Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-17 / 41. szám
1996. február 17., szombat 16 Kelet-Magyar or szag SPORT Fagyasztott pénzek Máthé Csaba énzügyileg is lezár- ták az év végi női ké- JL zilabda-világbaj- nokságot, amelyet Magyar- ország és Ausztrika közösen rendezett. A győri közgyűlés előtt a városi sportigazgató számolt be a financiális elszámolásról, amit nem bonyolítottak sokáig. Mindezt a testület elfogadta, a városatyák elégedettek voltak a beszámolóval. Egyébként is a győri városatyákat érdekelte, mire adtak pénzt és azt hogy költötték el. Ugye milyen egyszerű és természetes. A nyíregyházi városatyákat hét hónappal az ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság zárása után sem érdekli, mire adtak ki köze1100 millió forintot. Mert ha jól összeszámoljuk, a pályafelújításától kezdve a különböző támogatásig az összeg majdnem eléri a kerek száz milliót. A témát kellően fagyasztják szinte minden szinten. Apró suttogások és sikolyok hallatszanak az ifi EB pénzügyi végszámairól, pontosat talán senki nem tud. Ennyi idő után még azt is feltételezhetném, talán nem is akarnak a pénz elköltésének módozatairól közelebbit tudni. Adtunk, elköltötték, a város hírnevét növelte a rendezvény, ennyi elég. A jelek szerint a városatyák így gondolkoznak. Azért mégis csak várnék egy olyan önkormányzati ülést, ahol az ifi EB pénzügyi zárása szerepel napirendi pontként. A győri városatyák egyébként is úgy gondolkoztak: ha már adunk pénzt, és nem is keveset, akkor a szervező bizottság vezetői között az önkormányzat munkatársa is ott legyen, aki folyamatában ellenőrzi a pénz felhasználását. Mindez azért is megszívlelendő, mert közeleg a féifi főiskolai kézilabda-vb, amelyhez a város megint anyagi támogatást fog nyújtani. Hétvégi sportműsor SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB II, férfi: Nyírbátori ASE-Sa- jókeresztúr, 11. GOKART. TOTAL Kupa III. Fedettpályás stadion-gokart verseny, bujtosi csarnok, 16.30. RÖPLABDA. NB II, férfi: Nyh. Start-Spotula-DTE-DSI, 3-as iskola, 10.30. NB II, női: Nyh. Tanár- képző-Dabas, 11. SAKK. Megyei II. osztályú csapatbajnokság döntője, Nyíregyháza, Széchenyi u. 19, 8.30. SÚLYEMELÉS. Területi minősítő verseny, NYVSC súlyemelőcsamoka, Tisza- vasvári út, 10. TENISZ. I. osztályú női verseny, városi stadion csarnoka, 8. TEREMLABDARÚGÁS. Farsang Kupa kispályás torna, Fehérgyarmat, 8.30. Nyíregyháza város teremlabdarúgó-bajnoksága, Csorna és Társa csoport, 21-es iskola, 8. Dunapack- csoport, 13. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések: Nyíregyházi FC-DVSC, városi stadion, 10.30. Gávaven- csellő-Tiszavasvári, városi stadion, 14. Rakamaz-Újfe- hértó, 10.30. Záhony-Bak- talórántháza, 10. Deme- cser-Nagykálló, 11. Jánk- majtis-Kisvárda, 10. Nyír- bátor-Vásárosnamény, 11. VASÁRNAP GOKART. TOTAL Kupa III. Fedettpályás stadiongokart verseny, bujtosi csarnok, 13. KICK-BOX. Nemzetközi full-contact gála, Mátészalka, sportcsarnok, 17. TEKE. NB II, férfi: SZÉSE-Szank, 10. TENISZ. I. osztályú női verseny, városi stadion csarnoka, 8. TEREMLABDARÚGÁS. Farsang Kupa kispályás torna, Fehérgyarmat, 8.30. Nyíregyháza város teremlabdarúgó-bajnoksága, Isobau-csoport, 21-es iskola, 8. Casino-csoport, 3-as iskola, 8. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés: Sényő-Demecser, városi stadion, 11. Sportvilag Ilié Dumitrescu... ...a román labdarúgó-válogatott játékosa jogi képviselőjén keresztül bejelentette, hogy az Európai Bírósághoz fordul, amiért az angliai hatóságok megtagadták tőle az új munka- vállalási engedély kiadását, s így nem tudott a Tottenham együttesétől a West Hamhez szerződni. (AP) Jimmy Carter... ...volt amerikai elnök is részese lesz az olimpiai lángot hordozók többezres táborának. A 6300 amerikai lánghordozókat hathetes procedura segítségével választották ki 38 ezer jelentkező közül. (AFP) A portugál... ...labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ismét behívta a keretébe Vitor Bai- át, az FC Porto kapusát, aki az idei bajnokságban huszonkét találkozón eddig csak hét gólt kapott (AP) A Bolgár... ...Olimpiai Bizottság anyagi nehézségei miatt a lehető legkisebb létszámban képviselteti magát az atlantai ötkarikás játékokon. — Csak azokat indítjuk el Atlantában, akik jobb eredményeket érhetnek el a barcelonainál — nyilatkozta Ivan Zlavkov, a BOC elnöke. A legfelsőbb... ...tartományi bíróság helybenhagyta a mannheimi bíróság decemberi határozatát, s ennek értelmében Peter Gráfnak továbbra is börtönben kell maradnia adócsalás miatt, (dpa) Az edzőváltás sem segített A nyíregyházi kézilabdázókra szomszédvári rangadó vár ma este Debrecenben Dengi (labdával) Kerekessel küzdhet majd Balázs Attila felvétele Debrecen, Nyíregyháza (R. F„ KM) — Dévényi János szakosztályvezetővel a kispadján lépett pályára tegnap délután Debrecenben a Kisvárdai SE női kézilabdacsapata, ugyanis Be- nyáts Balázs edző és a klub csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott. D V SC-Kis várdai SE 30-18 (18-8) Debrecen, 800 néző, v.: Gyúró, Láda. KSE: Demeter — Nagy A. 1, Kulcsár 3, Nagy H. 4/1, Agárdi 7, Hollóné 3/2, Baunok. Csere: Pataki (kapus), Ignatyenkó, Csuk, Buglyó, Farkas. Megbízott edző: Dévényi János. Kiállítások: 4, illetve 6 perc. Hétméteresek: 6/4, illetve 5/3. A hazaiak lőtték az első gól, sőt a hatodik percben már 6-1- re vezetett az egyik legjobbját, Jeddit nélkülöző DVSC. A gyors indításokkal és az átlö- vésekkel nem nagyon tudtak mit kezdeni a vendégek, így a különbség egyre nőt, végül tízgólos hazai előnnyel térhettek pihenőre a csapatok. A második félidőre a Debrecen több cserejátékosa is lehetőséget kapott, ennek ellenére Nyírkárász (LTL) — Majdnem egy félcsapatra való játékos érkezett Nyírkárászra. A csapat enyhén visszaesett a megyei első osztályú bajnokságban, a fél évvel ezelőtti 7. helyhez képest most csak tizenegyedikek Kapinék. Fecsku visszatért Baktalóránt- házáról, Dudás Sényőről két osztállyal lejjebb került, Tóth Gyulaházát cserélte fel Karásszal, Hon’áth Vajáról jött, Virtás kapus pedig korábban Dombrádra volt leigazolva. Hárman távoztak tőlük: Rácz újból a nyírtassiakat választotta, míg a volt játékos-edző Simon a jékeieket erősíti a jövőben, akárcsak Czető, a középpályás is a jóval alacsonyabb osztály mellett döntött. Lakatos és Nádasi az elmúlt héten angyalbőrbe bújt, előbbi Nyírbátorba. utóbbi Szolnokra voNyíregyháza (KM) — Kétnapos látványos programot kínál a technikai sportok kedvelőinek a hét végén a bujtosi csarnok. Szombaton (16.30) és vasárnap (13.00) a TOTAL Kupa III. fedett pályás stadion- gokart-verseny futamát izgulhatják végig a csarnokba kilátogatok. Az öt géposztály — Formula A, Junior A, Nemzeti C, Kadett, Formula C — versenyzői mindkét nap háromhárom alkalommal állnak rajthoz a 150 méter hosszú pozLondon (EFE) — Tíz évre minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltották Howard King walesi játékvezetőt, mert számos alkalommal hagyta, hogy sportvezetők prostituáltakkal és különféle értéktárgyakkal megvesztegessék, s cserébe kívánságukra alakította a mérkőzénem sikerül faragni a hátrányból. A Kisvárda közepes formában kézilabdázott, több helyzetet elpuskáztak a játékosok, mindössze Demeter kapus és Agárdi teljesítménye volt elfogadható. 000 Az utóbbi időkben igen parázs küzdelem jellemezte a férfi- kézilabda NB I szomszédvári rangadóit, a Debrecen-Nyír- egyházi KC összecsapásokat. nult, a karásziak szeretnék elérni, hogy ha csak a bajnokikra is, de minél többször számíthassanak kétjátékosukra. Az edzőmérkőzések sorát ebben a hónapban (4-én) a va- jaiak ellen kezdték, ahol rögvest 25 játékost próbált ki Forró Elemér edző, s bár kikaptak 4-3-ra, hasznosnak ítéltek meg a tesztelést. Ezt követően bravúrosnak mondható győzelmet arattak Kisvárdán, ahol 2-0-ra nyertek NB III-as ellenfelükkel szemben. A megyei bajnokaspiráns Demecser otthonában egyenrangú partnerek voltak a karásziak, ott 1-1 lett a végeredmény. Szintén a felkészülési időszak krónikájához tartozik egy várdai teremtorna, ahol a hatos mezőnyben utolsóként végeztek Kozmáék, két döntetlen és egy vereség volt a mérlegük. Két előre betervezett edzőmeccsük a pályák használhatatlansága miatt hiúsult meg, emiatt el dorjalap-borítású pályán. Persze a tizenöt futamon kívül egyéb programok is szórakoztatják majd a közönséget. Minimotoros bemutató, kvízjáték, majorettebemutató mindkét nap programjában szerepel, szombaton pedig a szuperkupáért indulnak harcba a Formula A és a Junior A legjobbjai. Vasárnap vív párosversenyt a szerencsekerék két népszerű műsorvezetője Tamás és Viktor, valamint ekkor ülnek gosek végeredményét. King a brit News of the World című újságban elismerte, hogy körülbelül 12-15 alkalommal küldtek fel a szobájába prostituáltakat fontos európai kupa- találkozók előtt. — Sohasem mondtam nemet a lányoknak, de szándékosan nem is befolyásoltam a mérkőzések végeredményét Elég csak a tavalyi hajdúsági mérkőzésre gondolni, amikor a hazaiak csak az utolsó másodpercekben dobott góllal szerezték meg a két pontot. Ősszel aztán sikerült a visszavágás, hiszen akkor a Kárpát- Hús NYKC nyert egy góllal. Ma este hét órakor alighanem jó pár nyíregyházi szurkoló előtt veszi fel egymással a harcot a két csapat. (Ide tartozó hír, hogy a 311 -579-es tesem utaztak Nyírmadára, illetve Anarcsra. Holnap Sárospatakon vendégeskednek, ennek a találkozónak 28-án Karászon lesz a visszavágója. Legközelebb (szerdán) játszanak edzőmérkőzést, akkor a tuzsériakat fogadják, jövő szombaton pedig Rakamazon szerepelnek. A már jelzett patakiak elleni visszavágót követően, március második napján a kisvárdiak- kal is másodjára találkoznak. Ennek a meccsnek épp úgy, mint a vajaiak elleni 6-ai bajnoki főpróbának Nyírkárász ad otthont. Az első tavaszi for-, dulóban az alaposan átformálódott, megerősödött, ambíciókkal teli Bid együttesének a tekintélyét szeretnék megtépázni, majd egy olyan folytatásban reménykednek, ami a 8-9. helyre jogosítaná fel őket. Úgy tartják, hogy a középmezőnybeli pozíció számukra továbbra is —jeles eredmény. kartba