Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-09 / 34. szám

1996. február 9., péntek Még mindig kell egy mozi A nagyhalászi filmszínházban két éve nem vetítettek magyar filmet sek mozijaival kell vi­askodnunk, mert Ib- rányban, Dombrádon, Kemecsén, Kótajban már bezárták a filmek házait. Viszont, itt, Nagyhalászban egyre több a parabolaanten­na, rengeteg a video; két kazettakölcsönző ontja a legkülönbö­zőbb filmes opuszo- kat. A szocializációs problémák egészen sajátos vetületeként tapasztaljuk: akadnak, akik a segélyük jelen­tős részét videokazet­tára költik, kenyér he­lyett házi mozit vesz­nek... Igen, kell egy mozi, mindig kell, de ilyen áron... A beszélgetés köz­ben toppan be Kövér Antal mozigépész. Fi­gyeli a témát, ha csak fél füllel is. Teheti, hi­szen ő aztán nem csak a kimutatásokból is­meri a helyzetet. — Nézze meg a feb­ruári programot — in­vitál —, kilencvenöt százalékban amerikai filmek mennek. Egyetlen francia kép­viseli Európát. Uram, itt két éve nem játszot­tunk magyar filmet! Az idei filmszemle egyik nagy alkotásának ígérkezik a Sztra- Persze, a külföldiek csatella című film, amely Kern András alkotása SPn, miridio nverők A Az Objektív Filmstúdió felvétele feliratosokkal nehezen Szinhazsirato Kállai János Nagyhalász (KM) — Ne tűn­jön ünneprontásnak ma, a 27. Magyar Filmszemle nyi­tónapján, ha egy kicsit sta- tisztikázunk bemelegítés­ként. Filmforgalmazási ada­tokról lesz szó, amit később — mintegy modellpéldaként — a nagyhalászi kinohelyzet rövid vázolása követ. Hát, neki a tényeknek, me­lyekről köztudott: kikezdhe- tetlenek. Megint tanú Tavaly — az előző évhez ké­pest — mintegy kétmillióval csökkent hazánkban a mozilá­togatók száma; 1994-ben 16,2 millió, 1995-ben csupán 14,3 millió néző vásárolt mozije­gyet. Tavaly összesen 9 ma­gyar filmet mutattak be az elő­ző évi 21-gyei szemben. A legsikeresebb 1995-ös filmet — Bacsó Péter Megint tanú című művét — csaknem 79 ezren látták. A legtöbben — több mint félmillióan — a Die Hard — Az élet mindig drága című amerikai filmre voltak kíváncsiak. A nagyhalászi könyvtár ve­zetőjét — aki a múlt év au­gusztusától a művelődési ház irányítását is végzi — mozi­ügyben kerestük fel. A fiatal kisváros — mint a beszélgetés során megtudtuk — még községi léte idején, valamikor az ötvenes években mondhatott magáénak önálló filmszínházat. Jelenleg a vetí­tések a művelődési nagyter­mében zajlanak. — Az épület az önkormány­zaté -— tájékoztat Ignáth Ag­nes —, s mivel benne műkö­dik a mozi, érthető módon ez utóbbi is a közös költségvetés­ből részesedik. Mondhatnám: a filmes szolgáltatás a művelő­dési ház tevékenységi formái­nak egyike. Pici haszon O Milyenek a vetítés feltételei, hogyan, milyen kényelemmel tudják fogadni a nézőket? Egyáltalán: van-e érdeklődés a mozi iránt? — Most, hogy végre sikerült a házat átállítani a gázfűtésre, mennyiségi és minőségi javu­lás egyaránt várható. Télen sem kell szüneteltetni a mozit. Heti két alkalommal — ked­den és pénteken — peregnek a filmek. Hogy az érdeklődés milyen? Van-e igény rá? Ha az országos statisztika egyébként nem túl hízelgő mutatóinak a függvényében nézem, mond­hatom: igény azért egy ilyen kisvárosban is maradt a mozi­zásra. Egyébként: a vetítések eltartják magukat, vagyis az önkormányzat nem fizet rá a filmkultúra terjesztésére. Csak hát ritkán van teltházas nézőtér! A kétszáz férőhelyes teremben csúcsnak számít a 30-40 jegyet váltott érdeklő­dő. Ha tíznél kevesebben jön­nek össze, akkor elmarad a program. A jegyárak nem ma­gasak: az első két sor zsölyéi nyolcvanért, a többiek százért keresik a gazdájukat. O Honnan kapják a kópiá­kat? Van-e valami beleszólási lehetőségük a megküldött ajánlatot illetően? — A NyírCinema útján ren­deljük a filmeket; a listát, pon­tosabban a műsorkínálatba be­válogatott darabokat mi utólag már nemigen tudjuk megvál­toztatni. Amit kapunk, az megy a vászonra. Be-beüt egy nagy siker, de ritkán. A Walt Disney Csipkerózsikáját töme­ges érdeklődés kísérte. Általá­ban is a gyerekek, és a 14-20 éves korosztály tagjai