Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-12 / 36. szám

1996. február 12., hétfő HAZAI HOL-MI Kelet-Magyarorszag 5 Lopják a villanyáramot Nő az áram- és gázszolgáltatás ára • Önkormányzati segítség a rászorulóknak Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Ha a meglepetés erejével már nem is hat, de felér egy lórú- gással, hogy a kormányin­tézkedések hatására ismét drágul 18 százalékkal az áram- és 25 százalékkal a gázszolgáltatás díja. Ez ma­gyarul azt jelenti, hogy me­gint húztak egyet a nadrág­szíjunkon — azon a szíjon, ami lassan már rövidebb a csatjánál. A villanyáramért március el­sejétől átlagosan 18 százalék­kal többet kell fizetni, a lakos­sági fogyasztóknak azonban várhatóan ennél is többet. Tár­nok István, a Tiszántúli Áram­szolgáltató Rt. nyíregyházi üz­letigazgatója lapunk kérdésére elmondta: számítanak arra, hogy a megemelt ár miatt nö­vekedni fog a cég kintlevősége — még kérdés, hogy mennyi­vel, de az biztos, az inflációt meg sem fogja közelíteni az árbevétel-növekedés. Jelenleg 170-180 millió forint körüli a TITÁSZ nyíregyházi üzlet- igazgatóságának kintlevősége, amelynek egy részét kénytele­nek lesznek veszteségként el­könyvelni, mert még remény sincs a behajtásra. Vajon hány családban kell majd gyertyaláng mellett tanulnia a gyerek­nek, mert az olvasólámpa luxus lesz? Elek Emil felvétele Nyíregyházán viszont nagy segítséget jelent egyes fo­gyasztóknak, hogy az önkor­mányzat lakásfenntartási tá­mogatás címén a számlák ren­dezéséhez anyagi hozzájáru­lást nyújt. Erről bővebbet De­ák Zoltántól, a nyíregyházi ki- rendeltség vezetőjétől és Fe­renczi Jánostól, a fogyasztói iroda vezetőjétől tudtunk meg. A TITÁSZ nagyon jó kapcso­latot alakított ki az önkor­mányzat szociális irodájával. Szinte naponta érkeznek a céghez határozatok a városhá­záról, amelyben értesítik a TI- TÁSZ-t, hogy újabb rászoru­lóknak ítéltek segélyt a vil­lanyszámla rendezéséhez. Ha­vonta 320-340 ezer forintot utal át az önkormányzat a TI- TÁSZ-nak 220-240 lakos vil­lanyszámlájának támogatásá­ra. Támogatást azonban csak az kaphat, akinek korábbról nin­csen tartozása. Nem kis admi­nisztrációval jár ez az áram- szolgáltatónál, de szívesen te­szik az ott dolgozók, hiszen egyfelől kevesebb embernek kell rettegnie a legrosszabbtól, hogy kikapcsolják lakásában a villanyt, másfelől ezzel a TI­TÁSZ kintlevősége is csök­ken. Készült egy felmérés 1994 őszén, amelyből kiderült: a megyeszékhelyen ötezer csa­lád került olyan (vészhelyzet­be, hogyha szigorúan vette volna a jogszabályt az áram- szolgáltató, akkor kikapcsolja lakásukban az áramot. Tavaly ősszel viszont ez a szám már hétezerre ugrott! Mindettől függetlenül saj­nos, egyre több fogyasztót kényszerül kikapcsolni szol­gáltatásából a TITÁSZ. Átla­gosan 340-360 fogyasztási helyen nincs áramszolgáltatás a megyeszékhelyen a tartozá­sok miatt. A családok jelentős része — a kikapcsolás után — igyekszik mihamarabb ren­dezni számláit, ám helyettük mindig jönnek „újak”, akik nem fizetnek. Pontos adat nincsen arról, a fent említett körben hányán vannak, akik hónapok óta nél­külözik az áramszolgáltatást. Nincstelen, vagyontalan, job­bára jövedelempótló támoga­tásból élők kerülnek erre a sorsra. Persze, van, akit nem kell félteni, mert feltalálja ma­gát: az elnyomorodással pár­huzamosan növekszik azok­nak a száma, akik lopják az áramot. Addig ügyeskednek, míg sikerül olyan vezetékre csatlakozniuk, amelyről méret­len áramhoz jutnak. Szó sze­rint félelmetes és életveszé­lyes megoldásokkal találkoz­nak a TITÁSZ szakemberei, amikor tudomásukra jut, kik és honnan lopják az áramot. Sajnos, minden egyes illegális vételi helyről nincsenek pon­tos információi az áramszol­gáltatónak, de minden olyan esetben, amikor kiderül a lo­pás, szigorúan intézkednek. Veszélyesen sugárzó lakások Távhőszünet lesz