Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-02 / 28. szám
1996. február 2., péntek HAZAI HOL-MI Drága gyógyszer, olcsó fogászat A kormány döntött a térítési díjakról • Kuncze és Bokros nemmel voksolt Budapest (MTI) — Szabó György népjóléti miniszter a kormány csütörtöki ülését követő sajtóértekezleten elmondta, hogy a kabinet még nem döntött a fogászati térítési rendszer megváltozatásáról. A népjóléti tárcának március végéig kell részletes javaslatot a kormány elé terjesztenie arról, hogy pontosan mely ellátások kerülhetnek vissza a térítés- mentes, illetve az alacsony térítési díjú körbe. Az már bizonyos, hogy a fogászati ellátások többsége nem lesz ingyenes, azonban a mostaninál mindenképpen kedvezőbb rendszert alakítanak ki. Az egészségügyi intézményrendszer szerkezeti átalakításával összefüggésben a kormány továbbra is szükségesnek tartja, hogy az év második felében megszűnjön tízezer aktív kórházi ágy. Gyakorlatilag az ágyszám felét valóban felszámolják, kétezer ágyat szociális, további kétezret ápolási célokra, ezret pedig krónikus betegek gondozására csoportosítanak át. Ezzel egy időben ki akarják építeni az egészségügyi rendszer olcsóbb, hatékonyabb és a betegek érdekeit jobban szolgáló elemeit. A mentőszolgálat helyzetével szintén foglakozott a kormányzat. A kabinet eltörölte a betegszállításnál előírt eddigi 100 forintos befizetési kötelezettséget. Ez rossz döntés volt, nem hozta meg az eredményt — ismerte el a miniszter. A teljes egészségügyi csomag bevezetése mintegy 4,5 milliárd forinttal terheli a költségvetést. A fogászati intézkedések 3 milliárdot, a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos döntések 1,5 milliárdot igényelnek; mindez a költségvetés általános tartalékából finanszírozható. Szabó György ezután bejelentette, hogy a kormány január elsejétől átlagosan 12 százalékkal emeli a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások összegét. Az első emelt juttatást áprilistól folyósítják, a kü- lönbözetet áprilisban külön postázzák. Ezer forinttal, vagyis 9400 forintra növelik azoknak a rendszeres szociális járadékát, akik az év végéig érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt; a többiek járandósága 600 forinttal, tehát 9000 forintra emelkedik. A rokkantsági járadékot 8700, a vakjáradékot 4700, a vakoknak járó rendszeres szociális segélyt 8715, a központi szociális segélyt pedig 9400 forintra emelik. A házastári pótlékot és a házastárs utáni jövedelempótlékot 300 forinttal egészítik ki. A népjóléti miniszter végezetül az újságírók kérdésére közölte, hogy a csomagról való szavazásnál 11 miniszter voksolt igennel, kettő viszont — köztük Bokros Lajos pénzügyminiszter — nem helyeselte az elfogadást. Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy Kuncze Gábor belügyminiszter, koalíciós miniszterelnökhelyettes sem támogatta a csomagot. Még nem oszlott fel a testület — mondta a tiszaszalkai polgármester, de a hat képviselő szerint már igen Tiszaszalka (KM - M. Cs.) — Csütörtöki számunkban Megvont bizalom címmel a tiszaszalkai képviselő-testület önmaga feloszlatásáról szóló leveléről írtunk, amelyet faxon kapott szerkesztőségünk. A cikkre Lapos István polgár- mester reagált: — Az írás tényként közli azt, hogy feloszlatta önmagát a tiszaszalkai képviselő-testület 1996. január 29-én, holott ez nem történt meg. Hivatkozik személyemmel kapcsolatban olyan kijelentésre, amit nem tettem. A beadvány készítője tévesen hivatkozik a február 1-én tartandó tájékoztató jellegű összejövetelre, amit személyesen kezdeményeztem akkor, amikor a beadvány létéről sem tudtam. Orosz Miklós képviselőt is megkérdeztük, aki a következőket mondta: — Hat képviselő írta alá azt a levelet, amelyben a képviselő-testület feloszlatása mellett döntött. Ezt a polgármester is megkapta, akinek bejelentettem, nem kívánok vele együtt dolgozni. Pampuchné Kázmér Irén körjegyző is részt vett a testületi ülésen:-• A keddi képviselő-testületi ülésen