látogat­ják az előadásokat. O Harminc-negyven nézőért is megéri? — Amíg a dolog nem ráfize­téses, addig igen. Most még pici hasznunk is van a mozin. Igaz, a versenyhelyzet egyre jobban szorít bennünket. No. nem a kömyző települé­barátkoznak meg a nézők. Ja, hogy ők nem nyelvet ta­nulni jönnek be a moziba, ez más kérdés. De azért erre sem ártana figyelni! Mint ahogy ar­ra sem: variáltabban kellene összeállítani a havi programo­kat. Az jár a nézőnek A művelődési házban rálátha­tunk a fűtésszerelés konkrétu­maira. Szép, nagy terem, ahol a mozizást lebonyolíthatják az arra igényt tartók. Meleg van, köszönhetően a radiátorok­nak. A magát mindenesnek nevező Kaponyásné az egyet­len, aki információt tud adni déltájban. — Most már jobb lesz, mert nem kell fagyoskodni. Mert a fizető mozilátogatónak azért a meleg helyiség kijár. Ugyan­úgy, mint a jó filmek Nagy István Attila éhány hete, a Ma­gyar Kultúra Napján a különféle ünnepi megemlékezéseken gyakran szóba került a mai magyar kultúra helyzete. Könnyű be­látni, nem elegendő a múlt nagyszerű vívmányait, érté­kéit bámulva csodálni, a je­len nemzedéknek is hozzá kell tennie a maga munkáját az elődökéhez. Az sem elég, ha csupán siránkozunk a kultúra nehéz helyzete miatt, s azt sem tesszük meg, amit megtehetnénk. A mindennapos rohanás­ban rövid hírré szelídült, hogy anyagi erőforrás hí­ján megszűnik a beregszá­szi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. Az egyet­len kőszínház, amely Be­regszászon a magyar szót életre kelthette volna. Egy­szerre megsemmisül az a többéves munka és áldozat, amelyet ennek az intéz­ménynek a megteremtésére fordítottak a kárpátaljai magyarok és az óhazabéli­ek. A baj nem jár egyedül, mert hasonló sorsra jut az egyetemi képzés is. Nem in­dul egyelőre magyar szakos Kováts Dénes A megelőzőhöz képest az elmúlt évben 29 százalékkal több bűncselekmény vált ismert­té hazánkban, bár kissé csa­lóka ez a kép. A jelentősnek tűnő emelkedés fő oka ugyanis az, hogy sokezer sértettet érintő csalássoro­zatokra és úgynevezett pira­misjátékokra is fény derült, ami sértettenként jelent egy- egy ügyet. ^ Viszonyításként érdemes megemlíteni egy másik ada­tot: az egyéb bűncselek­mények száma alig két százalékkal emelkedett csu­pán. Mindez azon a sajtótá­jékoztatón hangzott el me­lyen az 1995-ös esztendőt értékelte az országos rend­őr-főkapitány és a belügy­miniszter. Kuncze Gábor összessé­gében eredményesnek ítélte meg a rendőri munkát, ki­emelve: javult a felderíté­sek aránya, s a kiemelt bűn- cselekmények zömét sike­rült felderíteni. A gondok közé sorolta a szűkös anya­gi helyzetet, ami nemcsak az alacsony béreket jelenti, képzés az ungvári egyete­men. Kimarad egy nemze­dék a tanárképzésből, nem lesz, aki az utánuk jövőknek a szájába adja a legszebb magyar igéket, megtanítsa nekik, mitől magyar a ma­gyar, s hogyan lehet ma­gyarként nevetni vagy a fáj­dalomban egyesülni. Persze, nyilvánvalóan van magyarázat. Olyan is, amit az óhaza polgárai so­hasem érthetnének meg, legfeljebb csak akkor, ha vállalnák a kintiek életét. Az egyik ezek közül a jobb élet utáni vágy, az érvénye­sülés kínzó szándéka. So­kan áttelepültek, még töb­ben jönnek hetente, havon­ta, vállalva a kifosztás, a megaláztatás gyötrelmeit, hogy hozzájussanak mind­ahhoz, amit alapvető élel­miszernek hívunk. Ezek mögött bizony hát­térbe kerül a szó, a magyar­ság, az identitás tudata. Jó dolog a színház, de sokkal könnyebb lemondani róla, mint egy darab kenyérről, vagy egy szelet húsról. So­kan nem tehetnek mást, mint Magyarország felé fordítják a televízió anten­náját, bár onnan sem érke­zik mindig tisztán a magyar szó. de a technikai fejlesztések hiányát is. Napjainkban mind nagyobb teher hárul a rend őreire, s azt kell mon­dani, az utóbbi időszakban inkább csak a hivatástudat tartotta őket a pályán. Ta­lán nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban ország­szerte több hír röppent fel komolyabb beosztású rend­őrök leszereléséről, hiszen körükben az esetleges elé­gedetlenség mellett a ma­gánszféra elszívó hatása