Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-02 / 28. szám
1996. február 2., péntek HÁTTÉR Igazodás a kihívásokhoz Nagyközségi iskolahelyzet — bejárókkal • A vágyak és a lehetőségek harmóniája Kállai János Demecser (KM) — A múlt nyár közepén, amikor még híre-hamva sem volt a szeptemberi tanévkezdésnek, a Demecser közeli Borzsován jártunk. A közigazgatásilag a nagyközséghez tartozó, 324 lelkes településen akkoriban épp a megszüntetendő általános iskola és óvoda helyzete borzolta a kedélyeket. A borzsovai polgárok, elsősorban azok, akiknek kisiskolás vagy óvodás korú gyermekük további sorsalakulása függött a tanoda és az ovi bezárásától, amellett kardoskodtak: ne legyen buszoztatás, bejárás, lévén kicsikről szó. Hírek jártak karambolokról, közúti gyermekbalesetekről. a forgalom miatti folytonos veszélyeztetésről, no, meg arról is, hogy a „tanyasiakat” a benti, központi általánosban majd lenézik... Azóta elröppent az 1995/96. tanév első féléve. Utánanéztünk: vajon miként alakultak a dolgok, mi lett a suli-ovi-bezá- rás következménye. A picik: otthon Fáky László demecseri polgár- mester így fogalmaz: a helyzet véglegessé vált. — Megoldottuk a borzsovai nebulók utaztatását. A gyerekekért 7.30-ra van kint a busz, 7.45-re már bent vannak az iskolában. A visszaút sem igényel többet tizenöt percnél. Háromnegyed egykor indul a járat, egyre hazaérnek az alsósok és a nagycsoportos óvodások. A kiscsoportos korúak viszont nem ingáznak; pontosabban: nekik az óvodai ellátás helyett otthon kell megszervezni a napot. Visszatérve a buszozásra: az önkormányzat olyan járatot szervezett, melyen csak az apróságok utaznak, ingyenesen, vagyis még a nagyobb diákok zaklatásainak sincsenek kitéve. A menetrendbe belefér az ebédelés is, hiszen a menzán fél tizenkettőtől lehet étkezni. Húsz-huszonöt gyerekről van szó mindössze; ez a létszám sem a demecseri általánosban, sem az óvodában nem okozott zavarokat. És még egy megjegyzés: a borzsovai iskolában az első, a második és a harmadik évfolyam egy tanulócsoportot alkotott. Azt hiszem, Fizikaórán a demecseri gimnáziumban napjainkban ez a forma egyáltalán nem tekinthető szakmailag korszerűnek... □ Most, hogy már lezárult az ügy, hogyan látja a demecseri iskolahelyzetet? Oktatásügyünk változásai miként érintik a helyi viszonyokat? —- A gimnáziumban kiegyensúlyozott a helyzet. Az általánosban valamivel mozgalmasabb, esetenként problémásabb a feltételek alakulása. A múlt évben a létszámleépítések még nem érintették közelebbről a törzsgárdát; öt szerződéses pedagógussal nem újítottuk meg a kontraktust; öten pedig nyugdíjba mentek. Hogy mi következhet még? Jósolgatni nem akarok; pontosan válaszolni meg nem tudok. Arról viszont örömmel számolhatok be: pályázatot nyertünk egy három tantermes iskolarész megépítésére. A beruházás mintegy harmincmillió forintba kerül; az egyik életveszélyessé vált épületünket „váltjuk ki” a megépítendő objektummal. Tulajdonképpen bővítésről van szó; 1996-ban vágunk bele, ’97-re tervezzük a befejezést. Koncepcióvázlat □ Ez a demecseri iskolakoncepció egyik tudatos lépésének tekinthető? — A nagyközségi iskola- koncepció részletes kimunkálása még nem történt meg, de a bővítés a távlati elképzeléseinkkel összhangban van. De- mecserben — mint köztudott — van gimnázium és általános iskola. Az oktatási törvény, valamint a Nemzeti Alaptanterv sok fejlesztési kérdésben irányt mutat, kereteket szab; velük kell összevetni a lehetőségeinket, keresni a legjobb megoldásokat. A gimnáziumban a hatosztályos modell látszik alkalmazhatónak. Ehhez jól illeszkedne az általános iskola képzési szisztémája. A környező települések — Székely, Gégény — oktatási kondícióinak alakulása sem lehet közömbös a számunkra. A gimnáziumban éppen a félévi osztályozó értekezletre készülődnek, amikor bekopogtatunk. Vass Lajos igazgató villámgyors tájékoztatót tart kérésünkre a középiskola dolgairól. — A megyei önkormányzat intézményeként működünk, de itt, Demecserben; tehát a közelebbi-távolabbi elképzeléseinket a helyi és a megyei önkormányzat együttműködése igencsak befolyásolja. Jó, hogy azt mondhatom: a' két „dudás” megfér egy csárdában, azaz az önkormányzatok között minket illetően megvan az összhang. Már hosszú