyezik-e az ábrázata? Hitel igen — fizetés nem Tanulságos történetét mondja el a napraforgót termeltető egyesülés vezetője Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Elma- rasztalólag említették az egyik megyénkbeli terme­lésszervező kis céget a Cere- ol Rt. szokásos év eleji tájé­koztatóját Nyírbátorban. A növényolaj ipari cég vezetői ismertették, hogy a múlt évi­hez képest idén mintegy húsz százalékkal magasabb felvá­sárlási áron kötnek szerző­dést a száz tonnánál na­gyobb mennyiséget szállítani képes termelőkkel, vagy köz­vetve az úgynevezett integ­rátorokkal. A múlt év tanulságaiból okul­va nagyobb odafigyelésre buz­dították a termelésszervező­ket. Kamattal együtt Ez utóbbiak között, a nagy gyakorlattal rendelkező, a ter­melőkkel folyamatos kapcso­latot tartó, így a termékpálya minden érintettje számára ga­ranciát nyújtani tudó szerveze­tek mellett, sajnos megbízha­tatlan is akadt tavaly, ráadásul éppen Szabolcsban, hangsú­lyozta a feldolgozó cég veze­tője. A pórul járt — tavaly lea­Nyírbátor (KM - K. J.) — Hagyományteremtő szándék­kal rendezik meg az idén első alkalommal a Múzsák napját a nyírbátori Tinódi Sebestyén Általános és Zeneiskolában. Amint a -— február 9-én 18 órától az iskola tornatermében rendezendő — műsoros est el­nevezéséből is kitűnik: a be­mutatón a különböző művé­szetek múzsái adnak egymás­nak találkozót, érzékeltetve az Almatanácskozást... ...rendez termesztők részére az Agromarkt Kft. az érintett társcégekkel, szakemberekkel közösen február 8-án Kisvár­dán a Művészetek Házának színháztermében. (KM) Felvilágosításért... ...fordulhatnak az érdeklődők a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kihelyezett ügy­félszolgálatához február 8-án 10— 14 óra között Mátészalkán, a Kölcsey ü. 2. sz. alatt. (KM) Képviselői... ...fogadóórát tart február 8-án dott termésükért eddig pénzt nem kapott — termelők meg­nyugtatására a vezérigazgató elmondta: a Cereol február vé­géig talál megoldást a húsz­milliós hiányt, összehozott nyíregyházi Napraforgó és Repce Termesztési Értékesíté­si Égyesülés tisztességes part­nereinek a kifizetésére. Ők ugyanis azoknak az egyesülés­sel szintén szerződött tisztes­ségtelen partnereknek az áldo­zatai, akik a felvett olajipari termelési előleget nem törlesz­tették maggal. A Cereol által elmarasztalt Napraforgó és Repce Ter­mesztési Egyesülés vezetőjét, Szokol Józsefet a tavaly idult történet részleteiről kérdez­tük: — 1995-ben 196 termelővel kötöttünk napraforgó termék­értékesítő szerződést. A ter­mesztés megelőlegezéséhez hitelt vett igénybe az egyesü­lés, készpénzfizető kezes a Cereol Rt. volt. A termesztés­hez a leszerződött mag árának 40 százalékát a termelők igénybe vehették bankkamat­ra. Ev végén a 196 termelőből 19 nem szállított napraforgót. Ez utóbbi termelők közül hét szerződő az előlegből semmit nem fizetett vissza, amely intézményben folytatott okta­tó-nevelő munka sokszínűsé­gét. A kétrészes hangversenyen fellépnek a tinódis művészeti csoportok, valamint szólószá­mokat is láthat-hallhat a kö­zönség. A programot a Nyír­bátori Koncert-fúvószenekar nyitja, majd a Suliszínház mu­tatja be Arany János: A nagyi- dai cigányok című vígeposzá­nak dramatizált változatát. 