is érvényesül — éppen az anyagiak miatt. Addig, míg a bűnelkövetők oldalán (kü­lönösen a gazdasági bűn- cselekmények elkövetőire gondolva) nemcsak a pénz és esetenként az ezzel járó hatalom összpontosul, de jólképzett szakemberek is segítik őket a jogszabályok kijátszásában, illen>e a vá­dak alóli kibújásban, nem is várhatunk ettől (még) jobb eredményeket. Ezért kétel­kedhetünk abban is, hogy hatékony lesz a feketegaz­daság elleni küzdelem kellő anyagiak (így elszántság) híján. Reménykedni lehet, tenni viszont még többet kellene illetékes helyeken. A z, hogy valaki a kerék­páron szülessen, in­kább az anekdoták vi­lágába tartozó jelenség, amit azért mond az ember a másik­nak, mert jobb vicc nem jut az eszébe. De, hogy mennyire csínján kell bánni a vélt vagy valós közhelyekkel, jópofás- kodó megjegyzésekkel, arra ugyancsak rácáfolt az egyik tanár ismerősömmel való leg­utóbbi találkozásom. Mióta ismerem mindig kerékpáron ül, vagy éppen tolja a szinte hozzánőtt kétkerekűt. Egyszer már említette, hogy Kerékpá­ros tanár úrnak hívják a vá­roshoz közeli tanyai iskola ne­bulói, mert legalább húsz éve naponta kerekezik ki a város­ból a kültelki iskolába és visz- sza. Ezért kapta nem csak a gyerekektől, a szülőktől is a Kerékpáros előnevet, amire ő nagyon büszke. Mindig egy sereg kerékpá­rostörténetet mesél el, külön kérdés és kérés nélkül. Azt már régóta tudom, hogy az esküvőjére is kerékpárral ér­kezett leendő feleségével, a Gorbi, a bicaj násznép legnagyobb megle­petésére. Elénk taps jutal­mazta az eredeti ötletet, nagy csodálkozással nézték a járó­kelők is a kerékpározó meny­asszonyt és vőlegényt, akiket tisztes távolságból követett a gépkocsikonvoj. Tudok arról, hogy minden kerékpárjának nevet ad, mégpedig hazai és világnagyságokról, politiku­sokról. Említett egy tanyasi bácsit, aki valamikor a ku­tyáit nevezte el egy-egy poli­tikusról. Egyszer meg is jár­ta, hat hónapot ült érte az öt­venes években, mert híre ment, hogy az egyik kissé ko­pasz fejű kutyát, Matyinak szólítja. Hiába bizonygatta, hogy ő nem népünk nagy ve­zérére, Rákosi Mátyásra gondolt, amikor a kutyának' nevet adott. De a kutyástör­ténetnél sokkal érdekesebbek azok az epizódok, amelyek vele estek meg. — A legjobb bicajom, a Gorbi volt, akkor vettem, amikor Gorbacsov elkezdte a nagy rumlit. De nem sokáig ültem rajta, ellopták, csak­úgy, mint a többit. Eddig öt kerékpárt kötöttek el a gaz­fickók. De az ötödiket sike­rült visszaszereznem. Ponto­sabban visszavásárolni... Mivel látta, hogy nem ér­tem mi is történt valójában az ötödik kétkerekűvel, ho­gyan vásárolhatta vissza, ha egyszer már ellopták, nem csigázta tovább az érdeklő­désem. Elmesélte, jó fél évvel azután, hogy ellopták azt a bizonyos ötödiket, amelyet ki tudja miért, éppen Bokrinak nevezett el, véletlenül kikeve­redett a KGST-piacra. Addig nézegette a rosszabbnál rosszabb bicajokat, amíg megakadt a szeme az egyi­ken, amelyről a kerékpárok jó ismerője rögtön látta, az elhanyagolt külső egy igen jó kerékpárt takar. Csak egy ki­csit rendbe kell hozni. Meg is alkudott, majd szépen haza­vitte a vásárfiát, s nyomban hozzálátott hogy alaposan megtisztítsa, rendbe tegye. Ekkor találta meg a bevésett jelet, amiből kiderült, a saját, a tőle ellopott kerékpárját vette meg. Ez aztán az öröm és a bosszúság. Ezek után azt hittem törté­neteinek ez a koronája, de té­vedtem. Amikor az a bizo­nyos közhelyszerű kérdésem elhangzott — te talán kerék­páron is születtél—szinte hi­hetetlennek tűnő poénnal fe­jezte be az aznapi meglepe­téstörténeteit. — Akár azt is mondhat­nám, kerékpáron születtem. Édesanyám ugyanis, akár­csak én, szintén kerékpárral járt ki a tíz kilométerre fekvő tanyabokorba, ahol szakács­nő volt az egyik uraságnál. A zt mesélte, még a ke­rékpárján ült, amikor elkezdődött a szülés, alig volt ereje, hogy szép las­san leereszkedjen az árok­partra. Mire a mentő megér­kezett, én már megszülettem. Helyzetkép Ferter János karikatúrája Bűnök és esetek wmmmmmmm, f "~T E* R mmmmmm.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents