Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-17 / 41. szám
1996. FEBRUÁR 17., SZOMBAT Az élet célja: a teremtés A kreatív fotó lehetőségei foglalkoztatják • Látogatóban Bállá Demeternél Szabó Ernő „Minden ember fel kell, hogy magát áldozza, mert áldozatok nélkül nem tudja megteremteni a saját hitelét. Az embernek egész életében tisztességesen kell ahhoz élnie, hogy sok évvel később is hitele legyen annak a munkának, amit csinál.” Noha napjainkban az áldozat, a hitelesség, tisztesség fogalmak nem igazán divatosak, kétségtelen, hogy Bállá Demeter fotóművész nem csak kimondja a szavakat, de életével, munkásságával tanúsítja is, hogy valóban komolyan gondolja, amit mond. A jelen egyik legnagyobb magyar fotográfusa, teljesítményét nemcsak barátai, tisztelői népes tábora ismeri el, de díjak sora is kifejezi. Balázs Béla-díjas, érdemes művész. Egyébként szabadfoglalkozású. Az 1931-ben a Szentes környéki tanyavilágban született alkotó elektroműszerészként, autodidakta módon sajátította el a mesterség fogásait, s 1954-ben az Ikarusz gyár anyagvizsgáló laboratóriumának fényképésze lett. 1957-ben a moszkvai VIT-en fényképészeti díjat nyert, attól kezdve rendszeresen jelentek meg felvételei a lapokban. 1957-59 között a Főfotónál dolgozott, 1969-től a Trade munkatársa, 1977-től a Szovjetunió című lap főmunkatársa volt. 1988-ban az Ádámtól ment nyugdíjba. 1994-ben Legyen meg a te akaratod című albumában mutatta be pályája válogatott termését. Az idén januárban a budapesti Ernst Múzeumban megnyílt fo- tóbiennálén látható művei — közöttük a Teremtés I. című díjnyertes munkája — tanúsága szerint kitartóan dolgozik ma is. — Valakinek azt írtam nemrégiben: úgy vagyok a munkával, mint aki megérzi a halálát, s őrülten elkezd dolgozni, hogy nyomot hagyjon maga után — mondja. — Valahogy sosem volt annyi ötletem mint most, ugyanakkor egyre nehezebb megvalósítani őket, mert egyszerűen nincs hozzá pénzem. A mai magyar fotográfia lehetetlen helyzetbe került. Olyan ez, mint amikor valakinek gúzsba kötözve kellene táncolnia. Jó másfél évtizede a kreatív fotó lehetőségei foglalkoztatják. Riportképek tízezrei után egyre kevésbé bízza a pillanatra, hogy mikor valósul meg mások számára is látható módon a kép, amely saját képzeletéÁlom ben már megformálódott. Megteremti hát a helyszínt, megkeresi a motívumot, megrendezi a jelenetet. A kép hőse lehet egy félbevágott karfiol, a hóba helyezett karosszéken felhalmozott gyümölcsök együttese, de lehet egy szeretkező emberpár is, mint amilyen a magyar fotográfiában egyedülálló Legyen meg a te akaratod című képsorozatán szerepel. Egyre inkább úgy érzi, a fényképezés művészete nem a rögzítésben, hanem az adott fotográfus érzelmi világának kivetítésében rejlik. — Amikor fényképezni kezdek, a kép már régen készen van az agyvelőmben — mondja, arra is utalva, hogy sok terve manapság anyagi okok miatt marad évekig idea. Bállá Demeter önportréja Bállá Demeter úgy látja, a vasfüggöny leomlása után is megmaradt egyfajta szellemi vagy éppen morális vasfüggöny, amely elválaszt bennünket Európától. Nem elsősorban a pénzről van szó, hanem a hatalom gyakorlóinak magatartásáról, amely gyakran sokmilliós nagyságrendű kárt okoz a közösségnek. — Nem értjük egymás szavát — mondja rezignáltam — Ahogy öregszem, egyre inkább szeretnék tömöríteni. Azért olvasom a Bibliát, hogy az évezredek eseményeinek jelkép erejű megfogalmazásához mintegy fogódzóhoz nyúljak vissza. Gondolkodásunk középpontjában az embernek, az emberiségnek kell állnia, a teremtésnek, nem pedig a pusztításnak. S ha a célunk a teremtés, rengeteg energiát fordíthatunk az élet jobbítására. A tervekről, megvalósítandó képeiről beszélve először azt a kiállítást említi, amelyet Gera Mihály rendez A test szépsége és nyomorúsága címmel, nyomatékosan ejti a nevet: úgy véli, kevesen tesznek többet a magyar fotográfiáért, mint a fotótörténész. Azután egy évvel ezelőtt elhunyt barátjáról, Varjas Endre költőről beszél, arról a csendéletről, amellyel rá szeretne emlékezni: egy hatalmas asztalon női akt fekszik, amelyet szinte teljesen beborít a rózsaszirom. Az egyik sarkon félig megterítve az asztal. Tányérok vannak rajta, ételmaradékok. Megtört kenyér... MTI-Press-reprodukciók Balázs Attila illusztrációja nagyobbik gyereke messzire költözött, mert nem bírták tovább a szégyent, amit a családra Adonáj hozott. A fiú akkor már beköltöztette néhány