14 órától Kisvárdán, a Város­házán Bajor Tibor. (KM) Dohánytermelők... ...megyei gyűlésére kerül sor február 8-án 11 órától Nagy- kállóban, a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban. (KM) Ügyfélszolgálatot... ...tart a Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztár és Nyugdíjbiz­tosítási Igazgatóság február 8- án 10-14 óra között Nyírbá­torban és Vásárosnaményban, a polgármesteri hivatalokban. (KM) összeg a kamatokkal együtt már 20 millió forintra rúg. Még 8 millió — Egyesülésünk megbízhatat­lansága abban áll, hogy ezeket a felelőtlenül szerződő partne­reket nem tudta előre kiszűrni. E partnerek megfelelő föld­bérleti szerződéssel rendelkez­tek. A területeket szerződés- kötés után megnéztük, vetésre készítették elő, vagy már el voltak készítve, így kaptak ve­tőmagot, vegyszert és kész­pénzt. A vetéseket is figye­lemmel kísértük és ahol a tel­jes terület nem került elvetésre az előleg további részét sem fizettük ki, a szerződés alapján még további 8 millió forint járt volna. Hat termelő ellen felje­lentést tettünk a rendőrségen, benyújtottuk a fizetési megha­gyásokat is, de ebből még nincs pénz. — Á beszállított napraforgó árából a Cereol Rt. visszafizet­te a banknak a tartozásokat ka­matokkal együtt, a további napraforgó tételek árát teljes egészében kifizette egyesülé­sünknek. Az átutalt pénzből kezdtük meg az elszámolást partnereinkkel a beszállítás sorrendjében. A szállító 177 termelőből 52 termelőnek ma­Rajtuk kívül még fellép a kla­rinétegyüttes, énekel a Kicsi­nyek Kórusa, muzsikál a Vo­nós Kamarazenekar, ropja a táncot az Apró Néptáncegyüt­tes. A szünet után áll pódiumra a nagykórus, a Nyírbátori Ütőe­gyüttes, illetve következnek a szóló- és .duóprodukciók. A remélhetően tetszést arató gála zárószámát szintén az aprók adják elő. Véradásra... ...szervezett keretek között február 8-án 9-14 óra között a nyírjákói orvosi rendelőbe várják azokat, akik önként akarnak másokon segíteni; 8-15 óra között pedig a kis- várdai véradó állomásra vár­ják az önkéntes véradókat. Természetesen — hiszen ke­vés a vér — a többi véradó ál­lomás is fogadja munkanapo­kon azokat az egészséges fel­nőtteket, akik segíteni tudják a bajban lévő betegeket. Nyír­egyházán 9-14 óra, Fehér­gyarmaton (szerda kivételé­vel) 8-14 óra között. (KM) radtunk adósok a napraforgó árának egy részével, ugyanis az ár legalább 55 százalékát ezeknek a termelőknek is kifi­zettük. Ekkorra fogyott el a pénz és természetesen hiány­zott a vissza nem fizetett elő­leg. A hiányzó rész 50 százalé­kát a Cereol meghitelezte s ki­fizette a termelőknek másod­szor is. Ráadásul ígéretet tett a többi mag árának rendezésére is, így sor kerülhet a kamattá­mogatások kifizetésére. — Azoktól a tisztességesen szállító napraforgó-termelő partnereinktől kell elnézést kérjünk, akiknek a jogos já­randósága nem került kifize­tésre, mert hét nagy területet szerződő termelő nem fizetett vissza. Áz ilyen partnerek ki­szűrésére nem voltunk felké­szülve és ezt sajnos ki is hasz­nálták velünk szemben. Nem adják fel — Ebben áll tehát a megbízha­tatlanságunk, amely az elmúlt 20 évben egyetlen egyszer sem fordult elő. A mi nevün­ket le lehet írni, az adósokat viszont védik a törvények, ne­kik bezzeg vannak személyi­ségi jogaik. A sikeres pénzbe­hajtás is nagyon nehéz, de re­ménykedünk, s nem adjuk fel. vezetője. Pályázati úton, nagy küzdelemben nyerte el a megbízatást — vállal­va az egyre fontosabb in­tézményre háruló terheket, sőt a nyitás és a munka újí­tásának megvalósítását. Vezetői tapasztalatát is ka­matoztathatja, a CSSK-ban ugyanis több mint harminc szakember munkáját kell összehangolnia. Már he­lyettest is választott Fe- renczi Gábor személyében, akivel teljesen közös szemléletre, elképzelések­re találtak. A Szent István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket. A gyógyszertárak közül a Szt. István u. 10. szám alatti tari ügyeletet. Múzsák napja a Tinódiban Mindenféle irmm '«mi l PiTrTtrrflTTM ■■RT- ■.lliliÉilMF 1 JBMMM

Next

/
Thumbnails
Contents