Kisvárdán tudományos eredményeket gyakorlatban alkalmazó szak­értők. A következő foglalko­zás időpontja 1996. február 14., 18 óra. Téma: veszélyesen sugárzó lakások. Erről Schultz Tihamér, sugárzáskutató-mér- nök tart előadást. Témakörök: Csernobil következményei és a védekezés lehetőségei a rá­kos, leukémiás, mirigydagana­tos megbetegedéseknél. A je­lenlévők bemérése Geiger- Müller sugárzásmérővel. a kiváló minőségű akácosok sarjaztatásos felújítása nem­csak termesztési szempontból előnyös, hanem olcsó is. A Nyírerdő olyan mezőgazdasá­gi traktorral működtethető gyökérszaggatót alakított ki, amely jobb a korábbiaknál. Közös érdek Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Február 5-én neve­lőszülők népes csoportja petíciót juttatott el a me­gyei közgyűlés elnökéhez, melyben ellehetetlenülé­süknek adnak hangot. Zila­hi József, a megyei köz­gyűlés elnöke felhatalmaz­ta Szabados Györgyöt, a megyei önkormányzati hi­vatal művelődési és ifjúsá­gi osztályának helyettes vezetőjét a nyilatkozatra. — A petíciót nem tekin­tem ultimátumnak, hanem az érdekérvényesítés egy vehemensebb formájának. Arra mindenképpen jó, hogy a nevelőszülők prob­lémájára felhívja a .figyel­met. Ugyanakkor a petíció benyújtása előtti beszélge­tésünk során a nevelőszü­lők felelősségérzete egyér­telműen megnyilvánult. A nevelőszülői hálózat fenn­maradása közös érdekünk, tehát annyit tudok monda­ni: a megyei önkormányzat mindent elkövet, hogy or­vosolja a gondokat. Nyíregyháza (K. A.) — A Váci Mihály Művelődési Köz­pont 1991-től rendszeresen tö­rekszik arra, hogy a legkorsze­rűbb természettudományos is­mereteket az Universum Klub keretében megismertesse a di­áksággal és a pedagógusokkal. A klub keretében eddig foglal­koztak az űrkutatás, a csillagá­szat, a geológia, geokémia, ge­ofizika, vegyészet, meteoroló­gia legújabb eredményeinek bemutatásával. Uevancsak tö­Kisvárda (KM) — Szünetel­tetik ma a távfűtést Kisvárdán, meleg nélkül maradnak tehát a lakások és intézmények. — Sajnos kilyukadt a város területén lévő primer távhőve- zeték, ezt kell kijavítani, a rekedtek arra, hogy tájékoz­tatást adjanak az ifjúságot ér­deklő űrbázisok létesítésé­nek jelenlegi helyzetéről és a közeli, távoli jövő célkitűzése­iről. Az előadók között olyan ki­váló szakemberek találhatók, mint Almár Iván csillagász, Szmola Ernő atomfizikus, Horváth András űrkutató és más, a természettudományok különböző ágaiban dolgozó kutató szakemberek, illetve a tér fát nyertek, köztük igen nagy arányt képvisel az akác. Az időbeni fakitermeléssel az erdészek megteremtik a sar- jaztatás előfeltételeit is. A leg­több erdészet, mint a baktaló- rántházi, a guthi, a hajdúhad­házi arról számolhat be, hogy munkákat már pénteken el­kezdtük — tájékoztatott Varjú Imre igazgató. — A terveink szerint — mivel a hét végén általában otthon tartózkodnak a családok — hétfőn cseréljük ki a meghibásodott részt, ezért 12-én — várhatóan 8-18 óra között — kénytelenek leszünk szüneteltetni a távhőszolgálta­tást. Azon leszünk, hogy mie­lőbb elvégezzük a javítást, előre is kérjük az érintettek tü­relmét és elnézését. Magyar csempészbusz Törökországból Nyíregyháza (KM) — A Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei vám- és nyomozóhivatalok talán az átlagosnál is több jogsértést lepleztek le a múlt héten. Csupán Záhonynál több mint egymillió szál cigaret­tát foglaltak le. A záhonyi vámhivatal 145 sze­mély ellen kezdeményezett el­járást, 138 vámszabály sértés, négy csempészet és két vissza­élés jövedékkel bűncselek­mény, valamint egy deviza­szabálysértés miatt, amelyek összértéke közel 4,3 millió fo­rint. Az elkövetők 97 százalé­ka külföldi. A lefoglalt áruk köre széles: 1 115 820 szál ci­garetta, kétszáznegyvenkét li­ter vodka, több mint két mázsa színesfém, fél tonna dióbél, hétszázhúsz kg szemesbab, több tucat