barátját a házba, akikkel éjszakánként együtt jártak betörni. Az anyja kórházba került. Ha néha otthon volt, kivittek neki egy széket a diófa alá, ott üldögélt teljesen depressziósán. , Adonáj egyszer kiment hozzá és azt mondta: — Vedd tudomásul, eltartasz, amíg élsz! Miért szültél meg? Az asszony visszagondolt a régi mesélé- sekre, az együtt éneklésekre, a nyaralásokra. Nézte a fiát, aki két méter magas volt már, és szép, mint kiskorában. Egyszer saját vérével felírta a szobája fehérre festett falára a három 6-ost. A sátán jelét. A testvérei beszélték rá, hogy vegye le onnan. Nézte a fiát, és nem értett semmit. Miért szülte meg? A vége az lett, hogy a fia és a barátai börtönbe kerültek. Az anyja eladta a házat, és vidéken vett egy másikat. Akkor nagyon beteg volt. Eljutott mégis hozzá Adonáj egy levele. Kérte, menjen be hozzá beszélőre. — Semmi mást nem kívánok! Nem akarom elveszíteni a testvéreimet és a családomat. Az asszony elment. Szégyenében egyik lábával a másikba botlott. Még soha nem volt ilyen helyen. Pedig a százados, aki kísérte, aki jelen volt a beszélgetésen, nagyon udvariasan bánt vele. Vitt Adonáj- nak csomagot is. Amikor a százados bekísérte abba a szobába a fiút, az sírva fakadt, átölelte az anyját. Erre ő is sírni kezdett. — Azt hittem — hüppögte —, hogy rácson keresztül kell beszélnünk. A filmekben úgy szokták. — Anyu, ez még csak az előzetes. Tizenkettedikén kiengednek. Nincs hová mennem. Azután jön még az ítélet. Az asszony eleinte úgy gondolta, elmenekül a bűnöző fia elől, amikor letartóztatták. Azt a házat, amit eladott, már egymaga építtette, rengeteg szenvedés árán, a három kisgyerek mellett. Abban apai örökség nem volt. Amikor eladta és elköltözött, csak a két nagyobbik gyereke tudta meg, hogy hol lakik. — Adonáj — mondta akkor mégis —, befogadlak, ha meg tudsz javulni. De ha még egyszer bántasz engem... Amikor annak idején a fiú eljárt betörni éjszakánként a barátaival, pedig messze nem szorult rá, az anyja ágynak esett. Adonáj azt mondta neki: — Ha feljelentesz, addig élsz! Aztán az asszony kórházba került, Ado- nájt és barátait pedig letartóztatták. így volt. Amikor ott sírt a fia a vállára borúivá, mégis megmondta, hol lakik. — Gyere oda! — mondta. — De ígérd meg, hogy megjavulsz! Adonáj tördelte a kezeit és sírt. Egymás mellett ültek két széken abban az iroda- helyiségben. A százados adott egy papír zsebkendőt a fiúnak. Az adott napon bekopogott a vidéki házba a fiú. Az anyja kinyitotta az ajtót, és úgy érezte, minden hántást megbocsátott. Adonáj lefogyott. Nem az volt, aki régen. Eleinte enni sem tudott rendesen. De minden tetszett neki ott a vidéki házban, mindennek örül. Naponta húzott egy vödör vizet a kerekes kútból. Csak úgy passzióból, mert a házba be volt vezetve a víz. Egy hold telek tartozott a kétszobás házhoz, felújított régi parasztház volt. Gázfűtéssel. Három hét telt el így, sétáltak együtt jó nagyokat, és az asszony sajnálkozva vette észre, hogy hullni kezd Adonáj haja. Gondolta, majd feltáplálja és újra felerősödik. Meg azon is gondolkodott, hogyan mentse meg, ha majd jön a tárgyalás. Hiszen hátha megjavul? Három hét telt el így, sokat beszélgettek. Adonáj elkezdte újraolvasni a régi könyveit. Aztán jött egy lány. Timi baba. Adonáj szerelme. O is bent volt abban a bűnöző bandában, de nem tartóztatták le, valahogy megúszta. Jött Timi, és azután minden nap. Attól fogva a két fiatal keresztülnézett az asszonyon. Először ellopta a fiú az asszony tizenháromezer forintját. Aztán karácsony előtt úgy megverte az anyját, hogy két bordája törött el. A bal tüdeje maradandóan megsérült. Mentő vitte az ambulanciára. Mire haza vitték, a rendőrség kilakoltatta a házból Adonájt. Azóta eltűnt. Az anyja mostanában órákig ácsorog az egyik ablak előtt, amelyik a kerti csapra néz. Alatta nagy vödör, teli vízzel. Madarak isznak belőle. Azokat nézi... I 13 MÚZSA Bodnár István versei Megkésett köszönet Fábián Zoltán emlékének Irodalmunk szolgálómestere, hátsóudvarok hírnöke, utazó vándor! Te hány laki voltál? Baráti biztató szép szót, bajokra gyógyírt hány helyre hordtál? Elárvult lantunkon fátyolos zene, megkésett köszönet. Ä csönd magához szólít. Följajdul kínunkban a kísértő emlékezet. Csak a csönd Sehol a tenger. Sátramban csak a csönd suhog. Ijesztő sivatagi táj ami fogvatart; homok, homok, homok. Távolba igyekvő barátok itt ne hagyjatok! Nagy Tamás illusztrációi