az első napirend után felszólalt Orosz Miklós képviselő, a helyi ÁMK igazgatója és bejelentette, nem kíván Lapos István polgármesterrel együtt dolgozni, majd átnyújtott egy levelet. Ebben a módosított önkormányzati törvénynek a képviselő-testület feloszlatásáról szóló paragrafusára hivatkozva a nyolcból hat képviselő (Lakatosné Virág Katalin, Orosz Miklós, Balázsi Eva, Papp Károly, Szabó László és Forgó István) bejelentette, feloszlatja a képviselőtestület. — Ezután a polgármester azt kérte, aki nem kíván vele dolgozni, az távozzon az ülés- ről. Egyedül Orosz Miklós állt fel, a többiek maradtak. A képviselő-testület feloszlatása végül nem került szavazásra, bár ehhez minősített többség, tehát a megválasztott települési képviselők több mint felének igen szavazata kellett volna. Mivel az aláírók közül csak négyen maradtak, a keddi ülésen nem is tudta volna feloszlatni önmagát a képviselő- testület. A polgármester jelezte, a következő testületi ülésen tűzik napirendre a feloszlatást. Vélemény szerint a kevés költségvetési támogatás indította el ezt az aláírást, ugyanis egyre kevesebb pénzt tud az ön- kormányzat az intézményeire fordítani. HIRDETÉS__________________________________________________________________________________ Semmi különbség Most minden Ford Escort Kombi ára megegyezik az azonos íelszereltségű 5 ajtós modellével. Ford Escort Club modellek:1860000Ft.' A Ford egyedülálló ajánlata segít Önnek, hogy az igényeinek leginkább megfelelő modellt választhassa. Március 31 -ig nem kell többet űzetnie akkor sem, ha nagyobb rakodóteret, vagy egy igazi családi autót szeretne. Az Escort CL és CLX kategóriák esetében ez az ajánlat a 4 ajtós változatra is érvényes. És a Ford még további előnyös lehetőségeket kínál Önnek. Zefirusz Kft. 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 18. Telefon: 42/402-251 'As áiat 97 HUF/DM deviza eladási ár alapján képeztük A számla a gépkocsi átvételekor érvényes árfolyammal készül. **A részletfizetési feltételek változhatnak. A Ford Leasing segítségével min- EjZ23 den Ford modellt különösen ked- vező feltételek mellett vásárolhat meg. Ha a vételár legalább 50%-át befizeti, a fennmaradó összegre akár 5 éves futamidejű kamatmentes hitelt is igénybe vehet" Még ma keresse fel az Ön hivatalos Ford márkakereskedőjét és részle- tesen ismerje meg ajánlatunkat. Most már csak választania kell! t ) Magyarok Okucaniban Budapest (MTI) — Már mind a 416 magyar műszaki katona horvát területen tartózkodik, miután csütörtök hajnalban az utolsó két katonavonat is kilépett Gyékényesnél. Sőt, az első szerelvényen utazók már csütörtökön délután megérkeztek Okucaniba. A magyar műszaki katonák február 3-án kerülnek az IFOR-erők parancsnoksága és egyúttal védelme alá. Az eseményen jelen lesz Horn Gyula miniszter- elnök és Keleti György honvédelmi miniszter is. Halott a falnál Nyíregyháza (KM) — Három halálhírről is tudósítottak a rendőrök. Egy 40 éves ramo- csaházi férfit a megyeszékhelyen házfalhoz dőlve találtak holtan; egy nyíregyházit otthonában, miután felnyitották lakását, hiszen gyanús volt, hogy régóta nem látták; egy 46 éves nyíregyházi nő két hete elszenvedett fejsérülése miatt vesztette életét. Bűncselekményre utaló adat egyik esetben sem merült fel. Őrizetbe vette Nyíregyházán a rendőrség a hajléktalan B. Miklóst, aki több Széchenyi úti garázst feltört, de a tulajdonosok tetten érték. El akart kötni egy udvaron álló, lezárt autót a botpaládi P. Róbert, de a tulajdonos megzavarta, így elmenekült. Kiléte kiderült, eljárás indult ellene. Jó néhány betörés és lopás is történt, ezekről a KisKeletek- ben számolunk be. Rablás a négyesen Ujjlenyomatot vesznek a megtámadott buszban a bűnügyi technikusok Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM - K. D.) — 1995-ben 11 hasonló rablást követtek el az ukrán útonállók, különböző okok miatt azonban csupán hatnak a tetteseit sikerült felderíteni. Ebbén elsősorban az játszott közre — hangzott