évek óta az évfolyamonkénti két- osztályos szerkezetben dolgozunk, általános tantervű, fakultációkkal bővített gimnáziumként. A tanulólétszámunkban sincs nagyobb ingadozás: mintegy kétszázhúsz diák látogatja az intézményt; nyolcvan demecseri, száznegyven pedig bejáró. Nyíregyháza és Kisvárda között félúton — ez idáig beiskolázási gondjaink nem voltak, és az eredményeink sem rosszak, sőt. Amit a nagyközség oktatási koncepciójáról mondhatok: nos, a konzultációs szakaszban vagyunk. Az biztos: naHorányi Zsuzsa felvétele gyón meg kell fontolni, hogy merre mozduljunk, de a hat évfolyamos gimnáziumban én is látok fantáziát. Hozzátéve: a négy évfolyamos, hagyományos gimnáziumi osztályból is szeretnénk évfolyamonként egyet megtartani a későbbiekben. Levelező tagozat □ Az utóbbi néhány évben mely területeket preferáltak a gimnáziumban ? — Hatalmasat léptünk előre a számítástechnikai oktatásban. Idegen nyelvi kínálatunk is jobb, mint korábban volt: az angol, a német és az orosz nyelvet választhatják a tanulóink. Egyre többen tesznek sikeres állami nyelvvizsgát, ami a munka eredményességét igazolja. Megtartottuk a gyors- és gépírás fakultációt — korszerűsített formában. A szöveg- szerkesztés alapjait is elsajátíthatják, akik ezt a faktot választják. Mivel igény volt rá, megszerveztük a szakmunkások szakközépiskolai oktatását. Az érdeklődés intenzitása arra inspirál bennünket: célszerű lesz beindítani a gimnázium levelező tagozatát is. Korábban már volt nálunk felnőttoktatás, most, úgy tűnik, ismét kiteljesedik ez a rendszer. Figyeljük a körülöttünk zajló társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokat, próbáljuk rugalmasan hozzájuk igazítani oktatómunkánkat. A promt, inkább csak ötletszinten kezelhető változásokkal egyelőre nem sokat foglalkoztunk, de ha itt lesz az ideje, nem fogunk késlekedni semmivel és semmiben sem. Z áróra előtt néhány perccel érkeztek a madár- és díszállatkereskedésbe. A lemenő nap sugarai még pompásabb színekbe tüntették fel a pintyeket, a papagájokat, a különleges díszhalakat. A csivitelés szinte elviselhetetlen volt, ám a kis Zsófit lenyűgözte a látvány, alig lehetett elszakítani a madárkalitkáktól. Mit sem törődött a vitorlás halakkal, az ékszerteknősökkel, ellenben naphosszat elnézte volna az apró pintyeket. Ha talált egy kis fiókát, amely kiesett a fészekből, mindig hazavitte, és jobb híján a sollux lámpa alatt melengette a pihe-puha testecs- két. A Tisza-parton az elesett madárfiókának cipősdoboz- ban fűből rakott kényelmes „fészket". Kukacokat, legyeket, bogarakat gyűjtött, hogy legyen mit ennie. A szeme különös fényben Játékmadarak csillogott, ha a nagyapja arról a papagájról mesélt, amely véletlenül szállt be a hetedik emeleti ablakon. Ha az Öreg otthon volt, égy másodpercre sem szakadt volna el tőle a sárga színű kis madár, mindenhova elkísérte a lakásban. Ha evett, a tányérja szélére szállt, bólogatva kóstolgatta a levest. A sör egyenesen a kedvenc italai közé tartozott: Zsófika habzsolta a történeteket a névtelen papagájról, s szívesen hallott arról, hogyan közlekedett nagyapja a liftben vállán a madárral, amelyet mindig nyitott kalitkában tartottak, mégsem szökött el. A kislány lépten-nyomon nyaggatta szüleit, vegyenek neki is egy színpompás madarat. Az érvek hosszú sora gyülekezett az ellen, miért nem szabad egy óvodás gyermeknek madarat vásárolni: kicsi még ahhoz, hogy ellásson egy állatot, másrészt egy-két hét elteltével úgy járnak majd a madarak is, mint a megunt játékok, senki sem törődik velük. Zsófika váltig állította, ő már nagylány, tud gondoskodni egy madárról. Végül ötödik születésnapjára mégiscsak megkapta a régóta áhított ajándékot, a papagájpárt. Örömében össze-vissza csókolta volna a megriadt állatokat, miután tudatták vele, hogy ez tilos, csak simogatta őket. Mindenáron ki akarta fejezni, mennyire szereti őket, ezért kivette a kalitkából, magához szorította a kecses papagájlányt. Átvitte a szomszédba megmutatni barátnőinek is a kincseit, a kalitkát úgy vonszolta maga után, mintha kutyát sétáltatna pórázon. Rendszeresen simogatta a félénk állatokat, akik még csak meg sem csípték. Órák hosszat állt a kalitkánál, becézgette kedvenceit. Az első napokban még mindennap friss vizet