Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-03 / 29. szám

1996. FEBRUÁR 3„ SZOMBAT

Napkelet • A KM hét végi melléklete

Az út innenső oldali

Közös fedél alatt • Konfliktusok nélkül • Sérültek és egészségesek

A másság elfogadása, tolerálása — fájdalom, de így van — nem tartozik népünk erősségei közé. Legszívesebben, strucc-módjára földbe dugjuk a fejünket, átmegyünk az utca másik oldalára, ha kétes értékű konvencióinktól eltérő viselkedésmóddal találkozunk. Pedig ugyanahhoz a fajhoz, az emberekhez tartoznak ők is — a másságukkal együtt —, mint amilyenek mi — a szerencsésebb csillagzat alatt született többség — vagyunk. Ok, akik közömbösségünk miatt oly sokszor magukra maradnak magukra ott túl, az utca másik oldalán.

»I* i'r sí*

Kisvárdán — idén immár hatodik éve — többen is vállalták az út innenső oldalán való haladást. A városi bölcsőde és rehabilitációs napközi otthon dolgozói ők, akik az így együtt furcsán ható, az idegenül csengő intézményi elnevezésnek megfelelően ép és egészséges, valamint szellemileg, testileg sérült gyermekekkel, sőt a felnőttkor küszöbét is átlépett embertársainkkal törődnek nap mint nap. Igaz, mondatnánk azt is, csupán a munkájukat végzik a gondozók, s tán sokan még irigylik is muka- körülményekiket. Már ami a külsőségeket illeti. Mert azt maguk a dolgozók is elismerik, és Kállai Arpádné igazgatónő is megerősíti, az utóbbi időben valóban optimális, párját ritkítóan idilli körülmények között dolgozhatnak. Persze nem volt ez így mindig, kezdetben az óvodákból kidobott, leselejtezett játékokat, eszközöket tisztították meg, újították fel, reparálták még használhatóvá a dolgozók ügyes és szorgos kezei. (Hja kérem, minden kezdet nehéz és döcögős.)

— Az intézmény szervezésének időszakában bizony sokszor falakba ütköztük — emlékezik a hat esztendő előtti időkre Kál- lainé, aki az ittenieknek csak Erzsiké, majd hozzáteszi: — Bizony sokat kellett győzködni a fogyatékos gyermekeket nevelő szülőket, hogy engedjék a kicsiket a napközibe. Ma már ilyen gondunk nincs — tájékoztat a vezető, miközben végigkalauzol a napközi otthonban. Semmiféle gond, konfliktus nem származik abból, hogy egy fedél alatt él napközben a négyéves gyermektől a tizen-, huszonéves korosztályig számos fogyatékos embertársunk. (A legidősebb napközis — tudom meg a vezetőtől — 34 éves, s talán szükségtelen is mondani: igen jól érzi magát, a fiatalabbak között.) — A megyében, sőt

talán az egész országban egyedülálló módon csak a mi intézményünk foglalkozik egy épületen belül több generációval, de arra sem tudok példát, hogy egy épületben legyen az egészséges gyermekek bölcsődéjével a rahabilitációs napközi otthon — magyarázza vendéglátóm.

Sokan talán még ma is idegenkedve szemlélik ezt a kettősséget, ám a kisvárda- iak gondoltak egy merészet, így, ha lehet még az addigiakra is rátettek egy lapáttal. A korábban egymástól félig-meddig elszeparált napközit és a bölcsődét — nem titkolt pedagógiai célzattal — összenyitották, mi több, az udvart is közösen használják az intézmény kicsinyei és nagyjai. Nézelődésünk közben megtudom, sok-sok pályázat és a szó szerinti szerencse is kellett hozzá, amíg idáig eljutottak. A Sorosalapítvány révén egy évig nem kell, hogy fájjon a fejük: jut pénz az intézetben szinte nélkülözhetetlen gyógytornász és a fogyatékosok esetében ugyancsak fontos kézműves szakkört vezető szakember bérére. Szerencsére akad olyan óvónő a csapatban, aki egyszersmind természetgyógyász is, így alkalmasint ő a gyógytornásza az intézménynek. Egybként a megyében is ritka — a városban pedig az övék az egyetlen — olyan tornaszoba, amelyet egy, a központi idegrendszert, az egyensúlyérzéket fejlesztő speciális gyógymód, az úgynevezett Ayres-terápia eszközeivel szerelték fel. A negyedmilliót, amiből mindezt meg tudták vásásárolni, a Szerencsejáték Rt. legutóbbi kisvárdai lottósorsolása során „nyerték”.

A hajdani ebédlőből tornaszobává varázsolt terem az épület legnépszerűbb helyiségévé avanzsálódott. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki jól érzi magát a „szerek” között. Hallom, olykor még az alkalmazottak is szívesen kipróbálják a kínzóeszközök némelyikét, különösen a sűlyzópad örvend körükben nagy népszerűségnek. A legkisebb gondozottak, a négy- és hatévesek csoportjában több au- tista és vak gyermek is van, ám a kevésbé sérült gyermekek sem tekintik csodabogárnak, a szinte magatehetetlen társaikat. S ez így van — legalábbis itt — rendjén. Velük és a nagyobbak képzésével is speciális módszerekkel foglalkoznak az itt dolgozók. Szaknyelven talán ingergazdag környezetnek mondhatnék azt a láthatóan nagy műgonddal és szakértelemmel megtervezett és berendezett parányi tantermet,

ami nemcsak liliputi mérete miatt, hanem harmóniát, meleget és rendezettséget sugárzó belseje okán is joggal ejti ámulatba a látogatót. Önkéntelenül eszembe jutnak egy idei kárpátaljai látogatás árvaházi emlékképei: a rideg, hideg falak, a masza- tos gyermekarcok, a remény halovány sugarát még őrző szempárok. Itt szerencsére minden más.

Igaz, itt nincsenek teljesen magukra hagyottak, de ugyan ki mondja meg: vajon az árva, vagy a sérült ember-e a kitaszítottabb?

Ámbár az is igaz, a kérdésnek csak e falakon kívül van értelme.

Miközben magamban ezen morfondírozom, be- Jól van, sikerült... lépünk a nagyok foglalkoztatójába. Ok a helyi Piremon kisvállalat bedolgozói, általában dobozokat, zacskókat hajtogatnak, ragasztanak. Most azonban éppen mással foglalatoskodnak. Van, aki hímez, akad, aki színes subaszőnyeget készít, de van itt szövőszék és még ki tudja mi minden, amivel foglalatoskodni lehet a tucatnyi felnőtt gondozottnak. Egyikük, a 25 éves Hetei Julianna már a napközi létrejöttekor az intézet lakója lett.

A mindig is nevelőszülőnél élő lánynak már saját kis háza is van. Köszönhetően annak, hogy nevelője, Lukács Jánosné Ju- lika fizetéséből megspórolt pénzét, no és néhány évi elmaradt családi pótlékot, az igazgatónő áldásos közreműködésével „megszerzett” és félretett. Mint Julianna mondja, legszívesebben kötni szeret, ám az is kiderül, hogy az elsők között volt — a vezetőnővel együtt — aki megtanult a művelődési központból átmenekített szövőszéken dolgozni. Legemlékezetesebb számára a tavalyi 5 éves jubileumi ünnepség volt. Kopacz György, a 20 éves fiatalember subázni szeret leginkább, legközelebb a magyar zászlót szeretné elkészíteni ily módon — újságolja mosolyogva. Ö a közös kirándulásokra emlékszik legszívesebben. A fiatalembernél négy esztendővel idősebb Simon Etelka emlékezetében különösen a tavalyi tokaji táborozás és a sok színházlátogatás őrződött meg kellemes élA szerző illsztrációja

ményként. Ő egyébként minden munkát szívesen elvégez, leginkább azonban azokat a foglalkozásokat szereti, amikor a kicsiknek készítenek bábokat és plédeket. Mindannyian határozottan állítják, ha egyszer megvalósul a vezetőnő álma és bentlakásos intézmény lesz a napköziből: örömmel maradnának még nagyon sokáig itt. (Még Julika, a saját lakással rendelkező is osztja a többiek véleményét!)

Sajátos varázsa van a napközinek. Kár, hogy kevesen nyitják rájuk az ajtót. Még azok sem igazán érdeklődnek, uram bo- csá’ segítenek, akiknek pedig ez — szakmájukból, hivatásukból, s egészen egyszerűen humanitásból fakadóan — tisztük lenne. — A máltai szeretetszolgálat és a vöröskereszt, valamint egy holland város diakónuscsoportja rendszeresen látogatja a napközit, ám azért akadnak a városban olyan szervezetek, iskolák, intézmények, akiktől, már csak jellegükből adódóan is talán nagyobb odafigyelést érdemelnénk — kesereg a vezetőnő. Miközben ezt mondja, a bejárat fölött megpillantom Pál apostol örök érvényű, s ebből következően talán máig sem értékét veszített tanításának összefoglaló üzenetét:

„A szeretet soha el nem fogy...”

Kovács Bertalan

a km vendége Kincs, a testölök kapitánya

Márlois Csaba

Tiltakozni próbált az IBSSA — a Nemzetközi Testőr-, Biztonságszolgálati Szövetség — magyar tagozatának nemrég megválasztott új elnöke, amikor kineveztem napjaink modern gárdistáinak kapitányává. Aztán Kincs István, hála jó humorérzékének, mégis elfogadta ezt a rangot.

— Szamosújlakon születtem. A nyírbátori gimnáziumban tanultam. Be kell vallanom, hogy a pályaválasztás küszöbén gondolatban sem vetődött föl bennem — egykor a biztonságszolgálati-vagyonvédelmi munkakörben leszek eredményes vállalkozó — vallja az ország egyik legmegbízhatóbb és legismertebb vagyonvédelmi cégeként nyilvántartott Őrmester Kft. igazgatója. — Budapesten a Kereskedelmi Főiskolán szereztem diplomát, majd Frankfurtban tanultam, az EKS Menedzserképzőben. Mi tagadás, többször álltam válaszút előtt. Még az újságírás is vonzott. Vállalkozóként szerkesztettem a most is megjelenő Biztonság szaklapot, melyet nyolc éve alapítottam. Mégsem itt vetettem horgonyt. Néhány társammal együtt elsők között az országban létrehoztam az Őrmester Vagyonvédelmi Vállalkozást. Az indulásnál tízen-húszan voltunk. Azóta vagyon- és biztonsági őreink száma elérte a hatszázat.

□ Gombamódra elszaporodtak a vagyonvédő vállalkozások. Hogyan sikerült a szakma legjobbjai közé kerülni?

— Elsősorban annak, hogy alaposan megválogatjuk a jelentkezőket. Magas követelményeket támasztunk, de ugyanakkor jó munka- feltételeket teremtünk és gondoskodunk az oktatásról. Megemlíteném, hogy ügyfélhálózatunk alakulása is közrejátszott pozíciónk megszilárdulásában. Kiváló ajánlólevél, ha egy vagyonvédő cég a Magyar Nemzeti Banktól, a Siemens és az IBM magyarországi képviselőitől, a MÓL Részvénytársaságtól, a Strabagtól kap megbízatásokat.

Ma már ott vagyunk a Dunántúl városaiban Székesfehérváron, Zalaegerszegen, de Kincs István az ország keleti régióiban, az alföldi településeken is megjelentünk. Debreceni irodánk után Kiskunfélegyházán, most pedig Nyíregyházán nyílt meg képviseletünk. Munkatársak látják el a Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézet biztonsági-vagyonvédelmi

őrzését, de kaptunk megbízatást a Taurustól is. Egyre több cég és vállalkozó veszi igénybe testőrszolgálatunkat.

S ha már a Kevin Costner világhírű filmje után népszerűvé vált szakmára terelődött a szó,^meg kell említeni, hogy az Őrmester Kft. testőrei láttak el szolgálatot a néhány éve Budapestre látogató Gina Lollobrigida, tavaly pedig az ismert énekesnő Rita Pavona mellett. A Vállalkozói Szféra idei, a napokban megrendezett operaházi estéjén az Őrmester jóvágású és profi testőrei Amanda Lear elválaszthatatlan kísé- Csorba Gábor felvétele rői voltak. S ami ritka eset, a fővárosba érkező egykori német külügyminiszter Hans Dietrich Genscher „árnyékává” sem a kormányőrség tagjai szegődtek, hanem az Őrmester legtapasztaltabb biztonsági őrei...

Külön cikk témája lehet, mit kell tudnia egy, a biztonsági szakma csúcsára eljutott testőrnek; — jegyzi meg Kincs István, aki szívesebben beszél inkább munkatársairól, mint önmagáról. Például Papp László világhírű többszörös ökölvívó bajnokunkról, Furkó Kálmán, Antal János és Pólyák József ötdanos karate mesterekről, vagy Budaházi Attila profi ökölvívó edzőről, akik az Őrmester testőreinek vagyonőreinek a felkészítésében vesznek részt.

Az elméleti és gyakorlati képzés, ez a vagyonvédelmi érdekvédelmi szövetségek, s az Őrmester Kft.-vei igen jó kapcsolatban lévő rendőrségi szervek magas rangú vezetőinek véleménye példa értékű. Az újságíró hadd tegye hozzá: Kincs Istvánék az első számú, és sajnos egyelőre egyetlen támogatói a Harci Művészetek Össz-szövetségének. Szinte valamennyi vetélkedőn ott vannak, ahol a küzdő sportok szerelmesei adnak egymásnak találkát...

— Örülünk annak, hogy Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében, szülőföldemen is részt vehetünk a vagyonvédelemben, a bűnmegelőzésben, s ami szintén fontos, új munkahelyeket teremtünk a vagyonőr és biztonsági őr szakmák iránt érdeklődő fiatalemberek számára — hangsúlyozta Kincs István „testőrkapitány”, az IBSSA magyarországi tagozatának elnöke, aki nemrég ünnepelte negyvenedik születésnapját.