el a tegnapi rendőrségi sajtótájékoztatón —-, hogy a sértettek egyrészt későn tesznek bejelentést, másrészt ha el is kapták a gyanúsítottakat, nem mindig mertek terhelő vallomást tenni rájuk. Arról nem beszélve, hogy az idő nagyon szorító tényező, mert közel a határ, hamar átjutnak, így bottal üthetik a gazfickók nyomát. De lássuk a történteket! Csütörtökön reggel 8.32- kor érkezett a bejelentés: a jelek szerint megtámadtak egy ukrán rendszámú autóbuszt Ajak és Berkesz között. Az információ egy arra autózó honfitársunktól származott, aki rádiótelefonján szólt be a rendőrségre, közölve gyanúját. Elismerés érte! Nagy erőkkel indultak a helyszín felé a rendőrök, az arra járó kisvárdaiak a nyír- tassi elágazásnál figyeltek fel négy gyalogosra, akik a rendőrautót meglátva letértek a négyes útról. Gyors kanyar, s már ugrott is ki a járőr az autóból, igazoltatták a lopakodókat, előkerült a túlélőkés és egy kemény bot is. Érkezett a segítség, előállították a nagydarab útonállókat, majd megkezdődött az elszámoltatásuk. Az eseményeket visszapörgetve kiderült: az ukránok leállították a Budapestre tartó buszt, majd a szokásos forgatókönyv szerint a beszállás után továbbindu- lást parancsoltak a sofőrnek, miközben fenyegették, bántalmazták az utasokat, hogy előadják értékeiket. A késsel, bottal, vascsővel felszerelt támadók odasóztak jó néhányat a busz kormányára is. A hét megszeppent utas átadott értékeket a gazfickóknak, de a jelek szerint — bizonyára korábbi tapasztalatokból okulva — rejtekhelyen őrizték többi pénzüket, így az nem vált a támadók zsákmányává. Mikor összeszedték a sarcot, az útonállók leszálltak, s gyalog indultak vissza leállított autójukhoz, de azt már nem érhették el, mert kattant kezükön a bilincs. A négy útonálló — Szabó János, Moróczki Sándor, Bá- torszki Igor és Hamaszocs- ki István — Beregszászból érkezett. Kiderült: korábbi tetteik miatt a négyből ketten nem ismeretlenek rendőreink előtt. Egyikük mivel néhány éve kiutasították ha< zánkból — száz dollárért csináltatott magának új útlevelet, azzal jött be az országba. A számlájukra az eddigi adatok szerint korábbi, hasonló bűncselekmények elkövetése is írható, kihallgatásuk folyamatban volt tegnap délután. Bravúrosan, negyed óra alatt kerültek tehát kézre a támadók. Köszönhetően a bejelentőnek, valamint a leghamarabb intézkedő három rendőrnek, Karbács Ferencnek, Jánvári Ferencnek és Simon Csabának. Városról városra Az újfehértói... ...képviselők tegnapi ülésén többek között az önkormányzat ’96. évi költségvetés előirányzatainak a megtárgyalása szerepelt. Az ön- kormányzat csak a ’95-ös működtetési szintet tudja biztosítani, fejlesztésre, beruházásra minimális összeg áll a rendelkezésükre. A vízdíj egyelőre nem emelkedik, ám a közüzemi csatornamű használatáért ezentúl köbméterenként 47 forint + áfá-t fizetnek a lakosok. (KM) Sikeres... ...pályázatot nyújtott be a baktalórántházi önkormányzat a Héra Alapítványhoz, melynek eredményeképpen majdnem ötszáz család részesül villány- számla-támogatásban. A Rákbetegek... ...Béres-klubja február 6-án délután kettőtől tartja következő foglalkozását Kisvárdán. a Szent László u. 54. szám alatti klubhelyiségben. A klubtagok jutányos áron vásárolhatnak Béres-cseppeket. (KM) Melegedőként... ...és társalgóként üzemeltet ezentúl a záhonyi önkormányzat egy tulajdonában lévő épületet. A nyitvatartási időt reggel nyolc és délután négy óra közötti időben állapították meg. (KM) Szükségessé... ...vált Fehérgyarmaton az önkormányzati lakások bérletéről, elidegenítéséről, a fizetendő bérleti díj mértékéről szóló rendelet módosítása. Többek között ez is szerepelt a tegnapi képviselő-testületi ülésen. A bérlő így jövedelmi és személyi körülményeire tekintettel lakbérmérséklésre tarthat igényt, amely a havi bérleti díj 30 százalékáig terjedhet. Nem részesülhet lakásfenntartási támogatásban, aki az adott évben kamatmentes szociális kölcsönt, vagy öt alkalommal egyszeri segélyt kapott. i