és magvakat adott nekik, naphosszat beszélt hozzájuk, ám mikor a takarításra került a sor, azt inkább édesanyjára bízta. Napról napra várta, hogy az ő kedvencei is ugyanúgy viselkednek majd, mint nagyapja betévedt madara. m ahogy elmaradt aZ eredmény, szép lassan csökkent a papagájok iránti vonzalma is, mígnem egy napon csendesen megjegyezte : ■„ Inkább vigyük nagyapához a papagájaimat, ezek mindig csak szemetelnek.” Utonallok Kováts Dénes M ár kezdtünk nyu- godtabban hátradőlni a széken arra gondolva, hogy utoljára október 3-án történt buszos rablótámadás, amikor ukrán állampolgárok rabolták ki bevásárló útra indult honfitársaikat. Erre mi történt? Csütörtökön reggel ismét akcióba léptek a „nehézfiúk” , túlélőkéssel, bottal, vascsővel felfegyverkezve támadtak rá egy busz hét utasára és sofőrjére. Egy éber állampolgárnak, s a gyors intézkedésnek köszönhetően azonban nem telt el negyedóra, s már kattant is a bilincs a négy gazfickó kezén. Kiderült, közülük kettő visszaeső, nem először garázdálkodtak megyénkben. Örvendetes az eredményes akció ténye, kevésbé az, hogy a jelek szerint hazánk keleti felén újra kezdődnek a rablótámadások. A minap a szomszéd megyében történt hasonló eset, most pedig Szabolcsban. Vannak persze olyan vélemények, melyek azt hangoztatják: addig nincs különösebb gond, amíg csak egymásra támadnak a külföldiek, hiszen honfitársainkat nem veszélyeztetik. Ez azonban nem egészen helytálló gondolatmenet, mert azért közvetve a megyénkben bűnügyi helyzetét árnyékolják be a történtek, rossz hírét keltve térségünknek. A mostani eset több jó példával, tanulsággal is szolgál eredményét tekintve. Dicsérendő a bejelentő tette, aki — bár sietett a dolgára —- mégis vette a fáradságot és bátorságot, hogy rádiótelefonján beszóljon a rendőrségre, amikor gyanúsnak vélte a busz leállítását, nagymértékben segítve ezzel az útonállók elfogását. Hiszen a tapasztalatok szerint a sértettek elég későn jelentik be a történteket, mikorra már a rablók árkon-bokron túl járnak. Arról nem beszélve, hogy többnyire nem mernek terhelő tanúvallomást tenni akkor sem, ha kézre kerülnek a gyanúsítottak — mint ahogy volt már rá példa. Dicsérendő továbbá a gyors és eredményes rendőri akció is, amihez hasonlóról máskor is szívesen adunk hírt. Dupla vagy semmi. Ferter János rajza Hibás halogatás Balogh József étszer levették a napirendről, egyszer A. pedig be se vitték valami ok miatt a nyíregyházi közgyűlésre a kárpótlási földalapba kijelölt területek cseréjének ügyét. Szűkebben véve az Agro-City földjéről, tágabb értelemben pedig több ezer Nyíregyházán élő kárpótlásának ügyéről van szó. Amikor megszületett a második földalapról szóló kárpótlási törvény, mindenütt kijelölték az állami gazdaságok földjének egy részét a kárpótlási igények kielégítésére. Nyíregyházán a volt Ilona-tanyai állami gazdaság földjéből 85 hektárt jelöltek ki erre a célra. Néhány hét múlva azonban érkezett egy csere- kérelem, hogy nem az eredetileg kijelölt területet adnák, bár azt az összes illetékes bizottság elfogadta. Később egy harmadik cserekérelem is befutott, hogy ismét meggondolták, egy újabb területet jelöltek ki. Ha túlnézünk azon, hogy az eredeti terület nyolcvanöt hektár volt, s a város közvetlen szomszédságában, többnyire a Korányi út környékén lévő területekről volt szó, a harmadjára felajánlott terület pedig — ha aranykorona-értékét tekintve azonos értékű is—, a várostól nagy távolságra van és kereken ötven hektárral kevesebb, kézenfekvő, hogy a csere lényegesen kedvezőtlenebb helyzetbe hozná a kárpótlásra várókat. De van más bökkenő is. A második földalap kárpótlásának árverezését jelenlegi ismereteink szerint március 31-ig be kell fejezni. Hogy ez megtörténjék, legalább 30 nappal előbb meg kell jelenni a hirdetménynek a Magyar Közlönyben, ahhoz pedig, hogy a közlemény megjelenhessen, megint kell 21 nap. De ha történetesen eltekintene a Kárpótlási Hivatal a március Ölétől, ez a gazdasági év mátokkor is elvész a kárpótoltak számára, hiszen aki vet, az aratás joga is azé. Ha viszont nem tekintenek el az utolsó határidőtől, akkor sok százan véglegesen elesnek a földhöz jutás esélyétől is. És a döntés halogatása miatt az önkormányzatnak kell viselni a felelősséget.