búvárszivattyú, va­lamint közel ezer gépkocsi-, traktor- és szerszámgépalkat­rész. A beregsurányi vámhivatal kirendeltségein 20 esetben in­tézkedtek vámszabálysértés elkövetése miatt. A felderíté­sek alkalmával 369 340 forint értékben cigarettát, gázolajat és rézhulladékot foglaltak le. Az ártándi vámhivatal mun­katársai öt vámszabálysértés miatt indítottak eljárást, az el­kobzott áru 127 ezer forint ér­tékben cigaretta és szeszes ital volt. A vámhivatal csempészet bűncselekmény miatt is kez­deményezett eljárást, mert egy Törökországból hazatérő ma­gyar autóbuszból 640 ezer fo­rint értékben ruhanemű és sze­szes ital került elő. A vám­árukról árunyilatkozatot nem adtak, azokat a busz utasai kö­zül senki sem vállalta magáé­nak. A csengersimai határátkelő- helyen 8 esetben intézkedtek a pénzügyőrök vámszabálysér­tőkkel szemben. Román ál­lampolgárok autóbusszal és személygépkocsival érkezve a járművekben elrejtve kísérel­tek meg az országba behozni 211 ezer forint értékben ciga­rettát, pálinkát és több ezer ce­ruzaelemet. Magyar állampol­gárok csempészetre átalakított Peugeot, illetve Mercedes tí­pusú személygépkocsijukban próbáltak 600 liter gázolajat a vámellenőrzés alól elvontan behozni az országba. A meg­talált csempészárukat, vala­mint az átalakított személy- gépkocsikat a vámhivatal le­foglalta. A belterületi vám- és nyo­mozóhivatalok négy deviza-, egy-egy vámellenőrzés akadá­lyozása illetve vámszabálysér­tést, valamint 12 visszaélés jö­vedékkel bűncselekmény el­követését derítették fel. Majd­nem 24 millió forint értékben foglaltak le jövedéki ellenőr­zés alól elvont dohánytermé­ket, szeszt, szeszes italt, gáz­olajat és benzint. Az eltitkolt jövedéki termékek miatt 24 064 453 forint bírságot szabtak ki. Megnehezült a közlekedés Nyíregyházát övező tanya­világban Kabalás, a télisportok kedvelőinek mekkája Akinek nem túl fontos, még mindig ne induljon el au­tójával, ha igen lapátot, homokot, két kiló sót vagy egy jó barátot mindenképpen vigyen magával Nehogy már a nyúl vigye a puskát, de én azért húzha­tom a mamát Balázs Attila felvételei Városról városra Stresszoldó... ...tréninget szervez a nyír­egyházi családsegítő köz­pont a lelki egészség meg­őrzése, javítása, a konflik­tuskezelési készség növelé­se és a sikeresebb életvitel kialakítása szempontjából. Mindazok jelentkezését várják, akik állandósult ne­hézséggel küzdenek. Az el­ső megbeszélést február 15- én 15 órakor tartják a Sar­kantyú u. 30-36. alatt. (KM) Nem emelkedtek... ...a térítési díjak az önkor­mányzat által működtetett intézményekben, ellenben az étkezési normák növe­kedtek. Az óvodában 82 he­lyett 98, a napközi otthon­ban 112 helyett 134 forint lett a norma. (KM) A nemzeti... ...alaptanterv volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyre Máriapócson ke­rült sor a napokban. A helyi pedagógusok mellett a nyír- gyulaji, a kislétai, a pócs- petri és az ófehértói kolle­gák is véleményt cseréltek a pedagógiai intézet képvi­selőivel. (KM) Agrárfórumot... ...tartottak Baktalóránthá- zán a napokban. Különösen az idei mezőgazdasági tá­mogatásokról szóló kérdé­sek érdekelték a megjelent helybelieket. Szóba kerül­tek a pályázati lehetőségek, a hitelformák is. (KM) A falusi... ...turizmusról, az idegen- forgalomról, a biotermesz- tésről, a növényvédelemről, az öntözésről és még szá­mos fontos kérdésről szó lesz a február 19-26-a kö­zött megrendezésre kerülő mezőgazdasági hét rendez­vényein Ibrányban. Vendé­gük lesz Bálint György, akit televízióból Bálint gaz­daként ismer az ország. (KM) Favágók a téli erdőben Nyíregyháza (KM) — A ke­mény fagyok nem mindenütt okoznak komoly gondokat, a Nyírerdő Rt. erdeiben például egyenesen megkönnyítették a téli fakitermelést, illetve szál­lítást. A kincstári erdőkből ja­nuárban harmincezer köbmé-

Next

/
Thumbnails
Contents