az old boy versenyzők is. A két kiváló raliversenyző, Kövesdán András és Érdi Tibor mellett az egykori gokar- tos, jelenleg Németországban versenyző Antal Krisztiánt is láthatják a nézők. Vasárnap sorsolnak a tombolán, a főnyeremény a Bike Motorbolt által felajánlott 50 köbcentis japán robogó. A verseny zárásaként pedig Horváth Charlie hangja „gyógyítgatja” majd a motor- bőgéstől várhatóan kissé fáradt füleket. — állította King, aki azért elismerte, hogy egy alkalommal hamarabb lefújt egy Arsenal-Manchester United bajnoki találkozót, mert időben oda akart érni egy walesi összejövetelre. King pályafutása során összesen 500 angol bajnoki mérkőzésen, 44 európai kupatalálkozón és 20 válogatott összecsapáson bíráskodott. lefonon még lehet jelentkezni a szurkolói buszra, ám a B-kö- zép tagjaitól azt kérik, hogy a vasútállomáson találkozzanak 15 órakor.) A táblázaton jelenleg a mostani vendég áll jobban, három ponttal szerzett többet, mint a Debrecen. Remélhetőleg a hétközi házi fegyelmi nem zavarja majd a kedélyeket, a klubvezetőség végül úgy döntött, hogy házon belül, a nyilvánosság kizárásával oldja meg a Dunaújváros utáni történtek „elszámolását”. Szerencsére sérült nincs a keretben, így a Hort elleni keret veheti majd fel a harcot. A presztízs mellett a találkozónak az is ad pikantériát, hogy mindkét csapatban szerepelnek olyan játékosok, akik korábban a mostani ellenfelet erősítették. A nyíregyháziak közül Szergyuk, Bécsi és Neze- zon nem is olyan régen még a cívis városban játszott, a debreceni Herczku, Kerekes és Veres pedig játszott Nyíregyházán is, sőt Vágó és Perever- zia egykor a Nyírbátort erősítette. Egyébként Bécsi és Tó- vizi éppen tegnap tudta meg, hogy Kővári Árpád szövetségi kapitánytól meghívást kaptak a válogatott keretbe. ’ mm m m imwW (WIMS?«» NB II, női: Ti- szavasvári Al- kaloida-Nyh. Start-Sportula 0-3 (-2, -2, -3). A tartalékokat is szerepeltető vendégek könnyedén győztek. NB II, férfi: Sa- jóbányony- SZESE 6-2. A pálya behozhatatlan előnyét élvező Sajó- bábonyal nem bírtak a vendégek. Pontszerzők: Hetei 500 fa, Mártonfalvi 490. Az utolsó szalmaszál Nyíregyháza (KM) — A rájátszás utolsó mérkőzését vívja ma délután Budapesten a Tanárképző-Isobau férfi kosárlabdacsapata. Az ellenfél az a Malév lesz, amelyik három héttel ezelőtt a bujtosi csarnokban óriási meglepetére tizenhat pontos vereséget mért a főiskolásokra. Ha azt a mérkőzést nyeri a téká, akkor most a feje sem fájna Kovács Tibor edzőnek. így azonban a többi csapat eredményeinek kedvező alakulására is szükség van — természetesen a Malév legyőzése mellett — ahhoz, hogy a legjobb négy között végezzen, és ezzel egyenes ágon bennmaradjon a Tanárképző. Persze legfőképpen a Malévra kell figyelniük Hutáséknak, mivel csak akkor lehet elkezdeni a számolgatást, ha Nyíregyházára kerül a két pont. Hiába nem a legkedvezőbbek az előjelek — Cservék sérülése miatt nem játszhat, Szekeres egész héten lázas volt, Jankovics térde bevi- zesedett, Shirian a lábát fájlalja, Szmolinka bokája kifordult —, mindenképpen győzni kell a fővárosban. ís«Forró-napok a karászi télben Kisvárdán nyertek, Demecserben döntetlent játszottak Harminc futam két nap alatt A hét végén gokartok „zümmögnek" a bujtosi csarnokban Prostituáltakkal kedveskedtek Európai kupatalálkozók előtt levezette energiáját a bíró ■ Lelátó . ,,